Görögország az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat követően elnyerte a jogot, hogy ánizspálinkáját, az ouzót, ezentúl kizárólag görög termékként ismerjék szerte a világon.
Miután már több szőlőből és mazsolából készített ital is földrajzi eredetvédelemben részesült az Európai Unióban, Görögország úgy döntött, levédeti nemzeti italát, az ouzót. Hosszas tárgyalások és csatározások után a mediterrán ország végül a napokban elérte, hogy az ouzót, a tsipourót és a tsikoudiát (utóbbi kettő szintén italkülönlegesség) földrajzi eredetvédelem alá sorolják. Ez azt jelenti, hogy Görögországon kívül senki sem állíthat elő ouzót, illetve senki sem nevezheti így termékét, kivéve Ciprust, amelynek a görögök engedélyezték az ánizspálinka előállítását és a névhasználatot.
Az ouzo a görögök egyik nemzeti itala, készítésének gyökerei az 1600-as évekig nyúlnak vissza. Mai formáját azonban 1860-ban nyerte el, állítólag Leszbosz szigetén készítették az első palackokat, és sokak szerint még ma is ott állítják elő a legjobb ouzót. Az ital azonban nem a görögöknek, hanem a törököknek köszönheti karakteres ánizsos ízét, mert ők ízesítették italaikat ezzel a fűszerrel. Az ouzo alapját a borkészítés után megmaradt szőlőhéjból nyert alkohol adja. Ebbe áztatják az ánizsmagot, illetve az egyéb ízesítő anyagokat (pl. mentát, édesköményt, mogyorót, és édesgyökeret), majd a folyadékot többször egymás után lepárolják, végül pedig vizet, cukrot kevernek hozzá. Az átlátszó, vízzel keverve azonban opálos, tejszerű, fehér színű, medve-cukorra emlékeztető ízű ánizs-pálinka alkoholtartalma 38-50 százalék között mozog. A leghíresebb márkák közé tartozik az Ouzo 12, Ouzo Barbayanni.
Forrás: |