Hírek
| Lemondott Görögország gazdasági minisztere |
| Lemondott Görögország gazdasági és fejlesztési minisztere, miután a helyi sajtó megírta: neje, akivel együtt él, havi 1000 eurót (több mint 300 ezer forint) kapott lakbértámogatás címén. Az asszony munkaügyi államtitkár volt, és szintén távozott tisztségéből. De előbb közölte, visszafizeti azt a 23 ezer eurót, melyet lakbértámogatás címén felvett a görög államtól. Ciprasz miniszterelnök elfogadta a házaspár lemondását, bár hangsúlyozta, semmilyen törvénytelenséget nem követtek el. Görögországban annak a miniszternek jár lakbértámogatás, akinek nincs lakása Athénben. Dimitri Papadimitriou sokáig Amerikában élt és dolgozott. Ott van a bejelentett lakásuk. Közös vagyonukat az amerikai adóhatóság két évvel ezelőtt több mint hárommillió dollárra becsülte. Ciprasz miniszterelnök közölte, megszüntetik a miniszterek lakbértámogatását – írja a Deutsche Welle. Görögországban a lakosság többségének életszínvonala nem éri el a pénzügyi válság előtti nívót. A görög állam már kikecmergett a gödörből – számtalan megszorító csomag eredményeképp – de a görögök többsége még nem. Ezért is indított nagy korrupciós eljárást azok ellen a görög vezetők ellen a parlament, akik felelősek voltak Görögország nagy válságáért miközben ők maguk szépen gyarapodtak – különböző korrupciós pénzekből. Ebben a légkörben a sajtó leleplezései a dúsgazdag házaspár havi 1000 eurós lakbér támogatásáról politikailag igen kínosan érintették Ciprasz kormányát. Azért is szüntetik meg a lakbértámogatást a minisztereknek, hogy bizonyítsák: elődeiktől eltérően ők nem meggazdagodni akarnak az államból, hanem annak problémáit próbálják megoldani. Közben pedig nem kérnek és kapnak extra juttatásokat attól az államtól, mely az egyszerű polgároktól a nadrágszíj összehúzását várja továbbra is Görögországban. Forrás: hvg.hu |
|
|
2018-02-28
|
|
663 71%
|
|











