A 2004-es EB-győztes görögök 138 millió dollárt terveznek szánni hat stadion felújítására. Az országnak már rendelkezésére áll öt a feltételeknek többé-kevésbé megfelelő futballpálya, amelyeket még az athéni olimpiára építettek.
A görögök hivatalosan július 21-én nyújtják majd be pályázatukat.
Az Európai Labdarúgó-szövetség idén novemberben választja ki a három legesélyesebb pályázót, a végső győztesről pedig egy évvel később születik döntés.
Görögország mellett Azerbajdzsán, Olaszország, Románia, Oroszország és Törökország is bejelentette rendezési szándékát, míg Lengyelország és Ukrajna illetve Horvátország és Magyarország közösen pályázik. |