Hírek
| Botrány a görögöknél! Tilosz polgármestere összeadott két me |
| A görög igazságügyi minisztérium egy névtelenséget kérő tisztségviselője közölte, hogy bíróság elé viszik az ügyet: pert indítanak a polgármester ellen.
A perrel való hatósági fenyegetés, illetve az egyházi rosszallás ellenére a görögországi Tilosz szigetének polgármestere összeadott kedden egy homoszexuális és egy leszbikus párt, amelyeknek tagjai így az elsők az országban, akik melegházasságot köthettek.
A múlt héten az ország főügyésze törvénysértést emlegetett és jogi következményekkel fenyegetőzött, miután hírül vette, hogy két meleg férfi egybekelni készül egy kis égei-tengeri szigeten. "A jelenlegi törvények nem teszik lehetővé, hogy homoszexuálisok házasságot kössenek egymással; egy ilyen cselekedet nem egyszerűen semmis, hanem törvénysértő lenne" - írta Jeórjiosz Szanidasz az illetékes hatóságnak, arra kérve a szervet, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, "ha mégis megtörténik (a házasságkötés)".
Előző nap a Rodosztól északra fekvő Tilosz sziget polgármestere bejelentette: elfogadta egy meleg pár kérelmét, amelyben előadták, hogy valamikor júniusban polgári esküvőn egybekelnének.
Két hónapja egy leszbikus pár szeretett volna egybekelni Athén egyik kerületében, de az ottani polgármester végül elállt attól, hogy engedélyezze a házasságkötést.
Görög melegszervezetek előszeretettel hivatkoznak egy 1982-es, a polgári házasságkötésről szóló görög törvényre, amelyben nem szerepel (ahogy például a magyar szabályozásban is), hogy házasságot csak egy férfi és egy nő köthet egymással; a jogszabály "két embert" említ, amikor a házasulandókról ír.
Tászosz Aliferisz, Tilosz polgármestere kedden összeadta mindkét párt. Az újsütetű házasok egyik női tagja, Evangelia Vlami, aki az OLKE görög meleg- és leszbikusközösség szóvivője, utána így nyilatkozott: "Nagyon meg vagyunk hatva, és örülünk annak, hogy találtunk valakit, aki valóra váltotta álmunkat. Büszke vagyok arra, hogy én vagyok az első görög leszbikus, aki megházasodhatott". Az igazságügyi minisztérium egy névtelenséget kérő tisztségviselője közölte, hogy bíróság elé viszik az ügyet: pert indítanak a polgármester ellen. Forrás: hirado.hu |
|
|
2008-06-03
|
|
441 87%
|
|











