Köszönöm. Kész vagyok az egész beszámolóval, de nem írok ide többet, mert akkor tényleg duplán lenne fent a hellaszon, annak meg nincs értelme. Majd Jox felteszi, ha hazajött. Örülök, hogy teteszik. Lesz még pár ilyen jópofa rész, de alapjában egy átlagos, kellemes nyaralás volt, kevés izgalommal
Andi! Én tudom, hogy nem ez a dolgok lényege... Én alapjában véve egy nyuszi vagyok, de szeretném én azt látni egy tavernában, vagy bármi etetõben, hogy ehetetlen a kaja és szó nélkül hagyom, vagy idõ elõtt ki akarnak rakni... Nehogy már a farok csóválja a kutyát...! Nem ismerek rád! Már kicsit sok lehetett egymás után, talán belefásultál... Amúgy élvezem minden mondatod...
Az utolsó mesém jön. A többit majd a beszámolómból, amivel most lettem kész. Jelentem a képeket is mind feltöltöttem már.
7 körül indulunk a városba vacsorázni, de megfogadtuk, hogy görög taverna ki van zárva, ma pizzát fogunk enni. Mikor odaérünk a pizzáshoz, beugrik nekem, hogy a közeli mellékutcában van egy kis görög taverna, ami mindig olyan szimpi volt, terveztünk is odamenni, mi lenne, ha mégis görögöt ennénk. Meglepõdésemre M. egész könnyedén ráhajlik a dologra. Így odamegyünk. Leülünk, rendelünk (M. musszakát, én kleftikót, amire már régen vágytam). Bámészkodunk. Egyszer csak két alak érkezik a látómezõmben, akiket ismerni vélek, majd egy másodperc töredéke alatt bevillan: Hát persze, Barbara és Karl, a grazi osztrákok, akiket Szántorinin ismertünk meg 2004-ben és õk beszélték tele e fejünket, hogy el kell jöjjünk Kárpátoszra. Már állok is fel és kiáltok: Karl!!! A férfi felém fordul, pillanatig elgondolkozik, majd rohan oda hozzánk, akkor már Barbara is észrevesz. Gyorsan átülünk egy másik, nagyobb asztalhoz. Szikrázok az izgatottságtól, nem bírom elhinni, hogy véletlenül találkozunk két emberrel, akiket 3 éve egy másik görög nyaralás alatt ismertünk meg és azóta soha többet nem is hallottunk egymásról. Csak úgy áradozunk. Õk elmesélik, hogy a következõ évben a mi meséink alapján Náxoszra utaztak, aztán mesélnek Krétáról, mi meg Számoszról. Most kilencedik alkalommal vannak Kárpátoszon, az a kedvenc szigetük. Akkor is! Pont ebben az idõben, pont ebben az utcában, pont e vendéglõnél???? Hihetetlen. Teljesen fel vagyunk mind spannolva az izgalomtól. Közben leteszik elénk az elõételt (rántott padlizsán és olajos, ecetes szardella), de még hozzá sem fogunk, mellé teszik a fõfogást. Ilyet még nem tapasztaltam, hogy egyszerre hozzák ki mindkét fogást. A fõételt kezdjük enni, mondván, hogy az elõétel majd jó lesz késõbbre, amíg itt ücsörgünk és beszélgetünk rég nem látott barátainkkal. A kleftikóban csalódok. Számoszon a báránycombot alufóliában sütötték és kefalotiri sajt volt rajta. Itt agyagedényben van, tele van mócsinggal és valami szósz van hozzá. De most ez cseppet sem érdekel, mert magával ragad a beszélgetés heve. Az étterem nagyon hamar megtelik (azaz az utcán vagyunk kint), és a pincérnõ egyszer csak elõáll egy kis tál desszerttel és a számlával és bejelenti, hogy mennünk kellene, mert kell másoknak a hely. Totál felháborít, hiszen rendeltünk még italokat és azt már ki sem akarják hozni.
Én nem vagyok lusta h.apci, nehogy azt hidd, csak baromira kevés idõm van most keresgéléssel foglalkozni. Ha nem talál valaki valamit a kupolákról, majd keresek én is, de pillanatnyilag most könnyebb lenne, ha valaki ezt hipp-hopp fejbõl fújná
Szia h.apci!
Kicsit utánanéztem. Ez a hangszer csak Karpathoson létezik és a Lyra nevõ hangszernek egyik helybéli változata. Hegedûhöz hasonlatos, de a térdre támasszák, aikor játszanak rajta. Általában csoportokban találkoznak az emberek, egyik játszik ezen a lyrán és elõénekel egy stófát, majd a többiek utánaénekelik. A szöveg általában az élet dolgairól szól, sokszor imprivizált. Sokszor társítják a hangszert egy Tsambouna nevû, a skótdudához haonló hangszerrel.
Nem buzuki, azt ismerem ez olyan, mint a hegedû, de kicsit öblösebb teste van,mint egy félbevágott lopótöknek és iszonyatosan idegesítõ, vékony, vinnyogó, cincogó hangot ad. Köszönöm a linket, nem volt még alkalmam megnézni a beírásokat (már nem is fogom, mert túl sok volt, amíg nem voltam itt). A képen látható hangszerek közül egyik sem az.
Továbbra is vérom az infót, ha valaki tud valamit a templomkupolás festérétõl....
Folytatom már kockásra (vagy csíkosra) ûltem a fenekem és bizseregnek az ujjperceim a sok írástól, de be kell fejeznem még holnap, addig nem nyugszom. Ez egy tudat alatti muszáj.
Mellettünk egy idõsebb házaspár fekszik, a férfi nagyon beszédes, rögtön szóba elegyednek M-el. Azt mesélik, hogy õk esténként elmennek taxival (Ammópiban csak apartmanok vannak, de semmi más) valamelyik hegyi faluba vacsorázni, ott ki lehet fogni jó hagyományos konyhát is és olcsóbb is. Erre felbuzdulva este mi is nekivágunk. Elõtte még betanulom az útikönyvbõl a három közeli hegyi falu legjobb éttermeinek nevét. Most már eszesebbek vagyunk, mint nappal, felöltözünk rendesen, széldzsekit is húzunk. Áperiben csak egy hamburgeres van. Itt kell egy kis kitérõt tegyek. A három egymás mellett fekvõ hegyi falu (pár házat leszámítva) kacsalábon forgó villákból áll, ugyanis ezekben a falvakban azok a kárpátosziak építkeznek, akik életük nagy részét Amerikában töltötték és csak nyugdíjas éveikben, akkor is csak nyárra, térnek ide vissza. Szóval ezért a hamburger is. Voládában van egy nagyon szimpi hely, amit már fotóztam is, meg a könyv szerint is híres-neves. Oda megyünk. Mikor belépünk, minden szem ránk szegezõdik. A belsõ terem tele van, egy köralakban rendezett asztalsor körül nagy család és barátaik mulatnak. Velük van a feledhetetlen nyenyere (hegedû és lant közötti átmenet), az egyik csak hózza a notát és megadja az elsõ mondatot, majd az egész társaság utána énekeli (inkább szavalja, ordítja: Élá. Élá….blábláblá). a pincérlány kitessékel minket a hátsó teraszra, mely egy termékeny, mély völgy fölé nyúl ki. Ott aztán tép a szél rendesen. Az útikönyv valami nyúlból készült sztifádóval csalogatott ide. A lány hozza az étlapot és elkezdi sorolni, hogy mi nincs, mivel hogy az ünneplõ társaság már majdnem mindent megevett. Amúgy is csak hamburger, gírosz, szuvlaki, szték vannak a kínálatban. Hát paff vagyok, nem így képzeltem a romantikus, és tradicionális falusi vacsorát. Most már ciki elmenni, de mégis máshol akarunk enni, így illembõl rendelünk 1-1 kólát és utána tovább állunk. Kólázás közben jól össze is fagyok. Amúgy meg iszonyatos hangulata van a vadászjelenetekkel megfestett belsõ térben dajdajozó társaságnak. Szívem szerint bemennék, és odaülnék hozzájuk, hadd lehessek már részese egy „bazi nagy görög bulinak”. Mia jut eszembe és elmesélem M-nek, hogy micsoda szerencséjük volt Miáéknak tavaly Thásszoszon, amikor a háziak lehívták õket az ünnepi vacsorára. A mázlisták. Azon jár az eszem, hogy milyen rejtekbõl tudnám a bulit lekamerázni. M. meg már nem normálisnak titulál ezzel az állandó paparazzi mániámmal. Irány a következõ falu, Óthosz. A robogó lámpája annyit ér, mint éjszakában a csillagos ég – jobban mondva annyit sem, mert elõzõ amúgy is megadatik. Kb. 10-zel tudunk haladni, mert az útból semmit sem látunk, a gyenge lámpa derékmagasságba világít és nem pedig az útra. Óthoszon átrobogva, szemrevételezzük a három egymás mellett álló vendéglõ falitáblájait. Nem kétséges, nagy esti élet van bennük. Hamburger, bifsteki, giros, sandwich….brrrr…elég ebbõl. Nahát ennyit az igazi falusi tradicionális kosztról. Mire le érünk a hegyrõl, ráfagyok a motorra. Nem vagyunk mérgesek, hanem inkább viccesnek fogjuk fel az egész szituációt. Már fél tíz van és korog a gyomrunk, megállunk a strandsétány éttermeinél. Négy van egymás mellett, mindennek megnézzük a listáját, ott akarok enni, ahol adnak egy tisztességes sztifádót.
Nincs beírva úticél.
Válasz a #45643. hsz-ra
Alig birom kivárni a teljes beszámolót. 
Én alapjában véve egy nyuszi vagyok, de szeretném én azt látni egy tavernában, vagy bármi etetõben, hogy ehetetlen a kaja és szó nélkül hagyom, vagy idõ elõtt ki akarnak rakni... 
Nehogy már a farok csóválja a kutyát...! 
Amúgy élvezem minden mondatod... 
