#1911242012-07-14 11:23:03 Válasz a #191109. hsz-ra
Szia Bridzs!
Ó jaj Nekem az a nagy álmom, hogy lássam a tekiket, eddig mindenki azt írta hogy látta őket. Remélem nekem szerencsém lesz és találkozom velük. Igen valóban a Blue Wavesben leszünk. Ahogy hallottam tényleg most festették újra, mert világosabb kék volt. A Navaggiohóz mi is szeretnénk elmenni és erősen gondolkodunk valami jármű bérlésén is. Szerenénk egy picit körbenézni a szigeten, de azért jó lenne néha a partra is lejutni
Ez a pénz eltűnés mennyire jellemző? Én még sosem hallottam ilyenről és nekem soha semmim nem tűnt el még egy nyaraláson sem. A tekerítást pedig csak a turnusváltásoknál intézték, addig senki nem jött be a szobába. Mit tegyünk?
Sanco! Biztos, hogy fogsz látni tekiket, főleg ha kimész reggel a kikötőbe. Én azért nem tettem ezt meg, mert minden nap hulla fáradtan értünk az apartmanba este, úgyhogy ágyba zuhanás volt és reggel nem túl korán felkelés Ha elmész Cameo szigetre, ússzál be a sziklákhoz, tuti,hogy látni fogsz és még úszni is fogsz velük Ne izgulj a lopás miatt, velem is először fordult elő, nem jellemző, hogy lopnának, valószínű ez a takarító Bulgár volt és nem Görög, írok privibe, hogy hová rejtsétek, ha nem akarsz széfre költeni! Szóval ne idegeskedj ezen, készülj, mert ámulatba fog ejteni a sziget:-) Béreljetek robogót, ne autót, mert lemaradsz a feelingről. Kivel is mész? Anyukáddal?
#1911452012-07-14 15:24:07 Válasz a #191127. hsz-ra
Szia Bridzs!
Köszönöm szépen az ötleteket Eddig mindig sikerült későn feküdnünk és korán kelnünk. Majd legfeljebb délután sziesztázunk egy órácskát Már többször béreltünk robogót és quadot, egyszer pedig autót, de valóban a robogó nagyon bejött. A tekik miatt fel fogok kelni korán, de majd meglesem a Cameo-t is Érdekes lenne együtt úszni velük. Az ámulatra már előre készülök és remélem a tolvajlással sem lesz gond. Mint írtam is én eddig még hasonlót sem tapasztaltam soha, pedig olyan is volt, hogy minden cuccunkat lenn hagytuk a parton amíg elmentünk kajálni, vagy volt olyan hogy mindent ott felejtettem egy padnál egy pihenőnél és amikor visszamentünk ugyanott volt, senki nem nyúlt hozzá.
Anyukámmal Sartin voltam nyár elején... Most nem vele megyek...
Sancho! Itt is nyugodtan ott hagyhatsz mindent a parton vagy a bárban, senki nem fog hozzá nyúlni, a motort is hagyhatod ott ahol épp le akarsz szállni róla:-)
Sancho! Pont a Blue Waves utcájában van egy utazási iroda, sréhen a Vossos apartmannal, Ahmed nevő férfi dolgozik ott, menjetek oda és próbáljatok ott alkudni motort, tök jó fej a pasi és nagyon segítőkész!!!! De ne hagyd magad, légy talpraesett lássa, hogy van önbizalmad és akkor simán menni fog az alku!!!!
#1911582012-07-14 18:26:18 Válasz a #191116. hsz-ra
Szia Bridzs! Köszönöm a részletes beszámolót. Sajnálom, hogy rossz volt a tapasztalatotok a takarítókkal. Még azt szeretném kérdezni, hogy milyen gyakran voltak takarítani, adtak-e törölközőt, ill. Hogy van-e wifi. Mikpr láthatunl képeket?
#1911612012-07-14 18:42:36 Válasz a #191147. hsz-ra
Szia Bridzs!
Azért most megpróbálok jobban odafigyelni, hogy lehetőség szerint ne hagyjak semmit sehol A motorral eddig sem volt gond, sőt először azon is meglepődtem hogy az autókat is ott hagyják bárhol, benne a kulccsal. Azért ezt nem mindenhol merném megtenni
Na majd meglessük Ahmedet, alkudni elvileg tudok és szoktam is, ráadásul ismerem a varázs mondatot
Igen van Wifi, el kell kérni a kódját az apartman recepcióján, ott mindig egy szemüveges eléggé rosszul látópasi van. Nem nagyon takarítottak, ill. az egy hét alatt kb. 3 x és törölközőt nem cseréltek, mondjuk mi vittünk magunknak, én nem szeretem azt használni, max. láb törlésre:-DDDD wc papírt is úgy kell kérni, ha elfogy, de nyugodtan szóljatok mindenért ami kell, mert segítenek mindenben.
#1911652012-07-14 18:52:49 Válasz a #191078. hsz-ra
Szia!
Igen, mi is a Dias Zeusszal megyünk! Ha esetleg majd kaptok a repüléssel kapcsolatba valami
infót, szívesen veszem. Mire mi odaérünk ti már fel is fogjátok fedezni a környéket
6-án pénteken kellemes repülés után padlófékkel leszálltunk Zakyn. Újra!
Kartago tourssal utaztunk, mint mindig közel 10 éve velük utazunk, még sosem csalódtunk a szervezésükben. A gép 3/4 6-kor szállt fel kis késéssel, ottani idő szerint háromnegyed kilenckor landolt. Leszálltunk a gépről és mire beértünk a váróba, már jöttek is a csomagok. (Nem tudom hogyan csinálták, nagyon gyorsak voltak.). Neckermann-os utasokkal mentünk. Tavaly is ilyen időtájt voltunk, és akkor eldöntöttük, hogy visszamegyünk. És most is minden tökéletes volt. Mi tavaly bejártunk minden látnivalót, igy most pihenni mentünk vissza, mert nagyon jól éreztük magunkat akkor is.
Jó volt újra ott lenni.
Teknőst ismét sikerült látni, többször is. Mi most is vizibicajjal mentünk be, és megint láttunk kettőt is. Többször jó messzire beusztunk csak úgy simán, békatalp és vicipipa nélkül, és akkor is többször felbukkantak tőlünk pár méterre. Nagy élmény volt. Nem a kikötőben láttuk, hanem a szállodánk előtti részen, mint tavaly is, hiszen a teknőslesre is oda hozzák a turistákat, csak azért még fizetni is kell.
Az idő csodás volt, mint ilyenkor szokott. Valaki a múltkor irta, hogy hideg a víz kisgyerekkel ne menjenek. Hát most is, és tavaly is rengeteg kicsi gyerek volt, sőt voltak ott olyanok akik alig pár hónapos babával voltak benn a vízben. A part közelben dél felé már 30 fok körüli volt a víz, imádtak a gyerekek. A part rendezett volt most is és tiszta. Laganasba háromszor sétáltunk be este vacsi után, ott a megszokott kép fogadott, angol tinik tömege, a szokásos buli hangulat mindenhol. Mi Laganas elején voltunk, ott nyugalom volt.
Haza pénteken este jöttünk, eredetileg fél 10-re volt indulás írva, de fél órával korábban felszálltunk, igy hamarabb is értünk haza. Bár amit nyertünk az korábbi indulással, azt kivártuk a csomagok kiosztásánál. Haza szintén jó volt a repülőút, jópofa volt a fickó aki a tájékoztatókat tartotta, kicsit feldobta a hazafelé utat. Unitravel, kartago és neckermann-os utasok jöttünk vegyesen.
Biztosan volt aki esetleg közületek is a gépen volt, oda, vagy ha nem két hétre ment akkor vissza is azon gépen jött, és ugyanolyan jó élményekkel telítődve ért haza újra mint mi. Igaz a repülőtéren még a csomagokat vártuk, hallottam, hogy voltak akik panaszkodtak a szállásra, és talán az idegenvezetőre is. De azért remélem sok jó élménnyel is gazdagodtak. Mindenkinek aki most utazik még nagyon jó utat, én már most mennék újra.
Sziasztok, Amina!
A tekikről tennék fel képet, csak mivel nem lehet csak úgy bemásolni, és nincs rá most időm, mert nem leszek gép közelben még egy hetet, igy majd azt megpróbálom ha újra lesz lehetőségem géphez jutni.