Csutek | #47173 | 2007-10-18 18:42:49 | Románia / Erdély
Ez egy vitatott hely. Aki még nem járt itt, az kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy egyszer is ellátogasson ide. Aki már látta, az folyton visszamenne.
Várom a véleményeiteket.
Aki még nem járt itt, az kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy egyszer is ellátogasson ide.
Ezzel nem teljesen értek egyet, de tény, hogy van alapja. Sokan talán félnek tõle... vagy csak attól a helytõl, ami körülveszi. Nem tudom.
De nagyon sokan kíváncsiak Erdélyre, ez is biztos.
"Aki már látta, az folyton visszamenne. "
Ezzel teljesen egyetértek! Sokan azért nem indulnak el, mert félnek (a rossz utaktól, az éhenhalástól, az elõítéletektõl stb). Mostmár olyan jók az útjaik, hogy szeretnék én olyan úton közlekedni a lakóhelyem és a m. helyem között. Erdélyben egy helyen megtalálható a történelmünk egy része, gyönyörû tájak és az ottani emberek vendégszeretete. A boltokban mindent meg lehet kapni u.úgy, mint nálunk. Aki kicsit is vágyik oda, szerintem addig induljon el, míg él az ottani egyszerû emberekben az önzetlen szeretet és kedvesség.
Passsz. Én valójában erdélyi magyar vagyok. Nagymamám és nagypapám az I. és II. VH. között jöttek át Borszékból Magyarországra, de nagymamám 11 testvére ott maradt Erdélyben, kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön stb. 3 éves gyerekként jártam be Erdélyt. Csak arra emlékszem, hogy tele volt a csomagtartónk odafelé kajával a rokonokak, visszafelé meg kiöntették evlünk a határon a porba a szép üveges román konyakot. És tudom, hogy Borszékban málnét szedtünk az erdõben...hû ngymamám micsoda meséket tud mondani arról a vidékrõl.
Soha többet nem voltunk. Az összes testvér meghalt már, csak nagyim él. A leszármazottak nem óhajtanak kapcsolatot tartani velünk. Elszakadt a szál.
Andi!
Érdekes a történetetek.
Az én szüleim a II. VH után közvetlen menekültek Vajdaságból, édesapám soha nem ment vissza látogatóba sem. Az ottmaradt rokonok utódjai meg akkor keresték velünk a kapcsolatot, amikor a délszláv háború idején segítségre volt szükségük.
Soha többet nem voltunk. Az összes testvér meghalt már, csak nagyim él. A leszármazottak nem óhajtanak kapcsolatot tartani velünk. Elszakadt a szál.
De a lelkem mélyén érzem, hogy valahol ott vannak a gyükereim és valami lelkileg köt is a vidékhez, szeretnék menni, de valahol meg valami félelem van bennem a múltat bolygatni.
Egyik szálon nekem is erdélyi gyökereim vannak. Anyai dédapám és dédanyám Érmihályfalván született. Amikor dönteni kellett, hogy románok vagy magyarok szeretnének lenni, a birtokaikat hátra hagyva Magyarországot választották.
Mióta Szoboszlón lakom, nagyon sokszor tettünk 1 napos kirándulásokat Erdélyben. 2 éve 2-3 naposra növeltük ezeket a látogatásokat. Szeretünk átjárni, mert kedvesek az emberek, gyönyörû a táj, rengeteg a történelmi emlék, a finom ételek mindig visszacsalnak.
Szerettünk volna ezen a hétvégén kinn lenni, de a férjem egészsége nem teszi lehetõvé az utazást. De a tavaszi szünetet mindenképpen kinn töltjük.
Ajánlom mindenkinek, hogy félretéve az elõítéleteket, legalább egyszer látogasson el erre a vidékre.
Egyik volt kollégám sokszor volt Erdélyben túrázni. Egyszer találkoztak egy medvével a vadmálnásban. Szóval Erdélyrõl én mindg olyan izgi sztorikat hallok
Azt hiszem nagyon sokan vagyunk úgy mint Csutek: gyökereink Erdélyben vannak. Nekem és a kedvesnek csak félig, én apai, õ anyai ágon. Ráadásul másik oldalról sváb vagyok, a nagyi gyerek korában még németül is tudott. Persze, az idõsek németül beszéltek, ha nem a gyerek fülére tartozott a mondanivalójuk, de hát a gyermeki elme fogékony .
Gyerek koromban sokszor jártunk a kinti rokonoknál, de mára elvesztek ezek a szálak, a saját örömünkre járunk ki ha tudunk. Sajnos nekünk sem jött össze ez a három nap, de talán tavasszal!
Egyébként érdekesség: Érmihályfalván vannak a férjem rokonai is, tavaly többször jártunk ott, de bizonyos dolgoktól besokaltam, mostanában oda nem vágyom. Annál inkább a havasokba, a sóvidékre.
Máréfalván (a székelykapuiról ismert település) beszélgettünk a kultúrház igazgatójával. Azt mesélte, hogy a helyiek rohamosan szegényednek, mert korábban a megélhetésüket a földmûvelés adta. Ma már a házukhoz kapcsolódó kertet sem nagyon vetik be, mert a medvék egészen az udvarig bejárnak és kiszedik a földbõl még a krumplit is.
Az biztos: télen a havasokban elsõ szabály: mielõtt kilépsz az ajtón nézz körül, hogy nincs e a közelben a maci. Nem hogy a krumplit viszik el hanem a háziállatot is. De sok más kellemetlen változás is tapasztalható: a patakban alig van rák, azt is megeszik. Pedig az nagyon finom, ahogy barátaink mesélik.
De az elszegényedés sok mindennek a következménye: bár sokat beszélnek arról, hogy a román gazdaság dübörög, lassan eljutunk arra a szintre, hogy kullogunk utánuk, de a valóságban az átlag ember nagyon szerény körülmények között él.
Én biztosan frászt kapnék, ha medve mászkálna a kertemben. MÉg attól is frászban voltam, amikor az a Bruno medve mászkált tavaly Garmisch környékén és nem tudták elkapni. Addig nem mertünk sátrazni, meg túrázni menni.
Másik élményem: látogatáson voltunk a testvér iskolánknál Erdélyben. Hihetetlen szeretettel vártak, annyira akartak nekünk kedveskedni, hogy már minket zavart a dolog. De! A mi iskolánk egy kis falusi iskola, sok-sok hogy is mondjam kissebségi gyerekkel, erõsen hátrányos helyzetben. Mégis, az õ lélegzetük akadt el a mi sulink láttán, aztán tapasztaltam miért is. Szóval hihetetlen fogadtatásban részesültünk, de komoly gondot okozott nekünk pl. a mellékhelység használata is. Egy olcsó DVD lejátszót vittünk nekik, de azt mondták nélkülünk soha nem lenne ilyenük.
Na de ezt sokáig tudnám ragozni, de a lényeg: ezekben a kis falvakban a mi szemünkben igen nagy szegénység uralkodik, bár ezt sokan nem így élik meg szerencsére.
Másik élményem: egyik kinti rokonunkat úgy emlegették: sok pénze van, több lakása.......
Na kerestük az adott utcában a házát. Kerestem volna egy emeletes, vagy legalábbis nagy, szép házat. Na meg találtuk. Kicsi, régi gangos parasztház, toldott foldott, a legtöbb helység az udvarról nyílt. Rám ugyan nem, de a gyerekre rászóltak, hogy a vizet ne folyassa feleslegesen (csak hideg víz volt a csapban!), mert megtelik az akna és lehet kihordani a szenyvizet az utcai árokba. Amikor pislogni kezdett a villany, szóltak ez a jelzés: idõnként lekapcsolják az áramot, pár óra múlva újból lesz.
Ja és a "több lakás" kifejezés is megoldódott: a szobák számát jelentette a házban. Egyébként tisztaság fogadott, bár a kiscsirkék a konyhában voltak mint régen a nagyinál, és nagyon-nagyon finom ebédet kaptunk mindig.
Hát ez volt számomra a nagy román határ közeli valóság. De nagyon megrázó élményem is volt, ami a mai napig kiakaszt, így nem vágyom mostanában erre a területre.
Mi tavaly egy nyugdíjas néninél szálltunk meg. Nagyon elszomorított a helyzete. A nyugdíja 500 Lei, ami alig több 37000 Ft-nál. Ebbõl 300 Lei csak a rezsi, és akkor még egy falatot sem evett. De ahogy a magyar, úgy az erdélyi magyar is leleményes nép. Megoldja a problémáit.
Mi, minden esetre, kifaggattuk a nénit a helyi finomságokról, és kóstolás nélkül ott hagytuk neki a megvásárolt termékeket.
.
Kicsi, régi gangos parasztház, toldott foldott, a legtöbb helység az udvarról nyílt. Rám ugyan nem, de a gyerekre rászóltak, hogy a vizet ne folyassa feleslegesen (csak hideg víz volt a csapban!), mert megtelik az akna és lehet kihordani a szenyvizet az utcai árokba. 
Amikor pislogni kezdett a villany, szóltak ez a jelzés: idõnként lekapcsolják az áramot, pár óra múlva újból lesz.
