Kora délután érkeztünk meg Toloba; pakolás, mosdás, öltözés – na lássuk a „medvét”! Kényelmesen sétálunk, mindent alaposan szemügyre veszünk, s persze fotózok is rendesen. Már megbocsássa mindenki, de rendkívüli vonzalmam van a jó tavernák iránt, így alapos terepszemlét tartok. Választék van bõven, de minden kihalt – szieszta van. Nem vagyok éhes – szerencsére. Biztos léptekkel találom meg a halvendéglõt, ahova terveim szerint egyszer feltétlenül be kell ülnöm. Már késõ délután van; zárva! Olvastam, hogy itt nincs étlap (késõbb kiderült, tényleg nincs), de a falon egy kis táblán szépen ki van írva minden. Nem vagyok egy halszakértõ, pláne görögül, de ezen talán akkor mennék el, ha leteszem a földre… Sebaj, úgyis kész tervem van! Bekukucskálok a zárt üvegajtón, hátha ott van az „öreg”, akirõl már olvastam a fórumon; sehol senki…
Két nap múlva kerül sorra a halvendéglõ. Nem megyek korán, már este nyolc óra van; a többi tavernában szépen gyûlik a vendég. Végre odaérek; sehol senki, de legalább nyitva van! Bemegyek. A konyhában találom meg az öreget; nem is olyan öreg, ráadásul jóval magasabb, mint gondoltam, nincs félmeztelenül, ahogy vártam (az elõtanulmányok alapján), na de még csak június van. A pocakja megvan; már ez is valami. Észrevesz, kijön a konyhából, kérdezés nélkül mondja, hogy itt csak hal van. Önkéntelenül elmosolyodom; ezt a dumát ismerem. Az jó, mondom, halat szeretnénk enni. Mostanában elég kevés a hal, mondja. (Mindketten alig beszélünk angolul, így aztán valami csoda folytán ragyogóan megértjük egymást.) Int, hogy kövessem. A halhûtõhöz megyünk, kihúzza egymás után a négy fiókot; volt abban minden, legalul kétféle apró rák és mini tintahalak. Minit mond, nem kicsit, tényleg alig lehetett felismerni, hogy az tintahal, olyan apró volt. Halat szeretnénk enni, mondom ismét. A hal elég drága, mondja, súlyra megy. Tudom, mondom. (Mi ez, vendégelhárítás?) Azt szeretném, ha összeállítana nekünk egy kétszemélyes vegyes haltálat. Végre megadja magát, rendben! Megkönnyebbülök. Mutatja az óráját; még korán van, jöjjek vissza fél óra múlva! Negyed kilenc van; nagyon éhes vagyok, a reggeli óta csak gyümölcsöt ettünk…
Visszamegyünk fél óra múltán; az „öreg” már ott tüsténkedik a terasznál! Na, ez már valami…
Azonnal észrevesz bennünket, int, hogy menjek vele; irány a halhûtõ. Kihúzza a fiókokat, kérdezi, hogy mit kérek. Fogalmam sincs, gondoltam; rábízom, mondtam. Erre mint a villám kikapkod innen-onnan négyféle halat, õszesen ötöt (miért nem ötfélét, vagy csak négy darabot?). Ez kb. egy kiló, mondja. Magamban felnyögök; rendben, vágom rá (lesz, ami lesz!).
Választunk egy asztalt, megterít, kérdezi, hogy salátát kérünk-e. Köszönöm, nem, csak legfeljebb díszítésnek egy keveset. (Tudom, és késõbb a szomszéd asztalnál látom is, hogy itt egy adag saláta kevés kenyérrel két embernek vacsorára elég, én pedig halat szeretnék enni!) Jó, mondja megadóan, csak dekoráció… Van jó kimért fehér bora, kérünk-e, kérdezi. Erre nem számítottam, most mi legyen? Csak a nehéz vörösborokat szeretem, az meg a halhoz nem passzol (meg nincs is), amúgy sörivó vagyok. Sört kérek. Kicsit csalódott (meg tudom érteni, ezt elszúrtam, kibírtam volna egyszer a fehérbort is). Hozza a sört, leteszi a kenyereskosarat, mi meg türelmesen várunk. Megkönnyebbülten rágyújtok… Sínen vagyunk végre!
Még el sem szívom a cigarettát, megint jön, hoz egy nagy tál salátát és leteszi. A dekoráció, mondja és mosolyog. Teljes döbbenet; szép nagy adag. Lassan nekilátunk elõételként…
Úgy döntünk, hogy hagyunk belõle a halhoz is. Már éppen rágyújtanék, amikor megint jön és letesz egy adag gyönyörûen megsütött mini tintahalat. Ránézek kicsit kérdõn. Int, hogy nyugi, csak eszegessünk, a halra még tíz percet várni kell. (És ki fogja megenni a nyersen kb. egy kiló halat?) Eszembe jut: olvastam, hogy van egy apróhalból készült nagyon finom specialitása, azt szokta kérés nélkül adni elõzetesen. Kár, hogy nem azt hozta… A tintahal valami isteni volt, csak úgy omlott szét a szánkban; már nem is bántuk, hogy kérés nélkül ezt kaptuk; majdcsak lesz valahogy a hallal is…
A terasz közben csaknem megtelt; akárhova néztem, nagyon komoly adagok mindenbõl: különféle elõételek, saláták, fõételek, egy-egy kancsó bor. Hogy bírják ezt mind megenni? A vendégek többsége görög, de a túlsó sarokban van egy négyfõs magyar asztaltársaság is, látszik rajtuk, hogy nem elõször vannak itt.
Nem kellett sokat várjunk, elkészült a várva-várt halunk; hozza, leteszi, nagyon szép! Óriási megkönnyebbülés – nem hoz sült krumplit hozzá (errõl valahogyan nem esett szó), de nem is hiányzik, az már tényleg sok lenne; jó, ha ezt meg tudjuk enni. Van nagyon finom friss kenyér és a saláta. Szégyen, de nem tudom, milyen halak ezek. Kettõ orsó alakú, csúcsos, hosszú hegyes fejû, porcos gerince van, másik két különbözõ sügérféle lehet a pofájából ítélve, az ötödik lehet, hogy keszegféle, ez az egy szálkás egy kicsit. Mindegyik nagyon finom. Az alaposan átsült uszonyokat különösen nagy élvezettel ropogtatjuk. Meglepõ, hogy milyen hamar eltakarítottuk az egészet, igaz, fujtatunk is egy kicsit. Az „öreg” többször elõfordul, lesi, hogy mit szólunk hozzá. Kap dicséretet bõven, megérdemli, de látja is rajtunk, hogy élvezettel eszünk. Alig bírjuk meginni a sörünket (ez a sör ügy még mindig bosszant). Körbenézek; minden asztalon csak romok, elégedett arcok. Mi is elégedettek vagyunk. Két hónapja vártunk erre az estére, akkor olvastam elõször errõl a tavernáról.
Látszik a feleségemen, örül, hogy túl vagyunk rajta, mondja is; azt hitte, kifog rajtunk a kaja. Nincs vége, mondom. Néz rám döbbenten. Most jön a dinnye! Kértél? Nem, de akkor is hozza! (Imádja a dinnyét.) Sóhajt. A dinnye meg jön menetrend szerint. Én megmondtam! Kész vagyok, egy falatot sem tudnék enni. Megeszi egyedül! Amikor elköszönünk, az „öreg” kezet nyújt, két kézzel fog kezet és mosolyog. Viszonylag közel lakunk, de most nagyon messzinek tûnik...
Egészségetekre! Nem a kedvenc ételeim közé tartozik a hal, de a képeket végig nézve, ezt valóban kár lenne kihagyni. Remélem mi is találunk ilyen helyet augusztusban.
Köszi a leírást, nagyon tetszett.
Kata
Sziasztok!
Ez a beszámoló nekem is nagyon tetszett!
Ha van még a tarsolyodban néhány ilyen élmény, akkor azokat is elolvasnánk.
Egyébként ez a nem tudom hány fogásos kaja végül is mennyibe került?
Gyöngyi
Sziasztok!
Ez a beszámoló nekem is nagyon tetszett!
Ha van még a tarsolyodban néhány ilyen élmény, akkor azokat is elolvasnánk.
Egyébként ez a nem tudom hány fogásos kaja végül is mennyibe került?
Gyöngyi
Ragaszkodsz hozzá, hogy leírjam az árát? Nem szívesen tenném; nem tartozik a tárgyhoz! Önként döntöttem úgy, hogy ezt a kis "kalandot" végigcsinálom és nem kérdeztem meg, amikor végre megegyeztünk, hogy összálít nekünk egy egyébként az étlapon nem szereplõ kétszemélyes haltálat, hogy mibe fog ez nekem kerülni. Nem kért sokat, sõt...
Köszi a történetet nagyon jól és élvezetesen írtad.
Ne kérdezzétek, nem írom le! Úgyis mentek Toloba, majd megtudod, ha érdekel. Ez egyedi eset volt, nem biztos, hogy másnak ugyanígy megcsinálja, az is lehet, hogy egy másik vedéget mással lep meg; szituációtól függ, s fõleg a hangulatától. (A többi vendég egyszerûen beült, rendelt, evett és fizetett. Az árjegyzék ki van függesztve!) Kezdek aggódni, hogy nem egészen értitek a történet lényegét...
Na igen...de kicsit bosszankodok, hogy mi olyan könnyen belementünk, hogy "no fish...kalamari!", miközben a másik asztalnála görög család tálján mindenféle hal volt és garnélák, homárok. Olyan szívesen ettük volna mi is azt (még ha sokba került volna, akkor is), de egyszerûen nekünk kalamárit kellett ennünk. Az is fincsi volt, de én halevõ-Godzilla vagyok
Értjük,sztem, én kiis fogom nyomtatni a fényképét és odaadom neki
Viszont mi nem akarunk sokszáz eurót elkölteni kint és szeretném meggondolni, hogy mire beszélem rá a többieket.
Tehát viszonyítási alapnak kéne, nem mindenki engedheti meg közülünk több százezer forint elkültését egy útra.
Mi inkább egyénilag megyünk ha kell több éjszakát szabadban alszunk,
viszont több helyet bejárunk több kalandot átélünk, mint pl olyanok akik befizetnek egy útra, busszal leviszik õket helybe és válaszhatnak a fakultatív programokból.
Most természetesen nem rád gondolok csak mentalítást szeretném elmagyarázni. Tavaly kb 17 város helységet játunk és jobban megismerjük az adott országokat.
Már kétszer voltunk Tólóban, de nem jövök rá, hogy merre van ez a taverna. Merre is található?
Tolo fõutcáján, csaknem a közepén (legmagasabb pont), a Hotel Epidavria-val csaknem szemben (Sekeri 52.). A közelében lehet lemenni a Hotel Sofia-hoz és a Hotel Romvi-hoz.
Nincs beírva úticél.
A toloi halvendéglõs
Nem szívesen tenném; nem tartozik a tárgyhoz! 
Önként döntöttem úgy, hogy ezt a kis "kalandot" végigcsinálom és nem kérdeztem meg, amikor végre megegyeztünk, hogy összálít nekünk egy egyébként az étlapon nem szereplõ kétszemélyes haltálat, hogy mibe fog ez nekem kerülni. Nem kért sokat, sõt... 
Ez egyedi eset volt, nem biztos, hogy másnak ugyanígy megcsinálja, az is lehet, hogy egy másik vedéget mással lep meg; szituációtól függ, s fõleg a hangulatától. (A többi vendég egyszerûen beült, rendelt, evett és fizetett. Az árjegyzék ki van függesztve!) Kezdek aggódni, hogy nem egészen értitek a történet lényegét... 
