Hajnalka egy nagyon aranyos és szerény (néha túl szerény) idegenvezető. Minden nap estefelé végigjárta az apartmanokat, akinek bármilyen óhaja, sóhaja volt igyekezett megoldani. Csak egy érdekes igény, amin végigröhögtük a nyaralást: egy középkorú hölgy a gyerekével jött Pargára, második nap érdeklődött, hogy hol lehet forintot váltani. Eljött kb. 40 ezer Ft.-al és meglepődött, hogy nem váltják át a váltóban. Hajnalka segített nekik, elintézte, hogy legyen költőpénzük. Első nap délután a Mimis udvarán volt a tájékoztató. Hajnalka nagyon korrekt módon elmondott mindent, amit az ottani dolgokról tudni kell: napozás, orvosi szolgálat, vendéglők, üzletek, fakultatív kirándulások. Elmondta, hogy ha nála jelentkezünk a kirándulásokra mennyibe kerülnek, és ezért mit kapunk, ha pedig elmegyünk bármelyik irodába, ott mennyi lehet és mit fogunk kapni. Mindenkinek adott egy térképet és tájékoztatót a programokról. A tájékoztató után egy rövid sétát tettünk a városba, megmutatta a fontosabb helyeket: üzletek, posta, orvosi rendelő, vendéglők, autóbérlés, stb.
Nem ment el mindenik kirándulásokra, csak ha többen jelentkeztek. De hát ez nem furcsa, hiszen mindenütt hasonló a helyzet. Augusztus 20-án este lementünk a Valtosra, tábortüzet gyújtottunk, mindenki vitt valami inni és rágcsálni valót. Lehetett sütni húst, kolbászt és egyéb dolgot, vagyis ki mit vitt. Hazafelé hasonló volt a helyzet. 9 óráig kellett elhagyni a szobákat, majd jött a kisbusz – görög pontossággal – kivitt a nagybuszhoz, bepakoltunk és utána 2 óráig szabad program volt. Az út hasonló volt mint menet, azzal a különbséggel, hogy a görög macedón határon megálltunk a vámmentes üzletnél. A vámosok nem foglalkoztak nagyon az italokkal, inkább a cigarettára kérdeztek rá. Délelőtt 10körül érkeztük meg Budapestre.
2. Parga egy átlagos, szép kis település, nem igazán görögös, látszik, hogy a turizmusból élnek.
Aki Paralián, Vrasnán, Sartiban valamit Stavrosban nyaralt eddig, biztosan sokra értékeli a Pargai kirándulást. A szárazföldi nyaralóhelyek közül Parga és környéke az egyik legszebb része Görögországnak. Azonban aki már volt Szantorinin, Rodoszon, Szimin, Krétán, Koszon, Ioszon, Skiathoszon, Thasszoszon vagy más szigeten, látja a különbséget a szigetek sajátos világa valamit a szárazföldi olcsó tömegturista helyek között. A szigeteknek nagyjából sikerült megőrizni a saját világukat, hagyományaikat, szokásaikat és főleg a görög vendégszeretetüket, ami sajnos a szárazföldön egyre ritkább. Közel 10 év alatt bejártam a fent említett helyeket, és azért próbálom leírni objektíven észrevételeimet, hogy ne ragadjon senki se le egy helyen, hanem ismerje meg Görögország többi részét is, főleg a szigeteket. Legszebb a Kikládok, aztán a Dodekánosz, de gyönyörű Kréta is, valamint az Égei tenger többi szigete. Most már elmondhatom, hogy összességében a szigetek nem sokkal drágábbak, még ha beleszámítom a repülőjegyet és az egyéb reptéri költségeket is.
Parga óvárosa egy öbölben fekszik, de lassan kiépült a mögötte lévő domboldal is. A kikötő mellett nagyon sűrűn, feljebb a domboldalon már gyérebben vannak a házak. A kikötő és környéke a központja a településnek. Mögötte a hangulatos kis utcák tele vannak üzletekkel és vendéglőkkel. A legszebb rész a várba vezető lépcsősor, tele üzletekkel és régi házakkal, amik ízlésesen vannak felújítva. A vár nem valami nagy durranás, a vendéglőt felújították, de a többi része elég romos. Este érdemes felsétálni, mert nagyon szép a kilátás, főleg egy pohár jó kis görög vörösbor mellett. A kikötőben található a vendéglők és kávézók nagy része, egészen a városi strandig. A városi strandra – Krisoneri - nem érdemes lemenni, mert kicsi, zsúfolt és elég koszos. Nem a víz, hanem a strand. 8 € egy napernyő és két napágy, és sajnos csak egy tusoló van, ahol nem lehet sampont, tusfürdőt használni. 2 öltöző fülke van, de amikor ott voltunk WC-nek használták a „kedves turisták”. A településen közvécé nincs. Ez sajnos nagyon kellemetlen, főleg a strand környékén. A kisebbik strand – Piso Krisoneri – hangulatosabb, de még zsúfoltabb. Két vagy három kis taverna van a strand mellett. Nem nézték jó szemmel, ha a mosdójukat használtuk.
A vendéglők elég változatosak. A kikötő és a strand mellettiek eléggé zsúfoltak, az asztalok nagyon közel vannak egymáshoz, látszik, hogy minél több vendéget akarnak leültetni. Az egyik leghíresebb a Bachus. Egy közös vacsorán voltunk ott, jól főznek és elég nagy adagokat adnak. Sok helyen lehetett olvasni, hogy a vendégek a taverna előtt várnak és a pincérek ott szolgálják fel az italokat. Aki már volt görög tavernába az tudja, hogy egy görög vacsora eltarthat órákig is. Itt mindenki eldöntheti, hogy végez egy fél óra alatt, és utána elmegy sétálni a kikötőbe, leül egy padra és gyönyörködik a tengerbe, vagy elviseli, hogy a pincérek sürögjenek-forogjanak körülötte, a várakozó vendégek pedig mindegyre megnézik – van-e üres asztal. Ha ide megy valaki, akkor ajánlatos megkóstolni a metaxa szószos gyrost. Egyébként nem olcsó hely. Maga az étel ugyan annyi mint más helyen, csak nem érződik az az igazi görög vendégszeretet mint más helyeken. A Zorbas sem rossz, igaz itt nem volt akkora tömeg. A Sakis fent van a vár mellett, pontosabban a várból a hegy felé vezető úton. Balra a Valtos strand, jobbra pedig Parga óvárosa. Mi nem próbáltuk ki, mert előtte való este a szomszéd család ott vacsorázott egy másik fiatal párral. A bárányborda rágós volt, a tintahal ízetlen, a halnak pedig semmi íze nem volt. Az előétel volt jó – kenyér, vaj és egy kis olivabogyós-olajos krém. A végén a szokásos ház ajándéka egy kis pohár ouzó. Nekünk a Perivoli taverna tetszett a legjobban. A Lichnos strandra menő úton van, a COOP üzlet mellett tovább kell egyenesen menni, elhaladva pár vendéglő és üzlet előtt, aztán az út jobb oldalán látszik egy nagyon kellemes és tágas kerthelyiség. Amikor bemegyünk látjuk, hogy két terasz van, a felsőnél van a bárpult. Úgy láttuk, hogy ez egy családi vállalkozás, de este besegít még 3-4 pincér. Ahogy mentem a mosdóba benézhettem a konyhába, ami nagyon igényesen van berendezve és kifogástalan a tisztaság is. Előétel és vacsora után a pohár ouzó „görögösen” a ház ajándéka. Ami még értékelendő, hogy csapolt Mythos is kapható. Ahányszor ott voltam mindenki ezt fogyasztott – még a sznob angol vendégek is. A szakács érti a dolgát, a muszaka, a bárány comb, valamint az egyéb görög specialitások nagyon finomak voltak.
Gyrost pitában több helyen lehet kapni, sajnos igazi gyrost sehol sem láttam. Mindenikben sült krumplit tesznek. Ez igaz a tavernákban is, úgy látszik ez az igényük a turistáknak. A tzatziki elég gyenge itt, inkább joghurtos mint görögös, a fokhagyma – ami az igazi ízét adja – csak mutatóban van benne. Itt fordult elő először, hogy átvágtak egy gyorsétteremben. Augusztus 15-én este már nem találtunk helyet a tavernákban, ezért éjfél felé egy gyrosz akartunk enni. A 33-ban mentünk mert azt ajánlották többen, 2 €/gyros az étlapon, végül 2,5 €/gyros a markunkba. Ez lehetett az ünnep miatt is, rákérdeztem, és azt mondta a pincér, hogy most ennyi.
Az üzletekben az árak elég magasak voltak, még az angoloknak is. Egy angol nőgyógyász orvosnővel ismerkedtünk meg, és szerinte a szuper marketben az árak horribilisek. Akkor mit szóljunk mi magyarok. Amikor először mentem be az egyik kis üzletben én is meglepődtem, de aztán rájöttünk, hogy szinte mindenütt azonosak az árak, a Dallasban voltak a leg elfogadhatóbbak, na meg a COOP-ban. A COOP kissé távolabb volt, azonban nem minden áru volt olcsóbb. A Dallasban a Mythos miatt volt érdemes bemenni, öt üveg (visszaváltható) és egy Mythos feliratú pohár 5 € volt. Szerintem a többi dobozos (nem ismert nevű) söröket nem érdemes meginni, mert minőségük hasonlóan rossz volt, mint a TESCO-ban kapható 80 forintos dobozos söröké. A baklava kilóra és darabra is kapható volt. Mi a GREEN BAKERY-ben vásároltunk minden pékárut, az volt szemben a MIMISSEL. Szuvenírt szintén a Dallasban vásároltunk, itt voltak a legolcsóbbak amiket kinéztünk. Egyébként ha italt akar valaki hozni, azt a vámmentesben érdemes megvenni. Például 0,7 literes 12-es ouzó Pargán 10,7 €, a vámmentesben pedig 6 €, a mazsolabór 0,7 literes Pargán 6 -10 €, a vámmentesben pedig 4-6 €.
A városi strandokat már említettem. Ahová gyalog még érdemes elmenni az a Valtos és a Lichnos. A Valtosra könnyű átmenni, 15-25 perc, attól függően, hogy hol van a szállás és a strandon kinek hol tetszik a legjobban (szinte egy km hosszú a strand). Érdemes vagy az elején, vagy a másik végén letelepedni, itt nincs olyan zsúfoltság és a motorcsónakok sem zavarnak annyira. A vendéglők előtt tusolók vannak, általában mindenki használhatja. A napozó ágyakért és a napernyőért mindenütt fizetni kell. A Valtos északi része finom kavicsos, a déli vége felé fokozatosan nagyobbodnak a kavicsok. Látszik, hogy mindenik strand mesterségesen van kialakítva, hiszen egyik végére finom kavicsot, a másikra pedig már durvább kavicsot hordtak. Ez onnan is látható, hogy ha messzebbre úszunk be, búvárszemüveggel jól látható, hogy meddig volt feltöltve és hol van az eredeti talaj. De szerintem ez egyáltalán nem zavaró.
A Lichnos strand egy kissé messzebb van. Több helyen lehetett olvasni az oda vezető útról. A városi strandtól elindulva, a Coop mellet továbbhaladva, a Perivoli taverna után egyszer csak vége a településnek és egy kis árkot átlépve megérkezünk az olajfa ligetbe. Ez azért is érdekes, mert elég ritkán lehet ilyen csodálatos olajfa ligetet látni más nyaraló helyen. Egy kis emelkedő után elérkezünk a kis kolostorig, majd tovább haladunk az olajfák között. Egy idegenvezető szerint elég régiek ezek a fák, még a velenceiek telepítették amikor Parga a fennhatóságuk alá tartozott. 30-40 perc után hagyjuk el az olajfa ligetet, megérkezünk a Lichnos strand lejáratához. Egy szerpentinen kell lemenni, ami 15-20 percig tart. Aztán mindenki ott fürdik ahol kedve tartja. Az északi rész nagyon apró kavicsos, a déli rész felé haladva apró, majd nagyobb kövek lesznek. Itt is tele van vendéglővel, azonban nincs tusoló. Mi a kemping mellett maradtunk, és használtuk a kemping mosdóját. Itt volt egy kis üzlet is ahonnan hideg ásványvizet tudtunk vásárolni.
Ide úgy érdemes menni, hogy reggeli után elindulni, délelőtt kellemesen eltelik, a déli órákban vagy a napernyő alatt, vagy valamelyik vendéglőben lehet pihenni, aztán késő délutánig ki lehet élvezni a hely szépségét. Mi elég sokáig maradtunk, hazafelé kellemes volt az olajfa ligetben sétálni, aztán a Perivoli tavernában egyet vacsoráztunk.
Fakultatív programokra egyénileg és Hajnalkával mentünk. Az Ali pasa várához fel lehet menni, de a kilátás sokkal szebb mint maga a vár. Amíg nem jön az uniós támogatás addig nem fog felépülni a vár sem. 9 €/fő a Zsuzsi vonattal az út és 2 órát tart. Közben megállnak még egy kis településen, de ebédelni nincs idő.
Paxox – Antipaxox szigetekre egyénileg mentünk a Ioannian Starral. 20 €/fő volt a kirándulás, mert fő szezon volt és egy centet sem engedtek az árból. Nem volt szerencsénk a Kék barlangnál, mert annyira hullámzott a tenger, hogy nem lehetett bemenni a barlangba. Antipaxoson pótoltuk be az elmaradt élvezetet egy gyönyörű strandon ahol fehér homok volt mindenütt. Ez után átmentünk Paxos fővárosába ahol eltöltöttünk kb. két órát. Gaios egy hangulatos kis város, a kikötő előtt egy sziget van, ami olyan érzést kelt mintha egy eldugott helyre érkezne a turista. A strandjára nem érdemes elmenni, mert elég gyenge és kicsi. A város tele volt turistával, a vendéglőkben alig lehetet leülni. Az árak a csillagokban jártak, és minél magasabbak voltak az árak annál rosszabb volt a kiszolgálás. Az érződött, pontosabban a vendéglősök tudták, hogy ide még egyszer a turista nem fog visszajönni. A hajó elég lepusztult volt, a kapitány és a két matróz próbáltak hangulatot teremteni, de a hullámzó tenger miatt ez nem igazán sikerült. A hosszú hajú matróz gitározott az út második felén, de kellemesebb lett volna ha felvételről valami szép görög zenét játszanak. Összességében nem sok érdekességet lehetett látni. A fehér homokos strand, amit csak a hajóról beugorva lehetett elérni kb. 30-35 percig, és a kék barlang miatt érdemes elmenni ide. De ha valaki a Jón tengeri útra elmegy hasonló élményben lesz része.
A Jón tengeri út mindenütt hasonló árban volt. Hajnalkánál volt a legolcsóbb, szezonvégi engedménnyel. Általában 45 €/fő. Reggel 7-kor indulás a busszal, 10-kor indul Nidriből (Lefkadaról) a hajó. A hajó 500 személyes, 3 szinten elég kényelmesen lehet utazni. Első kikötő az Egremni strand ami Porto Katsikitől északra van. A prospektusok mind úgy reklámozzák, hogy Porto Katsiki vagy Egremni strand. Aztán amikor odaérnek kiderül, hogy Porto Katsikinél valamiért nem lehet kikötni. De vannak kivételek, amikor mi voltunk annyira hullámzott a tenger, hogy Egremninél nem lehetett kikötni, mivel a kapitány sietett, nem ment tovább északra, hanem megfordult és Porto Katsiki északi végénél lehorgonyzott. A hajóról lehetett a vízbe ugrani, aki tudott úszni az eljutott a fehér homokos részre is. Kb. 45 percig voltunk ott, aztán horgony fel és irány Kefalónia. Fiskardóban kötöttünk ki ahol kb. 2 órát maradtunk. Egyesek elmentek a strandra, mi inkább a városban nézelődtünk. Hát ez sem az olcsóságáról híres város. Drágább volt mint Parga, és tele turistával. A kiránduló hajók dél körül kötöttek ki, mindenki megrohanta a tavernákat, kávézókat. Nem sok látnivaló van itt, szerencsésebb lett volna ha nem itt kötünk ki. Innem átmentünk Ithaka szigetére. Frikesben kötöttünk ki, ahol nyomát sem láttuk Odysseus emlékének. Célszerűbb lett volna ha Fiskardóban nem időzünk annyit és elmentünk volna Ithaki városba. Hazafelé megközelítettünk amennyire csak lehetett egy nagyon szép kék barlangot, a hajó szinte be is ment, szép fotókat lehetett készíteni. Aztán megkerültük Skorpios szigetét és az északi részén kikötöttünk egy bő félórára fürdeni. Innen megérkeztünk Nidribe, ahol futólépésben mentünk a buszig, ami hazavitt Pargába. Nidribe jó lett volna megállni egy órácskát, szerintem mindenki igényelte volna azt a kis szabadidőt. Este 10 körül érkeztünk meg a szállásra.
Fakultatív programok még vannak, de ezekre nekünk már nem volt időnk:Albánia, Korfu, Meteorák, Epirusz titkai, Ammoudia, Aheron folyó (két kirándulás, az egyik kis hajóval amíg fel lehet hajózni, a másik pedig busszal fel a forrás közelébe, Glykiig ahol bokáig érő jéghideg vízben lehet sétálgatni).
3. Nyaralók. Azért hagytam utoljára ezt, mert ez volt a legkellemetlenebb élmény a nyaralás során. Mi augusztus második felében voltunk Pargán, pont amikor a főszezon volt. Sok turistával találkoztunk és beszélgettünk: angolokkal, svédekkel, németekkel, lengyelekkel, magyarokkal és legvégére hagyva: olaszokkal. Olaszországban is augusztusban mennek szabadságra az emberek. Parga tele volt olaszokkal. Nem tudom más hogy van ezzel, de nekünk az olaszok viselkedése nagyon zavaró volt Pargán. 10 év alatt Görögországban megszoktam a hangos görög beszédet, a laza viselkedést, a görög pontosságot. Azért is járok annyit oda, mert tetszik a hely, az emberek és a környezet. Hát ez Pargán megváltozott. Az olaszok eléggé cigány módon viselkedtek, mocskosok voltak, mocskoson hagytak maguk után mindent: vendéglőt, strandot, utcát, szóval ahol csak megfordultak mocsok maradt utánuk. Nem voltak tekintettel senkire, nem érdekelte őket, hogy mások is nyaralnak. Ez mellett annyi elhízott fiatal olasz nőt életemben nem láttam, mint az alatt a 10 nap alatt amíg Pargán voltan. A férfiak pedig az elhízott feleségek mellett ocsmány módon a csinos hölgyeket bámulták. Ezt pedig egyik hájtömeg sem nézte el, aminek a következménye több perces veszekedés lett. Amikor vége lett kezdődött elölről az egész. Ez leginkább a Lichnos strandon volt jellemző. De a többi strandon is megtörtént, csak nem olyan gyakran és látványosan. A vezetési stílusukról pedig jobb ha nem is beszélünk. Voltam Olaszországban is, de ott valahogy elfogadhatóbb volt a vezetési kultúrájuk, bármennyire is olaszos volt. Pargán mintha ők lettek volna a felsőbbrendűek, nem törődtek semmivel. Görögországban megszoktam már a görög vezetési stílust, a laza hozzáállást, de soha sem jutottam el addig, hogy zavarna ez a dolog. Az olaszokkal viszont vigyázni kellett, ha nem figyeltem oda ráhajtott a lábamra, odaszorított a másik autóhoz. Még azért is veszekedett ha a rendőr nem engedte be a sétáló utcába.
Zongota! Nagyon hasznos infók ezek, köszönjük ! De, ha figyelmesen megnézed az oldalt, találsz direkt élménybeszámoló feltöltésére alkalmas helyet. Merthogy amiket leírtál az már kész élménybeszámoló. Érdemes lenne oda feltöltened!
Zongota írta: "Azonban aki már volt Szantorinin, Rodoszon, Szimin, Krétán, Koszon, Ioszon, Skiathoszon, Thasszoszon vagy más szigeten, látja a különbséget a szigetek sajátos világa valamit a szárazföldi olcsó tömegturista helyek között." A felsoroltak közül Thassoson, és Skiathoszon jártam. Thassos szép, szép, de nem voltam tőle elájulva . Nekem akkor már az általad emlegetett tömegturista kategóriába tartozó Sarti jobban tetszik, mint Thassos...
Parga arculatát gondolom meghatározza a velencei hatás, akárcsak más , a Jón tenger mentén található üdülőhelyét. A Kikládoknak is megvan a maga hangulatuk, biztosan.... Szerencsére Görögország sokszínű., De a turistaforgalom a szigeteken is lehet zavaró, és illúzióromboló (ld. Mykonos melegbárjai, vagy a Zantén - Laganasban belőtten tomboló angol tinik.... utóbbi személyes tapasztalat)
Rájöttem, hogy nem érdemes, nem szabad összehasonlítani egymástól ennyire távol eső, vagy különböző jellegű helyeket, mert esetleg csalódhatunk. Ebben az országban bárhol lelhetsz csodákra, de ott van sajnos a túristák által okozott árnyoldal is.
Parga csodálatos! A képek, videók , beszámolók róla nekem ezt üzenik. (hála Nektek)Már nagyon várom, hogy ott lehessek.
Hatalmas munkát végzett Zongota,de nem csak a terjedelem miatt becsülendő,sok hasznos infót osztott meg másokkal...
tudom,felesleges elkezdeni egy szubjektiv benyomásról szóló "vitát",nem is kérem,hogy bárki reagáljon,csak a teljesség kedvéért üzenném a most Pargaba indulóknak!
Voltam Santorinin-ájulás,voltam Krétán-csodálatos és Szkiathoszon is,ami szintén elbűvölő...ezek fényében irom:
Parga egy átlagon felüli szép kis gyöngyszem a Jón tenger partján,pont annyira görögös,mit Chania,vagy Hersonissos,és egész Görögország a turizmusból él...ez Thirán pont annyira érezhető,mint Sartiban!Nincs ezzel semmi gond!
Teljesen igaz,hogy ne ragadjon le senki egy helyen,de Pargát kihagyni vétek!Boldog,aki az idén oda megy,és irigylésre méltó!
Kedves Zongota!
Távol áll tőlem,hogy rossz szóval illesselek,csak a 2. pont első mondata sziven ütött!Ezért irtam,és kérlek ne vedd kötekedésnek,csak 2009 óta Parga az egyik kedvenc helyem Hellaszban,és fájt,hogy "leátlagosozod"...
Sziasztok ne hasonlítsuk össze Pargát Sarti,Neo Pori,Stavrossal felessleges mindegyik helyen voltam már de Parga magassan a legjobb
Amugy szia Theia egyszerre leszünk kint ha van kedved találkozhatunk sőt jönnek Fmeskálék is elvileg küldött neked e-mailt és köszöni a segítséget neked
Ugye van az a bizonyos közmondás: Kinek a pap, kinek a papné. Szerintem a nemtetszést finomabban is ki lehet fejezni, mint ahogy itt olvasom. Vagy reklám?
Zongota hozzászólásai igen részletesek.
De a legelső pillanattól kezdve, valami keserű szájízzel olvastam. Gyakorlatilag pozitívumot csak az utazási irodáról és Hajnalkáról ír.
Jómagam csak annyit tudok hozzáfűzni, Görögországban Parga volt az, ahová visszamentem. Nem azért mert a többi hellyel gondom lett volna, csak szeretek más és már helyekre menni, hogy minél többet lássak.
Első kéthetes utam Pargába kevés volt ahhoz, hogy a környékbeli látnivalók javát meg tudjam nézni, másrészt maga a hely és a város elvarázsolt.
Aki járt már ott, tudja miről beszélek, aki még nem, az ne hagyja ki.
#1620032011-05-15 09:48:03 Válasz a #161918. hsz-ra
Azért azt se felejtsük el, hogy az sem mindegy, hogy ki, mikor tartózkodik Pargán (vagy általában Görögországban).
Zongota pont a kemény fő-fő szezonban volt. Mi akkor mentünk oda, mikor ők hazajöttek, és már alig találkoztunk olaszokkal. Augusztus 15-e a görögök nagy ünnepe. Mi direkt utána mentünk. Olyan ez mint nálunk a Balatonon...augusztus 20-a után vége a szezonnak. Jönnek a leárazások.
A görögöknél is ez az utolsó nagy roham. Még ekkor akarják ők is az utolsó "nagykanalas" télirevalót begyüjteni. (lsd. 33. Itt egyébként miket is át akartak verni 10 EUR-val.)
Persze,mindenkit érhet "baleset",engem is próbáltak már áthajintani Hellaszban,meg amugy is mindenkinek joga van a saját benyomásaihoz,illetve annak megosztásához-külön köszönet,ha ezt ilyen nagy infóértékű hozzászólásban teszi...még egyszer elismerve ezt:csak azért irtam,hogy aki -részben az itteniek rábeszélésére-most készül Pargara,ne bizonytalanodjon el!
Az olaszok úgy tudom augusztus elejétől veszik ki a szabadságukat, legalábbis Lefkadán erre készítettek fel bennünket, és így is lett. Annyira elözönlötték a szigetet, hogy még az autókökcsönzők is kiürültek. Nekünk már egy gurulni tudó járgány sem maradt. A viselkedésük kb. hasonló volt a fentebb leírtakkal.
Vajon Pargát is augusztusban özönlik el ?! Akkor nekünk sikerül elkerülni őket!