Andalúzia
Nyomtatóbarát verzió
  Fórum : Világjáró
Hozzászóló Üzenet
# 1
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90594 Üzenet linkje2009-02-19 00:05:28  Andalúzia

Andalúzia 2008

O. nap: Érkezés Calahondába (596 km)

Évek óta ugyanazzal a baráti társasággal szilveszterezünk, idén sincs ez másképp. Ami viszont más, az a helyszín: eddig mindig valamelyik magyarországi településen töltöttük az év utolsó napjait, most viszont kihasználva a két ünnep közötti szabadnapok szerencsés eloszlását, úgy döntöttünk, hogy ezúttal külföldre utazunk. A helyszín kiválasztásánál három szempont játszott döntő szerepet: melegebb legyen, mint itthon icon_smile.gif, az odautazás ne kerüljön csillagászati összegekbe, és legyen ott olyan szállás, amelyet az egyik pár üdülési jogával igénybe tudunk venni. Ezeknek a paramétereknek a mentén végül Spanyolország, azon belül is Malaga környéke kezdett körvonalazódni. A konkrét szállás kiválasztásával egyidőben lefoglaltuk a repülőjegyet és elintéztük az autóbérlést is, így ezután már csak várni kellett, hogy eljöjjön az indulás napja. A hátralévő időben persze igyekeztem minél több infót gyűjteni és összeállítottam egy képes útikönyvfélét, amely a későbbi nagy köremailezések során a megtisztelő Synergikon becenevet nyerte el. icon_smile.gif (Utalván a szerkesztője hozzáadott értékére, amely a megfelelő részletek összekomponálásából származó szinergiából fakad. icon_razz.gif)

A karácsony ilyen körülmények között meglehetős izgalomban telik és lázas csomagolásba torkollik. Másnap reggel pedig irány a repülőtér, ahol a többiek már várnak ránk. Sztrájkos idők vannak, de szerencsére az ünnepek alatt még ebben is szünet van, így a majdnem teljesen üres reptéren simán és villámgyorsan átesünk a szokásos dolgokon, és pár óra múlva máris leszállunk Madridban. Itt néhány útbaigazításra szükség van, hogy megtaláljuk az autókölcsönzőnk pultját, de aztán problémamentesen összejön a dolog (annak ellenére, hogy van olyan reptéri dolgozó, aki állítása szerint még sosem hallotta ennek a kölcsönzőnek a nevét icon_smile.gif – pedig nem lehet annyira kicsi és jelentéktelen, ha az egyik nagy nemzetközi céggel áll szerződésben, merhogy mi azon keresztül béreltünk valójában). Két kocsit kértünk, mindkettő helyett eggyel nagyobb kategóriát ajánlanak fel ugyanazon az áron, amit persze ellenvetés nélkül elfogadunk. Mint utána kiderül, valószínűleg olyan nagyon amúgysem válogathattunk volna, mert a rend és az udvarias kiszolgálás kedvéért ugyan megkérdezik, hogy automata vagy manuális váltósat kérünk-e, de amikor inkább manuálisat szeretnénk, akkor közlik, hogy hát az pedig nincs… icon_smile.gif Mivel ilyen nyomós észérvekkel meggyőzhetőek vagyunk, áttesszük a voksot az automatára. icon_razz.gif

A papírok lebonyolítása után kétautós minikonvojunk elindul délre a Costa del Sol felé. Jó hatórásra saccoljuk az utat, ezt két rövidke megállással majdnem percre pontosan tartjuk is. Calahondába érve a sötét estében már csak a szálláshelyet kellene megtalálnunk, ami némi tévelygés után azért összejön. Bejelentkezés után felcipeljük a cuccokat és körülnézünk a szálláson. Megszemléljük a két extra nagy erkélyt is, bár a sötétben nem igazán lehet látni a tengert, csak sejteni, hogy ott van.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_001.jpg" align="left" border="1" hspace="30" vspace="15">
Mivel már mindenki jó éhes, lemegyünk vacsorázni a szállás földszintjén üzemelő étterembe. Majdnem mindannyian a három fogásból álló „turistamenüt” kérjük, aminek a három fogását négy-négy fajta ételből lehet kiválasztani. Előételként elsöprő győzelmet arat a mézédes sárgadinnye-serrano sonka kombináció - hogy mindjárt valami spanyol specialitással kezdjünk, ami ráadásul még nagyon finom is. A tortilla álnévre hallgató burgonyás omlett már annyira nem jön be, de a második fogás mindenkinél korrekt (kétféle halból és kétféle húsból lehet lehet választani). Iszunk hozzá egy-egy pohár kellemes helyi bort is. A végén a desszert nem nagy szám, de azért elfogy az is, és jóllakottan lépcsőzünk vissza a szobáinkba., ahol én még nem állom meg, hogy ne olvassak bele a García Lorca-kötetbe, amit magammal hoztam, és végül úgy alszom el, hogy a fülemben cseng: „Córdoba. Álmom távola.”… icon_smile.gif

# 2
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90595 Üzenet linkje2009-02-19 00:14:27 

1. nap: Córdoba (421 km)

Másnap reggel felhős, esős időre ébredünk. A teraszról most már jól látszik a tenger, ami ezúttal az égbolttal együtt téliesen szürke a nyári kék helyett. Ez mondjuk nem ér minket nagy meglepetésként, néztük még otthon a várható időjárást, sajnos pont ezt jósolták. Azért reménykedünk, hogy párszáz km-rel arrébb és kicsit később talán javul a helyzet és elindulunk <b>Córdoba</b> irányába. A kocsiban már tűkön ülök, mormolom magamban a Lorca-verset, és alig várom, hogy megérkezzünk. Ez két óra múlva következik be, és akkor már látjuk, hogy az időjárásra vonatkozó reményeink hiú ábrándok maradnak, és beletörődünk, hogy kapucniban-esernyőkkel fogjuk a városkát meghódítani. De én akkor már nem bánom ezt sem, csak ujjongok magamban hogy végre elkezdődik az utazás legjobb része, a lényege, és látni fogjuk azt, amire már hónapok-hetek óta készülök-készülünk. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_002.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A <b>Puente Romano (Római Híd) </b> körül sikerül parkolóhelyet találnunk. Kiszállva a kocsiból a nagy szürkeségben rögtön felvidítanak minket a naranccsal teli fák. Eléggé el nem ítélhető módon egy narancsot rögtön le is vadászunk icon_smile.gif, majd utána elindulunk a híd innenső végében álló <b>Torre de la Calahorra</b> felé. A XIV. században egy mór erőd romjaira épült a miniváracska, amelyben az (úti)könyvek szerint a granadai mecset és az Alhambra makettje is megtalálható. Mindenesetre mi most nem megyünk be, hanem elindulunk a római időkben épült hídon át a Guadalquivir folyó felett. A híd közepén Córdoba védőszentjének, Rafael arkangyalnak a szobra áll; a hídról lefelé nézve pedig a parton lévő arab malmok romjait és egy vízimalom helyreállított kerekét is látni. Maga a folyó amúgy eléggé sekélyke (legalábbis itt a híd körül), sűrűn vannak benne szigetpadok, és jónéhány gázló- és egyéb madár is lakik itt, elnézegetjük őket egy darabig.


<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_024.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A híd másik végében a Puerta del Puentén (Hídkapu) túl jól látszik a <b>Mezquita</b>, Córdoba fő nevezetessége.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_007.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A túloldalon először mégsem arra vesszük az irányt, hanem a zsidónegyed felé, ugyanis a Synergikonban icon_smile.gif az áll, hogy azok közül, amiket meg szeretnénk nézni, legelőször a <b>zsinagóga</b> zár be.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_003.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ezt egyébként egy turistainformációs bódét éppen belakatoló hölgy is megerősíti, úgyhogy sietős léptekkel elindulunk a jelzett irányba. Próbáljuk minél rövidebb úton elérni a zsinagógát, ami nem is olyan egyszerű a kis utcácskák labirintusában. Esőben rohanni, térképezni, nézni és fényképezni egyszerre nehéz, mégha meg is oszlanak a feladatok hatunk között. icon_smile.gif A végén egy helyitől kérünk útbaigazítást, és aztán csak megtaláljuk azt a zsinagógát. Picike helyiség, előtte még kisebb patióval. Itt látunk először mudéjar stukkódíszítést, azaz azokat a csodálatos, aprólékos, csipkeszerűen díszített falakat, amelyekhez hasonlóakat később még bőven látni fogunk – na de akkor is ez az első, és mint ilyet, jól megnézegetjük.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_006.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A zsinagóga után végre igazi sétára váltunk a <b>zsidónegyed</b>ben, most már van idő ráérősebben nézelődni. Igazi fehérházas, kovácsoltvas erkélyes, macskaköves, szűk, kanyargó utcácskás belvárosban vagyunk, beleshetünk a növényekkel teli patiókba, nagyon hangulatos, pont ilyesmiről álmodoztam, úgyhogy szemeim isszák a látványt. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_009.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_005.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_008.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Némi bóklászás után elindulunk a következő nemsokára bezáró látványosság felé, ez pedig az <b>Alcázar de los Reyes Cristianos (Katolikus királyok várkastélya) </b>. Ahogy a neve is sugallja, itt volt a Katolikus Királyok és az inkvizícó székhelye, szerencsére ez utóbbira semmi sem utal, viszont a kert az nagyon szép még most, télen is – gondolom, hogy nyáron, napsütésben még elbűvölőbb lehet.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_011.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_014.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Szépen nyírt fák, hatalmas bokrok, szökőkutak, naranccsal, citrommal, grapefruittal teli fák, néhol pedig egy-egy pálmafa.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_012.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A kert végében Kolombusz tesz jelentést a királyi párnak szobor formájában, az odavezető úton pedig az itt lakott mindenféle királyok bújkálnak a nagy bokrok között. A végefelé van egy-két üres talapzat is, olyan, mintha végül mégsem lakott volna itt annyi király, mint amennyire eredetileg számítottak. icon_smile.gif Mindenesetre van, akiket megihletnek a szobrok és az üres talapzatok, és a bokrok között lévő alacsonyabb kövekre felállva megindul a további király(nők) fotózása. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_013.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_010.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_015.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Az épület belseje nem különösebben látványos, szép viszont a mozaikos terem, ahol néhány nagyméretű római mozaik található a második és a harmadik századból.
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_017.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A várból kijövet már mindenki éhes, így körülnézünk, hogy mit is ehetnénk. Megkóstolnánk néhány fajta tapast, ha már itt vagyunk; ki is van írva mindenhol, de a helyiségek annyira picik és annyira tele vannak, hogy teljesen esélytelen, hogy hatan beférjünk a nekünk legjobban tetsző helyekre, úgyhogy végül választunk egy olyat, ahol hátul van még pár szabad szék. (El nem tudom képzelni, hogy mi lehet itt jó időben, nyáron, főszezonban!) A leggazdaságosabb ajánlat az ötféle tapast tartalmazó tál, úgyhogy mindenki olyat kér. Mondjuk nem mi válogathatjuk össze, hogy melyik legyen az az ötféle tapas, de amit kézzel-lábbal felsorolnak, az rendben lévőnek tűnik. Pár perc múlva hozzák is a tálakat, egy-egy öt részre osztott tányéron vannak kis adagok a következőkből: valamilyen kolbászdarabkák, tenger gyümölcsei saláta, hússaláta, vese és valamilyen krumplisaláta. Kenyeret is hoznak hozzá, és teljesen jóllakunk vele, bár azért nem egy díjnyertes kaja.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_018.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Evés után továbbsétálunk, benézünk néhány bőrholmit áruló boltba (van belőlük itt is és később máshol is sok) is, majd elindulunk a <b>Mezquita (Nagymecset) </b> felé.

Így utólag azt mondhatom, hogy tipikusan egy kaptafára épült Andalúziában az összes nagy nevezetesség icon_smile.gif, mivel mindenhol van egy régi romokra épült mór építmény, amelynek (legalább az egyik) bejárata mindenhol a Puerta del Perdón (Megbocsátás kapuja), mindenhol van egy Patio de los Naranjos (Narancsudvar) a rituális tisztálkodásra szolgáló szökőkúttal a közepén, majd következik a mecset, amelyet később félig vagy egészében leromboltak a katolikus királyok vagy utódaik, és a helyébe építettek egy katedrálist, ezzel demonstrálva a kereszténység diadalát az iszlám felett. Ezek a katedrálisok egyébként gyönyörűek, de látva és elképzelve, hogy mit tettek tönkre a felépítésük miatt, mégis keserű szájízt hagynak az emberben – arról nem is beszélve, hogy itt nem érvényesülnek úgy, mintha valahol külön, magukban állnának.
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_021.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_022.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

(Ennél bővebben nem térek ki a Mezquita – és később a többi nevezetesség – leírására sem, mert csak a Synergikonban majd öt oldal kivonatot sikerült összeollóznom róla... icon_smile.gif Aki szereti a művészettörténetet és érdeklik a történelmi összefüggések, valamint az, hogy mi is az pontosan, amit lát, annak nagyon tudom ajánlani az Andalúziáról szóló Művészeti lexikont - pontos adatok a könyvről az utolsó fejezetben -, amit én is olvastam az út előtt/közben/után.)

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_023.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Kétszer is körbejárjuk a vörös-fehér boltíves, félhomályos oszloperdőt, annyi a látnivaló, hogy hirtelen be sem tudja fogadni az ember. Még otthon úgy gondoltam, hogy majd sétálgatás és bámészkodás közben mindig elolvasom, hogy mit ír a könyv az egyes részletekről, de most mégsem így történik, egyrészt mert nincs annyi szabad kezem, másrészt elég sötét is van, harmadrészt nincs türelmem hozzá, mert inkább nézni szeretnék, negyedrészt pedig ahogy meglátom a dolgokat, úgy idéződnek fel bennem a leírtak, a könyvre már nincs is szükség.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_019.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Nem tudom, mennyi idő múlva érünk ki újra a narancsfákkal teli udvarra, de rövid tanakodás után úgy dönt a társaság, hogy további séta helyett inkább induljunk hazafelé, úgyhogy visszabandukolunk a kocsikhoz a hídon át.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_020.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A visszafele út mintha hosszabb lenne, legalábbis vagy jó húsz perccel tovább tart, mint reggel odafelé, de azért csak megérkezünk Calahondába, ahol a többiek reggel már kinéztek egy büférendszerben működő éttermet, azaz ahol fix összegért lehet a svédasztalról válogatni. Ez a mai vacsi színhelye, ahol mindenki alaposan degeszre tömi magát. icon_smile.gif Az előző napi jó emlékek folytán rástartolunk a sárgadinnye-sonka kombinációra, de muszáj megkóstolni a salátákat, a lazacot, a rákot, és a gyümölcstálon lévő görögdinnyének, mézédes szőlőnek és ananásznak sem lehet ellenállni. Evés után hazagurulunk icon_smile.gif és még beszélgetünk egy kicsit. Közben felbontjuk a reggel zsákmányolt narancsot is, de borzasztó savanyú, nagyjából olyan, mintha citromot enne az ember, egyáltalán nem finom. icon_smile.gif Nem sokkal később elmegyünk aludni, mert másnap koránkelés lesz, mivel úticélunk az innen elég messze eső Sevilla.

# 3
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90596 Üzenet linkje2009-02-19 00:22:29 

2. nap: Ronda, Grazalema, Zahara de la Sierra (250 km)

A tegnap megbeszéltek szerint mindenki korán kezd készülődni. Belenézek még egyszer az útikönyvbe, hogy milyen sorrendben érdemes felkeresni a megnéznivalókat a nyitvatartások alapján, és hirtelen megáll bennem az ütő: a sevillai Alcázar hétfőn zárva van! (Márpedig ma hétfő van.) Hogy lehet, hogy ez elkerülte a figyelmemet? Sőt mi több, tegnap még magabiztosan jelentettem ki, hogy nem emlékszem semmi lényegesre, ami hétfőn zárva tart… Fellapozom gyorsan a Synergikont, ahol rögtön megértem, hogy mi volt a félreértés oka, ezt írtam ugyanis: „Ny: k-szo: 9.30-17.00 h, v és ünnepnap: 9.30-13.30 h”. Na igen… az az első h betű egy gyors átolvasáskor simán tűnhet hétfőnek, pedig csak az órát akarja jelenteni... (Többet nem fogom ilyen hülyén írni… icon_smile.gif ) Ezek után kirohanok a könyvvel a kezemben a többiekhez közölni a „jó hírt”, de szerencsére nem veszik zokon, hogy – ezek szerint – potyára keltünk olyan korán, és különösebb megrázkódtatás nélkül megbeszéljük, hogy akkor ma inkább <b>Ronda</b> lesz az úticél. Viszont így már ráérősebben készülődünk. Megreggelizünk, szendvicseket, teát és kávét csinálunk, meg pakolunk a karácsonyi sütimaradékokból is (főleg beigliből nincs hiány icon_smile.gif ). (A többi napon is így teszünk, idő- és pénztakarékossági okokból is. Mivel így télen amúgyis rövidebbek a nappalok, az időnek mindig szűkében vagyunk; a nagyobb látványosságok közelében pedig sokszor csak amolyan turistalehúzós drága éttermeket lehet találni, ahol még a kaja sem túl jó, ilyen helyeken meg kár az időt tölteni és a pénzt költeni.)

Indulás után egy órával már kanyargós szerpentinutakon járunk a hegyek között. Rondához közeledve sokáig nincsen semmilyen település, csak a megtett kilométerekből látom, hogy lassan már meg kell érkeznünk. Aztán egyszercsak felbukkannak a házak a hegyek között, és megörülök, hogy mindjárt ott leszünk, és kiszállhatunk ebben a mindenki által egyöntetűen dicsért városkában, amelynek az igazi különlegessége a fekvése: egy nagy szakadék, az El Tajo szeli ketté, amelynek mindkét oldalán házak sorakoznak a meredek sziklafalak legszélére építve. (Itt a szakadékra néző szálláshelyek képviselnek olyan értéket, mint máshol a tengerparti kilátással bírók.) Persze a kocsiból még nem igazán látszik a szakadék, bárhogy is nyújtogatom a nyakam.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_029.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A központba beérve először parkolóhelyet próbálunk találni. Követjük a táblát, ami parkolót jelez, az út végül egy térbe torkollik. Itt hiába nézegetek körül, nem látok semmit, amit parkolóra emlékeztetne, aztán látom, hogy a másik kocsi (amiben a többiek ülnek, ők mentek mindig elől, mi meg utánuk) elindul lefelé egy szűk WC-lejáratszerűségen. icon_smile.gif Azért követjük őket, és kiderül, hogy ez tulajdonképpen a parkoló bejárata, még ha a kocsi mellett jobbra és balra is csupán 10-10 centi marad a faltól… icon_smile.gif

Letesszük a kocsikat, majd feljövünk a szép kis térre, ami a Plaza del Socorro nevet viseli, és találomra elindulunk a belvárosias utcák között. Már autóval befelé jövet is jó volt végigjönni a városon, mert kintebb is ilyen óvárosias hangulatú volt minden, mintha csak ilyen házakból állna az egész település.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_025.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_026.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Pár utcácska után egy szép kilátást ígérő táblát követve rögtön el is jutunk a szakadék széléhez egy teraszosan épített parkba. Tényleg szép a ki- és a lelátás a sziklák közé. Jól látszik innen a Puente Nuevo (Új híd), ami a legtöbb fényképen szerepel.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_027.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Lefelé sétálunk a parkban a szakadék mentén, és a Puente Viejón (Régi híd) átkelve megérkezünk a muszlim óvárosba (La Ciudad).

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_030.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_031.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Régi épületek között megyünk a majdnem néptelen utcákon, közben fel-felismerve a könyvek által leírt nevezetesebb épületeket.
Először rögtön a Palacio del Marqués de Salvatierre tűnik fel, amit nem nehéz beazonosítani a kapu felett lévő azték vagy inka nyelvnyújtogatós és ágyékeltakarós icon_smile.gif szobrokról – a művészeti könyv azt írja, hogy a család a mexikói Salvatierra városából származtatja a nemesi rangját, innen a név és a nem jellemző díszítés.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_032.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ezután rögtön a mór király palotájához érünk (Casa del Rey Moro). Az egyik kapu felett máig is látható a ház régi gazdájának jellegzetes mázas csempékkel (azulejo) kirakott portréja. Bemenni ugyan nem lehet, de – 365 lépcsőfokon - le lehet ereszkedni a La Mina nevű, sziklából fakadó forráshoz, ami a régi időkben a város vízellátását biztosította. Ezt mi most kihagyjuk, mert a másik oldalról úgyis le lehetett látni icon_smile.gif, inkább továbbsétálunk és -gyönyörködünk.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_034.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Sok nyitva lévő kaput látunk, ezek mögé bekukkantva mindig valamilyen szépséges azulejókkal kirakott kapualj, lépcsőház vagy pad tűnik fel a szintén annyira jellegzetes és gyönyörűséges kovácsoltvas lámpákkal, ablakrácsokkal.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_035.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_036.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_033.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_037.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Néhol a kapuk mögött virággal és egyéb díszítésekkel teli hangulatos patiókba lehet benézni vagy akár bemenni is.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_038.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Tartunk egy kávé/forró csoki/süti (kinek mi icon_smile.gif ) –szünetet egy kis kávézóban, ahová a tulajdonos nagy hanggal invitál minket befelé. Bár a helyiség majdnem üres, mégis felállít az egyik asztaltól egy öreg mamát, és máshová ülteti át, hogy összetolhasson nekünk két-három asztalt. Hiába mondjuk, hogy nem kell, jó lesz nekünk akármelyik másik asztal is, csak nem hallgat ránk, a mami meg persze morog a bajsza alatt, amin végülis nem csodálkozunk…

A kis közjáték után elsétálunk az Iglesia de Santa María La Mayor (Nagy Szűz Mária-templom) felé. Kívülről elég szokatlan ez a templom, mert az épületen végig erkélysor húzódik, ha nem lenne a torony, akkor lakóháznak vagy hotelnek gondolhatná az ember. A könyv szerint a magasrangúak régen innen nézték az előtte lévő téren zajló játékokat és versenyeket.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_039.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ez a templom is egy korábbi mór nagymecset romjaira épült, amiről a bejáratnál lévő mihrab (Mekka felé tájolt, gazdag díszítésű imafülke) tanúskodik. A jegy mellé mindenki kap egy audioguide-ot és egy térképet is, amelyek alapján részletesen lehet informálódni a belső látnivalókról. Kis csoportunk szétoszlik, mindenki nézelődik. Én először elkezdem hallgatni az elejétől a tudnivalókat, de hamar stratégiát váltok, és a nekem legjobban tetsző dolgokhoz (pl. a csodálatosan faragott fa kórusülések) megyek oda, és ott hallgatom meg azokat a részeket, amelyekre kíváncsi vagyok.

A templom után folytatjuk a házak közötti bandukolást. Nem hiszem, hogy be lehet telni ezzel az igazi mediterrán hangulattal, ami még a telet is feledteti velünk. (Bár ma már szerencsére nem esik, de azért nagy meleg sincsen – mármint itteni viszonyokhoz képest. Az otthoni időjáráshoz képest maga a kánaán a tíz-tizenvalahány fok. icon_smile.gif )
Ezernyi apró részlet gyönyörködteti a szemet, ablakok, ajtók, erkélyek, kapuk.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_042.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_043.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_040.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_044.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_046.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_045.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_047.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Elérünk a Plaza María Auxiliadorára, ami egy olyan tér, ahonnan fantasztikus a kilátás a városra, a szakadék szélére és a körülötte elterülő síkságra. Nézelődés és fotózás után elindulunk a Puente Nuevo felé, hogy azon a hídon át menjünk vissza a szakadék másik oldalára. A hídon persze csak lassan érünk át, mert mindkét oldalon jó sokat nézelődünk lefelé a szakadékba, szemügyre vesszük a két oldalára épült házakat, hoteleket, teraszos éttermeket. Sok helyen jó nagy lámpák vannak felszerelve a szakadék két oldalára, éjszaka kivilágítva biztos nagyon hatásos lehet az összkép.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_041.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A túloldalra érve a híres rondai bikaviadal aréna, a Plaza de Toros felé indulunk. Szinte csak pár lépés, és már ott is vagyunk, előtte harcias bikaszobor és egy kis tér, ahol egy rövid kajaszünettel megcsappantjuk szendvicskészleteinket.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_048.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ezután bemegyünk az arénába, ahol a legérdekesebb dolog maga a toszkán oszlopos nézőtérrel körbevett porond, ami sokmindenkit rögtön ugyanarra a bohóckodásra ihlet: bikaviadalt játszani piros kabáttal, de ha nincs, akkor akármilyen színűvel. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_049.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Kifelé jövet szerencsénk van, a lovardában éppen gyakorlatoztatnak egy pár csodaszép fehér lovat, be lehet menni nézni őket, és érdemes is, mert nagyon látványos, ahogy váltogatják a különböző fajta lépéseket. Végezetül megnézzük a múzeumot, amelyben a bikaviadal történetét mutatják be, ruhákat, művészeti alkotásokat stb. Ez egyébként az egyik legősibb aréna egész Spanyolországban, ahol a legendás bikaviador Romero-dinasztia alakította ki a bikaviadalok szabályait és a klasszikus, egyszerű rondai iskolát. E dinasztia megalapítója volt az első matador, aki nem lóháton, hanem gyalogosan és csak a vörös kendővel - amit muletának hívnak – állt szemben a bikával, és csak a bika támadását kivárva ölt. (A rondaival szemben a másik bikaviadal-irányzat a sevillai, amelyre az egyszerűséggel szemben inkább a látványosság a jellemző. Ezt írja a művészeti könyv: „Ennek az iskolának a viadorai kevesebbet törődnek bátorságuk bizonyításával, viszont ismerik a drámai fellépés fortélyait, és nagy jelentőséget tulajdonítanak a különleges hatásoknak.”) A múzeum után még egyszer visszamegyünk az arénába, és megint egy Lorca-versrészlet jut eszembe, az, amelyik egy torreádor halálát idézi fel; így kezdődik és aztán végtelenül ugyanígy ismétlődik: „Délután öt órakor.” (Hagyományosan vasárnap délután öt órakor kezdődik a bikaviadal szertartása.) Életemben most először gondolok arra, hogy talán, talán mégis megnéznék egy bikaviadalt – de nem, inkább mégsem, azt hiszem, hogy nem nekem való lenne, és egyetértek a könyvvel, amikor ezt írja: „… csak az alapvető szabályok, a tradíció ismerői érthetik és értékelhetik igazán, ami vasárnaponként történik az arénában”.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_050.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Visszaindulunk a kocsikhoz, de közben még beülünk egy cukrászdába, ahol hatan hatféle süteményt veszünk, és végül mindenki megkóstolja mindenkiét. icon_smile.gif Közben rájövünk, hogy eléggé eltelt az idő, úgyhogy szedelőzködnünk kell, ha még a mára betervezett két közeli faluba is el szeretnénk jutni világosban, mert igaz, hogy közel vannak, de kanyargós hegyi szerpentinek visznek odáig.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_051.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Először <b>Grazalema</b> felé indulunk el és kb. félóra autózás után egy igazi fehérházas kis andalúz faluban szállunk ki a kocsiból. Élmény itt sétálni, itt is vannak bőven szemet gyönyörködtető apró részletek, a „szokásos”, de megunhatatlan kovácsoltvas erkélyek, virágok a kis utcákban. A háttérben pedig a hegyek csúcsai belevesznek a felhőkbe. A házaktól feljebb nagyon szép kilátás nyílik környékre és kis település házaira.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_056.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_054.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_052.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_053.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_055.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Nemsokára továbbindulunk a következő faluba. Utunk a hegyek között vezet, már-már kísérteties, ahogy a gomolygó ködben autózunk több, mint 1300 m-es magasságban. A Puerto de los Palomas (Galamb-hágó) 1357 m-t jelző táblájánál kiszállunk körülnézni, itt nem látszik más, csak a hegyes táj, mármint az a része, amit a felhők és a köd látni enged. Továbbindulva hamarosan felbukkan egy völgyben a zaharai víztározó (legalábbis valahol azt olvastam, hogy víztározó, de elég szabálytalan alakja miatt inkább tónak tűnik), ami nagyon szép látvány a napsütötte ikercsúcsos hegypárral a hátterében, lefelé ereszkedve végig lehet gyönyörködni benne.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_057.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Alig negyedóra alatt megérkezünk <b>Zahara de la Sierra</b> falucskába, ahol a meghökkentően meredek és persze nem túl széles utcákon csak nagyon óvatosan tudunk lefelé kanyarogni az autókkal. De végre meg tudunk állni valahol, és gyalogosan folytatjuk tovább utunkat. A másik faluhoz hasonlóan hangulatos és gyönyörű település, de mégis másak a macskaköves utcák, a narancsfákkal teli főtér egy kis templommal. Fentebbről itt talán még szebb a kilátás a falura, a tóra, a tájra, ráadásul a fejünk felett egy várrom magasodik, ahová idő (és energia… icon_razz.gif) hiányában nem megyünk már fel, mert elég sokat kellene mászni hozzá.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_058.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_059.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Inkább lassan visszabandukolunk a kocsikhoz és elindulunk hazafelé. Hamar leszáll a sötét, bár még így is szerencsénk van, hogy itt később sötétedik, mint otthon (kb. 6 órakor kezdődik, fél 7-kor még lehet látni, de este 7-re már teljesen sötét éjszaka lesz). Az út nagy részét mégis sötétben tesszük meg, de ami ennél sokkal rosszabb, hogy óriási ködben. Egész nap nem volt ilyen sűrű köd, mint amilyenben most megyünk, az előttünk lévő autó hátsó lámpáit is alig tudjuk kivenni, pedig szorosan követjük őket. A tempó is lelassul persze ilyen körülmények között. Néhány gyorsabb szakaszon, ahol jobban látni, több autót is beérünk, és kis sor alakul ki, ahol az első diktálja az ütemet, amelyiknek csöppet sem lehet könnyű a vaksötétben szinte tapogatózva haladnia a kiszámíthatatlanul kanyargó úton. (Ilyen körülmények között teljesen ledöbbenek, amikor hátulról hirtelen felbukkan egy kocsi, és kicsit sem lassítva kielőzi az egész sort. Mindezt olyan ködben, ahol kb. egy méteres a látótávolság, tehát totál nem látni, hogy jön-e szembe valaki vagy sem, meg azt sem, hogy egyáltalán merre kanyarodik az út a következő méter után… )

Végül azért csak megérkezünk a lenti, tengerparti útra, ahonnan már gyorsan hazaérünk. A tegnapi büfés helyen állunk meg megint enni, úgyhogy ma van alkalmunk mindent megkóstolni, amit esetleg tegnap nem sikerült, illetve most már tudjuk, hogy kinek mi az, ami ízlik, tehát biztosra lehet menni a válogatásnál. icon_smile.gif (A választék ugyanaz minden nap, így elég hamar kiismeri magát az ember.) Vacsora után visszamegyünk a szállásra, és a gyönyörű, de fárasztó nap végén igyekszünk viszonylag hamar ágybakerülni, mert másnap újra koránkelés lesz, és ezúttal biztosan oda is megyünk, ahová tervezzük, mert az Alhambrába előrevásárolt jegyünk van.

# 4
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90597 Üzenet linkje2009-02-19 00:30:41 

3. nap: Granada (363 km)

Azzal a gondolattal ébredek, hogy ma látni fogom az Alhambrát. Így már nem is olyan nyögvenyelős a felkelés, és hamar összekészülünk, amire annál is inkább szükség van, mert délelőtti jegyünk van, és a délelőttön belül is 10.30-ra kell a legfőbb látványossághoz, a Naszridák palotájához érnünk. A kocsiban felolvasást tartok az Alhambráról, de a másfél órás út sem elég ahhoz, hogy a végére érjek icon_smile.gif, igaz, minden számunkra ismeretlen szót és művészeti szakkifejezést megnézek hátul a szójegyzékben, úgyhogy mire elérjük Granadát, művészettörténeti ismereteink és szókincsünk nagymértékben gyarapodik olyan szavakkal mint pl. a csegely vagy a sztalaktit. icon_smile.gif A városban már leteszem a könyvet és inkább nézelődök. Tipikus nagyvárosi utcákon megyünk, hogy merre, arról fogalmam sincs, csak az előttünk lévő autót követjük, ők pedig Moha bácsi utasításait, aki az Alhambrához vezet minket. Moha bácsi ugyanis a GPS icon_smile.gif, aki azért kapta ezt a nevet, mert tényleg így hívják icon_smile.gif - a két választható hang közül a férfihangnak ez a neve. A mesékben jobban otthon lévő kisgyerekeseknek persze ez mond valamit, de később azért minket is felvilágosítanak, hogy mi is ez a nagy Moha bácsizás. icon_smile.gif Akárhogy is nevezzük, a GPS ilyen helyen áldás, legalábbis én mindig azt utálom a legjobban az utazásokban, amikor egy nagyvárosban kocsival próbálunk eljutni valahova (vagy parkolóhelyet keresünk…), és térképpel a kezünkben lavírozunk a forgalmas utakon, ahol egy pillanatra sem lehet megállni tájékozódni, viszont az összes utca, ahová térkép szerint be kéne mennünk, fordítva egyirányú vagy szimplán csak behajtani tilos… icon_razz.gif Nade most nincs ilyen gond, és nemsokára fel is tűnnek az <b>Alhambra</b> falai.

A parkolóban még nincsenek sokan, de a pénztáraknál már irdatlan hosszú sor áll. Szerencsére nekünk nem kell végigállni; mikor mutatjuk az internetes vásárlásról kinyomtatott mailt, előreküldenek az automatákhoz, ahol azzal a bankkártyával, amelyikkel megvettük, rögtön hozzá is tudunk jutni a jegyeinkhez. (Azt hiszem, a neten vett jegy talán egy euróval drágább, mint ott helyben, de a sorokat látva bőven megéri a pluszköltség, ráadásul állítólag egy napra csak limitált számú jegyet adnak ki, úgyhogy még az is előfordulhat, hogy elfogy…)

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_060.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Pár perc múlva már bent is vagyunk, és mivel még bőven van idő 10.30-ig, kényelmes tempóban indulunk a Naszridák palotája felé először egy szépen nyírt bokrokkal szegélyezett út mentén, majd nemsokára megérkezünk a fürdőhöz (Bano de la Mezquita), aminek a tetején jellegzetes csillag alakú nyílások eresztik be a fényt és a levegőt.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_061.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Közvetlenül mellette áll az Iglesia de Santa María (Szűz Mária-templom), majd a Palacio de Carlos V (V. Károly palotája), és előtte pedig már látjuk is a sort, ami a Naszridák palotája előtt formálódik. Mutatjuk a jegyeinket, de mondják, hogy majd negyedóra múlva jöjjünk vissza, mert ez még az előző sor, így bemegyünk a Palacio de Carlos V kör alakú reneszánsz udvarára körülnézni.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_062.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Mikor kijövünk, már a 10.30-as sor kezd alakulni, így beállunk mi is. Szerencsére azért viszonylag gyors a menet, így a kétszeri jegyellenőrzés után nemsokára be is jutunk, és elkezdődik az álmélkodás.

Egymás után következnek a termek és az udvarok, egyik gyönyörűbb, mint a másik. Amiket az előbb olvastam fel a kocsiban, most mind itt van előttem kézzelfoghatóan. Nem is hagyom ki, hogy ne simítsam végig a csipkeszerű, muszlim feliratos falakat… A megelevenedett ezeregyéjszaka színfalai között járunk, és nem lehet betelni vele. Meseszerű minden, még a termek neveihez is sokszor egy-egy történet fűződik. (Bővebb leírásra itt sem térek ki, mert nagyon-nagyon hosszú lenne… icon_smile.gif ).

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_063.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_064.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_065.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_066.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_067.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_068.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_069.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_070.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A tökéletességet csak az rontja el némiképp, hogy a leghíresebb Oroszlános udvarból éppen csak az oroszlánok hiányoznak, ugyanis restaurálják őket, ráadásul a munkálatok miatt a kutat is körbevették egy nagy ronda négyszögletes dobozzal, amik nem mutatnak valami jól a fotókon. icon_razz.gif (Egyébként sok mindent restaurálnak így télen, amikor nincs szezon, az oroszlákon kívül két terem is le volt zárva, de az Alhambrán kívül is sok helyen volt renoválás, pl. Córdobában a Mezquitánál stb.)

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_071.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_072.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_073.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_074.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_076.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_075.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_077.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Kárpótlásul viszont kisüt a nap, és igazi tavaszias időben tudunk továbbmenni egy rövid kajaszünetet követően a Puerta del Vinón (Borkapu) át az Alcazaba felé. Itt az erődítményből leginkább csak romok maradtak,

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_079.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

de a dallamos hangzású Torre de la Veláról (A szél tornya) nagyon jó kilátás nyílik szerte a granadai síkságra és az Albaicínre, a fehérházas mór belvárosra, a másik oldalon pedig a háttérben a Sierra Nevada havas csúcsai látszanak.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_078.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Miután visszaérünk a Palacio de Carlos V épületéhez, kiderül, hogy az épületben található múzeum pár perc múlva bezár, így csak arra van időnk, hogy gyorsan megkeressük bent az Alhambrából való gazellás vázát, a gyűjtemény büszkeségét. Ezenkívül itt látjuk a szökőkút mellől hiányzó oroszlánok egyikét is kiállítva.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_080.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A múzeum után az Iglesia de Santa María következne, azonban ezt már teljesen zárva találjuk. Nem igazán értjük, hogyha az Alhambra este 6-ig nyitva van, akkor miért zárják már be kora délután a benne található múzeumot és templomot… Megpróbáljuk megérdeklődni a dolgot az egyik angolul egyáltalán nem beszélő jegyszedőtől, aki valami olyasmit mond, hogy más-más társulat „üzemelteti” az Alhambrát és a templomot, és az alhambrásoknak semmi ráhatásuk nincs a templom nyitvatartási idejére, az akkor nyit és zár, amikor csak akar. Elég fura ez a dolog, ráadásul ha már így van, akkor erre külön fel is hívhatnák az ember figyelmét, de mindegy…

Teszünk egy kis kitérőt a San Francisco-kolostor felé, ami most hotelként üzemel, majd elindulunk a Generalife néven számon tartott kert felé. Mint mindenhol, itt is leolvassák a jegyeken lévő vonalkódot, és ide is ki van írva, hogy csak egyszer lehet bemenni (nem mintha úgy éreznénk, hogy bárhová is még egyszer vissza szeretnénk menni, mert ekkora már elég fáradtak vagyunk, hiszen jócskán benne vagyunk a délutánban icon_smile.gif ). A nap egyre melegebben süt, annyira, hogy a kabátjainkat is levesszük. A kert igazi báját valószínűleg inkább nyáron mutogatja, de azért most is kellemeset lehet sétálni.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_081.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_083.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_084.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Itt is feltűnnek még a csipkeszerűen díszített falak, és az ilyen boltívekkel keretezett ablakok nagyon szépen fogják körbe a kert látványát.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_085.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_086.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_087.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Kifelé menet külön tábla van kitéve az egyik lépcső kőkorlátjában futó XVI. századi vízvezeték mellé. Hát igen, a kertekben és az épületekben is mindenhol fontos szerepet játszik a víz és a különböző szökőkutak, amikhez gondoskodni kellett a víz elvezetéséről.

Az Alhambra után már kissé elcsigázottan és éhesen átautózunk a katedrális közelébe, ahol először is keresünk egy helyet, ahol ehetünk. Úgy gondoljuk, hogy itt az ideje kipróbálni egy igazi spanyol paellát. A pincér szerint kétemberes adagokról van szó, így ketten-ketten kérünk egyet, a mienk T.-vel amolyan tenger gyümölcsei-zöldséges mix, van benne kagyló, rák, hal és zöldségek. Ja, és rizses változatot kérünk. Merthogy azt nem is tudtam eddig, hogy van olyan paella is, amiben nem rizs, hanem spagetti van, de mindenhol láttunk ilyeneket is. Egy-egy serpenyőben hozzák az adagokat, ami mint kiderül, mégsem kétemberes, mert kettőnknek pont annyira elég, hogy ne legyünk tőle éhesek, de jóllakni azért nem lehet tőle.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_088.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Viszont az üldögélés már önmagában is jólesik, úgyhogy mégis frissebben indulunk tovább evés után a <b>katedrális</b> felé, amelynek története a már ismert „tipikus” sztori: egy korábbi mecsetet lerombolva építtették fel a katolikus királyok, hogy ezzel is demonstrálják a keresztény győzelmét az iszlám felett. A gótikus stílusban kezdett, de aztán mégis reneszánsszá épített templom belső tere ennek megfelelően a hatalmasság érzetét kelti.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_089.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A katedrálishoz csatlakozik a <b>Capilla Real (Királyi Kápolna) </b>, ahol a katolikus királyok szimbolómok sokaságával körbevett síremléke áll. A kápolnában figyelmet érdemel a Spanyolország legszebbjének tartott reja, ami a hajót az apszistól elválasztó kovácsoltvas rács.

Miután mára alaposan kiműveltük magunkat, sétálunk egy kicsit az esti Granadában. Mindenhol nagyon szép karácsonyi díszkivilágítás van és nagyon sokan vannak az utcákon. (Karácsonyi kivilágítás egyébként mindenhol volt, amerre jártunk, nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kis falvakban is, és mindenhol kivétel nélkül nagyon szép és ízléses volt, látszott, hogy különös gondot fordítanak rá.)

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_090.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Séta közben bemegyünk egy nagyáruházba is, ahol a szendvicsalapanyagok mellett veszünk málagai bort, azaz inkább sherryt icon_smile.gif, és egy turron nevű spanyol édességet is. Ezek után felmerül, hogy elmenjünk-e még az Albaicín felé, a Mirador San Nicolashoz (Szent Miklós-kilátó), ahonnan állítólag nagyon szép a kilátás az Alhambrára napközben és este is, de elcsigázott kis csapatunknak ehhez már nincs túl sok kedve, főleg, hogy az útikönyv azt írja, hogy este sötétben nem nagyon ajánlatos azon a környéken kószálni. Így inkább a délutáni könnyű ebédet kipótolandó keresünk egy étkezőhelyet, amiről később kiderül, hogy a legrosszabb választás az egy hét alatt. A katedrálistól nem messze van, tehát turistákkal bőven ellátott helyen, de a spanyolon kívül itt sem hajlandóak más nyelven nemhogy megszólalni, érteni sem. De még azt sem, hogy „orange juice”, úgyhogy azt is spanyolul kell elmondani vagy mutogatni… icon_smile.gif Még jó, hogy az étlap háromnyelvű, de az is furcsa, hogy a pincérnő még a saját étlapjukon megmutatva sem akarja felismerni az ételeket… Az árak nem valami barátságosak, de a kiírt napi menü már elfogyott, úgyhogy az étlapról rendelünk. (Azt, hogy a napi menü elfogyott, persze nem kis művészet kideríteni, sőt, egyáltalán azt sem tudjuk, hogy hogyan magyarázzuk el, hogy azt szeretnénk. Végül T. egyszerűen kézenfogja a pincérnőt, és kihúzza az ajtó elé, ahol bőszen mutogat a táblán lévő kiírásra. icon_smile.gif A nemleges fejrázást pedig már megértjük… icon_smile.gif ) A kajákat olyan sorrendben kapjuk meg, ahogy épp elkészülnek, láthatóan eszükbe sem jut, hogy egyszerre hozzák ki mindannyiunknak (mondjuk ez általában máshol is így volt), úgyhogy mire az első már végzett az adagjával, az utolsó még meg sem kapta. Mindezek tetejébe még az ételek sem valami finomak. T. valamilyen levest kér, amit pár nappal később csicseriborsó-levesként azonosítok be (mert máshol is látok olyat), de teljesen ízetlen, mintha a sót nem is ismernék. Utána valamilyen húst eszik, amit a pincérnő ajánl. Fogalmunk sincs, hogy mi az, mikor kihozza, akkor kiderül, hogy egy alig megsütött bifsztek. Én egy tapas-tállal próbálkozom megint, ami itt abból áll, hogy csupasz kenyérszeleteken vagy három szelet szalámi vagy két szelet sajt van. Hááát… legalább éhesek nem vagyunk, mire végzünk, de a gasztronómiai élmény ezúttal elmarad. Igaz, a többiek nagyobb szerencsével jártak, mert állítólag a rák és a csokikrém, amit ők kértek, az teljesen rendben volt.

A hazaút már késő éjjelbe torkollik, alig várjunk, hogy megérkezzünk, ráadásul most tovább is tart az autózás, mint reggel, kb. két óra alatt érünk haza. Azért lefekvés előtt mégis beszélgetünk egy kicsit és megkóstoljuk a málagai hírességet és a turront is. A bor – vagy inkább sherry – nagyon édes és nagyon finom, legalábbis szerintem. Már kezdem is sajnálni, hogy csak egy üveggel vettünk. icon_razz.gif A turron ehető, de nem nagyon jön be, engem a halvára emlékeztet, de van belőle többfajta is, puhább, lisztszerűen szétomló változat, meg kemény, ránézésre törökméz állagú alig törhető fajta is. Mindenesetre marad másnapra is belőle… icon_razz.gif

# 5
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90598 Üzenet linkje2009-02-19 00:35:41 

4. nap: Málaga (102 km)

A tegnapi két koránkelős nap után ma reggel végre kialusszuk magunkat, és utána is csak ráérősen készülődünk. Induláskor első napirendi pontként lemegyünk a tengerpartra, hiszen mióta itt vagyunk, még nem is láttuk a tengert, mert mindig vagy máshová igyekeztünk, vagy még/már sötét volt. Elnézegetjük a hullámzó tengert, nyáron biztos sokan vannak itt a homokos parton. Most viszont senki, lehet jó nagy kagylókat szedni, tele van velük a part, különösebben vadászni sem kell rájuk, gyűjtünk is egy-egy adaggal. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_091.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ezután zsákmányunkat biztonságba helyezve nekiindulunk <b>Málaga </b>felé. Kb. félóra-negyven perc múlva már meg is érkezünk a <b>Castillo de Gibralfaro</b> tövébe, ahol egy parkolóházban sikerül letenni a kocsikat. Elindulunk a várba felfelé a gyalogúton. Végig nagyon jó kilátás van a városra, ami egyébként nem túl szép, de innen fentről mégis nagyon jól néz ki a sok lakótelepi ház az előtérben a bikaviadal arénával, a háttérben pedig a kék tengerrel.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_093.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_094.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_095.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ráadásul igazi jó idő van, hétágra süt a nap és az otthoni szürkeség után az út mentén virágzó sárga és lila növények látványa is olyan jólesik.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_092.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Mikor felérünk, kiderül, hogy a kicsit lejjebb lévő Alcazaba (a mór erőd, ami a város kormányzóinak palotája volt) ma zárva van, amit némileg morogva veszünk tudomásul, de nincs mit tenni, be kell érnünk a Gibralfaróval. Körbesétálunk, leginkább a kilátás miatt éri meg bámészkodni, bár van fent egy picike múzeum is, meg útközben el lehet olvasni a táj jellemző növényeiről kitett információs táblákat.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_096.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Miután ezt megtesszük, lesétálunk, és megcélozzuk a további néznivalókat. De először egy váratlan dolgot látunk: az egyik téren egy hatalmas, bizarr polipszobor látszik körbekerített terület közepén. Elég meghökkentő, főleg, amikor nagysokára észreveszem, hogy a polip az Alcazaba tövében lévő római színház maradványai mellett terpeszkedik. El nem tudom képzelni, hogy mi célt szolgálhat itt, és szerintem egyáltalán nem illik ide, de hogy emlékezetes, az biztos. icon_razz.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_097.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A poliptól nem messze megérkezünk <b>Catedral Nuestra Senora de la Encarnaciónhoz</b>, aminek a rövidebb és ismertebb neve a <b>La Manquita</b>, ami félkarút jelent, és arra utal, hogy a katedrális egyik tornyának befejezésére máig nem jutott pénz, és így a templom kissé felemás maradt. Ez sem egy kis templomocska, belül sem ezt az érzetet kelti, és itt is nagyon szép a a többféle fából faragott kórus.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_098.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Mivel már elég éhesek vagyunk, a katedrálistól pár lépésre lévő egyik helyre visszamegyünk enni. Már odafelé kinéztük magunknak, mert jó sok helyi volt bent és kint is az asztaloknál, ami talán némi biztosíték lehet arra, hogy nem járunk úgy, mint előző nap a granadai katedrális közelében… És tényleg nem! A hely szemmel láthatóan családi vagy baráti vállalkozásban működik, és van köztük egy fiatal nő, aki beszél angolul és készségesen tolmácsol is. (Ő volt az egyetlen az egy hét alatt. icon_smile.gif ) Ami kicsit furcsa, hogy azt mondja, hogy mindjárt zár a konyha, úgyhogy gyorsan kell rendelni. Így hát gyorsan rendelünk, és látjuk, hogy közben már el is kezdik bepakolni a kinti asztalokat. Nem igazán tudjuk mire vélni, hiszen kb. délután 3 óra van, hogy lehet, hogy ilyen korán bezárnak? Mivel ma van az év utolsó napja, arra gondolunk, hogy lehet, hogy egy esti bulira készülődés miatt van ilyen hamar záróra. Az ételeket itt sem egyszerre hozzák ki (de ez végülis seholsem volt szokás…), viszont minden nagyon finom; engem pl. tökéletesen kárpótol a töltött paprika a tegnapi csalódásért. Persze ez nem olyan töltött paprika, mint a miénk, hanem piros és zöld színű paprika hússal és sajttal töltve, és zöld színű brokkolis szósszal leöntve. Nagyon ízlik, csakúgy, mint az a néhány fajta tapas, amit azért itt is megkóstolunk, a legjobb talán a kecskesajt. Mire mindent megeszünk, nagyjából már össze is pakoltak körölüttünk, úgyhogy gyorsan továbbállunk, bár egyáltalán nem sürgetnek minket, hanem tényleg igazán vendégszeretőek.

Következő napirendi pontunk a <b>Museo Picasso Málaga (Malagai Picasso Múzeum) </b> - lenne. Csakhogy ez is zárva van. Ezért már igazán mérges vagyok, és nem csak kicsit morgok, mert ezt igazán szerettem volna látni… Elvileg a hét minden napján, még ünnepnapokon is késő estig nyitva kellene, hogy legyen, de hát ugye mégsincs, és csak annyi van kiírva minden magyarázat nélkül, hogy ma zárva van… icon_sad.gif Pedig hivatalosan még ünnep sincsen, december 31-e ott sem pirosbetűs…

Miután túltesszük magunkat a csalódáson, úgy döntünk, hogy akkor irány a belváros. Amikor befelé jöttünk a városba, akkor láttuk az ünnepi fényekbe öltöztetett utcákat, a karácsonyi vásárok jellemző bódéit, majd ott eltöltjük az időt, miközben közeleg az éjfél, és biztos lesz utcabál vagy valami hasonló is egy mediterrán városban. Kiderül az is, hogy miért vannak itt még szilveszterkor is karácsonyi bódék: mint megtudom, a karácsony itt is karácsony, de az ajándékozós, nagyobb ünnepet vízkeresztkor tartják, így itt még javában folyik a lázas ajándékvásárlás. Más még az is, hogy a rossz gyerekek nem virgácsot kapnak, hanem szenet, egész pontosan a ”királyok szenét” (carbón de reyes), ilyen van is kitéve a bódékban illetve lehet kapni a szupermarketekben is kis zsákba csomagolva. Persze ez igazából nem szén, hanem egy nagyon kemény, nagyobb darabokból álló cukorból készült édesség. Nem valami finom… icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_099.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A szilveszterre vonatkozó hagyományuk pedig éppen ma aktuális: az éjféli pezsgő mellé 12 szem szőlőt kell megenni, hogy a jövő évben szerencsés legyen az ember. Ehhez a szupermarketekben lehet is mindenféle kiszerelésben 12 szem szőlőt kapni, kis dobozkában, konzerv formájában stb. – nem mintha friss szőlőből nem lenne épp elég nagy a kínálat. icon_smile.gif

Sétálunk a szépen kivilágított utcákon, megint nagyon tetszik nekem, hogy mennyi utca fel van díszíve, mennyiféleképpen, és milyen ízlésesen.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_100.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_103.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_101.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_102.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Útközben látunk egy fagyizót, és megbeszéljük, hogy majd később fagyizunk, mert a spanyol fagyit még meg sem kóstoltuk. icon_smile.gif Eljutunk egy térre, ahol egy hatalmas kivilágított fenyőfa áll, mellette pedig egy színpadon készülődnek. Bemegyünk itt egy nagyobb kávézószerű helyre, ahol mondják, hogy már ételt nem lehet kérni, és még néhány sütit is csak nehezen adnak. Mire megesszük a sütiket, kiderül, hogy itt is záróra van. Nem értjük, hogy hogy lehet ez, itthon ilyenkor minden vendéglátós hely nyitva van, az emberek buliznak, itt meg minden étterem és kávézó bezár szilveszterkor? Mire kijövünk, már az utcai árusok is eltűntek, a színpadon is abbahagyták a készülődést és felszívódtak, és egyáltalán, mintha kezdenének kevesebben lenni az utcákon. Persze a fagyizó is bezárt már… Azért mászkálunk még egy kicsit, visszamegyünk a főútra, és látjuk, hogy a bódésok közül is majdnem mindenki hazaament már, egy-két helyen vannak már csak nyitva. Mivel minden jel arra mutat, hogy itt egyhamar nem lesz semmiféle tömeges szilveszterezés, végül megkérdezünk egy helyit ezügyben, aki azt mondja, hogy majd éjfél előtt lesz valamilyen népi megmozdulás. Hááát… az még elég messze van ahhoz, hogy addig itt mászkáljunk az üres utcákon fel-alá, meg az egész napos gyaloglás után azért nem vagyunk annyira kipihentek sem… Beülni ugye sehová nem lehet, mert az utolsó késdobáló is zárva van, úgyhogy úgy döntünk, hogy inkább hazamegyünk. A kocsi felé baktatva látjuk, hogy a boltok lehúzott rolói mögül sok helyen fény szűrődik ki, tehát nem mentek haza az emberek. Elég fura ez az egész nekünk, mert nem erre számítottunk egy mediterrán városban szilveszterkor. Legalábbis én biztos, hogy azt hittem, hogy már kora délutántól nagy buli lesz mindenhol, erre meg mindenki hazamegy és bezárkózik. De úgy látszik, hogy ez egy ilyen nap, amit a zárt ajtók fémjeleznek… icon_smile.gif

Mivel így esett, végül visszamegyünk a szállásra. Amikor megérkezünk, beülünk a ház földszinti éttermébe, ez legalább nyitva van annak a pár külföldinek a kedvéért, akik itt töltik az év utolsó napját. Itt eszünk végül fagyit és inni pedig sangriát kérünk, ami már régóta motoszkál bennem, de eddig mindig elfelejtettem azt kérni. Megkérdezik, hogy maradunk-e éjfélig, de nem, inkább felmegyünk az apartmanba és együtt búcsúztatjuk az óévet. Rendhagyó módon nem pezsgővel, mert azt nem nagyon szereti senki, hanem málagai borral. icon_smile.gif De azért a hagyománytisztelet sem marad el: eszünk mi is 12 szem szőlőt, hogy szerencsénk legyen 2009-ben. Igaz, később még a bátrabbak, akik nem félnek, hogy esetleg túl sok szerencséjük lesz, további szemeket is csipegetnek a szőlőből. Reméljük, hogy ez nem hatástalanítja az egész évre szóló mázlit… icon_smile.gif

# 6
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90599 Üzenet linkje2009-02-19 00:41:19 

5. nap: Gibraltár,Tarifa (277 km)

Nem tudom, hogy a szőlő hatása-e vagy sem, de az új év első napján verőfényes napsütésre, igazi jó időre ébredünk. Annyira szép idő van, hogy lent a kertben egy sportos illető beleveti magát a medencébe.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_104.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ha nem lenne mára is sűrű programunk, akkor lehet, hogy követnénk a példáját, de így inkább elindulunk <b>Gibraltár</b> felé. Kb. egy óra múlva meg is érkezünk. Kicsit félek, hogy kell-e útlevél vagy sem, mert mintha a neten azt olvastam volna, hogy igen, T.-nek pedig nincs… De kár volt ezen előre aggódni, mert tökéletesen megteszi a személyi is, a határnál csak ránknéznek és mehetünk is tovább. A másik dolog, amit előzetesen olvastam, meg az útikönyv is ugyanezt írja, hogy a kocsit ésszerű a határon kívül letenni, és gyalog bemenni, mert autóval sokat kell várni a bejutásra. Hát mi ennek pont az ellenkezőjét tapasztaljuk - bár valószínű, hogy ez a január 1-jei időpont miatt van – simán, mindenféle várakozás nélkül behajtunk, és azért időtakarékosság szempontjából jó, hogy nem kell végiggyalogolnunk azt az utat, amit most autóval tudunk megtenni. A gibraltári sziklára felvivő felvonó aljánál lévő parkolóban állunk meg, és aztán elég aggodalmasan szemléljük a csúcsot, ugyanis teljes ködbe rejti magát ez a fránya hegy… Nem sok értelme lenne így felmenni, mert biztos, hogy nem lehetne látni semmit… Egyelőre nem is megyünk fel, hanem besétálunk az <b>Alameda Botanic Gardenbe (Alameda botanikus kert) </b>, ami szintén ott van a parkoló mellett. Először nem sok kedvem van bokrokat nézni, de amikor látom, hogy milyen különleges növények vannak itt, akkor már tetszik a dolog. Az egyik hangulatos kis részen, ahová egy kis hídról lehet lelátni, Gibraltár jelképe, egy vár és egy kulcs van kirakva a földön. Szép a kert még most is, gondolom, nyáron ez is még szebb lehet – igazán kár lett volna kihagyni!

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_105.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_106.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_107.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_108.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Mikor kijövünk, akkor úgy látjuk, hogy mintha egy kicsit csökkent volna a köd ott fent… vagy csak úgy szeretnénk látni…? icon_smile.gif Mindenesetre a felvonó amúgysem működik, az év első napjának tiszteletére szünnapot tartanak… Tipródunk egy kicsit, hogy mit tegyünk, amikor megjelenik egy igazolványos fickó, aki elmondja, hogy ő szakképzett helyi idegenvezető, és ha összejön egy nyolcfős csoport, akkor a kisbuszával felvisz minket (meg persze le is hoz icon_smile.gif ), és ezért mindössze a felvonójegy áránál 1,5 euróval kellene többet fizetnünk fejenként… Ez mind szép és jó, de ettől még továbbra is köd van, ami miatt félünk attól, hogy úgysem látnánk semmit. De emberünk szószerint azt mondja, hogy garantálja, hogy remek kilátás vár minket odafent, úgyhogy végül arra gondolva, hogy úgyis csak egyszer vagyunk itt az életben, úgy döntünk, hogy mi bizony felmegyünk, lesz, ami lesz.

A döntésünknek szerintem nagyon örül a sofőrünkön kívül az a spanyol pár is, amelyikkel együtt pont meg is vagyunk nyolcan, mert így rögtön indulhatunk is. Először félúton állunk meg, ahol egy emlékmű jelöli Herkules egyik oszlopát. „Az ókori történetírók szerint ez volt az egyik Herkules két oszlopa közül, amelyekkel a görög hős megjelölte az ismert világ határát (a másik oszlop a 25 km-rel délebbre, Marokkó tengerpartján magasodó Músza hegy volt).” – írja a könyv. Idegenvezetőnk egyébként derekasan magyaráz Gibraltárról, teszi ezt, mint igazi gibraltári, felváltva angolul és spanyolul. Kis szünet után feljebb megyünk, majd megállunk egy helyen, ahol az elhíresült gibraltári majmok néhány családja él. Óvatosan szállunk ki, mivel emberünk figyelmeztet minket, hogy a majmok hajlamosak ráugrálni az emberekre, de nem szabad hadonászni feléjük, és kézzel megpróbálni elhessegetni őket, mert azért mégis vadállatok és harapnak. Ő maga elővesz egy esernyőt, mint mondja, attól félnek az állatok. Aranyosak egyébként a makik, vannak egészen pici kölykök is, és egyáltalán nem tartanak tőlünk. Viszont valóban felugrálnak mindenre, a kocsi tetejére, a visszapillantóra, a szélvédőre és végül csak kap egyikünk a nyakába is egyet. icon_smile.gif Szerencsére hidegvérrel tűri, amíg mindenki lefotózza az eseményt, a harcias esernyő csak utána hessegeti arrébb a majmot. icon_smile.gif Majmozás után gyorsan beszállunk a kocsiba, vigyázva, hogy be ne ugorjon mellénk egy-egy potyautas is. De még induláskor is dobognak a tetőn, egy végigszalad a szélvédőn, majd pár méter gyorsulás után döntenek úgy, hogy elég volt, és jobbra-balra leugrálnak a kisbuszról. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_109.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ezután már csak a szikla tetejénél állunk meg, ahonnan le lehet látni a repülőtérre, azon túl Spanyolországra icon_smile.gif és persze a tengerre. Sofőrünk bőszen magyaráz mindenfélét, megmutat pl. egy-egy újonnan épült nagy házat lent a tengerparton, amelyekben állítólag méregdrágán árulják a lakásokat. Azt, hogy mitől olyan drágák, és főleg, hogy ki veszi meg őket, nem nagyon értem, mert igaz, hogy vízre néznek, de nem valami jólfésült tengerpartra, hanem a teherkikötőre. Mindeközben itt is előkerül néhány majom, akik cseppnyi félelem nélkül egyensúlyoznak, ülnek, fekszenek a semmi felett lebegő korláton.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_110.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Azonkívül, hogy kilátunk, sok mindent itt most nem tudunk csinálni, ugyanis január 1-jére való tekintettel minden, amit megnézhetnénk itt fent, zárva van, így nemsokára indulunk is vissza. Amikor leérünk a házak közé, teszünk egy kis kerülőt a városban, így látunk egy kicsit ebből is.

Visszaérve a parkolóba elbúcsúzunk idegenvezetőnktől, és elindulunk dél felé, a sziget csücske irányába. Egy alagút után megállunk a <b>Parson’s Lodge-nál</b>, ami egy stratégiailag fontos helyen lévő erőd, de minket inkább a tengerpart érdekel. icon_smile.gif Lemegyünk egy kicsit a vízhez, majd továbbindulunk az <b>Europa Point (Európa Pont) </b> felé, ahol a tábla szerint a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán találkozik, ezenkívül újra utalnak Herkules oszlopára is. Itt az Európa Pontnál már nincs semmi, csak a végtelen tenger, egy világítótorony, és egy Ibrahim-al-Ibrahim nevet viselő mecset, amely egy szaúd-arábiai király ajándéka volt azért, hogy az itt élő muszlim közösséget szolgálja. Mire idérünk, a nyár tetőfokára hág, így január elsején egy szál pólóban és kb. 25 fokban élvezzük a napsütést.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_111.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Nemsokára elindulunk vissza Spanyolországba, a határon átkelés most annyival kevésbé zökkenőmentes, hogy félreállítanak minket, benéznek a csomagtartóba meg a hátizsákomba, de aztán még egy utolsó pillantás a sziklára, és már mehetünk is tovább.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_112.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Még nem hazafelé megyünk, hanem tovább nyugat felé, <b>Tarifa</b> irányába. Ez a városka a szép tengerpartjával keltette fel az érdeklődésemet, valamint azzal, hogy azt írták róla, hogy még a legnagyobb turistaszezonban is nyugalmas hely. Sajnos, mire odaérünk, már lóg az eső lába, szürke felhőkkel teli az ég, így végül a városi sétából nem lesz semmi, de a vízhez lemegyünk azért, és ez a nap legjobb döntése, ugyanis ez tengerpart a javából! Össze sem lehet hasonlítani azzal, ami a costa del soli szállásunknál van. Igaz, itt fürdeni nem nagyon lehet még nyáron sem, mert az állandó szél miatt hatalmas hullámok vannak - viszont tele van a víz szörfösökkel.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_113.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Még ilyen rossz időben is gyönyörű zöldeskék színű a tenger – helyesebben az óceán. Merthogy van itt egy vízbenyúló út a végén egy kis szigettel (ami amúgy katonai terület, tehát nem lehet átmenni, csak a híd végéig), és az út két oldalán van egy-egy tábla, amely azt mutatja, hogy az egyik oldalunkon a Földközi-tenger, a másik oldalunkon pedig az Atlanti-óceán van. A gibraltáriak ezzel biztos nem értenek egyet, de én részemről a tarifaiaknak adok igazat, mert ha megnézem a térképet, akkor azon bizony úgy látszik, hogy Tarifánál kezdődik az óceán. De a lényeg, hogy bárkinek is van igaza, most már egészen biztos, hogy ez a darab víz és tőle nyugatra az összes többi is itt már az óceán. icon_smile.gif
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_114.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Kis csapatunkból ketten úgy gondoljuk, hogy méltó újévi esemény lenne, ha legalább egy lábáztatás erejéig megmártóznánk a nagy vízben, úgyhogy lekapjuk a cipőinket, feltűrjük a nadrágszárakat és begyalogolunk egy pár lépést. Na nem sokat, mert amikor jön egy nagyobb hullám, így is menekülni kell. icon_smile.gif A part nagyon szép tiszta finomhomokos egyébként, egyáltalán semmi nincs a tiszta vízben, még csak kagylótörmeléket sem látunk sehol a földön. Mivel a víz persze jéghideg, nemsokára lefagynak a lábaink és inkább visszavesszük a cipőinket és kimegyünk a híd végébe. Nézelődünk egy kicsit ott is, imádom az ilyen hangosan zúgó, sziklákhoz csapódó, nagy hullámos tengert. Sajnos pár perc múlva elered az eső, aminek először annyira nem örülök, de aztán halványan derengeni kezd a felhők mögül a napsugár, és már keresem is a szivárványt – és van! icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_115.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Nagyon megörülök neki, pedig először észre sem veszem, hogy teljes szivárvány, ragyogó félkör végig az égbolton, ami először kicsit bizonytalanul, majd egyre erősebben látszik! Stílszerűen az egyik fele a tenger oldalán, a másik pedig az óceán térfelén ér véget. icon_smile.gif Gyönyörű.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_116.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ezek után már nem is bánom annyira, hogy az eső elmosta a városi sétát. Hazafelé indulunk, útközben - már a Costa del Solnál - megállunk még egy helyen a tengerparton.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_117.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Nyugat felé még épp látszik a lemenő nap, kezd hűvös is lenni, én már itt kicsit fázom, de egy darabig szedegetünk itt is kagylókat, mert nem akarunk nyitás előtt odaérni a büféhez, ami ma újra megnyerte a vacsorázóhelyünk szerepét. Evés után hazamegyünk, beszélgetünk egy kicsit, majd lefekszünk, mert másnap már tényleg Sevillába megyünk, és jó korán kell kelni.

# 7
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90600 Üzenet linkje2009-02-19 00:46:32 

6. nap: Sevilla (526 km)

Koránkelés után hamarosan útnak is indulunk, mert <b>Sevilla</b> háromórányi autózásra van tőlünk. Nem kevés, de annyira szerettem volna legalább egy kicsit látni a városból, hogy képtelen voltam kihúzni az útitervből. A kocsiban megint felolvasást tartok, úgyhogy mire megérkezünk a városba, minden tudnivaló friss a fejemben. Már csak a parkolóhelykeresés van hátra, néhány kört teszünk, mire sikerül becélozni egy földalatti parkolót. Pár lépésre van innen a <b>Plaza de Toros</b>, ami a rondai mellett szintén a legrégebbi bikaviadal arénák közé tartozik, ámde jóval nagyobb annál.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_118.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_119.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ide most nem megyünk be, megelégszünk a rondai aréna emlékével, inkább sétálunk tovább a katedrális felé a szemerkélő esőben. Megérkezvén egy nyitott oldalajtón tudunk bemenni, de alighogy elkezdünk nézelődni, elkezdik lefelé kapcsolni a lámpákat és nemsokára kiterelnek minket. Most ért véget ugyanis az istentisztelet (ezért is lehetett csak így, belépő nélkül bejönni), a turisták számára kb. félóra múlva nyitják ki a kapukat.

A nyitásig beülünk a szembenlévő sarkon lévő kávézóba egy-egy szendvicsre vagy sütire, és utána beállunk – most már a főkapunál – a <b>Catedral de Santa María</b> előtt alakuló sorba.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_120.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Hamar bejutunk a világ legnagyobb gótikus templomába, amely egyébként nagyságát tekintve az összes templom között is az előkelő harmadik helyen áll, csupán a római Szent Péter-bazilika és a londoni Szent Pál-katedrális méretesebb nála. Története a már ismert forgatókönyv szerint alakult: egy mór mecsetet romboltak le a felépítéséhez. Ami a mecsetből megmaradt, az csak a mostani templomtorony, a Giralda, amely eredetileg minaret volt; valamint itt is megmaradt a Patio de los Naranjos (Narancsudvar), ahol szintén megtalálható a muszlim rituális tisztálkodás céljára szolgált márvány szökőkút ill. az északi oldalon itt is egy mudéjar stílusú Puerta del Perdón (Megbocsátás kapuja) nevet viselő kapu áll. Hatalmas és gyönyörű katedrális, ami később reneszánsz és barokk bővítéseket is kapott. Ilyen reneszánszba hajló pl. a szép legyező- és csillagboltozat, amit az eredeti kupola összeomlása után építettek.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_121.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A különböző fafajtákból faragott és berakásokkal díszített kórusülés mellett nem lehet szó nélkül elmenni, csakúgy, mint a Capilla Mayor hatalmas főoltárfala előtt sem. (A sevillaiak úgy látszik, mindenből a legnagyobbat akarták megépíteni, ez a majdnem száz évig készülő oltár a legnagyobb az egész országban.) Itt látható Kolombusz Kristóf síremléke is, bár az vitatott, hogy maradványai valóban itt vannak-e. A kiírás szerint mindenesetre igen. A Sacristía Mayor bejáratának boltívét templomtól szokatlan módon korabeli ételek „szobrai” díszítik, ezt egyébként valószínűleg észre sem vennénk, ha az egyik útikönyv nem említené. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_124.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A templom alakú, majd’ fél tonnás ezüst szentségtartó, amit a körmenetek alkalmával végighordoznak az utcákon, már jobban ideillik.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_123.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Itt vannak kiállítva a város kulcsai is,

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_125.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

valamint néhány Goya és Murillo kép is, szóval van mit nézni.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_122.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Utolsó momentumként felmegyünk a Giraldába, ahonnan jó a kilátás a városra. Érdekes, hogy itt nem szűk lépcsőkön kell felfelé menni, hanem eleve „akadálymentesített” a feljutás, ugyanis úgy építették meg, hogy lóval is fel lehessen jönni. icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_126.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A Narancsudvaron és a Puerta del Perdónon át jövünk ki.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_127.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Itt jobbra fordulva az egyik házon gyönyörű kovácsoltvas erkélyeket látok (sok házon vannak persze, de ez nekem különösen tetszik), hihetetlen, hogy milyen finom díszítésű kacskaringós csodákat tudnák készíteni egy ilyen barátságtalan anyagból.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_128.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

És ehhez mindenhol az utcán a naranccsal teli fák, nem lehet betelni a látvánnyal. Mediterrán a javából! icon_smile.gif

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_129.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Átsétálunk az <b>Alcázar Reales (királyi palotaegyüttesek) </b> előtt álló sorba.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_130.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Ez a palota sok dologban hasonlít az Alhambrához, ami nem csoda, mert granadai mesterembereket hívtak az építéséhez és iszlám épületek maradványait használták fel. (Ez még egy olyan nevezetesség, aminek a bővebb leírását szokásomtól eltérően elbliccelem, mert túl hosszú lenne.) Itt is számos udvar és terem követi egymást, amelyek közül a legszebbek a Patio de las Doncellas (Hajadonok udvara) és a Salón de Embajadores (Nagykövetek terme). Az Alhambrából már ismert csipkecsodák itt is elbűvölnek; látszik, hogy ugyanazon mesteremberek munkájáról van szó.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_132.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_133.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_134.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_135.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_136.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_137.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_139.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_140.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_141.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_142.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_131.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_138.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_143.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Szájtátva bolyongunk a gyönyörű falak között, majd kimegyünk a kertekbe. Pálmafák és narancsfák, sőt, az egyik oldalon egy sűrűn beültetett narancsliget, közben mázas csempével kirakott padok – érdemes itt sétálgatni. A kert végében a Pabellón de Carlos V (V. Károly pavilonja) áll, egy kis négyszögletes épület, ami Izabellával való házasságkötése alkalmából készült és szintén szép csempékkel van díszítve.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_144.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_145.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_146.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

A palota után még sétálunk egy kicsit egyre fáradó kis csoportunkkal.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_147.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_149.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Elmegyünk a <b>Torre del Oro (Aranytorony) </b> mellett, amely mára már csak nevében őrzi azt, hogy valaha aranymázas azulejók borították.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_148.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Útba ejtjük még a <b>Palacio de San Telmo</b> gazdag díszítésű barokk kapuját, amely nevét a felső árkád alatt álló Pedro Telmóról, egy dominikánus barátról kapta, akit a sevillai tengerészek tisztelnek azért, mert lecsendesítette a háborgó tengereket;

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_150.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

valamint az <b>Antigua Fábrica de Tabacost (Régi dohánygyár) </b>, amely ma egyetemként működik, régen viszont itt göngyöltek a dohánylevelekből szivart az asszonyok (itt játszódik a Carmen nyitójelenete is).

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_151.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

„A 18. század elejéig a dohányt félhosszú szárú pipában volt divat szívni. Az 1700-as évek első évtizede táján azonban egyfajta dohánytekercs került Amerikából Európába. Mivel hasonlított a kabócára (spanyolul: el cigarra), el cigarro néven kezdték emlegetni, és hamar népszerűvé vált. A gyártási folyamat közben elhullott dohánylevél törmeléket a gyárban dolgozó asszonyok papírba göngyölték és cigarettaként füstölték el.”- írja a könyv.

Végül megérkezünk utolsó úticélunkhoz, ami az általam már nagyon várt <b>Plaza de Espana</b>. Kis csapatunk már igen fáradt, de ezt az egyet még megnézzük. Valószínűleg nem vagyok nagyon népszerű emiatt icon_smile.gif, mert érzékelem, hogy már mindenkinek igencsak elege van a mászkálásból, de már a képek alapján is beleszerettem ebbe a gyönyörűséges térbe, amely egyébként az 1929-30-as Ibér-amerikai Kiállításra épült.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_153.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_152.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_154.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_157.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Amitől nekem annyira tetszik, az a nagy tér és a sok színes azulejo, amit az építéshez használtak. Nagyon szépek az így épült kis hidacskák és körben a spanyol tartományokat bemutató kis építmények, amelyek két oldalán kis polcok állnak, amikben valaha a tartományokból való könyvek sorakoztak.

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_155.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">
<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_156.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Sajnos alighogy megérkezünk, elered az eső, és most nemcsak szemerkél, hanem inkább záporszerűen esik, úgyhogy be is szaladunk a Palacio Espanol árkádjai alá. Bosszús vagyok, hogy pont most kezdett rá az eső, de szerencsére nézelődni innen is lehet. icon_smile.gif Nemsokára alábbhagy a zivatar, és továbbindulunk, most már egy éttermet keresve, mert már eléggé éhesek és fáradtak is vagyunk. Közben eláll az eső és kisüt a nap, mi pedig nemsokára megérkezünk utolsó paellánk elfogyasztásának színhelyére. Ez inkább amolyan büfé jellegű hely, és itt is körülményes egy kicsit amíg megértetjük, hogy mit szeretnék, de végül mindenki kap enni. Mi T.-vel megkóstolunk a rizses mellett egy tésztás paellát is, csakhogy tudjuk, hogy milyen. (Nem volt annyira jó. icon_smile.gif )

<img src="https://www.haspokweb.extra.hu/andalucia2008/andalucia2008_158.jpg" align="center" border="1" hspace="30" vspace="15">

Evés után visszabaktatunk az autókhoz. Kicsit szomorúan gondolok arra, hogy haza kell menni, és sajnálom, hogy nincs több időnk Sevillára, mert amit láttam belőle, az nagyon tetszett. „Legalább lesz miért visszajönni” vagy „majd legközelebb” – mondhatnám, amit annyi utazó szokott ilyenkor mondani, de még annyi helyen nem voltam a világban, hogy nem tartom valószínűnek, hogy még egyszer visszatérjek ide.

# 8
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90601 Üzenet linkje2009-02-19 00:49:56 

+1. nap: Hazautazás Calahondából (596 km)

Utolsó napunk már csak a hazautazásról szól. Emellett még az is fájó benne, hogy minden eddiginél korábban kelünk, hogy biztosan időben megérkezzünk Madridba. Ráadásul jó sokáig sötét van, még reggel 8-kor is úgy érezzük, hogy az éjszakában megyünk, csak ezután kezd el világosodni. Végül jó időt futunk, hamar megérkezünk a repülőtérhez, ahol leadjuk az autókat. Meg sem nézik, csak megkérdezik, hogy történt-e valami baja. Nem, mondjuk, és már mehetünk is. Felváltva ücsörgünk és sétálunk a reptéren, mivel hamar kiértünk, elég sokat kell várni. (De inkább ez, minthogy lekéssük véletlenül.) Ráadásul beszállás után is jó sokáig váratnak még minket, merthogy állítólag a spanyol reptéren is sztrájkolnak (bár ebből addig semmit sem vettünk észre), így majdnem kétórás késéssel tudunk csak elindulni. Közben bőven van időm az elmúlt hét legszebb perceit felidézni, és már titkon arra gondolok, hogy a jó vastag spanyol útikönyv Andalúzián kívüli részeit sem fogom olvasatlanul hagyni… icon_smile.gif

# 9
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90602 Üzenet linkje2009-02-19 00:53:58 

Adatok, információk

Az itt megadott adatok természetesen az ottjártunkkor (2008 tél) voltak érvényesek.

<u><b>I. Szállás</b></u>

<u>Club Calahonda</u>

https://www.crownresorts.net/php/index.php?section=clubs&club=calahonda

<i>Ár</i>: ? (a nem klubtagoknak szóló árakat nem kérdeztük meg).
<i>Elhelyezkedés:</i> a tengerparttól kb. 1 km-re a domboldalban.
<i>Leírás:</i> többhelyiséges apartman, nappali 6 személyes étkezőasztallal, remek konyharésszel, 2 hálóval, 2 fürdőszobával és 2 hatalmas erkéllyel, amelyekről a környékre és a messzebb lévő tengerre nyílik kilátás. A kertben néhány pálmafa között egy fűtött és egy hideg vizes medence is van. Fejenként egy kis és egy nagy törülközőt adnak, az egy hét alatt egyszer, hét közben volt takarítás, törülköző- és ágyneműcsere.
<i>Értékelés:</i> igazán jó apartman, mindennel meg voltunk elégedve – választanám még egyszer.

<u><b>II. Autó</b></u>

<u>Autóbérlés:</u>
https://www.easycar.com
7 napra Citroën C4 (dízel, automata váltóval) 176,28 EUR, azaz 25 EUR/nap, Citroën C5 (benzines, manuális váltóval) 206,3 EUR, azaz 29 EUR/nap teljeskörű biztosítással, reptéren átvéve és reptéren otthagyva. (Valójában ezeknél eggyel kisebb kategóriájú kocsikat foglaltunk a fenti árakon, de amikor odaértünk, akkor ezeket kaptuk.) A kocsibérlés teljes összegét előre, a foglaláskor kell kifizetni a neten. A kocsik átvételekor 100 EUR depositot lefoglaltak a bankkártyáról, amit a kocsi leadásakor visszakaptunk. (Mivel teljeskörű biztosításunk volt, baj esetén a 100 EUR-t ill. az önrészt, ami amúgy 750 EUR lett volna az easycar megtérítette volna.) (8 napon volt autónk, de a bérlési idő a repülőindulások időpontja miatt csak 7 napot tett ki.)
<u>Megtett út:</u> 8 nap alatt 3131 km, napi átlag: 391 km.
<u>Üzemanyag:</u> benzin átlagosan 0,82 EUR/liter, dízel átlagosan 0,84 EUR/liter. 8 nap alatt a C4-esbe 148 EUR-ért (napi átlag: 19 EUR), a C5-ösbe 213 EUR-ért (napi átlag: 27 EUR) tankoltunk.
<u>Parkolás:</u> a nagyobb városokban itt sem könnyű parkolóhelyet találni, főleg nem ingyeneset. A parkolásért a következők szerint fizettünk autónként: Ronda 6,4 EUR, Granada 11,75 + 7,5 EUR, Málaga 11,75 EUR, Sevilla 10,4 EUR.

<u><b>III. Étkezés</b></u>

8 nap alatt összesen 2 főre, napi egy éttermi melegkajával és szupermarketes bevásárlásokkal (reggeli, szendvicsalapanyag stb.) kiegészítve összesen: 334 EUR
Napi átlag: 42 EUR
Jellemző éttermi árak: tapas: 1,5-2,5 EUR, főételek: 7-12 EUR, üdítők: 1,5-2,5 EUR.

<u><b>IV. Nyitvatartások, jegyárak</b></u>
<i>(A jegyárak egy főre értendőek, a nyitvatartások pedig a téli időszakra vonatkoznak.)</i>

<u>Granada:</u>

Alhambra: nyitva: 08.30-18.00; jegy: 13 EUR
(előre megvásárolva a neten ---> https://www.servicaixa.com).
Katedrális + Capilla Real: nyitva: h-szo: 10.45-13.30 és 16.00-19.00, v: 16.00-19.00; jegy: 7 EUR (összesen).

<u>Córdoba:</u>
Zsinagóga: nyitva: k-szo: 9.30-14.00 és 15.30-17.30, v: 9.30-13.30; jegy nem volt.
Alcázar de los Reyes Cristianos: nyitva: k-szo: 10.00-14.00 és 16.30-18.30, v és ünnepnap: 9.30-14.30; jegy: 4 EUR.
Mezquita (Nagymecset): nyitva: h-szo: 10.00-17.30, v: 14.00-18.30; jegy: 8 EUR.

<u>Sevilla:</u>
Alcázar: nyitva: k-szo: 9.30-17.00, v és ünnepnap: 9.30-13.30; jegy: 7 EUR.
Katedrális + Giralda: nyitva: h-szo: 11.00-17.00, v: 14.30-18.00; jegy: 8 EUR.

<u>Ronda:</u>
Casa del Rey Moro (A mór király palotája): nyitva: 10.00-19.00; jegy: 4 EUR.
Plaza de Toros: nyitva: 10.00-18.00; jegy: 6 EUR.
Iglesia de Santa María La Mayor: nyitva: 10.00-18.00; jegy: 4 EUR.

<u>Gibraltár:</u>
Felvonó: nyitva: ünnepnapokon zárva; jegy: 13,5 EUR.

<u>Málaga:</u>
Gibralfaro: nyitva: 9.00-18.00; jegy: 2 EUR.
Alczaba: k-v: 08.30-19.00; jegy: 3 EUR (Gibralfaróval együtt).
Catedral Nuestra Senora de la Encarnación (La Manquita): nyitva: h-sz: 10.00-18.45 (ünnepeken zárva); jegy: 4 EUR.

<u><b>V. Útikönyv</b></u>

Lonely Planet Spanyolország, Park Könyvkiadó, 2006
Brigitte Hintzen-Bohlen: Művészeti kalauz Andalúzia, Vince Kiadó, 2007

# 10
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Vojandi
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
4595 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#90690 Üzenet linkje2009-02-19 20:48:23 

Szia Haspók!

Most is nagyon szépen írsz!
Csodálatosak a mozaikok az utcai padokon (illetve udvarokban) és a sok narancsfa a nagy szürkeségben igazán különsképpen hat. Mi is láttunk ilyeneket a Garda-tónál és megkóstoltuk, mint ti, és szintén ehetetlen keserű volt. Azt hallottam később róluk, hogy ezek csak utcai díszítésre szolgáló „dísznarancsok” és nem étkezési célra valók, ezért olyan rosszak. Nagy hangulatot teremtenek a virágcserepek is. Magával ragadnak a képek. Pár napja olvastam csak Frances Mayes: Egy év a világban c. könyvének ezt az anadalúziai részét. Amikor elkezded a „lorcázást” kicsit megijedtem, hogy te is az egész beszámolódban csak erről írsz, de azért ismerlek már annyira, hogy nem. icon_razz.gif

Azt hiszem, hogy az Alhambrat egyszer nekem is muszáj látnom!!! Csodálatos építmény és csodás az a víztükrös képed róla!!!!

És milyen volt a hőmérséklet?


A sevillai rész van még hátra, azt később olvasom el icon_smile.gif

# 11
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90694 Üzenet linkje2009-02-19 22:41:43 

Szia Andi!

Köszönöm! icon_smile.gif

A narancsokról olvastam előtte, hogy vacak ízűek, de azért muszáj volt megkóstolni, csak hogy tudjam, milyen. icon_smile.gif

A verseket általában és Lorcát pedig különösen szeretem, így pár gondolat erejéig elő kellett hogy jöjjön ott és akkor. A könyvet, amiről írtál, nem ismerem, de most felkeltetted az érdeklődésemet. Főleg, ha "lorcázásról" van szó benne. icon_wink.gif

Az első napokban hidegebb volt az átlagos ottani időjárásnál, ez kb. 10 fokot jelent. A legvastagabb télikabátokat itthon hagytuk, és nem is volt rá szükség, de azért egy vékonyabb kabát elkelt. Az utolsó napokban lett jobb idő, akkor már nem nagyon kellett kabát. Főleg a január elseje volt jó, akkor ahogy írtam is, volt olyan, hogy 25 fok volt. icon_smile.gif

Az Alhambra és egész Andalúzia varázslatos volt. Ha visszagondolok rá, mindig csak a szépség jut róla eszembe, a híres csipkefalak, a finom kovácsoltvas erkélyek, az azulejók, a patiók, a sok növény, a narancsfák, és a fehér házak... (Na meg Lorca. icon_razz.gif)

# 12
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Vojandi
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
4595 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#90696 Üzenet linkje2009-02-19 22:52:55 

A könyvről írok priviben.
Igen, ezek a "csipkefalak" őrjítenek meg engem is a leginkább!!! Amúgy is a növényvilág után az építészet érdekel legjobban a nyaraláson. icon_smile.gif

# 13
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Verka
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
2090 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90697 Üzenet linkje2009-02-19 23:06:18  Válasz a #90696. hsz-ra Előzmény #90696

Én is odavagyok a szép épületekért. icon_smile.gif Eddig azt hittem, hogy a szecesszió az, amiért rajongok, de azt hiszem, az Alhambra és a sevillai Alcazar mindent visz. Már ha lehet ezeket egyáltalán így rangsorolni... (Irtó nagy off, de a gondolat folytatása: remélem, egyszer láthatom a Tadzs Mahalt is, és beépülhet ebbe a "rangsorba". icon_smile.gif )

És legalább ennyire szeretem a tereket is, a Plaza de Espana pedig nagyon ott van... gyönyörű.

# 14
KijelentkezvePrivát üzenet küldéseFelhasználó weblapjának megtekintése
Vojandi
Kiemelt fórumtag
Kiemelt fórumtag
4595 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#90698 Üzenet linkje2009-02-19 23:08:41 

Én is szecesszió-bolond vagyok (főleg Gaudi és Hundertwasser), azután pedig a gótika jön. Ilyen igazi mór épületet még a valóságban nemigen láttam, vagyis csak Velecében egy kicsit mórosat, de ilyen igazit nem!!!
# 15
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Harmi
Kezdő fórumos
Kezdő fórumos
4 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#90699 Üzenet linkje2009-02-19 23:19:49 

szia Haspók,

nagyon tetszett a beszámolód és a képeid, mi szeptemberre tervezzük Andalúziát, nem lenne gond, ha megadnám a mail címemet, és kérnélek, hogy írj egyet, amire tudok válaszolni ?mert nem tudom, a tiedet hol találhatnám. akkor kérdeznék 1-2 dolgot privátban.

címem: e5858@freemail.hu

a mór stílusú építmények gyönyörűek, ezért is vonz Andalúzia, Marokkóban rengeteget láttunk ősszel...

Andi, látom, azóta sem kedvelted meg jobban F. Mayes könyvét...Lorca tényleg sok volt az elején...

Haspók, ha írsz, köszönöm, és tényleg jó volt nézni a képeket, egyre jobban vágyom oda.

Eszter

KERESŐ:
Nyomtatóbarát verzió
  Fórum : Világjáró
1 2   >


Copyright © 2003-2024 Hellasz.hu