Hírek
| Földrengéskutatók elemzik a Parthenon oszlopait |
| Egy japán kutatócsoport szeptemberben szeizmikus teszteket végez majd a 2500 éves görög templomon, mert szerintük az építmény a történelem során egyedülálló módon dacolt a földrengésekkel. Maria Ioannidou, az Akropolisz citadellájának megőrzéséért felelős bizottság régésze a Reuters-nek elmondta, hogy az ókori görögök nagyon jól ismerhették a földrengések hatásait, és ennek megfelelően a földmozgásoknak kiválóan ellenálló épületeket emeltek. Éppen ezért nem csak a Parthenon, hanem a többi görög templom is nagyon rezisztens a szeizmikus katasztrófákkal szemben.
Ezt most a gyakorlatban is szeretnék hasznosítani: a japán Mie Egyetem mérnök professzora, Hanazato Tosikazu vezeti azt a japán kutatócsoportot, amely a jövő hónapban Görögországba látogat, és szeizmikus teszteket végez majd a híres görög templomon. Az együttműködés igencsak aktuális: mindkét országban komoly problémát jelentenek a földrengések, és a japánok szerint nagyon sok közös elem lehet saját épületeik illetve a görög templomok építészetében.
A Parthenon ennek ellenére több komoly sérülést összeszedett a történelem folyamán, ám azok szinte mindegyikét emberek okozták. Ilyen volt a híres török lőporrobbanás 1687-ben, vagy a második világháborús károsodás is. A 12 méteres kő alapokon nyugvó épület falait fával borított fémkapcsok tartották össze, így ez segített az i.e. 373-as földrengés, majd az i.e. 226-os, a rodoszi kolosszust is leromboló földmozgás átvészelésében.
Utoljára 1999-ben mértek 5,9 Richter erősségű földmozgást a görög főváros környékén, amely 143 ember halálát okozta, és a Parthenon egyes darabjai is lehullottak, de az épületben ez nem okozott számottevő károsodást. Forrás: mult-kor.hu |
|
|
2008-08-28
|
|
473 52%
|
|











