Közel 200 millió eurónyi illegálisnak minősített támogatás visszafizetésére kötelezett görög cégeket az Európai Bizottság. Brüsszel szerint az EK-szerződéssel összeegyeztethetetlen a 3220/2004-es görög törvény, amelynek alapján az érintett több ezer vállalkozást Athén adókedvezményben részesítette.
A görög jogszabály az adóalap 35 százalékos csökkentését tette lehetővé a turizmus, vas- és acélipar, szállítmányozás, bányászat vagy mezőgazdaság területén működő egyes cégeknek, amelyek így törvénytelen előnyhöz jutottak versenytársaikkal szemben. A cégeket ugyanakkor kötelezte a görög állam, hogy az így kapott kedvezményt berendezéseik, járműveik vagy éppen épületeik modernizálására, bővítésére fordítsák. Bár az ilyen fejlesztések támogatása részben az unió számára is elfogadható, a görög jogszabály egyik esetben sem kötötte pontosan meghatározott célhoz a támogatást. Az EK-szerződés alapján viszont csak akkor alkalmazható ehhez hasonló támogatás, ha az konkrét, az EU által is indokoltnak tartott célkitűzéshez kapcsolódik.
A görögök egyébként soha nem jelentették be ezt a támogatási konstrukciót Neelie Kroes versenyügyi biztosnak, s ennek következtében az intézkedés automatikusan illegálisnak tekintendő uniós szempontból. A bizottság már a vizsgálat előtt felszólította Athént a támogatások felfüggesztésére.
Az eredmény igazolta a bizottság gyanúját a támogatás versenytorzító, jogszerűtlen voltával kapcsolatban - írja a Rapid. Így a kedvezményezett vállalkozások ezrei kamatostul lesznek kénytelenek visszafizetni a kapott engedményeket.
Forrás: |