A Zagoria néven ismert vidék, mely az albán határhoz közeli Pindosz-hegységben található, Európa egyik legelbűvölőbb és legmegkapóbb tája. A zord hegyvidéki terepnek köszönhető, hogy igen nehéz megközelíteni, ezért a természet máig megőrizte háborítatlan szépségét.
A határ menti vidék valójában egészen a közelmúltig zárt katonai övezet volt. 1915-ben Nemzeti Parkká nyilvánított részén farkasok és medvék élnek - bár az idelátogató turista aligha találkozik majd velük. Tömegközlekedési eszközzel meglehetősen bonyolult megközelíteni, bár Ioánninából napjában többször is indulnak buszok a nagyobb zagoriai falvak mindegyikébe.
Autóval a vidék kényelmesen bejárható - és biztosan nem okoz csalódást.
A Pindosz csúcsai közül, melyeket októbertől májusig hótakaró borít, megemlítendő a Gamila (2491 m) és a Szmolikasz (2637 m), utóbbi az Olümposz után Görögország második legmagasabb hegye. Az olvadó hó gondoskodik az alacsonyabb lejtők bőséges öntözéséről, késő tavasszal és kora nyáron a lejtőket alpesi virágszőnyeg borítja, míg magasan fönt az égbolton szirti sasok és dögkeselyűk keringenek.
Összesen 46 zagoriai falu van, egyesekben ma már alig néhány család él. A falvak többségét ösvények kötik össze, a hegyi folyók fölött elegáns, de masszív kőhidak ívelnek át.
A települések jellegzetes képet mutatnak. A macskaköves utcácskákat sajátos kőházak szegélyezik. Néhányuk egykor tágas kúria lehetett, és abból a pénzből épült, melyet az otthoni szegénység elől menekülő, külföldön munkát kereső és találó férfiak küldtek haza. Ma sem gazdag ez a vidék, a föld silány és nehezen lehet megművelni. Ígéretes fellendüléssel biztat a görög kormánynak az az intézkedése, melynek hatására a régi udvarházak egy részét vendégházzá alakítják át a turisták számára.
Zagoriában nincsenek nagy szállodák - ez egyik vonzereje is -, a nagyobb falvakban azonban nem nehéz találni családi panziókat vagy egyéb megfelelő szálláslehetőséget, és akad egy-két vendéglő is, ahol az étel ugyan egyszerű, de ízletes.A Zagoria néven ismert vidék, mely az albán határhoz közeli Pindosz-hegységben található, Európa egyik legelbűvölőbb és legmegkapóbb tája. A zord hegyvidéki terepnek köszönhető, hogy igen nehéz megközelíteni, ezért a természet máig megőrizte háborítatlan szépségét.
A határ menti vidék valójában egészen a közelmúltig zárt katonai övezet volt. 1915-ben Nemzeti Parkká nyilvánított részén farkasok és medvék élnek - bár az idelátogató turista aligha találkozik majd velük. Tömegközlekedési eszközzel meglehetősen bonyolult megközelíteni, bár Ioánninából napjában többször is indulnak buszok a nagyobb zagoriai falvak mindegyikébe.
Autóval a vidék kényelmesen bejárható - és biztosan nem okoz csalódást.
A Pindosz csúcsai közül, melyeket októbertől májusig hótakaró borít, megemlítendő a Gamila (2491 m) és a Szmolikasz (2637 m), utóbbi az Olümposz után Görögország második legmagasabb hegye. Az olvadó hó gondoskodik az alacsonyabb lejtők bőséges öntözéséről, késő tavasszal és kora nyáron a lejtőket alpesi virágszőnyeg borítja, míg magasan fönt az égbolton szirti sasok és dögkeselyűk keringenek.
Összesen 46 zagoriai falu van, egyesekben ma már alig néhány család él. A falvak többségét ösvények kötik össze, a hegyi folyók fölött elegáns, de masszív kőhidak ívelnek át.
A települések jellegzetes képet mutatnak. A macskaköves utcácskákat sajátos kőházak szegélyezik. Néhányuk egykor tágas kúria lehetett, és abból a pénzből épült, melyet az otthoni szegénység elől menekülő, külföldön munkát kereső és találó férfiak küldtek haza. Ma sem gazdag ez a vidék, a föld silány és nehezen lehet megművelni. Ígéretes fellendüléssel biztat a görög kormánynak az az intézkedése, melynek hatására a régi udvarházak egy részét vendégházzá alakítják át a turisták számára.
Zagoriában nincsenek nagy szállodák - ez egyik vonzereje is -, a nagyobb falvakban azonban nem nehéz találni családi panziókat vagy egyéb megfelelő szálláslehetőséget, és akad egy-két vendéglő is, ahol az étel ugyan egyszerű, de ízletes. |