Tök jól el vagyok itt magammal, de remélem egyszer valakit érdekelni fog és hasznos is lesz amiket leírtam.
Magyarul beszélő arab doki:
A férjem alsó lábszára először megpirosodott, majd nagyon csúnyán bevörösödött, nem a napégéstől, mert a másik nem volt olyan, és ez is csúnyábbnak nézett ki, mint ha lángnyelveket festettek volna a bőrére. Először kicsit javult, majd egyre durvább lett és viszkedett is. Az idegenvezetői meetingen Enikő felhívta a figyelmünket, hogy ha orvosra van szükségünk, és azonnal akkor menjünk a recepcióra mondjuk, hogy doktor és jönni fog a szállodai nővér, aki ellát, majd kéri a pénzt és még számlát sem ad. Ha 1-2 órát tudunk várni akkor hívjuk fel Dr. Nour-t a magyarul beszélő dokit és a biztosításunk terhére jönni fog, a telefon száma a Taurusos hirdetőtáblán volt kiirva.
Felhívtam, végighallgatott, majd kérdéseket tett fel, a végén közölte, hogy „Jól van drága, menjenek vissza a szobájukba a klíma mellé, megnézek egy kis beteget és 1 óra múlva önöknél leszek, mondja a szobaszámát drága!” Így is lett, 1 óra múlva ott volt, tökéletesen beszélt magyarul, mert 1979-től Bp-re járt orvosira és utána még pár évet itt töltött nálunk, megvizsgálta alaposan, majd napallergiát állapított meg, telefonált a segédjének, és a recepción 1 óra múlva átvehettük az allergica tablettát és két krémet, mindhárom termék francia volt. Fizetnünk nem kellett, csak elvitte a biztosítási kötvényünk egy példányát.
Javult is a férjem lába, de itthon első utunk a sürgősségire vezetett, ott a doktornő a készítmények hatóanyagát sem ismerte, kizárta, hogy orbánc lenne, vagy napallergia, szerinte valami megcsípte. Másnap a bőrgyógyászaton ismeretlen eredetű bőrgyulladást állapítottak meg, amelyre antibiotikumot és egy szteroidos kenőcsöt kapott, lassan egy hete használja és már nem piros egyáltalán.
Enikő, az idegenvezető:
Megérkezésünk másnapján 13.00-ra volt kiirva a meeting, jól döntöttünk, hogy előtte ebédeltünk mert sokáig eltartott, rengeteg hasznos információt tudtunk meg.
Tájékoztatott a fakultatív kirándulásokról, mi kettőt utána be is fizettünk,
a Tunisz -Karthago-Sidi Bou Said egynapos utat, ebéddel együtt, ez 43 euróba került/ fő, és a Szahara szafari 2 naposat, étkezésekkel, szállással, tevegeléssel, belépőkkel, ez drágább volt 120 euró/fő volt.
Nagyon sok hasznos információt megtudtunk, pl.
mennyi a taxik valós ára, mennyire kell lealkudnunk,
Port el Kantaoui kikötője 4 dínár max, Sousse Medinája 8 dínár, de jár busz is félkor és egészkor, a kikötőbe 0,5 dínár, Sousse-ba 1 dínár.
Az üvegfenekű csónak 30 dínárról indul/fő, max 10-et adjunk érte, akkor indul, amikor összejött a 6 fő.
Kisvonat jár a kikötőből Sousse-ba, 2,5 dínár/fő, 3 színű van, ha a pirosra vettünk oda vissza jegyet, csak a piros fog visszahozni, tehát figyelni kell melyik színre vettünk jegyet, mert a másikra nem szállhatunk.
A kikötőben lévő zenélő világító szökőkút csak 20.30-tól működik.
A kikötőben a Hannibal vidámpark belépése ingyenes, de bent fizetni kell a használatért.
A meeting után kérdezni is lehetett, mindenre szívélyesen és részletesen válaszolt, utána pedig befizettük az utakat, lehetett euróban, dollárban és dínárban is.
#2083272013-08-05 22:21:16 Válasz a #208321. hsz-ra
Szia Erinet!
Én is olvaslak, inkább csak kíváncsiságból. Nem hinném, hogy Tunézia az én világom, de azért sok érdekességet írsz, osztasz meg velünk! Jöhet a folytatás!
Sziasztok!
Köszönöm a visszajelzést örülök, hogy olvastok, holnap folytatom az írást.
Szeretnék fotóalbumot is csatolni, picasasat, 2 albumom már fent van, de most egyszerűen nem találom, hogy hol lehet, tudtok ebben segíteni? vagy már nem is lehet több albumot csatolni?
Feltölteni nem szeretném a közel 330 fotót, de a picasa linket szívesen csatolnám.
Az utazási katalógusban és az interneten ezt a kikötőt Tunézia 3. legnagyobb jacht kikötőjeként emlegetik. Egyik délután megalkudtunk a szokás szerint a Taxissal és 4 dinárért bevitt a kikötőbe. Taxik egyébként 5-10 m-re állnak a Club Selima bejárata előtt keresgélni sem kell őket.
A kikötő előtti taxis területen tett le, onnan kellett egy kis utcán besétálni a zenélő szökőkúthoz, de ahogy korábban is írtam, 20.30-kor kezd el működni, ezt pedig nem vártuk meg.
Körbesétáltunk a kikötőben és megkerestük az üvegfenekű katamaránokat, azonnal meglátni sárga, barna és kék nagy méretű jószágok.
Megkérdeztük az árat a 30 dínárt/főt mondták, de azonnal közölték, hogy most úgysem fognak kivinni, mert zavaros a tenger semmit sem fogunk látni, menjünk vissza másnap délelőtt fél óránként indul a hajó, 11-12 felé illetve után már nem ajánlatos kimenni, mert felkavarodik a tenger. Megkérdeztünk még 2 másik hajóst ők is ugyan ezt mondták, nem akartak átverni, hogy elszedik a pénzt, kivisznek aztán a zavarosban semmit sem látunk. Arra persze próbáltak rávenni, hogy vegyünk meg most a jegyet, ha ma megvesszük akkor holnap vagy holnap után tuti kivisznek, de ebbe természetesen nem mentünk bele.
Tovább sétáltunk, majd a férjem meglátott egy állványon két sólymot, szerette volna levideózni, de abban a pillanatban már jött is az árus és tette rá a férjem vállára, kezére, engem pedig elé tuszkolt, hogy fotózzam, ekkor már gondoltam, hogy hajj, mennyibe fog ez nekem fájni..mert ugye alkudni sem volt időm, nem is akartunk mi a madarakkal fotózkodni, de akkor minden olyan gyorsan történt, hogy már nem volt mi tenni, aztán pillanatok alatt kivette az én kezemből a fényképezőmet és a férjem mellé állított, és akarta rám is tenni a madarakat, de én féltem tőlük és nem engedtem, a férjem kezére rakta, majd az enyémet alá, mintha én tartottam volna őket, készül 6-8 fotó, majd közölte, hogy 10 dínár lesz, 5-5 ekkor alkudni már nem lehetett.
Kicsit kellemetlenül éreztük magunkat, mert igazából nem akartunk a sólymokkal fotózkodni, de belerángatott, mert nem tiltakoztunk elég erősen, kicsit dünnyögtünk utána, de aztán úgy gondoltuk, 1500Ft nem fogja elrontani a nyaralásunkat, ez is egy élmény.
Útitársainknak meséltük a történteket, és szinte mindenkivel történt hasonló, csak például az El Jam-i amfiteátrumnál pattintottál fel egy tevére és vitték két kört, aztán kérték a 15 dínárt, pedig ő csak távolabbról fotózta volna a tevét.
Madarazás után leültünk a közeli padra és végignéztük a velünk történt esetet még vagy 3 családdal.
A kikötőben nagyon szép jachtok állnak, körben ajándék-szuvenyír boltok és éttermek, de délután eléggé néptelen volt a nagy meleg miatt, mi is visszavágytunk a szállodánkba, ezért visszasétáltunk a taxi állomásra és hazamentünk.
Biztosan jó lett volna látni a zenélő-világító szökőkutat, de vacsora után már nem esett jól kimozdulni.
Másnap mentünk volna a Tunisz-Karthago-Sidi Bou Said 10 napos kirándulásra, ezért nem is tudtunk visszamenni az üvegfenekűhöz délelött, és a sztrájk miatt az azt követő két napban sem.
Tunisz-Karthago-Sidi Bou Said
Erre a kirándulásra 43 eurót fizettünk be/ fő, de sajnos elmaradt.
Fél 6 kor keltünk, 6-tól már reggeliztünk és 6.35-re vártuk a buszt és az idegenvezetőt.
Kicsit késve jött is Enikő, egy személyautóval, busz nélkül, majd sajnálkozva közölte, hogy baj van, az éjjel megöltek egy munkáspárti politikust, a felesége és a kislánya szeme láttára a háza előtt, ezért hatalmas a felbolydulás, elég baj lenne az is, hogy megölték, de Ramadán alatt, a szent ünnep alatt történt a gyilkosság, ezért a munkáspárti vezető általános sztrájkot hirdetett, 1970-óta nem volt ilyen Tunéziában.
Nem jártak a buszok, a taxik, a repülők, semmilyen közlekedés nem volt két napig. Enikő sem tudott taxival a szállodánkhoz jönni, és a személyzet is gyalog, késve érkezett. A takarító néni dél körül ért a szobánkhoz, akkorra a tudott szegény beérni.
Enikő figyelmeztetett, hogy zárva vannak az üzletek, és a bazárok is, még a Sousse-i Medina is.
Éjjel hazautazása volt a Taurusos csoportnak, annyi szerencséjük volt, hogy nem a TunisAir járatával jöttek és mentek, hanem a sokat szidott Syphax járattal ami éjjel indult volna Monastír-ból haza Bp-re, de nem engedték már felszállni. Annyi szerencséjük volt, hogy Monastírból engedték a repülőt átrepülni Enfidha repülőterére, az utasokat átszállították buszokkal utána és onnan tudtak hazarepülni, utána már a teljes légiközlekedés leállt, 2 napig nem tudtak kijutni az utasok Tunéziába, az égen egy db repülőt sem láttuk.
A syphax járatot egyébként azért szidják, mert míg a Tuniair járaton adnak meleg szendvicset és üdítőt addig ezen semmilyen ellátás sincs, és ugyan annyit fizetnek, mintha a másik géppel utaznának, viszont most, haa Tunisair-rel utaztak volna akkor haza sem jutnak még két napig.
Mindet ez a két nap ( a sztrájk és a temetés napja, péntek szombat), csak úgy érintett, hogy nem mehettünk el a kirándulásra, mert Tunisz nem volt biztonságos a fegyveres tüntetések, gumiégetések miatt, majd másnap a temetésen lévő zavargások miatt (egy embert lelőttek a rendőrök), valamint nem mertünk és nem is nagyon tudtunk kimozdulni a szállodából, mert nem voltak taxik sem a szálloda előtt. Később az kora esti órákban talán már láttunk 1-2-t de nem mertünk elindulni, a helyzetre való tekintettel, illetve nem tudtuk, hogy visszafelé lesz-e mivel utaznunk.
A sarkon lévő nagy bevásárló üzlet, az Ali Baba Center este már nyitva volt.
Anyumékkal sűrű sms váltásban voltunk egész nap, mert a hírműsorok mindegyikében mutatták a kialakult helyzetet, és elég szörnyű képsorokat, később tudtuk meg, hogy a szaharai kirándulásunk alatt, amikor is lementünk az Algír határig, ott megöltek 6 katonát is fegyveres lázadók.
Szerencsénk volt, mert a Taurus Reisen idegenvezetőjénél fizettünk be, az ő álltaluk szervezett útra, ezért visszakaptuk az út teljes árát, figyelmeztettek is, ha helyi közvetítőnél fizetünk nincs rá garancia, hogy visszaadja a pénzt.
Kicsit csalódottan, de visszatértünk a szobánkba, ahol még nem járt a takarítónéni, felvettük a fürdőruhákat és mentünk a partra.
Mivel 6-kor már reggeliztünk 10. 10 felé már nagyon éhesek voltunk, a partról felmentünk a késői reggelire, 6-10-ig volt sima reggeli, majd 10-12-ig a késői reggeli.
Az étterem teraszára pakolták ki a reggeliről megmaradt ételeket és frisseket is a pincérek, oda kellett ülni, amíg ők kitakarították, átterítőzték az éttermet az ebédhez. Itt is volt minden, de nem akkora mennyiségben, mint a reggelinél. Péksütik, vaj, lekvárok, felvágottak, joghurtok, sajtok, átcipelték a kávé automatát és a forró vizes szamovárt is.
Ezt a két napot strandolással és pihenéssel töltöttük, de ez is nagyon jó volt, a szállodában egyáltalán nem éreztünk semmit a sztrájkból és a kialakult helyzetből, a személyzet maximálisan kiszolgált minket, a ramadán, a gyilkosság és a sztrájk ellenére is.
Ebéd után megérkezett a takarító néni is, de mi akkor pihenni szerettünk volna, mert minden nap ebéd utáni csendes pihenőt tartottunk, nem is egészséges 11 és 16.00 között a napon lenni itthon sem, nem hogy Tunéziában.
Kitettem a nezavarj táblát, de nyitva hagytam az ajtót és megszóllítottam, kicserélte a törölközőket az összest, adott friss takarókat, két pillanat alatt áttörölte a fürdőszobánkat és egy nedves ronggyal feltörölt maga után ahogy ment ki a szobánkból, adtam neki most is 1 dínárt, mint minden nap, csak most kézbe és nem a párnára téve.
Nagyon kedves volt, megsajnáltam, ezután a napi dínár mellé minden nap kapott egy diabetikus étcsokit, vagy diab. tejcsokit, illetve egyik nap egy cerbonát, utolsó nap 2 dínárt és 2 cerbonát.
Nyaralásunk elején még nem is gondoltam arra, hogy a szinte naphosszat látott ejtőernyőn egyszer én is, mi is lógni fogunk.
3 évvel ezelőtt már szemeztünk vele, észak-Görögországban, de az ára+a félelem miatt úgy döntöttünk, hogy mégsem.
Tunéziában az első tengerpartozás során a strand szélén jutott napernyő és napozóágy, ahonnan ráláttunk az Nautica bázisra, ahonnan indult az ernyő, a jetski, a banánok és a fotelek. Itt volt alkalmam megfigyelni, hogy a homokból indul az ernyős és a homokba is érkezik.
Amikor rágondoltam több alkalommal az ernyőzésre mindig beugrott az a jelenet valamelyik cápás filmből, hogy lányok ernyőznek, majd belelógatják őket a tengerbe, majd kihúzzák őket és nincs lábuk, mert a cápa leharapta, ezért itt megnyugtatott a tény, hogy nem fognak belógatni.
A medencéknél pihengettünk a nyugágyon, amikor megérett bennem a gondolat, én felmegyek! A férjem félve és kétkedve nézett rám, hogy jutott ez most eszembe, de kitartottam az elhatározásom mellett, ő akkor még vacillált, de jött velem.
Elmentünk a szobába, és indultunk pénzt váltani, 30 dínár volt egy főre az ernyőzés, ketten 50,de én akkor tudtam, hogy tuti csak egyedül megyek fel, mert meg kell örökíteni a repülésemet, és majd a férjem fotóz.
Pénzt váltottunk, majd megálltunk a bódé mellett és bejelentettem angolul az ott hatalmas felfújt fotelekben fekvő arab srácoknak, hogy én repülni akarok.
Aztán a férjem is látta, hogy mennyire elszánt vagyok, közölte, hogy ő is, kicsit nehezen értették meg a srácok, hogy mindketten ernyőzni akarunk, de nem együtt hanem külön külön.
Kifizettem az én tarifámat, majd hátra küldtek egy kis bódéhoz, és hátra is kiabáltak valamit, erre egy másik arab srác elkezdett engem fel öltöztetni, majd otthagyott sietősen, mert az előttem repülő angol párral gond volt. Az angol srác a barátnőjével/feleségével repült de megadott jelre nem húzta a stopot és túlrepültek a landolási területen, át a szöges tetejű kerítésen be egy másik szálloda betonos udvarába. Felkelt és ordítozott minden ott lévő Nautica-s, angolul, németül, kézzel lábbal mutogatva, majd a motorcsónakos kissé felemelte őket újra és megkezdték a landolást nagy nehezen, mindenki odaszaladt amikor olyan magasságba értek, hogy elérték a lábukat és lehúzták őket, nagy ordibálás közepette.
Eddig nem féltem egyáltalán, ekkor kicsit megijedtem, hogy fogok én egyedül lejönni...valószínűleg nagyon kétségbe esett arcot vághattam, amikor elkezdtek közelebb tuszkolni a felszálló helyhez, mert az egyik dolgozó, elment egy beülőért és egy mellényért és akkor nyugodtam meg, amikor láttam, hogy becsatolja magát mögém.
Ekkor már nem volt vissza út, minden villámgyorsan zajlott, felcsatoltak, és kiabáltak, hogy fussak, de nem tudtam futni, olyan erővel húzott a csónak, hogy térdre estem, de hogy onnan hogy kecmeregtem fel, azt nem tudom, már ültem, és emelkedtünk fel és fel és fel...
Hihetetlen volt, kék ég és kék Földközi tenger között repülni. Soha nem éreztem hasonlót. Én, a vidéki kis tanárnéni, egy sárga ernyőn lebegek, alattam a mély gyönyörű színű tenger, teli korallzátony foltokkal, felettem a felhőtlen kék ég..végigrepültünk egy darabig a parton, beláttam hatalmas szállodák gyönyörű udvaraiba, majd a tenger felé vettük az irányt.
Fel sem fogtam hol vagyok, csak szorítottam a heveder szíját, fel sem tűnt, hogy mögöttem ül valaki, csak élveztem a csendet, a lélegzetelállító látványt, a hűvös szellőt az arcomba. Egyszer csak a srác elkezdte lefejtegetni az újaimat a hevederről, ekkor kicsit megijedtem, mi fog most történni, majd megfogta a két csuklóm, és titanic-os módon az övével együtt kitárta és azt mondta Fly
Elnevettem magam kicsit, hogy a férjem lentről fotóz, én meg titancost játszok a fellegekben egy arab fickóval, de ha fly, akkor fly. Aztán elengedte a kezem, és szorongathattam újra a hevedert.
Végtelennek tűnt az idő, aztán hirtelen eltűnt minden és kezdtük meg az ereszkedést, pillanatok alatt a földön voltunk, centire pontosan a kijelölt helyen, lecsatoltak a srácok, és már szaladt felém a férjem, tette a nyakamba a fényképezőjét, én kiabáltam neki, hogy menjél fel, mert ez hihetetlen, de engem akkor már arrébb tuszkoltak és elkezdték őt becsatolni.
Még fel sem ocsúdtam, már a levegőben volt és csak fotóztam őt, le nem vettem róla a szemem.
Egyszer, nagyon messze azt látom, hogy ereszkednek, egy darabig lent vannak majd újra emelkednek, és ki idő múlva már landolnak is.
Amint megláttam az arcát, tudtam, hogy valami nem jól sült el, amint hozzám ért, már mondta is, hogy beleejtették, csurom vizes volt.
Sokat ekkor nem tudtunk beszélni, mert elkezdték rólunk leszedni a hevedereket, majd egy srác terelgetett minket egy kis fabódé felé, mentünk utána. A bódéban a számítógép elé ült, és akkor értettük meg, hogy ő a Nautica-sok fotósa, minket is ő fényképezett, bár ez közben nem tűnt fel, megmutatta a rólunk készült fotókat, megkérdezte, hogy oroszok vagyunk-e ( kb. Tunéziában mindenki ezt hitte rólunk). 65 db nagyon jól sikerült fotót mutatott, amelyet meg is vettünk cd-re kiírva 25 dínárt kért érte.
Ezután visszamentünk a kiinduló házikóhoz, kifizettük a férjem repülését is, és indultunk volna ebédelni, bár a férjem közben végig káromkodott és morgott. Közben elmesélte, hogy az egyik kanyarban meglazult a kötél, valószínűleg rosszul számították ki, hogy ő egy 2m magas, 150 kg-os emberke + vele is felment a Fly-fickó (ők nem titanicoztak, megkérdeztem) és beleestek a tengerbe, a mentőmellény fenntartotta őket, de orra, szája, szeme teli ment sós vízzel, nyelt is, de ahogy kiemelkedtek és újra felhúzták őket, már semmit sem látott, mert marta a szemét a víz. Szerencsére a szemüvege rajta maradt, mert anélkül nagy bajban lettünk volna.
Már nem volt sok idő ebédig, és nem akartunk az olasz étteremben enni, én bementem Mouradhoz, és kiszedtem az ebédünket, amíg a férjem elment a szobába lezuhanyozott, átöltözött és visszaért, 5 perccel az étterem zárása előtt érkezett meg.
Nagyon sajnáltam, hogy megmerítették őt, mint egy filteres teát, és nem volt jó élménye a repülés, mert nekem az volt, hihetetlenül szép és jó élmény, egy percét sem bánom. Ha tehetem megint felmegyek majd!
A Titanic-ozásról nem készült fotó, valószínűleg akkor egésszen a tenger felett voltunk.
#2086232013-08-09 22:18:46 Válasz a #208618. hsz-ra
Erinet! Bocsáss meg nekem, de irtó jól szórakoztam az élményeitek leírásán.
Tényleg fantasztikus lehetett, és ahogy elmésed, az valami csúcs.
Mellé néztem a képeket is. De csak eddig, nem tovább.
Azt majd, ha olvashatom... Csak így tovább...
#2086542013-08-10 18:33:28 Válasz a #208623. hsz-ra
Melus!
Nagyon örülök, hogy tetszik az írásom, féltem, hogy untatlak benneteket.
Nálunk mindig minden ilyen kalandos, nem szépítettem semmit az iromány kedvéért, minden így történt.
Ma este neki állok a 2 napos Szahara túra leírásának is
Itthon is sok ismerőstől hallottuk és a neten is sokat olvastuk, hogy a Szahara túra felejthetetlen élmény, ne hagyjuk ki. Nos utólag megerősíthetem saját tapasztalatból, hogy valóban, kihagyhatatlan és felejthetetlen. Ha ezt nem láttad, akkor nem láttál semmit Tunéziából, csak egy mesterségesen generált szálloda-várost.
120 euró volt fejenként az ára, de sok mindent kaptál érte.
6.35-kor jött értünk Enikő a busszal, mi voltunk az első felszállók, majd felvettünk még Kantaoui-ban 2 másik szállodában lakó utitársakat, illetve Sousse-ban csatlakoztak hozzánk még vagy 24-en, összesen 47-en vágtunk neki az útnak.
Enikő végig fantasztikus volt, szinte repült az idő a hosszú buszozás alatt, először ismertette, hogy miket fogunk látni a két nap alatt, majd az éppen aktuális következő megállóról beszélt.
Nagyon részletesen, hol és milyen árusok fognak ránk ugrani, mire figyeljünk, hol van az adott megállóban a wc, hol érdemes vizet venni, mi az adott hely különlegessége, majd bemutatta a megállónk történetét, fontosabb információit.
Az első megálló El Jam-volt, a kolosszeum, ami római mintára épült, kisebb mint a római, de jobb állapotú. Mindig mielőtt leszálltunk a buszról, elismételte a buszunk számát, 53-as, mert minden megállóban 3-4 ilyen busz állt, fontos volt megjegyeznünk. Amikor a buszról leszálltunk tényleg megrohantak a víz, képeslap és térkép árusok, de Enikőt követve egy rövid séta után eljutottunk a bejáratig.
Ide is kirakodó árusok során vezetett az út, szép fehér kendőket is kínálgattak 1 dínárért. Az nagyon alacsony ár, 1 dínár 150Ft, meg is kérdeztem Enikőt mi ebben a becsapás. Azt mondta, hogy sz 1 dínáros árral odacsal, majd a fejemre teszi a kendőt, felköti, egy kis dísszel, majd 25 dínárról kezdhetek alkudni. Az utunk végén a szőnyegbolt fix áras ajándékboltjában ilyen kendőket 3 dínárért adnak. Ennek tudatában elhárítottuk az árusokat és bementünk az amfiteátrumba. Enikő az ovális küzdőtéren megmutatott mindent mit merre találunk, hol nézhetünk meg érdekességeket, majd 1 óra szabadidőt kaptunk. Nagyon kevés volt, csak kutyafuttában láttunk mindent, lementünk először a cellákhoz, ahol a rabszolgákat tartották és a vadállatokat, láttuk az eredeti szellőző nyílásokat is, majd felfelé vettük az irányt és emeletről emeletre haladtunk és fényképezgettünk, mindig megkértük egyik másik utitársunkat fotózzon le bennünket együtt is, mire a legfelső szintre értünk már indulnunk kellett vissza a buszhoz. Jól is esett a nagy melegben visszaülni a légkodis buszba.
Ezt követően nagyon hosszú kb. 3 órás út következett, de 1,5 óra múlva Maharez-ben pihenőt tartottunk, egy út széli kávézóban. Itt tudtunk kávét, teát, jégkrémet venni, mosdót használni. Az utunk során csak a kijelölt útvonalon haladhattunk és megadott időben kellett megállnunk a megadott helyen, ez is ilyen hely volt.
A táj közben változott, elhaladtunk Sfax mellett, ott megtudtuk, hogy Sfax-ban csak Sfaxi ember dolgozhat, lehetsz te atomtudós is, és éppen lenne atomtudós állás a városban, ha nem ott születtél, nem vesznek fel. Sfax Tunisz után a legnagyobb város, ha állást keresel, legelőször nem azt kérdezik, hol végezted az iskoláidat, hanem hogy hol születtél, rangot ad, ha Sfaxi vagy, egyébként ez Tunézia leggazdagabb városa is.
Elhaladtunk Gabes mellett és 140 km hosszan megcsodálhattuk a 9 millió olajfát az út szélén. Az út mégsem volt unalmas, Enikő az ilyen hosszú etapok alatt végig beszélt és beszélt, megismertük az ország gazdasági helyzetét, oktatási rendszerét, a fizetéseket, juttatásokat, a vallást, az ünnepeket, a szokásokat, beszélt az olajfákról, az exportról, így érdekesen telt az út is.
Az olajfák lassan eltűntek és elkezdett kopárrá válni a táj, eljutottunk a kősivatagba. Az első megállónk egy kilátó volt, itt kőből kirakták a Matmata feliratot, és csodás látvány nyílt a kősivatagra, Enikő mondta is, hogy itt forgatták a Starwars Tattoine jeleneteit, bár a díszleteket már ellopták, itt rohangáltak a buckalakók. Most nem rongandált csak egy két tunéziai és szerette volna ránk tenni a sólyom madarát, hogy fotózkodjuk, de ezen már a jacht kikötőben túl voltunk kitértünk előlük.
Következő megállónk a Matmata -Berber étterem volt, ahol egy föld alatti pince étterembe mentünk le, az étel az árban volt, de italt vásárolnunk kellett, 1 dínár volt egy fél literes víz, sorba kellett érte állnunk a tűző napon, a férjem bement helyet foglalni, és mivel nálam volt a pénz, én álltam sorba a napon, kínlódás volt, de sorra kerültem. Bent hosszú asztalok mellett 6-8-an ültünk, amikor elkezdték kihozni az ételeket. Előétel Brick volt, egy tésztalapba középre zöldségeket helyeznek, majd tojást ütnek rá, a palacsinta formájú tésztát félbehajtják majd bő olajban kisütik, nekünk ez nem volt újdonság, minden másnap sütöttek ilyet reggelire.
A fő fogás kuszkusz volt, csirkehússal, csirkecombokkal, majd datolyás sütemény volt a desszert.
Bármikor látogatunk el a Matmatákhoz, itt mindig ugyan ez a menü.
Ebéd után újra útra kelltünk, és megnéztünk egy valódi barlanglakást, nem múzeum volt, az ott lakó két nénike és egy bácsika, beengedett a lakásukba, cserébe a kijáratnál 1-1 dínárt illet hagyni.
Az udvarukban egy kis asztalkára kenyeret és olivaolajat tett az egyik nénike, és megkínált vele. A „lakás” érdekessége, hogy ilyeben nőtt fel a Tattoine-on Luke Skywalker is. A benti látogatás után megnézhettük a teveszőr sátrat az udvaron, majd felsétálhattunk a domb tetejére és onnan is beláthattunk az udvarba.
Következő állomásunk kb. 10 perc múlva egy kávézó volt, amely tetejéről csodálatosan lehetett fotózni a kősivatagot. A kávézóban nagyon finom kakukkfüves mentateát ittunk, amely alján mandulaszemek voltak, 3 dínárt kérte egy csészéért. Itt különösen felhívta a figyelmünket még a buszban Enikő erre a teára, és igaza is volt, több helyen ittunk az út során, de valóban itt volt a legfinomabb.
A nap fénypontja következett megint hosszú idejú buszozás után, amikor elértük a homoksivatag kapuját Douz-t, itt kezdődik a valódi sivatag. A buszban zárt cipőt vettünk fel, mert a papucs pántjai alá furakodó homok csúnyán ki tud dörzsölni, majd mentünk a teveállomásra. Fejenként 2 dínárba kerül a tevejáró ruha bérleti díja, egy csíkos köpeny és a fejünkre kötött turbán. Ezután mehettünk a tevékhez, 4 teve volt karavánba kötve 1 hajcsárral, segítettek felülnöm a 4-es sorból az utolsó tevére, majd elém a férjem került, de nem sokáig, ugyanis intett neki a hajcsár hogy szálljon le, XXL TEVE, szó szerint így mondta a hajcsár, majd a 4-es karaván első, hatalmas tevéjére ültette, közénk még két ember került.
Ezt követően egy varázsütésre elkezdtek felállni a tevécskék, először előre dőltek, és felálltak a hátsó lábaikkal, majd az elsőkkel, ez kicsit ijesztő volt. Enikő a szánkba rágta a buszon, amint a tevére ülsz azonnal kapaszkodnod kell két kézzel, majd feláll, de még nem engeded el, kb. 10 perc lassú menet után egyik kézzel kapaszkodsz a másikkal fotózhatsz. Amikor mind a 4-ünket felálltak a tevék elindultunk befelé a sivatagba, először sima volt az út, majd dűnéken át. Az én tevém fiatal lehetett, valószínűleg harapós is mert csak rajta volt szájkosár, és nem tudott szépen sorba menni, folyamatosan előzködni akart, leülni pedig soha, amint elértük a célt a sivatagban minden teve szépen leült, kivéve az enyém, kapott a hajcsártól 3 nagy pofont, akkor volt hajlandó leülni, és ugyan ezt megismételte amikor visszaértünk a teveállomásra.
Amikor a férjem XXL tevéje leült ő úgy előrre dőlt a tevenyereggel, hogy eltört benne valami, a visszaúton végig azon izgultunk, hogy le ne essen, mivel ő 2 m magas + XXL teve, a feje kb. 3- 3,5 m magasan volt, nem érezte túl biztonságban magát.
Amint leszálltunk a sivatagban már ránks zabadult a kóla árus, a bontott palackokat nyomkodta az emberek kezébe, természetesen 4 dínárért, hozták a sivatagi rókát, hogy fotózkodjunk vele, nem tudom hány dínárért, illetve jött két fekete lovas is, akik feldobták a könnyű fiatal lányokat és ellovagoltak velük, majd kérték a 15 dínárt érte. Enikő mindezekre a buszban figyelmeztetett, a fekete lovas lefotózása 1 dínárba került, külön kiemelte, hogy fiatal szőke lányok ne menjenek el lovagolni a fekete lovassal.
Itt a megállóban fotózhattunk, homokot gyűjthettünk, én hoztam is 1 L tupper palacknyi szaharát haza, jó nehéz is volt, de ilyen finom homokot még nem fogtam, bekúszott a pórusainkba, a fogaink között csikorgott. Nem tudom mennyit voltunk itt, intett a hajcsár, hogy üljünk vissza a tevékre és indulás, ezután még dűnéken átvezetett imbolyogva, majd visszaértünk az állomása. Itt vásárolhattunk közepes sivatagi rózsákat is 1 dínárért, illetve vizet az éjszakára, mert a szálloda, ahová mentünk 4 csillagos, 4 csillagos árakkal! Itt 1,5 dínárért kaptunk két fél literes vizet.
A nap utolsó állomása a szállodánk volt, itt a sivatag kapujában Douzban, 4 csillagos, full márvány El Mouradi szálloda. A szobánk, ha nevezhetem szobának egy itthoni panellakás méretű volt, márvány fürdővel. A szálloda közepén hatalmas medence. A vacsora svédasztalos volt, nagy választékkal, de az italért fizetni kellett, nem volt rossz a vacsora, de a mi Club Selima-nkban, márvány és beltéri szökőkút nélkül is jobban főztek.
A vacsora után mi már nem akartunk medencézni, inkább aludni mentünk, a férjem mondta mennyünk lifttel, az 1 emeletet is, naná, hogy mi ragadtunk a liftbe, megállt ugyanis az elsőn, de nem nyílt az ajtaja, nyomtuk a vészgombot a csengőt, illetve visszamentünk a földszintre de semmi, majd az elsőre, de semmi, majd a másodikra de semmi, aztán újra a földszintre amikor végül is kinyílt az ajtó, és mehettünk fel gyalog.
Nagyon tartalmasan, de fárasztóan telt az első nap, és hajnali 4-kor volt az ébresztőnk.
#2086682013-08-10 22:30:31 Válasz a #208666. hsz-ra
Szia Erinet!
Nagyon tetszik az írásod, mindig várom a folytatást.
Szép, tartalmas (izgalmas) nyaralásotok lehetett
Köszi, hogy megosztod velünk! Üdv.: Évi
Nincs beírva úticél.
Válasz a #208321. hsz-ra
Nem hinném, hogy Tunézia az én világom, de azért sok érdekességet írsz, osztasz meg velünk! Jöhet a folytatás! 
