#1705722011-07-21 16:58:08 Válasz a #170442. hsz-ra
Örülök, Titusz, hogy tetszik a Meteorás albumom. Most készül a Jón-tengeri és hamarosan a pargás publikus verzió is meglesz.
Mivel az Apollon Travellal utaztam, az első napi össztájékoztatón hallott információk alapján fizettem be a Meteorákra. Nem is készültem, hogy lesz, vhogy elkerülhette az előzetes otthoni infó a figyelmemet, így nem is érdekelt mennyi pénz. Csak örültem, hogy végre ide is eljuthatok. Amúgy 55 euró volt.
Azt gondoltam, egyedül utazom majd a magyarok közül, mert nem igazán voltak itt hozzám hasonló első görög bálozók, de végül is 2 budapestivel összefutottam a felszálláskor és nagyon jó volt így utólag az egész napunk.
Szerda reggel fél 7 tájban indult a buszunk Pargáról. Este 7 körül értünk vissza. Két nagy busznyi utazó volt erre a kirándulásra aznap. Görög idegenvezetőnk volt, egy nagyon kedves, magas, szikár pasi ( ha vki a nevét is tudja, megköszönném, mert nagyon megkedveltem mosolygós arcát, a Jón tengerre is ő kísért bennünket). Végig korrekt és számomra is érthető angolsággal beszélt, sok plusz infót adott az utazás során a látnivalókról és sok-sok fotózható megállóval tarkította az élményt, hogy ne csak a buszból láthassuk a sziklákat. Igaz, a kanyargós utak miatt több gyermek gyomrát pihentetni is meg-megálltunk és néha egyéb pihenőt is tartottunk, kávézni vagy buszt javítani… Nem tudtam, hogy lesz idő és lehetőség ebédelni is, így szendvicset vittem az útra, de mások is készültek hasonlóan, és csak a közös welcome drinket fogyasztottuk el a kijelölt étteremben.
Bizonyára a fakultatív utak mindig drágábbak, mintha egyénileg szervezve utazunk, de én ezt a kényelmet, házhoz szállítást és az angol idegenvezetős tájékoztatást nem bántam. Bár azt nem tudom, mikor melyik útra és hány főnél kapunk magyar nyelvű kísérőt, mert elvileg akkor volna teljes az élmény, de ezek vhogy nem voltak világosak és talán azonosak utanként se, így türelmes természetem nem is reklamál érte. Az viszont bosszantott, hogy Tamás írását nehezen olvashattuk, s kiderült, hogy félreolvasható betűi, számai vannak, így csak javasolni tudom, kérdezzetek is rá, és ellenőrizzétek pontosan a leírtakat, mindent…, hogy ne várakozzatok vagy késsetek le esetleg programot, mert nálunk előfordultak elírások, más hónap/nap és óra szerepelt, mint ami a valóságban.
Köszönhetően szepiékkel való találkozásunknak, ezt is vidáman átvészeltük, Tamástól pedig csak egy bocsit kaptunk érte, hogy egy órát vártunk a buszra.
#1705742011-07-21 17:20:29 Válasz a #170380. hsz-ra
Szia pévi,
mi a 10-es szobát kaptuk a Bakasban és mi is csak ketten laktuk. Igen, én napi takarítást láttam, és a szemetet is levitték. Mivel hétvégén ez nem történt meg, rákérdeztem a házinéninél, aki elmondta ekkor nincs „személyzet” kérte oldjuk meg mi, vigyük ki a szemetet ha nem fér, vagy zavar…mert csak hétfőn jön a takarítónő.
Fehér törölközőt adtak, két kicsit és két nagyot, de a kiírt tájékoztató szerin ezt nem a strandra vihető…én nem is használtam ott, oda vittem otthonról nagyot és színeset.
Az erkélyen van lehetőség saját kötelet kifeszíteni, nekünk az előző lakó hagyhatott ott vmi ilyesmit… Bár az erkély oszlopaira is felteríthető cucc. De ha gondolod, ez nem nagy hely, vigyél magaddal otthonról vmi igazit, erős madzagot. Nekem az volt a tapasztalatom, napközben minden pillanatok alatt megszáradt, de éjjelre párás, nyirkos a levegő és inkább bent érdemes szárítani, mert visszanedvesedett az első nap a fürdőruháink is reggelre.
Tamás az idegenvezető szerintem igyekszik kedvünkbe járni és kedves fiú is…jól ismeri a környéket, de mindenkinek lehetnek nehéz, elkapkodott napjai s ha bosszankodsz mert nincs meg minden azonnalra vagy késve történik vmi, mint amit vársz, hajlamos vagy elmarasztalni.
Nekünk a félreolvasható írásai miatt voltak bajaink és az első nap estéjére beígért magyar nyelvű étlap nemléte okozott egy kis gondot s kicsit neheztelek arra is, hogy a fogadóóráján a következő héten nem volt elérhető. A mi hibánk, hogy keresni kényszerültük, mivel ottfelejtettük a tükör alatti fiókban párom vérnyomásmérőjét s szerettem volna, ha megnézi, ott van-e. Így, ha esetleg vki utánunk odautazó hall erről, megköszönném, ha tudomásunkra hozza.
Nem nagy vmi, majd pótoljuk, ha nem kerül elő, csak egy kérés volt Tamáshoz, amire semmilyen választ nem kaptunk máig, ami egy érthetetlen hiányérzetet okozott.
Bocsi, ha valakit kihagytam az aug.22-i felsorolásomból!
Mindenki az apollonnal jön?
Még mindig nincs senki Miskolcról?
Szia,
Walterral, de mi is 08.22-től.
S csatlakoznánk a fórumos bulihoz.
Valószínű azért maradtam ki az általad írt címlistából, mert "csendestárs" vagyok...
#1707762011-07-23 20:01:30 Válasz a #170738. hsz-ra
Szia nemtudom melyik irodával ill. kivel mentek de ha meg keresitek a
Walter travelos hajnalkát ő minden faq-ra elkiséri az utasait és nagyon segítő kész ha akkarod megkérdezem hogy hol keresd
Sziasztok örülők hogy egy ilyen jó csapat jön össze augusztus 22-én szeretném megkérdezni tőletek hogy be üljünk valahova vagy esetleg a tenger parton ki mit hoz aszt innánk, ez két éve nagy buli lett Sartin
Szóval ha van ötlet akkor irjátok meg bárhova mehetün
Köszi Papamaci a segítséged. Még csak tervezgetünk, meg infókat gyűjtünk. Az idén már voltunk nyaralni ( Sarti ), de a jövő évi cél Parga. Egyenlőre csak olvasgatom a fórumot, meg várom a fotóitokat
#1708002011-07-24 11:05:51 Válasz a #170574. hsz-ra
Szia!
Mi is ott felejtettük az apartmanunkban az átalakítónkat, kétszer már hívtam, azt ígérte, hogy küld smst és elküldi a buszosokkal Magyarországra. Smst még nem kaptam, majd felhívom újra, hátha sikerült elérnie a mi apartmanunk tulajdonosát is. A telefonban egyébként segítőkész volt.