Szia Karpuzi, ez jól hangzik! Az egy hetes utak csak 100 Euróval olcsóbbak, mint a két hetesek, szóval nem éri meg 500 Eurót kiadni egy hétre, mikor két hét 600-ba kerül. Ezért úgy döntöttünk, várunk az utolsó pillanatig, mert sokszor van last minute 200-ért is. Csak azzal az a baj, hogy azok minidg all inclusive-os hotelek, én ettõl meg elõre rosszul vagyok, mert mi a kicsi, eldugott, néptelen, max. 1-2 emeletes, önellátós apartmanokat szeretjük. Last minute-nál nincs erre esélyünk, ott azt kell vinni, amit adnak. A párom egyelõre még hallani sem akr errõl az utazásról, úgy hogy ez még csak az én álmodozásom, de reménykedek. Jó éjt.
A párok már csak ilyenek. Szépen lassan kell megpuhítani õket. Elõször nem akarják, aztán a végén meg majd azzal jönnek, hogy az egész az õ ötletük volt.
All inklusive-val kapcsolatban meg valamit valamiért. Mielõtt ideköltöztem én is állandóan sóvárogtam, ha csak all inklusiveval tudok eljönni szuperolcsón, hát akkor úgy jövök, nem az a lényeg, hanem, hogy Görögországba jössz. Az egész rajtad múlik, hogy milyen lesz a nyaralásod.
Zsebkuty,
Napozni már legalább két hete lehet. Én pont két hete voltam elõször a tengernél, úgy két órát voltam a parton és a vállam alaposan le is égett. Az óta le is jött a bõr, de alatt barna maradtam. A víz még kicsit hûvös 18-19 fokos, de ha fokozatosan mész bele akkor meg lehet szokni.
Eddig olyan 19-22 fok volt, tegnap elõtt óta viszont napról napra magasabb a hõmérséklet. Tegnap már 25 fok volt, mára már 27 fokot mondanak. Mindezt persze árnyékban. Itt sokkal erõsebb a nap már a 20-22 fok is elég a nyári ruhákhoz és a napozáshoz. Ne aggódj, ha jól emlékszem júniusban jössz, akkor már tuti nyár van, de még elviselhetõ meleggel.
Kedves mon!Még nem jártam Krétán,de sokat olvastam itt is meg máshol is vissza,ezért merek neked válaszolni.Elég nagy távolságok vannak a szigeten és olvastam,hogy Rethymnoba mész,onnan egyszerûbb eljutni a Balos-lagúnához fak.programban,vagy bérelt kocsival térképpel,mert nincs olyan messze,mint Chrissi-sziget.Szerintem,ha nem akarsz rohanós nyaralást és nyugatra utazol,akkor érdemesebb ahhoz közeli dolgokat felfedezni és legközelebb,ha tudsz,a keleti oldalra menjetek,onnan meg Chrissi van közelebb.Egyébként nekem is nagyon tetszik Balos,de én a vidéki Krétát AKAROM NAGYON,ezért utazok délre Makrira.Pusz!
Látom itt már mindenki sóvárog Kréta után.
Annyira jó lenne már egy hatalmas adag tzazikit enni valamelyik helyi kis tavernában!
Alig várom az elsõ utazók beszámolóit!!!
Gramvoussára - Balos lagúnára vágyóknak ajánlom figyelmébe ezt az oldalt abban az esetben, ha a hajós megoldás mellett döntenének: https://www.gramvousa.com/#
Bár aki csak képeket szeretne megnézni róla, valamint infókat szerezni pl. milyen a növény és állatvilága annak is a figyelmébe ajánlom
Most néztem meg Chrissit a neten, hát nem kutya hely!! Az a fehérhomokos part igazi exotikum. Ha összejön az októberi út, akkor szinte biztosan Ierapetrát választom.
Biztos, hogy átmegyünk a szigetre. Ígérem részletesen beszámolok róla, és fotót, videót is láthatsz majd itt már július elején! Ierapetráról és a környékrõl szintén. Örülök, hogy így döntöttél!
noni
Jaszasz!Tegnap pont akkor kapcsoltam be a spektrumot,mikor a görög népek-görög izek ment és mi volt benne?Eltaláltátok!KRÉTA!Agios Nikolaos is szerepelt benne,olyan szép kisváros,meg kellene nézni.Annyira bõghetnékem volt,folyamatosan kapom az impulzosokat,remélem,minden rendben lesz...nem akarok semmi rosszra gondolni,lényeg a pozitiv gondolkodás!!!Ja ma csináltam elõször a családnak gyrost a receptbõl,nagyon finom lett!A párom odavan érte,nyaralós hangulatban telt az a 2perc,mig ettük...
Szia Zsebkuty! Lemaradtam a spektrumról, de majd élõben kipróbálom a görög konyhát. A gyrost nem valószínû, mert 10 éve már, hogy egy falat húst sem engedek le a torkomon. De állítólag a salátáik is isteniek.