Hírek
| A turizmusban dolgozók is sztrájkolnak Görögországban |
| Huszonnégy órás sztrájkot hirdetett meg június 30-ára Görögországban az idegenforgalmi dolgozók szakszervezete. A dolgozók már június 16-án is hallatják szavukat, négy órára szüneteltetik a munkát, és az utcára vonulnak.
A POEEYTE szakszervezeti szövetség pénteki közlése szerint a dolgozók a sztrájkkal akarják felhívni a figyelmet az ország gazdaságában kulcsfontosságú szerepet játszó ágazat problémáira, s tiltakoznak a kormány megszigorító intézkedései ellen.
Görögország a világ 20 legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjának egyike, évente 13 millióan látogatnak el a szigetországba. Az ágazat adja az ország GDP-jének nagyjából 15 százalékát, minden ötödik ember dolgozik az idegenforgalomban.
Az ágazatot rendkívül súlyosan érintette a gazdasági válság, és megtépázták Görögország hírnevét a megszigorító intézkedések kiváltotta utcai zavargások, tiltakozó megmozdulások is. Emiatt számos utat, szállodai szobát, konferenciákat mondtak le külföldiek országszerte. A szakszervezet számításai szerint az idén 10 százalékkal csökkenhetnek az idegenforgalmi bevételek a tavalyi igencsak gyenge év után. Forrás: origo.hu |
|
|
2010-06-04
|
|
475 76%
|
|











