sziasztok,
megpróbálom magam összeszedni és leírom ami eszembe jut.
reggel 5.15-kor indultunk Gyöngyösről, a határokon nagyon hamar (5-10 perc) alatt átjutottunk. sebességhatárokat betartva, kényelmesen, pihenőkkel, kinti idő szerint 21.45-re voltunk Sartin. A tassula apartmanban találtunk rögtön szállást, 2 főre 30 euró/éjszaka áron. nagyon szép, tiszta, jól felszerelt apartmanház! lepakoltunk és kiszaladtunk az ovelixbe kajálni. reggeli után (11 körül)összecókmókoltunk és felhívtam az idegenvezetőt, aki megmondta, hogy melyik szoba a miénk a Sarti Beachben és hogy 14 óra körül ki lesz takarítva. átmentünk, letettük az autót és kimentünk a tengerhez. amikor bementünk a szállásra, akkor jött a pofára esés. a mi szobánk még csak-csak elment, de a barátainké olyan penészes volt, hogy nem lehetett benne megmaradni. szóltunk az idegenvezetőnek, aki rögtön jött és intézkedett. igy kaptunk 2*4 ágyas apartmant. a takarításról már írtam, nem szeretném ismételni magam. a konyha nem túl felszerelt. még látszott, hogy nagyon szezon eleje van, a medence körül por, piszok, a virágokat és a kertet is csak hét vége felé kezdték rendberakni.
a válságból semmit nem érezni egyáltalán. esetleg a benzinárakon. a benzin álatlában 1,50-1,56 euró között mozog, nikitinél egy kis kútnál volt 1,47 vagy 1,48 már nem is tudom. de ott volt a legolcsóbb.
a mythos 1 korsó 2,5-3 euró, attól függ hol iszod. az Atlantida super marketben 6db 1/2 literes 5,6 euró, 8db 3dl-es 5,1euró és volt hozzá ajándék pohár, vagy só szóró. (ez a bolt, az apollon hotellel szemben található) mindjárt folytatom, csak kiteregetek
Először is üdv mindenkinek!!!Én még új vagyok itt!!!
Szeretnék gratulálni a páromnak Timcsi22-nek a sikeres államvizsgához!!!
Már csak 39 nap és go Sarti!
árak az Ovelixnél: gyros 2,50, gyros tál 4,50, rabló tál, hamburgar tál, fasírt tál, virsli tál, csirke tál szintén 4,50, görög sali 3,80.
a pékségben ahol vásároltunk, 1 kenyér 0,5kg 0,80 euró, kb ennyit fizettem 8 puffancskifliért (én igy nevezem) is. pontosan nem tudom. tejet 1,19-ért vettük, láttunk 6db-os tojást 90 centért. az eper és a dinnye nagyon jó árban volt, de a barack és a cseresznye még nagyon drága volt. 1 gombóc fagyi 1 euró, de akkora, hogy többet nem is lehet megenni az egyik görög étteremben a muszaka 7 euró volt, a grillezett polip 9.
a narancsparton, úgy mint szinte mindenhol,a napágyakat fogyasztás ellenében igénybe lehet venni.(3 euró a sör és a frappé is.) van büfé, nem tudom mióta, csak a tájékoztatás kedvéért írom, aki nem tudja. és magyarok csinálják.
a tenger már fürdésre alkalmas, voltak napok amikor kimondottan langyosnak lehetett érezni a tengert! aki most készül a nyaralásra ne aggódjon a víz miatt!!!
a levegő meleg, a szél miatt nem lehetett érezni a hőséget, úgyhogy rendesen le is barnultunk 1 éjszaka volt, hogy lehűlt a levegő, akkor kicsit fáztam. 1 nap esett az eső, akkor mi kirándultunk Ouranapolisba, sajnos Vourvourou kimaradt most kimondottan csak pihentünk. még ilyen nyaralásom nem volt, de tetzett, hogy csak kipunnyadtunk a beachre és úsztunk-napoztunk végig.
nekünk nagyon bejött a nappali utazás, közel sem olyan fárasztó mint éjjel. inkább indultunk hamarabb és az éjszakát már ott töltöttük. nekünk sokkal kényelmesebb volt így mint tavaly, amikor éjjel utaztunk. szombaton reggel elég borús volt az idő, igy összecsomagoltunk és elindultunk hazafelé. határaknál semmi gond nem volt, azaz persze a magyart kivéve kis köcsög kb. 20 éves vámos gyerek kinyittatja a puttonyt, kérdezi honnan, van e cigi, pia, stb..válasz nincs semmi. erre még kinyittatja a tetőboxot is. hát persze hogy nem tudom kinyitni, szólok a páromnak, mire a kisp.cs: áljanak félre nekem dolgoznom kell, majd megyek.
nem voltam mérges egy cseppet sem
végig jövünk 2 országon, amiknek rosszabb híre nem is lehetne, hát persze, hogy a magyar szarik oda ahol eszik!
ráadásul hoztunk 2 cserép bougainvilleát, na mondom ha el akarja venni, tuti a fejébe verek . de ezeket még látta a csomagtartóban.
hát végülis ennyi. éjfélre ágyban voltunk.
Köszi a beszámolót Andi. Fotókat készítettél? Tudom, hogy telhetetlen vagyok, dehát......... Szóval ha vannak fotóid, akkor azokat is nagyon várjuk....
Sziasztok ! Szeretnék Sartiról eljutni a halott városba ! Tud valaki segíteni nekem hogy pontosan azt merre találom? esetleg megjelölné valaki nekem egy térképen nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget ! annyit tudok hogy Vourvourou felé észeknek kell elindulni !
#1379332010-06-07 17:57:40 Válasz a #137923. hsz-ra
Sjani!
diszkó van az úton, ami Sartira jön és halad tovább Neos Marmaras felé. Dock a neve, közelebbit nem tudok róla, csak láttuk az épületet. Meg a nagy sárga szupermarket mellett is van egy, a kalóztanyától lehet látni. annak meg Macedonia club a neve.