Hírek
Útlevélcsaló rendőrök ellen is nyomoznak |
Hat rendőr és 27 további gyanúsított ellen indult nyomozás Görögországban egy kiterjedt útlevélbotrányban - közölték a görög hatóságok pénteken. A rendőrség belső ügyosztályának tájékoztatása szerint 2016 és 2018 között kibocsátott 38 személyigazolványt és 31 útlevelet vontak be a vizsgálatok eredményeként. Az ügyben a többi között a személyazonosság igazolására szolgáló görög iratokat állítottak ki az elkövetők külföldről megszökött bűnözőknek. A jogellenesen előállított iratokat külföldön élő görögök nevére állították ki, akik elmulasztották megújítani okmányaikat. A vevők 5000 és 40 000 euró (1,7 millió és 13 millió forint) közötti összegeket fizettek az iratokért. A rendőrség ugyanakkor nem közölte, hogy a gyanúsítottakat őrizetbe vette-e. A görög hatóságok az utóbbi években erőteljesebben fellépnek az útlevélcsalókkal szemben tekintettel a Görögországban egyre nagyobb számban élő migránsokra, akik a 2016-ban hatályba lépett uniós szabályok értelmében regisztrációjukat követően nem utazhatnak tovább más tagállamba. Ennek ellenére továbbra is Görögországon keresztül érkezik a legtöbb illegális bevándorló az EU-ba. Forrás: origo.hu |
|
2020-02-24
|
|
743 94%
|
|