Hírek


Utazhat Görögországba, aki megkapta az oltást
A döntést aznap jelentette be a kormány, amikor csúcsot döntött az új fertőzöttek és a géppel lélegeztetettek száma.

Engedélyezi Görögország az európai uniós tagállamok és Izrael állampolgárainak, hogy beutazzanak területére, ha már megkapták a koronavírus elleni oltást – közölte a turizmusért felelős minisztérium szóvivője kedden.

A határozat szerint annak, akinek van oltási igazolványa, nem kell karanténba vonulnia, és nincs szüksége negatív koronavírustesztre sem.

Azt egyelőre nem tudni, mikor lépnek életbe az intézkedések.

A görög kormány az év eleje óta sürgeti egy európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, hogy új életet lehelhessen a haldokló turizmusba, amely korábban a görög gazdaság ötödét tette ki. Megfigyelők szerint az egyoldalú döntés célja az, hogy fokozza a nyomást az Európai Unión. Lengyelország, Románia és Észtország is a göröghöz hasonló lépésre szánta el magát.

A bejelentés napján Görögországban rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma: 3586 újabb fertőzöttet regisztráltak.

A görög nemzeti közegészségügyi szervezet (EODY) közlése szerint a fővárosi attikai régióban is megdőlt a napi rekord, ott 1779 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

Eddig nem tapasztalt szinte emelkedett a lélegeztetőgépen lévő páciensek száma is: 699 ember szorul gépi lélegeztetésre.

Vaszílisz Kikíliasz görög egészségügyi miniszter kedden üdvözölte, hogy meghaladta az egymilliót azoknak a száma, akik legalább az egyik adagot megkapták a koronavírus elleni védőoltásokból. Görögországban eddig 1 469 020 dózis vakcinát adtak be, két adagot védőoltást 471 056 ember kapott, ami a 11 millió lakosság 4,3 százaléka.

Görögországban eddig 242 347 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 7582 halálesetet regisztráltak.
Forrás: hvg.hu

 2021-03-24 

  



LEGNÉPSZERŰBB KÉPEK
LEGUTÓBBI FRISSÍTÉSEK
LEGUTÓBBI FÓRUMTÉMÁK
LEGÚJABB BESZÁMOLÓK
LEGÚJABB ALBUMOK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK
AKTUÁLIS IDŐJÁRÁS
KÖZÖSSÉG: 22 096 TAG
ONLINE OLVASÓK: 8
FACEBOOK IDŐVONAL
LEGÚJABB GÖRÖG ZENÉK
STATISZTIKA
  • OnLine olvasók: 8

  • Látogatók ma: 586

  • Oldalletöltés ma: 25668

  • Összes látogató: 5 791 555

Kréta - Görögország
Szállásajánlatok Krétán.
Árajánlatkérés és szállásfoglalás közvetlen a szállás tulajdonosától.