Hát igen, Valcsi, egyetértek: lehet, hogy õrült dolog, de már két hónappal ezelõtt azon kezdtem morfondírozni, hogy tavasszal hogyan is tudnánk visszajönni legalább egy hétre, hogy láthassuk a szigetet zöldebben, megcsinálhassuk a Samariát kicsit hûvösebb idõben, és láthassuk azokat a helyeket, amik most majd idõ hiányában kimaradnak.
Szerintem Krétát minimum két nyaralásra kell felosztani, az egyikben csak a keleti felét, a másikban csak a nyugatit megnézni, de ezt a kettõt is fel lehet osztani még kettõ részre, mert annyi a látnivaló. Annak semmi értelme, hogy egy délkeleti kis nyaralóhelyrõl elautózzon valaki pl. Chaniába vagy Elafonissibe.
Persze a legjobb megoldás annak, aki megteheti, hogy mondjuk három hétre utazik oda saját szervezésben és különbözõ állomosokon eltölt egy-egy hetet, ami kiindulópontjaként számít a környékbeli kirándulásoknak. Én ilysemit tervezek majd egyszer.
Hû, ha nem haragszol, beteszem ide ezt a képet,mert ez valami csodálatos, hogy mennyire látszik itt a rózsaszín homok. Amikor én voltam itt, egy "dekát" sem láttunk ebbõl.
Nekem sajna esélyem sincs három hét szabira egyben, úgyhogy marad az egy szûk hét nyugat, egy bõ hét kelet, és aztán majd vissza még egyszer mindahhoz, ami kimaradt. Így legalább megnézhetem majd Krétát valamikor tavasszal (vagy õsszel?) is, biztos nagyon más arca van akkor...
Bizony jól teszed, ha több utazáson gondolkodsz Krétával kapcsolatban. Én minimun 3 alkalommal mennék 12-14 napra. Kelet, közép majd nyugat Kréta! Így is csak nagyjából látnék mindent, mert pihenni is kell közben, hiszen a nyaralás arról is szól!
Matala szép és érdekes, de véleményem szerint sokkal szebb Gramvousa és Elafonissos.
Hááát ez az Elafonissi nem egy kutyafule...na meg a Gramvousa...hát asszem bosszúból el is megyek nyaralni....bár ezeket most ki kell hagyni. Oda maga az út egy fél nap lenne. Sajna nincs értelme, az ilyenek majd legközelebb lesznek. Én a nyugat felé Myrtosig terveztem menni...és nagyjából abban a sávban észak és az egész kelet és dél...így jött ki 4 nap autóka plusz egy nap a csúszda park..mert az ki nem maradhat
Bizony jól teszed, ha több utazáson gondolkodsz Krétával kapcsolatban. Én minimun 3 alkalommal mennék 12-14 napra. Kelet, közép majd nyugat Kréta! Így is csak nagyjából látnék mindent, mert pihenni is kell közben, hiszen a nyaralás arról is szól!
rosszul mondod valcsika...minimum 12-14 alkalommal 12-14 napra...jaa..de ezt össze is lehetne vonni..)))))))
Sziasztok! Döntöttem!....Elafonisi megér egy rövidke önálló nyaralást!!!!!..és persze az a környék a szurdokkal.
Már biztos,h.többször visszamegyünk Krétára.
A rózsaszín part csak idõszakos? (akkor szeretnék menni jövõre)Vki írta,h.Õ nem látta.
Én írtam, hogy amikor mi ott voltunk, nem volt rózsaszín homok. De ez amúgy is csak akkor látszik, ha teljesen nyugodt a víz és az ehnye vízmozgás kihozza és lerakja így egy csíkba. Ha elõtte jobban hullámzott, akkor széthordják ezt a sávot a hullámok a parton - szerintem.