Feltettem fotóalbumot is, ha érdekel, azt is megnézheted. Ott már Ithakáról is vannak képek. És van egy-két más hellaszos által feltett útibeszámoló meg fotóalbum is, azokat is nézd meg.
A fakultatív kirándulásokat mi is kihagyjuk, egyénileg jobban jársz mind anyagilag, mind pedig élményekben (több időd van több helyre ellátogatni, nem az id.vez. mondja meg, mit nézzél és meddig). Kocsit, robogót Lassiban több helyen is lehet, robogóval elég nagy távok bejárhatóak egy nap alatt, úgy, hogy közben még strandolsz, városokat és falvakat nézegetsz. Az utak elég jó minőségűek, de azért komoly szerpentinek is vannak, de minden izgalmat megér, ha lenézhetsz egy festői öbölre.
Ui: Egyébként munka közben nem lehet álmodozni?
Hát persze, hogy nemcsak Svoronátát, Lasszit és Argostolit láttuk! 5 napig folyamatosan mentünk, közben a szép öblöknél meg-megálltunk fürödni. Bejártuk a nyugati oldalt is. Körben mentünk át és komppal jöttünk vissza.
Ittakára a Krisztával mentünk, mert azt biztosítás hiányában nem mertük a bérelt autóval felvállalni.
Egyetértek veled abban, hogy az egyik legszebb görög sziget, de számomra a többi is kedves emlék.
Ahhoz,hogy véleményt tudjunk formálni be kellett járnunk az egész szigetet,mint ahogy tettétek ti is.Mi tíz napig mentünk, mert annyi időre béreltem a kocsit.Rengeteg helyen,sok kis öbölnél megálltunk, ahol a madár se járt,de eszményi volt úgy globel az egész.A többi szigeteknél is ez volt a verzió és talán pont ezért tudom kiemelni Kefát az összes Jón-szigetek közül. Nem hittem,hogy Korfut ami az ideálunk volt, majd ez a sziget a véleményünket megváltoztatja.Rodoszt is ajnároztuk,majd Krétát, Eviát is.Persze minden szubjektív ezen a téren és az is marad mindenkinél.Rangsorolni fölösleges,mert a maga nemében mind szép és egyedi.Ez a jó.Gondolom hasonló a véleményed.
Látom, nagyon feljöttek a Kefalónia-i élmények (nem is csodálom, mi is beleszerettünk), ezért szeretettel küldök nektek két oldalt, ahol lehet a sok gyönyörűségre visszaemlékezni:
Aranyosak vagytok,hogy rengeteg fotóval szép felvételekkel nosztalgiáztok és nosztalgiáztattok bennünket.Itthon mi is elvagyunk engedve rengeteg saját fotóval,de nagyobb része ide mem publikus, mert magán jellegű és nem probagáljuk magunkat,mert nem fér bele az etikai kodexbe,de a 2007-es fotóversenyre tettem fel egy párat.Ami a legfontosabb,hogy nektek is tetszik Kefalónia,de ezt már probagálni kell,hogy sok Hellaszos vegye célba egyszer ezt a gyönyörű szigetet, ha teheti.
Egyetértünk, minden sziget másképp szép.
Az általad felsoroltak közül Korfun nem jártam még, a többin igen. Meg voltam Koson és Santorinin is. Az utóbbi nekem ugyanolyan kedvencem, mint Kefalónia, légyszí majd azt is betervezni valamikorra, nem fogod megbánni!
Igen Éva, a mi nagy kedvencünk Emblissi, a párméteres víz alján láttad kővel kitéve, hogy "HELLO" ?
A párom imádja Antisamost, én is, de megelőzi nekem Petani
2,5 hónap múlva ismét látjuk Kefaloniát, igaz csak 1 napra, remélem kedvenc helyeket meg tudjuk majd nézni
Egyetértünk, minden sziget másképp szép.
Az általad felsoroltak közül Korfun nem jártam még, a többin igen. Meg voltam Koson és Santorinin is. Az utóbbi nekem ugyanolyan kedvencem, mint Kefalónia, légyszí majd azt is betervezni valamikorra, nem fogod megbánni!
szepeva
Tudod Santorinit láttam közelről a levegőben,le is szálltunk és lerakta a gép azokat akik idejöttek,mi mentünk tobább Krétára.Rengeteg szép fehér ház, fekete föld és kevés vegetáció ez volt a legelső benyomásom,szövegben pedig az,hogy elég derága hely és inkább bulizóknak való.Nos ettől mi nem lelkesültünk be a nejemmel az tény.Talán az első ilyen benyomások után már halogattuk az ideutazást.Nem szeretem a faládából kiültetett mesterségesen kialakított zöld környezetet.Nos ezért nem jutottunk el Santorinire még ezidáig.
Pedig szeretem a Goombay Dance Band Santorini c. számát...
De most már nem Off-olok tovább men aztán margóra kerülök megint.