Igazából meg se tudtuk enni, ez csak egy része volt
A másik felét becsomagoltattuk és Hydra-n abból még jóízûen megebédeltünk.
Viszont mi többet is fizettünk igaz nem dinnyét hanem különleges édességet is kaptunk illetve egy kancsó vörösbort is.
Tzaziki-t salátát sült krumplit magától hozta.
Hú ez nagyon guszta és rengeteg. Nálunk lehet, hogy nem volt fogás, mert annyira erõltette, hogy kalamárit együnk, pedig mi annyira szerettünk volna halat.
Azt nem tudom, hogy Tolóban másik helyeken is ilyen jókat lehet-e enni, de a halvendéglõsnél bizony fincsi volt.
Életemben eddig a legjobb kajákat Görögországban Naxos szigetén ettem. Bocs, ez azt hiszem, itt off. ?
Találtam egy képet, amin rajta van, bár nem sok látszik belõle... A bal oldalon a sárga tûzfalas kis ház, aminek az emeleti erkélyén a virágok vannak. (A kép szinte a halvendéglõ elõtt állva készült.)
A járgányra nem emlékszem... Gyerekek voltak, akik néha rendelésre el is vitték a gyrost valahova. Nem biztos, hogy ugyanaz... Az utcán volt egy sor asztal, nagy portál, amin be lehetett látni, bent a pultnál is lehetett elvitelre rendelni...
Hehe, lehet ez lesz az. A masik kiszemeltben mindig a gyerekek meloztak, akik erdekesen beszeltek az angolt? Ha jol emlekszem volt a Taverna elott egy zold haromkereku szallito jargany.