Kiklád-szigetek kombináció
Nyomtatóbarát verzió
  Fórum : Sziget-kombinációs utazások
Hozzászóló Üzenet
# 241
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Jenike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
215 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134313 Üzenet linkje2010-05-13 19:55:20 

vojandi írta:
A Naxos-Paros 3-3 éj nagyon kevés.
Remélem, majd írtok jó kis beszámololót, a Kikládokról mindg nagyon szívesen olvasok.


Szia!

Sajnos több dolog nem jött össze, amit beterveztem. Santorinire most még nagyon soknak tartom az egy hetet és ha már így alakult jobb lett volna a nyaralás végére hagyni Santorinit, de ez sem jött össze. A mostani helyzet szerint ráadásul a komp is csak 16:00 órakor indul Santoriniről. A gyors hajó 12:15-kor indulna, de nekem elég volt belőle az Ermioni-Hydra út is, olyan érzésem volt mintha egy konzervdobozban utazntam volna. Abban bízom, hogy reggeli indulással is találok majd egy kompot és így az első naxosi nap nem vész el teljesen.
Most látom csak, ahogy napokra lebontva elkezdtem megtervezni a programunkat, hogy nagyon kevés az időnk Paroson és Naxoson, ezért gondolkodom Antiparos kihagyásáról is, de a cseppkőbarlang elég vonzó látványosságnak tűnik. Nem tudom.
Beszámoló természetesen lesz.

Jenike

# 242
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#134315 Üzenet linkje2010-05-13 20:07:59 

jenike írta:
Santorinire most még nagyon soknak tartom az egy hetet


Négy nap azért kell, a maradék kettőn meg mondjuk menjetek át Anafira. icon_wink.gif Na jó, ez nem gazdaságos, tudom...

De nekem így előzetesen, látatlanban a szívem csücske az a kis sziget. Amiatt még biztos, hogy visszamegyünk egyszer. Ha megnyitják Santorinin valamikor Akrotirit, akkor elugrunk oda egy napra, megnézzük az ásatásokat, éjszakázunk egyet Imerovigliben valamelyik eszméletlen kilátással rendelkező helyen és másnap áthajózunk Anafira... icon_smile.gif Remélem, ez egyszer valóra válik. icon_biggrin.gif

# 243
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Jenike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
215 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134317 Üzenet linkje2010-05-13 20:15:45  Re:

Verka írta:

Viszont légyszi, ne hagyd magad befolyásolni azáltal, hogy nekem mi tetszett vagy nem tetszett! Nem vállalom a felelősséget, utólagos reklamáció meg pláne kizárva.


Szia!

Á nem befolyásolsz semmivel és a naxosi szállás (Agios Prokopios) kiválasztása is csak véletlenül műve volt. icon_razz.gif
Nekem nagyon megtetszett az a partszakasz.
Jenike

# 244
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Jenike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
215 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134318 Üzenet linkje2010-05-13 20:30:18 

Verka írta:
...éjszakázunk egyet Imerovigliben valamelyik eszméletlen kilátással rendelkező helyen és...


Szia!

Először én is úgy kezdtem el keresni szállásokat, hogy a kilátás fontos szempont volt, de végül a célszerűség és az ár győzött - kivéve az utolsó napot - mindenhol.
Érdekes volt, hogy Krétán megfogadtuk, hogy soha többet nem kérünk semmilyen ellátást a szálláshoz, azonban a fogadalmunk csak idáig tartott, mert nem szándékosan, de végül mindegyik foglalásunk tartalmaz reggelit is. Remélem ez lesz a legkisebb problémánk!

Jenike

# 245
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Dsulacska
Kezdő fórumos
Kezdő fórumos
1 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#134325 Üzenet linkje2010-05-13 22:40:52  Válasz a #134317. hsz-ra Előzmény #134317

Szia Jenike!

Agios Prokopios jó döntés, nagyon szép parttal rendelkezik Naxos egyik legjobb búvár klubja is ott található. Nincs messze Chorától, ami megközelíthető busszal vagy taxival. Egy kellemes séta során érdemes ellátogatni a szomszédos Agia Anna partjához is kb. 2km-re van Prokopiostól.

üdv. Orsi

# 246
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#134329 Üzenet linkje2010-05-13 23:23:58  Válasz a #134318. hsz-ra Előzmény #134318

Szia Jenike!

Egy hozzászólásban írok mindenre.

Ezt a barlangos oldalt Döme találta, nem tudom, hogy láttad-e már, hátha segít a döntésben. Görögország barlangjai vannak összegyűjtve itt, köztük az antiparosi is.

A kilátás nálam mindig nagyon nagy vonzerő, de a racionalitást nagyon megértem. Idén megpróbálom majd visszafogni magam én is ugyanilyen okokból a Peloponnészoszon, és inkább az olcsóságra törekedni, mint a kilátásra - legalábbis ez a terv. A párom szerint nem fog sikerülni, de én eltökélt vagyok. icon_wink.gif

Agios Prokopiosban biztos vagyok, mert nem csak nekem tetszett a strand, hanem Balázsbeáéknak is, márpedig ő mindig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a legjobb strand közelében keressen szállást. icon_wink.gif A strand víze nekem a legtisztább, a leghűvösebb és a legszebb volt Naxoson. icon_smile.gif

Ja és végül egy off: nem is mondtam még, hogy mi is elkezdtünk görögül tanulni! icon_wink.gif

# 247
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Jenike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
215 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134343 Üzenet linkje2010-05-14 08:29:48  Válasz a #134329. hsz-ra Előzmény #134329

Szia!

Köszönöm a barlangos oldalt, ami remélem segít a döntésben.

A görög nyelvvel kapcsolatban a Tanuljunk görögül rovatban lenne néhány kérdésem.

Jenike

# 248
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Balazsbea
Aktív fórumos
Aktív fórumos
301 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134406 Üzenet linkje2010-05-14 15:27:41  Válasz a #134317. hsz-ra Előzmény #134317

Szia Jenike!

Agios Prokopios strandja valóban gyönyörű, a következőkért érdemes választani:
- eszméletlen szép és kristálytiszta a víz a világos színű nagyszemű homok ill. nagyon aprószemű kavics miatt
- tágas, nyitott strand szép hegyekkel a háttérben

- nyáron erős meltemi esetén is lehet úszni, nincsenek nagy hullámok

- gyönyörűek a naplementék

- remek étkezési lehetőségek
- Naxos város közelsége
- a szomszédos Agia Annára is át lehet sétálni naplementézni:


Kevesebb a hátránya, mint az előnye, de azért említsük meg ezeket is:
- elég zsúfolt a part, de a strand közepén van napernyőmentes rész is, ahol még főszezonban is barátságosabbak a viszonyok

- a part mögötti három kis tavacska elég zavaró szagot áraszt magából, amit időnként a strandon is lehet érezni (ne válasszon senki olyan szállást, ami a Red Lakes közelségével büszkélkedhet...)

- szerintem itt volt a leghidegebb a víz Naxoson, pedig mi augusztus elején voltunk, mégis kb. olyan volt a víz hőfoka, mint június végén Mykonoson.

Mielőtt elutaztunk, meg voltam győződve, Agios Prokopios a legjobb strand a szigeten, utólag viszont már jobban tetszik a Plaka, ahová három prokopiosi nap után költöztünk át. Ott is hasonlóan szép a víz színe, a homok szinte fehérnek tűnik, a víz melegebb és jobban lehet találni néptelenebb részeket is. Nagyon hangulatosak a homokdűnék és igazán barátságos a légkör, bár akit esetleg zavar a meztelenség látványa, nem biztos, hogy ez számára a legjobb választás, mivel a nudisták itt nem különülnek el a fürdőruhás strandolóktól. Minket ez egy csöppet sem zavart. Néhány kép Plákáról:






Aki igazán szép néptelen partokat keres Naxoson, annak ajánlom a keleti parton található Psili Ammost kristálytiszta vízzel, remek hullámokkal, amit még a kisgyerekek is élveznek:




Délnyugaton Agiassost, ahol sokáig nagyon sekély és meleg a víz, s bár a part szegélye kavicsos, a tenger már végig puha homokos:



Délen pedig Kaladost, ahová gyönyörű út vezet és az ember tényleg úgy érzi, a világ végén jár:





# 249
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Vojandi
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
4595 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134414 Üzenet linkje2010-05-14 16:27:26 

Szia Bea!
Nagyon szép összeállítást készítettél. Ilyen kristályosan tiszta vizre nem sok másik helyről emlékszem Görögországból.
Az idén hova utaztok? (hogy ne legyen off, majd írd a hely topikjába a választ)

# 250
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Jenike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
215 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134505 Üzenet linkje2010-05-15 17:19:53  Válasz a #134406. hsz-ra Előzmény #134406

Szia!

Megpróbáltam az általad és Verkáék által lebonyolított programból magunknak is összegyúrni valamit. Egész nap ezen tornáztam, de nagyon nehéz volt olyan helyeket kihúzni a programból, amelyeket tegnap még kihagyhatatlannak tartottam.
Jelenleg így néz ki a program:

    1.nap: Agios Prokopios beach
    2.nap: Naxos - Chora városnézés; kuroszok (kfleriói és faranghi); Damalas; Bazeos-torony; Démétér-templom; Agiassos
    3.nap: Agia Anna; Plaka; Chalki; Filoti; Apiranthos; Psili Ammos beach: Mikra Vigla, Alyko, Pyrgaki

A mostani helyzet szerint csak 18 óra körül érkezünk a szigetre. Nagyon hiányzik ennek a napnak a délelőtt része. A 2. és 3. nap kivitelezhető?

Jenike

# 251
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#134508 Üzenet linkje2010-05-15 17:59:01  Válasz a #134505. hsz-ra Előzmény #134505

Szia Jenike!

Hááát... szerintem necces mindkét nap. Úgy szervezd, hogy ami a legfontosabb Nektek, azok legyenek a nap elején, hogyha nem fér bele minden, akkor ne fájjon nagyon a szíved.

Ezenkívül aminek van nyitvatartása, azt én nem tenném a nap végére, nehogy bezárjon, mire odaértek. Általában 15 óráig biztosan nyitva van minden... sajnos pontosabbat nem tudok, mert ezeken a helyeken nem írogattam fel a nyitvatartási időket.

# 252
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Balazsbea
Aktív fórumos
Aktív fórumos
301 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134511 Üzenet linkje2010-05-15 19:27:40  Válasz a #134505. hsz-ra Előzmény #134505

Szia Jenike!

Tényleg nagyon nehéz így, ha csak két teljes napot vagytok a Kykládok legnagyobbikán, szerintem el kell döntenetek, mi az, amire legjobban vágytok a szigetből. Mi elsősorban a strandok miatt mentünk Naxosra, 9 napunk volt a szigetre, csak a legjobban tetsző helyeken fürödtünk, de még így is maradtak ki helyek, amiket szívesen megnéztünk volna. Ha fürödni is akartok a felsorolt strandokon, akkor csak kevesebbre lesz idő, ha beéritek egyik-másik látványával, akkor még megoldható a dolog. Mi kihagytuk a kuroszokat, ami lehet, hogy bűn, de nincs akkora hiányérzetem, mint ami például akkor lenne, ha kihagyjuk mondjuk Agiassost vagy Kaladost és utólag látok meg róla képeket. A helyetekben én biztosan a legszebb strandokra koncentrálnék inkább, de mindannyian mások vagyunk, van, akit sokkal jobban elbűvölnek a régészeti érdekességek, mint akár a világ legszebb strandja. Csak Ti tudjátok eldönteni, mi számotokra a fontosabb.

Agios Prokopiost is jó lenne látni nencsak reggel és este, hanem legalább futólag napközben is, annyira mások a színek és a fényviszonyok a különböző napszakokban. Ráadásul Ti még nyár elején mentek, biztosan kevesebben lesznek a parton, s úgy sokkal élvezetesebb a strandolás egy ilyen gyönyörű helyen.

Naxos várost mi is délelőtt néztük meg, hiszen sokkal logikusabb még a nagy meleg előtt sétálgatni és délután strandolni. Aztán nekivágtunk a nyugati partnak, mindet strandot megnéztünk, de csak Agiassosban és Pyrgakin mentünk be a tengerbe, mert ez a kettő tetszett a legjobban. S Plákát is "bűn" lenne kihagyni a nyugati parton, csak mi ugye ott laktunk, előtte pedig Prokopioson, így nem kellett egy napba sűrítenünk a nyugati part négy, számunkra legszebb strandját. Agiassost időtakarékosabb lenne megnézni azon a napon, amikor a nyugati partot járjátok be, s amikor Psili Ammosba mentek, több idő maradna a belső területekre.

Egyébként én nem szoktam ilyen részletesen tervezni, szeretünk inkább ott dönteni, mikor mit csináljunk, ezért is megyünk hosszabb időre egy-egy helyre. De nyilván ez is olyan, ki hogy szereti, van, akit az tesz boldoggá, ha minél többet lát és sikerül végigjárni az összes betervezett helyet, míg mások szeretnek belefeledkezni a hely szellemébe s nem bánják, ha nem látnak mindent. Csak azt kell eldönteni, mi a legjobb Nektek. Talán könnyebb lenne a szelektálás, ha a családot is bevonnád a tervezésbe, megkérdeznéd, mit szeretnének a legjobban. Ha látják a képeket, biztosan könnyebben tudnak dönteni.

# 253
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Vojandi
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
4595 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134514 Üzenet linkje2010-05-15 20:09:09 

Szia Jenike!

Nekem a nagy Kúrosz szobor tetszett igazán, mert az valóban hatalmas nagy, fel is lehet mászni rá és félkész még csak, szóval nem olyan, mint a kisebbek, amik csak egy egyszerű földön fekvő embert ábrázolnak. Viszont a nagy Kúrosz Apollonas felett van, ami a sziget másik vége a Chorához képest és hosszú, szerpentines út vezet oda. Szóval, ha csak a Kúrosz miatt mennétek, nem érdemes, de Apollonas is bájos, lehet ott egy jót ebédelni és ha tudtok a közelben szép strandot, akkor már érdemes összekötni a programot.



másik kisebb:

# 254
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Jenike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
215 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#134516 Üzenet linkje2010-05-15 20:17:44 

Szia!

vojandi írta:
Viszont a nagy Kúrosz Apollonas felett van, ami a sziget másik vége a Chorához képest és hosszú, szerpentines út vezet oda. Szóval, ha csak a Kúrosz miatt mennétek, nem érdemes, de Apollonas is bájos, lehet ott egy jót ebédelni és ha tudtok a közelben szép strandot, akkor már érdemes összekötni a programot.

Sajnos a nagy kurosz is a szűkítés áldozata lett. Gyakorlatilag a sziget teljes északi része kimarad.

Jenike

# 255
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#134517 Üzenet linkje2010-05-15 20:20:14  Re:

balazsbea írta:
nincs akkora hiányérzetem, mint ami például akkor lenne, ha kihagyjuk mondjuk Agiassost vagy Kaladost és utólag látok meg róla képeket


icon_smile.gif Hát igen, én pl. utólag a képeidet látva kicsit bánom, hogy ezt a kettőt kihagytuk, de az viszont így is biztos, hogy a kuroszokat nem cseréltük volna be rájuk, mert mi vagyunk azok a lököttek, akiknek azok fontosabbak. icon_biggrin.gif Hogy akkor vajon mit hagytunk volna ki cserébe...? Talán Mikri Viglát és Alykót, azt hiszem... mert bár mindkét hely szép volt, főleg a csodálatos vízszín miatt, de fürödni nem is fürödtünk egyik helyen sem.

KERESŐ:
Nyomtatóbarát verzió
  Fórum : Sziget-kombinációs utazások
<   1 2 3 ... 16 17 18 ... 33 34 35   >


Copyright © 2003-2025 Hellasz.hu