Szerintetek érdemes a görög estre befizetni? Csak azért kérdezem,mert sokan elég negatívan nyilatkoztak róla, én meg azt hittem a Meteorák után az lesz majd a másik favorit nálam?
Helena!
Ha még nem voltál görög esten - amit biztosra veszek, hisz akkor nem kérdeznéd, gondolom - érdemes egyszer befizetni! Aztán majd meglátod, hogy legközelebb, ha kiutazol, vágysz-e rá !
Szóval úgy tapasztaltam, hogy jól érzik magukat az emberek. Én voltam több alkalommal is és sosem bánta meg senki! Ami több embernek nem jött be, az pár ételkülönlegesség. Most itt ne gondolj komoly kajákra. Attól különlegesek, nekünk nem görögöknek, hogy eredeti ottani specialitások, amelyek nem mindig nevezhetõek "finomnak" a mi ízlésvilágunk szerint. De én mindig azt mondom, hogy meg kell kóstolni mindet, maximum nem eszed meg az egészet
Tehát legalább egyszer érdemes elmenni, aztán a többi már csak azon múlik, neked mennyire „jön be”!
Jó szórakozást !
Én tavaly voltam egy görög esten amitõl egy kicsit többet vártam, de a családommal úgy nyugtáztuk, hogy egynek elment. Ez helyben volt megtartva Parálián , de volt ismerõsünk akit kivittek valami kis faluba és az sokkal hangulatosabb volt szerintük. Ahol mi voltunk ( sajnos a hotel nevére nem emlékszem,de a központban volt a tér mellett) rengetegen voltunk kis helyen és a legtöbben hangoskodó szerbek voltak . Irtózatosan meleg volt és semmi légkondi, de még natúr szellõztetési lehetõség sem. Na ennyit a negatívumokról. Egy kis pozitívum : jó volt a kaja, hangulatos a mûsor.
Egyszóval ez is van többféle és kinek mi jön be.
Visszaolvasva több hozzászólást csak azt tudom mondani, hogy ez a naaaaaaagy tömegturizmus következménye! Csak Parálián és környékén százával rendeznek ilyen esteket. Hogy melyiknek milyen a színvonala, az ez esetben is lutri. Ezek ellenére én azt mondom, hogy az életben egyszer be kell vállalni !
Én sem azt mondtam, hogy nem szabad kipróbálni. Csak jól tájékozódni kell, hogy hova megy az ember. Ezért jó aza pár óra turnusváltáskor, mikor a régi csopi és az új is ott van még
Az biztos, hogy nem árt érdeklõdni az elõttünk lévõ turnustól. Csak az a baj, hogy ami másnak nem jön be, én még érezhetem fergetegesnek. Tehát elég egyedi és összetett ennek a proginak az egyéni megítélése, de nincs ez máshogy más fakultatív program esetében sem.
Viszont fordult már elõ olyan is, hogy az utolsó pillanatban "technikai okokból" végül nem oda és arra az estre került az illetõ, amirõl az elõtte lévõk beszéltek ! Bár ez lehet akár jobb is és de rosszabb is !
Köszi,ezzel azt hiszem el is dõlt nálam a görög est sorsa !!!Akkor inkább valóban az élõzenés hely Ami a rongyrázást illeti,sosem fogom megérteni,távol áll tõlem,de nagyon!
Mennyi cuccot érdemes vinni hét napra,mivel busszal megyünk nem akarom a fél szekrényt vinni ,nem akarok miss ladyt sem játszani,de szakadtnak sem látszani ,értitek ugye? Meleg cuccot is kell vinni a joggingon kívül?
Én tipikusan a "platónyi" cuccot vivõk táborába tartozom, amit természetesen utólag mindig iszonyatosan megbánok !
Szóval fürdõs cucc + SAPKA/KENDÕ a fejre!!! Ez az alap, ahogy az elõttem szólók már leírták.
Aztán egy hûvösebb idõben használatos felszerelés elég szerintem Szabadidõruha + 1 farmer. Én szeretek több, amolyan egyszerû, mezei pólót vinni (az a pár száz forintos elég), mert ha beizzad az ember egy progin, vagy esetleg elkap egy röpke zápor jó ha van váltás. És egy reggelizéshez, boltba leugráshoz egy fürdõrucira rávéve teljesen megfelelõ viselet.
Ezen kívül érdemes egy váltás "csini" rucit is betenni... pasiknak 1-2 vasalást nem igénylõ inget...
Aztán rövidgatyó és talán egy esõkabát (jobb mint az esernyõ!)
Cipõbõl elég egy kényelmes gyalogló, túrázó, esetleg egy, a "csinihez" passzoló, és egy szandi, strandapus.
Ja! Sálat, sapkát és kesztyût nem érdemes vinni, ahogy bundás csizmát sem
Nagyon várom már,hogy kinnt legyek,azok a gyönyörû képek és infok teljesen "beindítottak"már! Persze kérdéseim lesznek még,csak most mennem kell! Várom az új fotókat,üdv mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!
Mi Makrigialosról is Paraliára mentünk, az északi oldalon van ez a Palota:
Nem svédasztalos, kiváló rendezés és felszolgálás, a bor ahogy fogyott, úgy hoztak, ami pont jó hõmérsékletre volt hûtve (száraz, de csak a gyümölcsíz érezhetõ), az ételek igazi görög specialitások (mivel 5-6 fogás volt, így viszonylag kis adagok, ami pont a sok elõtti állapot)
Akkor szerencsénk volt, mert ez erõsen maradandó élmény volt számunkra.
Ja, a tánctér azért volt ilyen viseltes, mert 2 fellépés közt (táncosok átöltöztek), a "nép" táncolt rajta a táncosok egy részével és hivatalos tánckisérõkkel (a bácsi nagyon aranyos volt és tette a dolgát - milyen jó munka? keres a vendégek közt csinos hölgyeket és megtáncoltatja)
Nem hiszem, hogy aki ezen járt az panaszkodna
Van video is róla egyébként.
Hát Petros Te nem semmi vagy,már ami az eszkimo szerkót illeti!
Viccet félre téve, sapkát, vagy egyéb fejfedõt feltétlenül vigyetek és viseljétek amikor csak a napon vagytok (akár fürdõzés közben is - persze, ha nem búvárkodtok )
Nagyon jó szolgálatot tesz. És attól nem kell tartanotok, hogy akkor az arcotok nem barnul le!!! A víz, a homok, a kövek, minden visszaveri a napsugarakat, így ha egy baseball sapka, fejkendõ, kis karimájú, sportos sapka, szalmakalap vagy hasonló van a kobakon, csak a napszúrást és a kísérõ tüneteit úszhatod meg, ami szerintem nem egy utolsó dolog !
Barátaim!
Jut eszembe, hogy ennek a csevegésnek van egy megfelelõbb helye: "Mit vigyünk magunkkal?"
Helena, ott szívesen válaszolunk minden egyéb kérdésre.
Persze konkrét paráliás kérdéseknek továbbra is itt a helye !
Sziasztok !
Parálián nem ismeri valaki a Capetans apartmant ? Valahol a központban van és közvetlenül a parton. .. Eddig senki nem hallott mégróla... Talán más volt a neve ?