Drága "Nei Porisok"!
Ennyire nincs mondanivalónk egymásnak. Visszaestünk az ötödik helyre. Nem hiszem, hogy csak a "nyuggerek" (nem én találtam ki a jelzőt, és igen sértőnek is érzem, de jó ha tudtok róla, hogy így hívják a gyerekek a nyugdíjas szüleiket, akik nem tudják őket milliókkal "megdobni") írnak önmaguknak "tényfeltáró beszámolókat, segítségért rimánkodó kérelmeket.
Kérek mindenkit, hogy jelentkezzen, hiszen Nei Pori GYÖNYÖRŰ!!! Nagyon sok környező ófalu, kisváros bejárható onnan. Csak tudnunk kellene végre a buszmegállókat. Mivel Nekem Vrasna után nincsenek jó tapasztalataim a görög buszközlekedésről. Hiszen álltam a buszmegállóban, és nem tudtam, hogy már sok méter távlatból el kellene tudnom olvasni, hogy hova is tart a busz és leinteni. Annak ellenére, hogy a megálló után teljesen más útvonalra kanyarodott el. Ettől tartok Nei Poriban is. Főleg mivel láttam Tessaloniki közlekedését. Teljesen hektetikus. Félelmetes a gyalogosnak, aki hozzászokott ahhoz, hogy ha zöld a lámpa: szabad, ha piros, akkor állj! Az Görögországban nem érvényes.
Kérlek ezért segítsetek a menetrendben.
Üdv. Neipori
Főleg mivel láttam Tessaloniki közlekedését. Teljesen hektetikus. Félelmetes a gyalogosnak, aki hozzászokott ahhoz, hogy ha zöld a lámpa: szabad, ha piros, akkor állj! Az Görögországban nem érvényes.
Hát azért na...Te így látod, más meg nem.
Általános jótanács görög buszozáshoz: kommunikáció! Itthoni előzetes tájékozódás után helyben, helyiekkel is, és buszosokkal is.
Busz jön, ha messziről nem látod a táblát, leinted (különben sofőrtől függően lehet, nem foglalkozik veled, ha nem mutatsz semmi érdeklődést), és kérdezel. Ált. kapsz készséges választ akkor is, ha nem arra a buszra vártál - de persze ők is sokan, sokfélék, és lehet, harapós, undok ember fog neked válaszolni, vagy éppen csak rád morog. (Egyébként a buszleintés nem csupán görög specialitás.)
Buszmegállóhoz általában csak a nagyvárosokban és a nagyvárosokat összekötő távolsági buszok esetében kell ragaszkodni (ott a kifüggesztett, aktuális menetrend is gyakori), a nyaralóhelyeken cirkáló helyi járatok rugalmasan kezelik. De a helyiek ebben is készségesen segítenek!
#2010492013-04-14 15:02:30 Válasz a #201048. hsz-ra
Drága "Pontikos"
Azért nevezlek "drágának" mivel az információd, tényleg drága lenne számomra, ha először tapasztalnám meg a "hektikus" közlekedést, ami Görögországban olyan bevett szokás, mint nálunk az állandó megálló.
Ne hari, hogy tegezlek, de így könnyebb. A szüleim sok-sok év óta (15-20) járnak Görögországba, és MINDIG MÁS TARTOMÁNYBA, MÁS VÁROSBA, mert szerintük így szép az élet. Ha a nyugdíjukból egy éven keresztül "fogtechnikuskodnak", akkor, legalább oda menjenek, ami megtetszik nekik és ki is tudják kalkulálni az egész éves "fogtechnikuskodás" mellett. Tehát, a görög közlekedés olyan-amilyen, viszont az biztos, hogy a megálló ESETLEGES. Csak remélni tudom, hogy nem minden városban. Mivel Nei Poriból mindehová gyalog közlekedtünk, ezért nem tudjuk, hogy melyik részen van a buszmegálló. AZ BIZTOS, HOGY A BUSZT LE KELL INTENI, mivel különben nem áll meg!!
Nem gondolnám, hogy a gondolkodásmód változna a túristák vonatkozásában báhol. hiszen, mi csak "lerakat" vagyunk számukra. Ez nem sértő, ez van , ha valaki lefordítja a szálloda, vagy hotel megfelelőjét. Sokat lehet mosolyogni a Goggle fordításán, de az alapértelmét tapasztalja meg mindenki maga. Nagyon kedves a görög ember! DE! Ha szeretnél családtag lenni, akkor tudd meg, hogy hol lakik a "magyarok Istene"!! NEM FOGADNAK BE! Ílletve ez így nem teljesen igaz, de életed végéig izzadhatz azért, hogy a belső körben lévőnek érezhesd magad. A Túrista hasznot hajt Nekik. Tisztelem Őket azért, mivel már hajnali négy órakor dolgoznak a tiszta és rendezett városképen. Viszont... Gondolkodjatok el azon amit írtam. Van-e igaz görög barátotok?! Sikerült-e felvenni az emberi kapcsolatot, úgy igazán?!
Mi találtunk zöldségárust, kecskepásztort, aki nemcsak "lerakatnak" tekintett bennünket, hanem egy hónap után, már emberként tekintett ránk, és nem "lerakati tárgyként".
Minden magyar túrista viselkedjen úgy a véndéglátó országban, ahogy elvárná, hogy az ide látogatók viselkedjenek. Nem szabadna a tavernát egy "barátságos" találkozó címén szétverni. Ne viselkedjünk úgy, mint a vandálok. Tiszteljük a "befogadó" ország kultúráját, hitét, (ne menjünk be a görög katolikus templomokba "szétnézni" nők shortban, férfiak szintén. NEM!! a NŐK HOSSZÚ SZOKNYÁBAN (NEM NADRÁG), A FÉRFIAK HOSSZÚ NADRÁGBAN!).
Sajnálom, hogy ilyen hosszú lére eresztettem a tapasztalataimat, de úgy tűnik. hogy a magyarok is kezdik átvenni a német mentalitást, "ahol vagyok, az az enyém"! NEM!! A tiszteletet kötelező lenne megadni minden helyen és időben. Sajnos ezt nem mindenki veszi figyelembe, ezért NAGYON SOKAN UTÁNUK JÖVŐK SZENVEDJÜK MEG A VISELKEDÉSÜKET!!!
SAJNÁLOM, de nagyon elkalandoztam a buszmegállótól. A lényeg az, hogy minden országban meg van a sajátossága, amihez igazodni lenne szükséges (hülye megfogalmazással). "Velencében élj úgy, ahogy az olaszok". Vagy valami ilyesmi.
Gondolom sokan fognak "köpködni rám", de akkor is az a véleményem, hogy a "befogadó" ország kultúráját MINDENKOR tiszteletben illik tartani. Tanuljunk illemet, ha már görögül nem tudunk megszólalni!!
Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki Görögországba készül!!!
#2010522013-04-14 15:38:26 Válasz a #201049. hsz-ra
Lehet bennem van a hiba, hogy nem értem, hogy váltotta ki ezt belőled a hozzászólásom, de azt hiszem, mindegy is.
Engem még nem hagyott ott busz, van igaz görög barátom (aki nem nyaralótelepen él), meg tudok szólalni görögül (a turistaszótáron kívül is), és belinkeltem neked a buszmegálló helyét, így biztos megérdemeltem a fura kirohanásod.
Jó nyaralást!
#2010532013-04-14 16:29:33 Válasz a #201049. hsz-ra
ehhez en csak annyit tudok hozzafuzni, h itt minden szo arany volt, nagyon NAGY KAR LETT VOLNA ha nem szuletik meg!! sztem ez volt az ev hozzaszolasa!!!!
#2010632013-04-14 19:34:14 Válasz a #201049. hsz-ra
Kérlek, több privát üzenetet ne pocsékolj rám.
Egyébként TESSÉK, ha már olyan szépen kioktattál ok nélkül, több fronton is. És továbbra is egész Görögországban használható irányelvként írom, hogy ha helyben megkérdezed, hol a megálló, meg fogod tudni - vagy nyilván lesz olyan "szégyellnivaló honfitársad", aki előtted nyaral ott, és megírja majd. (Sajnos annak keresésére több időt nem tudok áldozni ügyfélszolgálati óráimból.)
Ha ettől most ismét fura mód minősítesz, ám legyen, én léptem.
(Egyébként ξένος-idegen, δοχειό-edény, tartály = nem egészen lerakat, ahogyan gugli barátod gondolja... Ha másból ered a szó, akkor biztos lesz, aki kijavít, előre is köszönöm. És biza a nyaraló görögök is sokszor ilyen "lerakatokban" alszanak. Ráadásul Görögországban szerintem több orthodox templomba mész be, mint katolikusba. És adott helyen a görög nem azért tekinti "lerakatnak" magát, mert nem szereti a turistákat, hanem azért, mert vannak csak a turistákra berendezkedett, szezonon kívül szinte üres települések. Az élmények jó dolgok, de szükséges a történelmi, kulturális és nyelvi háttér is a megfelelő megértéshez, különben önhibáján kívül tévútra tér a legjobb hiszemben gondolkodó, s következtetésekre jutó ember is. Az esetleges "nagyképű, borzsoá, bunkó, kekec" minősítésektől eltekintek, eddig is boldogan éltem velük, és továbbra is úgy fogok, és mindig bele fogok dumálni görög témákba, ha sarkalatosan téves megállapításokat olvasok benne.)
Esetleg nem indul június 19-én valaki Korynos,Paráliára autóval?
Szia. Az index fórumán a paralia topicban 3862-es hsz.. Korinosra mennek Nem tudom, mikor és mivel, de egy kérdést megér (meg esetleg ott is körbekérdezhetsz)
#2010882013-04-15 10:39:21 Válasz a #201063. hsz-ra
Kedves Pontikos!
Kioktatásról szó sem volt, és a priviben bocsánatot kértem Tőled. Ígéretet teszek, hogy nem írok több privát üzenetet.
És igen, miután az egész családdal átnéztük, mondták, hogy sok jó információ van az anyagban, amit küldtél, sajnálom, hogy figyelmetlen gyors átolvasásaimmal ekkora galibát okoztam. Csak egy gyönyörű képekkel „felszerelt” kiadványt láttam benne, de NEM CSAK AZ! NAGYON SOK HASZNOS INFORMÁCIÓT TARTALMAZ!!!
TEHÁT A NAGY PLÉNUM ELŐTT IS BOCSÁNATODAT KÉREM ÉS KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGEDET.
Ezért, ha kell, minden szavamért Tőled kérek itt, mindenki előtt elnézést.
Nem érzem magam rosszindulatú, kekec embernek, már csak azért sem, mivel nagyon szeretnék kinn élni, /álom, álom, édes álom/ tehát NEM FOGOM leszólni azt az Országot, amely a szívemben nagy helyet foglal el, és ez ellenkezőleg is igaz, nem fogom leszólni Szülőhazámat, otthonomat.
Az emberek sokrétűségéről pedig mindnyájan tudunk, hiszen „így kerek a világ”...
Nem írok erről többet, pedig szívem szerint kifejteném, de hát nem szeretném, hogy bárki is sértőnek érezze. Nem szeretném önszántamból csalánba dugni a kezem.
A Templomokról is igazad van. Nagy többségük orthodox, de az irányelv az öltözködésben egyforma. Adjunk a külsőségekre is. Ez sem Rád volt érvényes, hogy turista hölgyek shortban és hasonló öltözékű férfiakkal együtt mennek be a templomokba.
Ez egyszerűen nem illik, és kész. Ez sem kellene, hogy vitatéma legyen.
Az pedig, hogy szeretnék normális keretek között problémáira megoldást kérő, vagy segítő – amennyiben tehetem – fórumtárs maradni, számomra nem is kérdés.
A nyelvtudásom pedig, sajnos még arra is kevés, hogy a kiejtésem érthető legyen. Ezért is szeretek „gyakorolni” minden üzletben, és hangzóról tanulok egyedül. Ez pedig kevés arra, hogy megértsem a választ, még ha a kérdést fel is tudom tenni. Bajban vagyok az olvasással is, mivel nem tudom helyesen összeolvasni. Ezért minden út közben látható táblát, feliratot próbálok kibetűzni inkább kevesebb sikerrel. (mint egy első osztályos kisgyerek)
Az, hogy Te olyan jól tudsz görögül, szinte irigylésre méltó. (Irigykedek is magamban, de csak azért, hogy volt energiád megtanulni írni is és mint érzékelem kiválóan bírod a nyelvet)
Én azért megteszem, ami tőlem telik, még akkor is, ha az nem sok. Próbálkozom. Azt hiszem, ha más nem legalább ez becsülendő.
De tényleg. Hiába kérdezek, ha nem értem a választ. Más a vásárlás. Ott kérek és kapok. Köszönök bemenet, kijövet. Szép hétfőt, keddet stb. kívánok, vagy szép hetet. Tudok köszönni a nap minden szakában.
A többit igyekszem tanulni.
Kérlek ennyit fogadj el, és ne neheztelj tovább.
Üdvözlettel.
#2010912013-04-15 10:58:36 Válasz a #201088. hsz-ra
Szia Neipori!
Nem neheztelek, ilyenért nem szokásom. Ellenben le a kalappal a mea culpa előtt, nem gyakran találkozni vele. Írok neked még a dumcsiban, hogy ne itt legyen off.
Drága Pontikos!
Köszi a TESSÉK szó alatti görög menetrendet. OK! Ezt megérdemeltem. Most aztán betűzhetek naphosszat. Nem baj, annál is inkább, mivel a Greekland.hu-ról emelted át. Ott megtalálhatom bármikor.
Még egyszer köszönöm, már le is hívtam belőle pár oldalt.
Neipori
Köszi a TESSÉK szó alatti görög menetrendet. Most aztán betűzhetek naphosszat.
Neipori
Ha átállítod az oldal nyelvét mondjuk angolra vagy németre, akkor nem kell a görög betűkkel bíbelődnöd.
(Ezt az oldalt jegyezd meg, ez a KTEL Pieria hivatalos oldala, amire szükséged lehet Nei Poriban és környékén. Ha kérdés van, nekik érdemes üzenetet írni az első kézből származó infokért, de addig is irányadóként talán ez a legjobb. Az oldalon jelenleg még a téli menetrend van fent.)