Krétán tavaly voltunk, idén szárazföldet céloztuk meg ismét, de már nem akarunk buszozni. Így az utazást magunk szerveztük meg. Nekünk szállásunk június 14-28-ig van, kedvező repülőjegyet meg június 12-ei indulással sikerült venni visszaút meg pont 28-ai induls (38ezer oda-vissza illeték meg minden) fejenként, igaz így két éjszakát még el kell majd töltenünk Szalonikibe és onnan vonattal a szálláshelyre. De így is olcsóbban kijövünk belőle, mintha az utazással egybekötött csomagot választottunk volna. Ha csak megnézzük repülőjegy az kb. 50+24 az illeték meg még a kötelező transzfer. Tavalyi krétai utazásomra visszagondolva, ennyibe volt csak az odaút, igaz akkor 3 hetet voltunk ott. Idén meg ahova megyünk (Nei Pori) másik topikba írtam már (tudom nem idevaló) csak buszos utat szerveztek, így jött az ötlet, hogy Malévnál kutakodjak repülőjegy terén és hát gyorsaságomnak és leizzadásomnak köszönhetően 52 szállás és 38-ból kijött a repülőjegy, így 90 rugó két hét repülővel a 14 éjszaka, de ha hozzácsapom még a Szalonikis 2 éjszakát akkor is 100-nál több nem lesz, ott is sikerült elég jó szállás találnunk. Szóval akik arra szánják rá magukat, hogy önállóan intéznék az utazást, csak bátran !!!! Szállás terén én úgy tapasztaltam, hogy az utazási irodák árai még mindig kedvezőbbek, mintha magán partizánkodás útján foglalnám, hiszen ők elég nagy kedvezményt kapnak. Visszaemlékezve a szálláshelyeken kifüggesztett árakra, főszezon 1 éjszaka 35-40 euro is lehet, elő meg utószezon olyan 25 euro. Esetleg ha rosszul emlékeznék akkor ki lehet javítani
#1554442011-01-28 07:55:01 Válasz a #155437. hsz-ra
Szia Macsosz!
Ettől féltem..... A hír, amit láttam, a world news oldalán volt, de még reménykedtem, hogy nem igaz....
Szegény pálmák remélhetőleg hamar "összekapják" magukat. (Bár a cikkben több évet/évtizedet említettek... )
#1554462011-01-28 08:09:47 Válasz a #155439. hsz-ra
Szia Puma!
Örülök, hogy sikerült jó ajánlatokat "elcsípned" Én is azon leszek majd, hogy mindenkinek megfelelő legyen és persze, ha lehet, minél olcsóbban. Mi négyen megyünk, így már eleve olcsóbban kijövünk az autóval pl. Meg azért abban is reménykedek, hogy szeptemberben már egy kicsit olcsóbb lesz a szállás.
A szárazföld is szép, de valahogy minket sem vonzott a buszozás, Sartin voltunk már többször, de nagyon keserves volt már a végén. Meg ugye az is tény, hogy buszos útnál nagyon nehéz kedvezőbbet találni, mint amit az utazási iroda ajánl. A szárazföldre megszervezni repcsivel, nekünk túl körülményes lett volna (minden tiszteletem a Tiéd, de ennyire bátor még nem vagyok) meg hát most amúgyis sziget lázban égünk, szóval ezért lett az idei úticél Kréta. Mondjuk, mint látszik mi is magánszervezéssel próbálkozunk, remélem jól sül el a dolog. Bár a repjegyet már sikerült elbaltázni, pedig én minden nap papoltam, hogy siessünk, de tényleg senki nem hitte el, hogy hamar elfogyhatnak a jegyek, na meg azt sem, hogy egy-két héten belül drágább lesz. Nem is értettem, miért ilyen fafejűek.... De most már mindegy, ma foglalunk
#1554472011-01-28 08:17:17 Válasz a #155446. hsz-ra
Hehe, tök jó, hogy a saját válaszomra válaszolok!
Szia Puma!
Szóval azt felejtettem el mondani, hogy nekünk is olcsóbb lenne a repjegy, még most is, (aug. végén indulunk), ha tudnánk ugye hétköznapra foglalni, járatot csütörtökön és szombaton indítanak.... De mivel nem kapok több szabit, sőt a 10 napért is könyörögni kell, ezért sajnos 8 ezerrel drágább így a jegy, hogy szombaton megyünk és szombaton jövünk.... Hát ez van, mindennek ára van
Az a baj, hogy én már az elején az összes buszos utat kivégeztem, utána jöttek a repülősök és hát ráéreztem annak a kényelmi ízére még akkor is a drágább, mint a buszos. N.P. csak azért maradt még ki, mert a szállás nem volt megfelelő itt nem a csillagozásra gondolok, de én nem szertem ha a szomszéd belelát a tányéromba nekem csak ilyen apróság volt a problémám Szeretem ha az erkélyem az enyém és nem a szomszéddal kell osztozkodnom rajta Egyébként én se gondoltam volna, hogy ilyen "simán" elintézem. De csak is a gyorsaságomnak köszönhetem, bár bevallom csendesen és halkan az elején egy kicsit én is meginogtam, de aztán rikkantottam magamba egyet, hogy nem lehetek ennyire teszetosza most már muszáj végig is csinálnom, ha gondolatba már lezongoráztam.
#1554612011-01-28 12:34:53 Válasz a #155448. hsz-ra
Szia Puma!
A szállással kapcsolatban teljesen megértelek, és egyetértek, mi sem szeretjük a nagy tömeget, illetve, ha a "szánkba" van a szomszéd. Ha jobban belegondolok, már tavaly kezdett bennem megfogalmazódni a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha utazási irodától függetlenül tudnánk szállást választani. (mondhatni, hogy negatív élményünk volt, mivel a kedves szomszédok nem voltak tekintettel senkire) Ezért is gondolom, hogy most jobb lesz, ha meg rossz szállást választok/tunk (amit nem nagyon tudok elképzelni, mert mind szinte új építésű vagy felújított és még ajánlotta is az egyiket Bea ), akkor nem lehet másra mutogatni. Ha ez esetleg így lenne, azt meg tapasztalatnak kell felfogni és legközelebb jobban csinálni.
Hú, most nagyon elszántnak érzem magam
ha meg rossz szállást választok/tunk (amit nem nagyon tudok elképzelni, mert mind szinte új építésű vagy felújított és még ajánlotta is az egyiket Bea ), akkor nem lehet másra mutogatni.
Néha - nagyon ritkán - előfordul, hogy nem jön be a szállás, azonban ha valami gáz van, akkor van egy újabb óriási előnyöd az utazási irodához képest: még nincs kifizetve a teljes összeg - úgyhogy bármikor leléphetsz és kereshetsz jobbat.
#1554652011-01-28 13:44:34 Válasz a #155462. hsz-ra
Szia Verka!
Köszi a bíztatást
Azért olyan nagy baj csaknem lesz
Találtam a youtube-on egy videót, amit látszik az "új" falassarnai szállás, amit kinéztünk és eddig mindenkinek nagyon tetszett (kérdés már csak az ár, de amíg nem volt repjegy, nem akartam árajánlatot kérni)
#1554672011-01-28 14:11:01 Válasz a #155465. hsz-ra
Nem csodálom, szerintem is nagyon szuper szállás, ha legközelebb megyünk, mi is ott fogunk lakni! Addigra már lesznek első kézből is infók - tőled! Majd kérünk szépen fotókat!
Sztem nyugodtan írhatsz nekik hamarabb is, még a repjegyfoglalás előtt.
#1554732011-01-28 15:38:38 Válasz a #155467. hsz-ra
Szia Verka!
Most már mindegy! MEGVAN A REPJEGY
De persze, hogy adok infót, néha nekem is bocs, de "szófosásom" van!
Ez már a Pachia Ammos hotel! www.pachia-ammos.com
(Ezt is Bea ajánlotta )
#1554742011-01-28 15:50:58 Válasz a #155473. hsz-ra
Igen, tudom, láttam már én is a honlapjukat, de úgy gondoltam, hogy majd saját fotókat, ha hazajöttök. Az mégis más...
Majd ha kapsz árad, megírod, hogy mennyi?
Akkor most már biztos, hogy mentek, további jó és izgalmas szervezkedést! A szófosás nem gond, én pl. nagyon szívesen olvasgatom a terveket!
#1554762011-01-28 16:07:11 Válasz a #155474. hsz-ra
Szia Verka!
Meglesz! Én is össze tudok fényképezni néhány gigát! Párom már néha ki van akadva tőle....
Előzetesben annyit mondott Bea, hogy az ismerősei főszezonban 60, azon kívül meg 40 euró körüli árat mondtak, de ez ugye még nem aktuális info és ez apartmanra vonatkozik. Majd ha megkaptuk az árajánlatot, többet tudunk!
Éppen a Verka által ajánlott km számolgatóban nyomulok www.viamichelin.com szerintetek lehetséges, hogy Falassarnától Balos csak 8,5 km-re van? Ez kicsit gyanús, mert ugye elvileg van több km földút is, amivel együtt ez túl kevésnek tűnik....
Lehet, hogy már írta vki a beszámolójában, de most nem rémlik... Nem tudom kinél keressem...
#1554842011-01-28 20:44:25 Válasz a #155482. hsz-ra
Szia Adri!
Megnéztem gyorsan, az csak az a szakasz, ami még nem a földúton visz. A földút nincs rajta a viamichelin-en. Ahhoz adj hozzá még kb. ugyanannyi földutat. A félszigetet látod a térképen: azon kell végigmenni (nem teljesen a legvégéig). Ahol a viamichelin nem mutat már utat, onnét kezdődik kb. a földút.
#1554882011-01-28 22:28:39 Válasz a #155484. hsz-ra
Szia Verka
Köszi szépen, tudtam én, hogy az nem lehet.... Túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen
Húúú, nem is olyan egyszerű megkeresni itt a településeket, kicsit zavarba ejtő, hogy némelyik faluból kettő is van Csodálkozom, hogy még nem botlottam két Agios Nikolaosba (mint Korfun és Zantén... az vicces volt)
Na, meg az sem javít sokat a helyzeten, hogy haldoklik a laptopom... Ja, jó munkához idő kell, tudom
Már nagyvonalakban majdnem minden távot megnéztem, ami érdekel, nyilván a leghosszabb táv Falassarna-Xerocambos (kb. 5-6 óra) 363 km.
De pont azt néztem, ha ügyesen párosítom az úticélokat (és mindent halálra tervezek A, B meg C verzióval, ahogy szoktam), akkor szépen össze lehet válogatni az egymáshoz viszonylag közel lévő településeket és nem kell "belepusztulni" a kocsikázásba. Majd nyomtatok térképet és bekarikázok mindent, úgy jobban átlátható, aztán majd beosztom napkra.