Köszönöm az érdeklődést, örülök nagyon hogy olvastok és tetszik, már irom a második nap történéseit, de olyan sok minden volt azon a napon is, hogy van még mit irnom, de amint készen van küldöm
A túránk második napja hamar elérkezett, mert hajnali 4-kor szólalt meg a telefon mellettem és keltettek, zuhanyozás után összepakoltunk és már mentünk is reggelizni. A szokásos, péksütemények, vaj, lekvárok, hasonlóan mint a szállodánkban, de most nem kellett fizetni az italokért kaptunk kávét, teát, üdítőket is.
5-órakkor indultunk, a gyerekek nagyon álmosak voltak a buszon, kicsit morogtak a szülők a korai ébresztő miatt, de Enikő ekkor közölte, hogy az előttünk járó orosz csoportot 3-kor keltették és 4-kor indultak.
Reggeli után elindultunk, majd megálltunk az út szélén és megnézhettük, lefényképezhettük a felkelő napot a sivatag felett. Ekkor már tutira tudtam, hogy a fényképezőmmel gond van, jó,hogy férjem a nagy gépet elő sem vette a sivatagban, mert az enyém teli ment apró finom sivatagi homokkal, nem jött ki rendesen az objektív, ha igen akkor nem ment vissza, vagy a blende csak résnyire nyílt ki és csipogott csak a gép. Itthon teljesen szét kellett szedni és kipucolni, drágább fényképező elővételét a szaharában nem ajánlom emiatt. Mi két gépet használunk, férjem a nagyot, az sokkal drágább mint az enyém, és én a kicsit kompakt gépet, amit nem sajnálok csak úgy beledobni a strandtáskába, a kézitáskába, és nem sajnáltam elővenni a sivatagban sem.
Első megállónk a Chott el Jerid, a kiszáradt sóstó volt. Én valahogy máshogy képzeltem el, egy nagy kiszáradt fehér tavat gondoltam, ehelyett egy üres hatalmas medret láttam, amihez le lehetett menni pár lépcsőn és egy kisebb medencében még volt víz és a szélén kirakódott sóréteg. A buszon a megálló előtt megtudtuk, hogy az utat amin haladunk csak kb. 10 éve építette a hadsereg át a tavon, mert veszélyes volt átkelni rajta, sok karavánt elnyelt a mocsaras terület, így mi biztonságban haladhattunk át rajta.
A megállóban datolyát is vásárolhattunk, az árus „ Datolya, Datolya, Szahara Viagra” szavak kiáltásával kínálgatta a portékáit. Egyedül itt lehetett friss datolyát venni, kaptunk is kóstolót, majd 2 nagy doboz datolya és egy közepes zacskó só, 10 dínárba került, nem tudom külön külön mennyit kért a dobozokért, mert mindenkinek úgy pakolt, hogy két doboz datolya 10 dínár, és a só ajándék. Én csak sót kértem 2 dínárt fizettem érte.
A következő megállónkban már vártak ránk a jeep-ek, Enikő 6 fős csoportokba osztott és szálhattunk be az autókba és megindult a karavánunk, csak most nem tevék hátán, hanem terepjárókban szeltük az utakat.
A férjem ült a vezető mellé én pedig mögötte ültem, 60 km-t mentünk be az Atlasz hegységbe, hol úton, hol úttalan utakon, én nem vagyok hányós fajta, nem vagyok rosszul a hullámvasuton sem, de akkorákat huppantuk és zakkantuk, hogy ha még tovább folytatódik nyakon hányom a férjem az tuti. A sofőr nagyon élvezte, és szerintem rá is játszott, hogy nem fékezett a bukkanóknál, de kb- 20 méterenként majd lefejeltük a tetőt, azért néha rendes is volt, ha tevéket láttunk az út szélén akkor lassított és mondta is magyarul, hogy teve.
60 km megtétele után Chebika településre érkeztünk, erről a helyről nevezte el George Lucas Chubbakkát a Starwars-ban. Itt kaptunk egy helyi vezetőt, Hassánt, akivel neki vágtunk a hegynek. Sajnos Enikő a mi meetingünkön és a buszban is elfelejtette mondani, hogy a mászáshoz zárt cipő javasolt, így nagyrészünk szandálban, volt aki magassarkú papucsban vágott neki a hegynek.
Nem volt egyszerű átmászni a sziklákon de megérte. Hasszán gyakran sürgetett, tudott egy két mondatot magyarul, ezt kiabálta nekünk: „Hasszán famili, Mari, Zsuzsi, Gizi, siessünk siessünk, gyerunk, gyerunk!” aranyos volt, ha kellett segített a mászásban is, nekem nyújtotta a kezét, és felrántott amikor megcsúsztam, ha ő nincs ott és nincs olyan erőben, hogy egy kézzel megtartson bokától combig lehántom a bőrt a lábamról, nagyon hálás voltam neki érte, utána még egy mászás következett, ott mutogatta nekem és számolt németül, hogy mely szikla részekre tegyem a lábam, hogy másszak át, Gazellának nevezett el, és az oázis látogatásunk során végig így szóllított. Amikor a kis vízeséshez értünk, akkor karon fogott és mondta: Gazella with Hassan jump! Mondtam, hogy no no, never.
Egy házaspár kislányát kézen fogva vezette, ők beszélgettek vele, Hasszán elmondta, hogy 47 -éves és 10 gyereke van, és rajtunk kívül ma még 6-8 csoportja érkezik majd.
A mászás után megérkeztük az oázisba, ez egy természetes oázis volt, termálvíz tört elő a sziklák közül, nem az a túlzottan meleg fajta, hanem a hideg termálvíz, amely 23-24 fokos. Néhányan belementek bokáig a vízbe és úgy fotózkodtak, de Hasszán kiabált, hogy Krokodil, krokodil, aztán kijöttek. Innen tovább haladtunk az oázisban, kis utakon, kis patakokon át, néhol egy farönk feküdt keresztben a patakon, azon kellett átkellni, akkor egy kis vízeséshez értünk, na itt akart velem Hassan jumpolni, de szerencsére ezt hanyagoltuk, innen tovább haladtunk előrre, majd kis lépcsős mászást követően visszaérkeztük a kiinduló helyre, szerencsére, aminek én nagyon örültem, nem az idefelé vezető úton kellett visszamászni, nem tudom az hogy ment volna.
Útközben az oázisban végig árusok voltak, kisgyerekek rohangáltak utánnunk és egy dínárért hegyikristályokat árultak, némelyiket tintával beszínezték és ametisztként árulták. A férjemet folyamatosan körbeugrálták a kisgyerekek, szinte már lépni sem tudott tőle, én mögötte fotóztam még, amikor hallom a kiabálását, hogy „ Azonnal gyere ide és szedd le rólam a gyerekeket, te vagy a pedagógus a családban!!” Odamentem, csak annyit mondtam a gyerekeknek, hogy no, és elmentek. Engem nem zaklattak nagyon, egyszer kétszer odaszóltak, hogy vegyek valamit, de el is mentek az intésem hatására, nem tudom mit hittek, a férjemnél van a buksza, pedig tévedtek, mindig mindenhol én fizetek, csak nálam volt pénz.
Amikor visszaértünk itt is a büfében tudtunk hideg vizet vásárolni és a mosdó is nagyon kulturált volt, az egyik női előtt nagy sor állt, ekkor kijött egy alkalmazott és megmutatta az épület oldalában lévő tök üres mosdót, az is rendes volt nagyon.
A jeeppekkel tovább indultunk, majd megálltunk a panoráma kanyonnál, Grand Kanyon volt a felirata, itt is tudtunk fotózni, illetve az út másik oldalán vásárolni, itt volt a legolcsóbb a datolyapálma cserje, 3 dínárt kértek, egy összefogott fiú és lány pálmáért. A strandi árus 12-15 dínárt kért érte a tengerparton, itt tudtunk megint vizet venni 1,5 L-es 1 dínárba került és a térkép is itt csak 1 dínár volt.
Vizet szinte minden megállóban kellett vennünk, mert nagyon nagy hőség volt, iszonyatosan kiszáradtunk, egyik megállóban úgy leforráztam a torkomat a hideg vízzel, hogy utána jó darabig fájt is.
Ezutáni megállónk egy nagy vízesés mellett volt, árusok sorai mellett mentünk be a vízeséshez, amelynek az az érdekessége, hogy itt forgatták Az angol beteg c. filmet. Nagyon szép volt a táj és a környezet, egy helyi ugrált a sziklák pereméről le a vízbe, majd kiabált, hogy 1 dínárért ugrik, Enikő meg nekünk kiabált, hogy nehogy fizessünk neki, ugrik majd ingyen is, aztán tényleg. Itt egy kicsit időztünk, a férjem üvegbe zárt skorpiót fotózott, míg én visszaültem, a légkondis terepjáróba.
Újabb, hosszú terepjárós út következett 60km-t tettünk meg, mire visszaértünk a buszainkhoz, engem megint a hányás kerülgetett, nagyon örültem, hogy a buszon vagyok. Rövid utazás után Metlaoui-ban álltunk meg és egy étteremben ebédeltünk. Szokás szerint az italért fizetni kellett, mert all inclusive ellátás csak a szállodánkban volt, de itt szörnyű volt az ebéd, a férjem azt mondta, hogy a csirkét nem lehet elrontani, de el lehetett, semmi íze nem volt semminek, jóformán kenyérrel és dinnyével laktunk jól. Azt is gondoluk, hogy a ramadán miatt nem kóstolták meg az ételeket ezért lett minden sótlan, íztelen, de a mi szállodánkban is ramadán van és minden finom, tehát nem jöttünk rá a megoldásra.
Ezután egy újabb etap következett és az utolsó megállónk Kairouan volt a szent város.
A mecset előtt álltunk meg és hallottuk a müezzin imára hívó hangját, a mecsetbe nem mehettünk be, mert csak délelött van nyitva, mi pedig kb. 4 óra felé érhettünk oda. Bementünk a mellette lévő kézi szövésű szőnyegeket gyártó és árusító boltba, az épület tetejéről beláthattunk és fotózhattunk a mecset udvarába.
A szőnyegboltban nagyon sok szép szőttest láttunk, de már nagyon fáradtak voltunk, inkább az ajándékbolt kötött le minket, nagyon bánom, hogy nem vettem több teát, de már nem mentem vissza oda, 1 dínárért két zacskó mentateát adtak, 1,5 dínár volt egy sok fűszert tartalmazó fűszercsomag, 1 dínárt kértek 11 db képeslapért. Rengetegen voltak az üzletben sokan csak a légkondi alatt hűsöltek, mert az utcán már égetett a nap, olvasztott hőség.
A busz mellett várakoztuk a férjemmel ketten, amikor jött egy árus, mentateát árult, ugyan olyat, mint bent az üzletben, gondoltam, ha már nem megyek vissza a hőségben veszünk tőle, megkérdeztem mennyi, 2,5 dínárt kért egy csomagért, mondtam, hogy bent az üzletben 0,5 dínár csomagja, adjon 1 dínárt 2-t, mondta, hogy az nem ugyan az, az eredeti ami nála van, ekkor a férjem előhúzta a szatyrunkból a bent vásároltat és mutatta neki, hogy egyforma. Ő mondta, hogy zacskónként 2,5 dínár én hajtogattam, hogy 2 zacskó 1 dínár, majd sarkon fordult és ott hagyott, ennyi volt az első és utolsó alkudozásunk egy árussal.
Csurom vizesre izzadva szálltunk vissza a buszba.
Útközben kaktuszfügét árultak az út szélén, egyszer csak megállt a busz és Enikő bejelentette, hogy lehet fügét venni, a buszsofőrünk fog alkudni nekünk. Először kikiabált a buszon, majd megkezdődött az alkudozás, Enikő végig fordított nekünk, majd megállapodtak, egy kis vödör kaktuszfüge 1 dínár, ekkor akinek kellett leszállhatott a buszról és vehetett, majd tovább indultunk.
Útközben rengeteg helyen, végig az országban út szélén egy koszos matracon fekvő, vagy összetákolt bódékban ülő embereket, rengeteg benzines kanna társaságában, Enikőtől megtudtuk, hogy az országban az átlagkeresethez képest nagyon drága a benzin, sokan abból élnek, hogy átmennek Líbiába és 8 Ft-nyi dínárért megveszik az üzemanyag literét és Tunéziában dupla áron árulják, és még így is megéri nekik, mindenki jól jár a vevő is és ők is. A bezinkutatok csak az igazán gazdagok tankolnak.
Este 6 óra felé érkeztünk meg a szállodánkhoz, közben kiraktuk az utitársainkat útközben a saját szállodájuknál, a szokás szerint leszálláskor fejenként 2 dínárt adtunk a sofőrnek.
Nagyon fárasztó volt ez a két nap, de egy nagy kört tettünk az országban, 900 km-t utaztunk, rengeteg mindent láttuk, rengeteget tanultunk az országról, Enikő az első nap végén is végigmondta, hogy aznap mit láttunk, hol álltunk meg, majd a második nap végén ismét összefoglalta, mi pedig a térképünkön követtük az útvonalat.
Ismerősünk 3x volt Tunéziában, ő azt mondta, hogy a legjobb a szahara túrára menni januárban vagy októberben, nekünk a legforróbb hónap július jutott, borzasztó melegünk volt néha, de kibírtuk, igazuk volt, ezt nem lehetett kiagyni. Ha legközelebb megyünk, akkor ezt a nagy túrát már nem vállaljuk be, majd talán 5-8 év múlva újra megnézzük mi változott.
Erinet. Köszim a beszámolot. Mi ahogy írtam tavaly júniusba voltunk. A beszámolod alapján az Atlasz hegységig nekünk is ugyan ugy folyt a Szahara túra. Kivéve mi is hajnali 3-kor keltünk és 4-kor indultunk illetve furcsáltam a ruhákért a tevegelésnélbérleti díjat fizetettek. Tavaly ez nem volt. Minket az Atlasz hegység után bevittek a sivatagba "dakar rali élmények" egészen addig amíg meg nem érkeztünk a csillagok háboruja falujához. Csodálatos volt látni és járkálni a díszletek között amit ott hagytak az Amerikaiak. Nem értem miért nem vittek ide el. Ezután vissza vittek egy oázishoz, lovas kocsikra ültünk és bevittek a datolya ültetvényekre. Rengeteg olyan gyümölcsöt fel lehetett fedezni a pálmák árnyékába amit ettem de nem volt fogalmam a termésről pl gránát alma.
Ezután indultunk vissza Karthikean felé a szőnyeg bemutatóra.Itt már ugyan ugy folytatodott a fakultatíyv mint nektek. Előfordulhat azért nem vittek a díszletekhez mert a sivatag kellős közepén volt és ott valoba nagyon meleg lehetett. De a látvány és az emlékek...
Örülök, hogy hallgatál rrám és jol sikerült a szahara túra.
#2087172013-08-11 19:40:39 Válasz a #208716. hsz-ra
Szia Unic!
szerintem iroda függő, hogy mit tervez a programba, mi a Taurus Reisennel voltunk, ti kivel?
Enikő az idegenvezető nekünk azt mondta, hogy nincsenek is már díszletek, mindent elloptak, pedig nagyon érdekelt volna minket is a férjem Starwars-fan, gondolhatod...
De elismerem így is, igazad volt, ez megérte a hőségben szenvedést és a fárasztó utazást
Best Reisen. Ha megnézed a csillagok háboruját akkor ha jol emlékszek Nabu bolygo faluja /itt kerestek Chubakkáék űrhajót/ az a falu a mai napig áll. Mármint a díszlet. És a sivatagnak ott van a legnagyobb sivatagi hatása. Ameddig a szem ellátott csak a homok. De igazad van iroda válogatja. De ha legközelebb mentek menjetek el ismét a Medina vagy Best Reisenel. Így a sahara tura másik oldalát is megismerhetitek. Ahogy valószínűleg mi is a Tauruszal. De ameddig nem rendeződik a helyzet addig se Egyiptom se Tunézia nem fog számításba jönni. Készültünk az idén is vissza Tunéziába de áprilisba is csete-patéztak ezért maradt Görögország.
#2088402013-08-13 17:58:48 Válasz a #208822. hsz-ra
Köszi h.apci!
Csak álló a4-est és a kompakt méretet használtam eddig, nem is tudom miért nem próbáltam a fekvőt, biztosan abban is rengeteg jó elrendezés van. Szeretek fotokönyvet gyártani, csak legyen rá alkalom!
Kimaradt egy kis érdekesség a szahara túra második napjáról, megálltunk Jelma-ban is:
Megálltunk pihenni egy Jelma nevű városka buszos pihenőjében, itt Enikő felhívta a figyelmünket arra, hogy az itteni ajándékboltban nagyon szép és különleges dolgokat lehet kapni és lehet pénzt is váltani.
Úgy gondoltam szétnézek, a férjem már fáradt volt, nem akart leszállni, egyedül mentem be, majd váltottam eurót, és bementem a boltba. (itt csak eurót lehet váltani, utitársaink dollárt szerettek volna, de nem váltották át)
Tényleg sok minden szép dolog volt, többek kötött datolya lekvár és pont olyan üveg, Tunézia feliratos képkeretek amiket én kerestem. Santoriniről is ilyeneket hoztam, nagyon megörültem, hogy itt is találtam.
Leguggoltam és válogatni kezdtem, amikor egy arab férfi mellém guggolt és mutogatni kezdett a képekre, és mondta, hogy nagyon szépek. Gondoltam, hogy valami eladó, aztán kérdezte, hogy orosz vagyok-e vagy magyar. Mondtam, hogy utóbbi, erre gépelést imitált az ujjával és kérdezte, hogy van-e facebookom. Mondtam, hogy van, erre mutogatni kezdett maga felé, hogy adjam meg, mondtam, hogy nem. Erre pár pillanatra ott hagyott, majd visszatért és kérdezte van -e barátom, erre csak annyit válaszoltam, hogy a férjem ott ül a buszon. De mint végszóra egyébként belépett az ajtón és intettem neki, aztán meg akartam neki mutatni ki volt az udvarlóm, de úgy eltűnt, hogy sehol sem láttam, eltűnt a föld színéről, ahogy a férjem belépett az ajtón.
A képkereteket természetesen megvettük, 10 és a nagyobb 12 dínárba kerültek
Erinet helyesbítek a Best Reisentől már nem fogsz tudni eljutni az ő Szahara túrájukra a jövőbe se csődbe mentek. Még jó, hogy nem tavaly júniusba történt.....
#2091182013-08-16 19:48:14 Válasz a #209115. hsz-ra
Unic!
Még szerencse, sajnálom őket, mert egy normális, nagy hírű iroda volt, szívesen utaztam volna velük máskor.
A repülőn együtt mentünk Tunéziába, fele Best- fele Taurus Reisenes utas volt, nagyon rendes volt a Best-es idegenvezető hazafelé, erről irok az utolsó beszámolómban.
Nincs beírva úticél.
Válasz a #208716. hsz-ra
