Mutatok nektek egy részletet a beszámolómból, ami még mindig folyamatban van...
Kis kedvcsináló a Paliki félszigethez, Melus módra.
Hátha, valakinek jól jön...
A tegnapi fáradtság mára a múlté, nagy kedvünk van, ismét útra kelni. A lehetséges célok közül a Paliki félsziget mellett döntünk. Argostoliba autózunk, és éppen fel tudunk hajtani a kompra, ami már indul is. Jegyet a fedélzeten kell váltani, a mozgó „kalauztól’. Pontos ár nem ugrik be, de azt hiszem, 8,5€-t fizetünk összesen. Úgy látszik, mindig jókor jövünk Argostoliba, mert ismét áll bent hajó. Jó nagy, ezúttal holland felségjelű, a neve Niew Amsterdam. Ezúttal abban a mázliban van részünk, hogy körül hajókázzunk, a kompunkkal. Elég közelről. A méreteken most is megdöbbenek, szívesen utaznék egy ilyenen. Annak ellenére, hogy a luxus, és a miliő nem vonz. Hamar magunk mögött tudjuk, és figyelmünket a közeledő túlpart felé irányítjuk. A közeledő Lixouri, a legkevésbé sem nyűgöz le bennünket. Bár, ettől még lehetnek rejtett szépségei. Minket inkább az egyéb szépségek érdekelnek. Lehajtáskor egyből délnek tartunk, az elsőként betervezett Lepeda beach megtekintésére. Könnyen megtaláljuk. A partra, egy meredek lehajtó vezet, de még fent találunk árnyékos helyet, így csak mi sétálunk le, az autó marad. A strand szélén kis büfé, ahonnan frappét veszünk magunkhoz. Eléggé gyengécske, ízetlen, de leülünk vele, és közben szemügyre vesszük a partszakasz. Hosszú homokos, lassan mélyülő, és kedvező fekvése miatt igen meleg vizű. Nagyjából itt kezdődik a vörös homokos rész, ami jellemző a félsziget déli felére. A szín nem annyira mély, és sötét, de határozottan van némi vörös beütése. Velünk szemben néhány szikla, mondhatni természetes hullámtörő gyanánt. Bal oldalán sziklákkal határolt medence, majdnem, mint egy igazi, csak éppen nem csempés az alja. Apróbb gyerekeknek tökéletes, maximum térdig ér, néhol, de inkább, bokáig. És úgyis játszadoznak benne, mintha épített lenne, szüleik a napágyakról, vagy éppen a sziklán fekve figyelik őket, félszemmel. Kicsit feljebb van a parton egy kis kápolna, ahová el lehet sétálni. Mi most inkább kihagyjuk, és nem is fürdünk itt, tovább megyünk. Következő strandunk Megas Lakkos. Némely oldalon egy k-val, némelyen kettővel. Nem rágódom rajta, hogy is hívják, valójában. Nekem a kettős k, jobban hangzik, így hívom, és kész. Szóval Megas Lakkos, már a déli partra esik, és itt már teljesen rozsdabarnás, vöröses a homok. Kis túlzással azt mondanám, hogy Xi kistestvére, mert már itt is jelen vannak az agyagsziklák, csak kisebbek. A part nem túl széles, ellenben hosszú, a népességszám alacsony, amit szeretünk. Sokat nem keresgetünk, alkalmas helyen letelepszünk. Csobbanni megyünk. A hullámzás gyengécske, kellemes a hőfoka is. Mégis, valami, nem az igazi. A képek alapján tetszett ez a partszakasz, Xit, is beleértve. A különlegessége, az egyedisége, a színe miatt. De bent a vízben mégis fura, ez a vörösesség. Mintha nem is tengerben, hanem valami gyógyvízben pancsolnék. Egy pillanatra, már-már, Jászszentandráson, vagy Gyulán képzelem magam. Csak éppen, nem forró a víz. Kicsit még ejtőzünk a parton. Szombat lévén látunk felszálló gépeket, a távolban. Nagyjából velünk szemben apró sziget körvonalai sejlenek a párában. A Vardiani szigeté. E mögött húzódik a hajózási útvonal. A szigetről Olaszország felé távozó tengerjáróknak, ezt az akadályt is venniük kell, megkerülve ezt a kis földdarabot, juthatnak nyílt vízre. Átmegyünk a Xi beachre. Mehetnénk gyalog, a parton is, de mivel nem szándékozzunk visszajönni, ezért autóba ülünk. Egy jó kis vargabetűt leírva érünk a parkolójába. Itt csak sétát teszünk, végig a sziklák mentén, egy darabon. A napernyős strand rész mellett elsétálunk. Kissé elgondolkodtat a látvány, a vörös parton halványszürke sziklatömbök. Olyan, mintha csak ide lennének dobálva, rá a homokra. A kontraszt óriási, és igazán kíváncsi lennék, hogyan lett ez ilyen, és miért. Állítólag a vízzel kevert agyagnak némi gyógyhatása is van, pakolás formájában. A part, és a víz is ugyanolyan, mint az előbbi parton, így hamar távozunk. Következő célpontunk Kounopetra, ahová újabb vargabetűvel jutunk. Előbb a strandhoz megyünk, ami már az öböl végén van. Néhány napernyő, egy büfé. Ember, szinte alig, mindössze két fő van a vízben. Ez egyből vízbe csábít bennünket. Besétálunk a vöröses homokon. Ahogy egyre beljebb és beljebb érünk, úgy világosodik talpunk alatt a homok, míg végül teljesen hagyományossá változik, és igazi, kékes-zöldes tengerben mártózhatunk. Valamiért működik a tudatalatti, mert jobban érezzük magunkat itt. Ugyanaz a víz, ugyanaz a part, mégis más érzet kapcsolódik hozzá… Az öböl csücskében itt is apró halász kikötő, kihasználván a természetes formák adta biztonságot. A földnyelv legvégén pedig a híres mozgó sziklák, kövek láthatók. Amik ma már nem mozognak. Állítólag az utolsó nagy földrengés stabilizálta a talajt. Vannak, akik azt mondják, hogy ma is érezhető némi imbolygás, de ehhez alapos megfigyelés szükséges. Mi inkább csak szétnézünk. A hely különleges mibenléte táblán olvasható. Érezni, mi sem érzünk semmit. Sétálgatunk a réteges sziklákon, amelyek szanaszét hevernek. A sávos szerkezet miatt jó néhányon látható, hogy hol lehetett az eredeti helye, honnan tört le. Mások pár centire, vagy többre fekszenek egymástól, kettétörve. A víz alatt is kirajzolódik, jó néhány forma. A hely tényleg rejtélyes, ha kissé belegondolunk. De, hogy nem érzünk mozgást, csak jó, mert könnyedén lehet sétálgatni rajtuk, és biztonságosan. Ismét tovább indulunk. Elhaladunk a Vatsa beachet jelző tábla mellett, kihagyjuk. Kicsit bánom, mert itt már egy hagyományos sárga homokos strandhoz lenne szerencsénk. Az öbölbe egy kisebb folyó torkollik, ami egyedivé teszi. Átkelni rajta, csak tutajon lehetséges, meg gondolom, úszva. Ezt nem látjuk élőben, mert egyszerűen, csak nem fér bele az időbe. Így azt sem látjuk, az évnek ebben a szakában is van-e benn víz, és hogy most is, olyan zöld-e a környék, mint a képeken. A világítótornyot választjuk, helyette. Egészen a leágazásig műúton mehetünk. Innen aztán vörös, köves földút következik, nagyjából kilométernyi. A belátható első szakasz egészen jónak látszik, így ráhajtunk. A táv felénél van egy rész, ahol egyre nagyobb, és nagyobb kövek borítják az utat, szlalomozunk köztük. Egy ügyes sofőr némi korrigálással könnyedén átjut rajtuk, persze azért jó, ha az autó nem a legalacsonyabb alvázzal rendelkezik. Ezt, döntse el mindenki maga, mi átjutunk, és a világítótorony árnyékában szállunk ki az autóból. A névvel megint bajban vagyok, több változat ismeretes, a görög-angol átírások miatt. A legutóbb olvasottnál maradva; Gerogobos. Maga az épület semmi extra, szokványos világítótorony. 1907-ben épült, aztán a II. világháború után újra. De a maga a táj lenyűgöző, mondhatni festői. Szemünkkel végigpásztázva látjuk az utat, ahol jöttünk, és a partvonal csipkézett sziklás kanyarulatait is. Nyugatra tőlünk pedig a végtelennek tűnő nyílt tengerkékje olvad bele az égkékjébe. Egy naplemente itt, bámulatos lehet! De, addig azért nem időzünk, mert vár még ránk némi kis csodálnivaló! Újból végigrázkódunk földutunkon, majd elérve az aszfaltos részt, egy másik közeli strand felé kanyarodunk. Ez a legnyugatibb csücske a szigetnek, de érdemes ellátogatni ide. Csak néhány autó parkol, csinos kis fehér kavicsos öböl, Lagadakia beach névre hallgat. Vize kristálytiszta, egyszerűen gyönyörű. Bár, ahogy belegázolok, némiképp hidegebbnek érzem, mint az eddigieket. Valójában ilyen az én kedvenc strandom, kicsi, békés, csendes. A jelen lévő fürdőzők többnyire görögök, turistát nem is látunk. Öblünk mögött, egy másik is rejtőzik, amit némi úszással lehetne elérni, ladik híján. Kiváló hely, búvárkodásra, sznorkelezésre, a víz alatti világ szerelmeseinek. Itt sem maradunk sokat, mert hajt a kíváncsiság tovább. Közeledik a nap csúcspontja, azt sejtem, vagy inkább mi közeledünk hozzá. Talán mondanom sem kéne, de Platia Ammosra tartunk. Szándékosan nem itt kezdtük a napot, mert innen már nem tervezek további fontos megnéznivalót, csak akkor, ha valami malőr folytán nem ragadna a hely magával. Ennek kicsi esélyt adok, de hát mit lehet tudni? Elhaladunk a Kipouria kolostor mellett. Ici-pici megtorpanás után, aztán mégsem megyünk be. Ha másért nem, akkor már a kilátásért is érdemes lenne, de utunkon látunk majdnem teljesen hasonlót. Öltözni meg nincs kedvünk. Rátérünk a Platia Ammoshoz vezető bekötő útra, ami nem szilárd burkolatos, hanem apró murvaköves. Korlát nuku, alattunk a mélység, de jól járható, és elég széles is. A táv nem hosszú, a végén pedig kis parkoló fogad bennünket. Nem rohanunk egyből lefelé, előbb még meg kell csodálnunk fentről e csodás partot. Itt is, fokozottan igaz, hogy a képek nem adják vissza élethűen a valóságot. Egyszerűen pazar, óriási és vad, a maga teles valójában. Egy napernyő, vagy ember alapján megbecsülhető a méret, valamelyest, de a fentről látható lágy hullámzás rettentően csalóka. Ez hát a lezárt part, ami csak és kizárólag saját felelősséggel közelíthető meg, és erre tábla is figyelmeztet. Nincs kiépítettség, büfé és vízi mentés. Csak és kizárólag a természet alkotta táj, meg az a néhány lépcső, ami levezet. Mi is elindulunk rajta, de többször meg kell állni, bámulni. Többen már felfelé jönnek, és bizony ők pihenni állnak meg. Ránk is ez vár majd… Egyes részeken lépcső, sőt korlát sincs, csak a meredek lejtő, bár szerencsére betonos szakaszok, mert legalább nem csúszik. Itt-ott kissé a sziklához lapulva osonunk, biztos, ami tuti. A legvége kissé érdekes, mert itt már csak fából készült rámpa féle van, ráadásul hiányzik a legalsó kitámasztás. Ezért a levegőben lóg, és itt inkább lemászok róla. Mert ugrani nem tudok, de nem vészes, csak figyelni kell a lábunk elé. Menet közben nézelődni, nem egy életbiztosítás, és ide is inkább zártabb lábbeli illik. Ami fentről egy keskeny kis parti sávnak látszik, az lent kiderül, hogy sokkal tágasabb, a pár ember, szinte elveszik a parton. És bizony, a hullámok is méretesek. És alattomosak, mert a mély vízből érkezve, csak későn mutatják meg magukat, az erejük pedig nyilvánvaló. Mindezekkel tudatában, nincs merszünk bemenni, ismeretlen partszakasz lévén. Pedig csak az átgördülő hullámon kéne átmenni, és aztán már jól lehetne szórakozni a habokban. Így inkább maradunk a parton, és hagyjuk, hogy a lábainkat elérjék. De, ez itt nem elég, és egy óvatlan pillanatban meg is fizetjük/em/ az árát. Tudom, hogy ilyen, és kiszámíthatatlan, de szépsége elcsábít, becsap. Már csak arra leszek figyelmes, hogy fölénk magasodik, és már nincs idő semmire. A lábam a levegőbe emelkedik, és tudom, mi következik. Csak annyi lélekjelenlétem marad, hogy az arcom védjem, és nagy levegőt vegyek. Úgy, 5-6 méterrel távolabb köp ki magából, felszántom az apró kis gömbölyű köves partot, mire újból levegőhöz jutok. Nem is tudok egyből felkelni, csak konstatálom, hogy semmi bajom, a páromnak is intek, hogy oké vagyok. Csak röhögök, olyannyira, hogy már emiatt sem bírok pár percig megmozdulni. Csak hasalok, és folynak a könnyeim a nevetéstől. Érdekes, ez a kis malőr nem riaszt el ettől a parttól, és maradunk még jó sokáig. Azért a figyelmünk már éberebb jóval, és nem lankad el. De több ekkora hullám nem jön, egy sem. Aztán eljön a távozás ideje, és fel kell kapaszkodnunk a lépcsőkön, nekünk is. Meglehetősen fárasztó mutatvány, vagy hatszor állok meg, de ha muszáj, akkor muszáj. Egy kora délutáni időpontban, még hatványozottabb lehet, a rekkenő hőség miatt. Úgy ahogy vagyunk, ülünk be a kocsiba, és indulunk tovább. Az első kis falucska után, még továbbiak jönnek, szépen sorban. Néhol egész keskeny utcácskákon át, táblák alapján haladunk Lixouri felé. Hogy pontosan merre megyünk, nem is tudom, mert egy idő után megállapítjuk, hogy minden út odavezet, és ez nekünk jó, mert a komphoz tartunk. A kikötőben várnunk kell egy keveset, már sötétedni kezd, mire kifutunk. Jó későn érünk haza Skalaba, egy meglehetősen tartalmas, élmény dús nap után. A vacsora megint gyros, de szeretjük, és jólesik.
#2047042013-06-19 12:04:47 Válasz a #204701. hsz-ra
Szia!
Kártyás személyigazolvány elég.
A grand Toursosok is ezt írják a saját fórumukba. Szerbekkel és macedónokkal van erre megállapodás. Mi voltunk is személyivel 2 éve, semmi gond nem volt.
#2047082013-06-19 12:31:39 Válasz a #204704. hsz-ra
Elég a személyi, sőt gyorsabb!
OFF: Tomi!
A technika ugyanaz, a gépem sem változott, a polárszűrő is régóta rajta van már, ami változott, az az időjárás
Általában csak akkor fotózom, ha olyanok a fényviszonyok, és szeretem a felhős eget. Hát most volt bőven, elég komoly felhő-szerkezetek vándoroltak, sokszor ránk is ijesztettek. Utómunka nagyrészt csak vágás, meg itt-ott a beégett sötétet világosítom, és ha van ferde horizont, azt egyenesítem.
Ennyi
ON
Sorry
#2047112013-06-19 12:49:15 Válasz a #204708. hsz-ra
Melus!
Szemléletes beszámoló, köszönjük!
Pár megjegyzés: először is ne mondj olyat egy világítótoronyra, hogy semmi extra, mert velem gyűlik meg a bajod
Mi egyébként komp helyett körbe szoktuk autózni az öblöt, ki-ki eldöntheti, melyik verziót választja.
Platja Ammoson (nekünk huszon év alatt No1 beach!!!) egyébként mindig ekkorák a hullámok, engem egy ilyen hatalmas hasonlóan Hozzád felkapott, megpörgetett, és úgy vágott a parthoz 8-10 méterrel odébb, hogy alig kaptam levegőt - tehát nem voltál egyedi eset!!
Ja, és a lejáratot állítólag szezonkezdetre mindig rendbe teszik, csak a korán jövők, előszezonosok mindig a tél által meggyötört állapotra érkeznek. A tiltó tábla meg amolyan görögös, mi csak felfelé vettük észre
Nincs beírva úticél.
Válasz a #204701. hsz-ra
