... két éjszakát lehetek Gythioban egy belvárosi, vízparti kis panzióban. Addigra éppen kezdek majd belefáradni, de itt egy jó vacsi után este kiülök a teraszra sörözni, bámulom a kis félszigetet és az esti fényeket, s regenerálódok. Nekem pl. ez is egy szempont…
És valóban így lett; csak ültem az erkélyen és bámultam. Nem lettem „szerelmes” Gythioba, bár nagyos kellemes és bájos kis hely, de nagyon örülök, hogy ott tölthettem két éjszakát.
Ott álltam döbbenten a látványtól… Korábban óvatoskodtam, hogy hol állok meg a kocsival egy-egy fotó kedvéért, de itt már nem (igaz, alig volt forgalom). Kerestem a szavakat, hogy megfogalmazzam a véleményem arról, amit látok; ott sem sikerült, s azóta sem. Lenyűgöző… Nem szép, vagy inkább nem midig az és mégis… Szokták mondani, hogy olyan csúnya, hogy az már szép, de itt ez sem helyénvaló megfogalmazás. Vadságában, zordságában, egyediségében gyönyörű. Mintha nem is a földön járnánk… Érezni lehet, hogy milyen kis porszemek vagyunk a világban; talán az Alpokban a Dolomitokban a Falzarego-hágón, vagy Svájcban a Jungfraujoch-on éreztem hasonlót utoljára. De a táj itt egészen más, csak az érzés hasonló. Itt nem olyan hatalmasak a hegyek, valahogy mégis nyomasztanak. Nem mindenki fogékony erre. Engem sem ragadott magával számos mások által felmagasztalt látványosság, de ez igen. Nem tudok beletörődni, hogy képtelen vagyok megmagyarázni magamnak, hogy mi tetszik rajta. Durva dolog jut eszembe: raboknak való hely; de nem, ez sem fejezi ki a lényeget, mert akkor miért tetszik, miért állok meg minden kanyar után bámészkodni!?
Szerencsém volt, hogy a nap járására tekintettel (a fotózás miatt) Gythioból indulva Mani keleti partvonalán kezdtem a félsziget körbejárását. A nyugati oldal – szerintem – meg sem közelíti látványban a keletit, már ami a tájat illeti, de nem mindegy a haladás iránya sem.
A képek nem adják vissza teljes egészében azt a monumentalitást, helyenként ridegséget (lassan már kifogyok a jelzőkből ), amivel ez a hely rendelkezik, s ami Görögországon belül is kuriózumnak számít.
Ott álltam döbbenten a látványtól… Nem mindenki fogékony erre. Engem sem ragadott magával számos mások által felmagasztalt látványosság, de ez igen…
Ha már leírtam ezt a gondolatot Mani kapcsán, akkor mondok is mindjárt egy példát: a Taigetos. Látványos, szép, helyenként meglepő, de valahogy mégsem ragadott magával. Igaz, jártam már hegyet, szerpentineket, hágókat éppen eleget. Lehet, hogy túl sokat vártam tőle? Na, azért nem bántam meg, hogy arra mentem , már csak azért sem, mert így vethettem egy pillantást Mystrasra, ha bejárni sajnos nem is volt időnk, amit nagyon sajnálok, de hát nem lehet mindent egyszerre…
Az első nagy Görög körutat 1994-ben tettük meg, akkor Tolo szerelem volt első látásra. Mi is körbejártuk amit lehetett,de a filmek elvesztek amit fotóztam. Most látom csak Manit, akkor mi sem tudtuk megfogalmazni, és azóta sem. Jana azt mondta rá: "kígyószagu rossz hely" én pedig halott városnak neveztem, de mi sem tudtuk otthagyni, muszály volt ujra-és ujra látni. Elhoztam három lapos követ emlékül,és a megfoghatatlant.
Areopoli (korábban: Areopolis és Tsimova – neve Ares azaz Árész isten nevéből ered) Kalamatától 80 km-re délre található; Mani legnagyobb települése. Vojandi írta róla korábban:
“... a középkorban a Mávromichálisz család alapította, és e család leszármazottja Petrobi Mávromichálisz igen jeles szerepet játszott a görög függetlenségi harcokban. A főtéren az ő szobrát láthatjuk. A tér körül szállodák, éttermek, boltok sorakoznak. E falunak is van pár nagyon szép, régi temploma, így a Taxiárchatemplom, a Pánájá Fáneromeni (Panagia Phaneromeni) és az Ájosz Joánnisz Prodromosz (Agios Ioannis Prodromos). Mindegyik szép, régi freskókkal dicsekedhet. Áreopoli házai főleg szürke terméskőből épültek, köztük kimagaslik egy-egy máni-toronyház.”
Én is nyelném most mindkettőt: az ebédet is meg az élményt is. Vissza kell menni, ez nem is kétséges. Kérdés, hogy jövőre valami újat nézzünk meg, vagy visszatérjünk? Mivel ez nálunk 5 percenként változik (tegnap még Szardíniára akartam menni ), így egyelőre nem is filózok itt rajta. Még van egy kis időnk
Ha.pci, megnéztem a képeidet tegnap este. Szerintem ez a galéria nézet nagyon jó, mert lapozni is lehet egyenként, de oldalt a kis képek között görgetni is lehet, ha ki akarsz hagyni párat. Néhány kép profi felvétel, főleg a pargaiak tetszettek, de ez a Peloponnészosz topik és azért is írok ide, mert láttam a monemvasiai hegyet a képeken, de magáról a faluról nincs kép. Elmentetek volna odáig, de nem néztétek meg a falut???
Nagy kedvet kaptam...helyenként pedig úgy éreztem, hogy követed a beszámolómat, és olyankor meg teljesen dejavu érzésem volt.
Ha.pci… … láttam a monemvasiai hegyet a képeken, de magáról a faluról nincs kép. Elmentetek volna odáig, de nem néztétek meg a falut??? …
Majdnem… …ezt egy kicsit elnézted, de csak egy kicsit…
Ez az egy melléfogásom volt az út során. Ment minden szépen menetrend szerint, de az a nap (is) kicsit spannos volt, így ki kellett centiznem az időt Monemvasiara. Amikor odaértem, akkor döbbentem meg, hogy milyen tömeg van (vasárnap volt), parkolóhely meg egy szál sem, legfeljebb a faluban. Mit tehettem az anyázáson túl? Annyi időnk nem volt, hogy a faluból felgyalogoljunk és vissza, ezért felmentem a kocsifordulóba, félreálltam és bekapcsoltam a villogót, egyikünk ottmaradt a kocsinál (nyitott ajtóval, járó motorral) , a másik meg futott egy kört a faluban, hogy mégis csak lássunk valamit. Így aztán fényképezésről szinte szó sem lehetett – csak egy cseppet…
Ez nagyon bosszantó lehetett. Nincs ami jobban ki tudna hozni engem egy utazás során a sodromból, hogy ott állok valami áhított cél előtt és mégsem nézhetemmeg. Érdekes "módszer" mellett döntöttetek a végén.
Mentetek Momenvasiától délebbre is? Érdekelne, hogy közvetlen Monemvasia közelében vannak-e települések, szép homokos parttal, ahol szálláslehetőség kínálkozik?
Nincs beírva úticél.
Válasz a #79761. hsz-ra
szerencsesen megerkeztunk egy kis pihi es csalad utan jovok majd...
Korábban óvatoskodtam, hogy hol állok meg a kocsival egy-egy fotó kedvéért, de itt már nem (igaz, alig volt forgalom). Kerestem a szavakat, hogy megfogalmazzam a véleményem arról, amit látok; ott sem sikerült, s azóta sem. Lenyűgöző… Nem szép, vagy inkább nem midig az és mégis… Szokták mondani, hogy olyan csúnya, hogy az már szép, de itt ez sem helyénvaló megfogalmazás. Vadságában, zordságában, egyediségében gyönyörű. Mintha nem is a földön járnánk… Érezni lehet, hogy milyen kis porszemek vagyunk a világban; talán az Alpokban a Dolomitokban a Falzarego-hágón, vagy Svájcban a Jungfraujoch-on éreztem hasonlót utoljára. De a táj itt egészen más, csak az érzés hasonló. Itt nem olyan hatalmasak a hegyek, valahogy mégis nyomasztanak. Nem mindenki fogékony erre. Engem sem ragadott magával számos mások által felmagasztalt látványosság, de ez igen. Nem tudok beletörődni, hogy képtelen vagyok megmagyarázni magamnak, hogy mi tetszik rajta. Durva dolog jut eszembe: raboknak való hely; de nem, ez sem fejezi ki a lényeget, mert akkor miért tetszik, miért állok meg minden kanyar után bámészkodni!? 
), amivel ez a hely rendelkezik, s ami Görögországon belül is kuriózumnak számít.
Lehet, hogy túl sokat vártam tőle? 
!!!
, a másik meg futott egy kört a faluban, hogy mégis csak lássunk valamit. Így aztán fényképezésről szinte szó sem lehetett – csak egy cseppet…
