Vadromantikus környezetben fekszik Görögország talán legimpozánsabb szentélyegyüttese, az ókorban a világ közepének, azaz a "föld köldökének" tekintett Delfi Apollón-szentély.
A Szent kerület a Parnasszosz deli lejtőinek fenséges sziklafalai alatt terül el, a Phedriadesz ("a ragyogó sziklák") tövében. A 250-300 méter magasba felszökõ, függõleges sziklafalak közül az Apollón szentélye mögötti, a Rhodini (ókori nevén: Nauplia), azaz a "vörhenyes", a gümnaszion mögötti pedig a Flembukosz (ókori nevén: Hüampeia), azaz a "lángoló" nevet viseli. A két szikla közötti szurdokban fakad a Kasztalfa-forrás.
A Parnasszosz tömbje északkeleten jelentõsen felmagasodik (itt fekszik Arachova), dél felé pedig meredeken szakad a Pleisztosz-patak mélyen bevágott, olajfás völgyébe, amely az Amphisszai-síkságnál terül szét, hogy az Itcai-öbölbe torkolljon. A Pleisztosz vízmosásának túlsó oldalán a Kirfisz gerince zárja le a látóhatárt. Ahogy a Thriai-síkság termékeny földje szinte szuggerálja az eleusziszi misztériumokban megfogalmazott "gabonatermelõ mítoszt", ahogy a helikóni Múzsák völgyének költõi ihletet adó szépségé a mázsák jelenlétét sugallja, úgy Delphoiban a hely mítoszát akkor értjuk meg, ha itt véletlenül egy vihart élünk át.
A hegyeket elsöpörni látszó, gomolygó felhõk, a vakító villámok, a már-már elviselhetetlenné erósödõ és a hegyek között megsokszorozódó mennydörgés, az özönvízszerú zápor és a váratlanul diadalmasan felragyogó nap káprázatos színjátéka azonnal világossá teszi számunkra, hogy miért éppen ide kapcsolódott az a mítosz, amely a föld sötét hatalmairól, a földszülte sárkánykígyó, Püthón és az azt legyõzõ fényisten, Apollón küzdelmérõl beszél. (Apollón Püthiosz mellékneve utal a szörnyeteg megölésére.)Vadromantikus környezetben fekszik Görögország talán legimpozánsabb szentélyegyüttese, az ókorban a világ közepének, azaz a "föld köldökének" tekintett Delfi Apollón-szentély.
A Szent kerület a Parnasszosz deli lejtőinek fenséges sziklafalai alatt terül el, a Phedriadesz ("a ragyogó sziklák") tövében. A 250-300 méter magasba felszökõ, függõleges sziklafalak közül az Apollón szentélye mögötti, a Rhodini (ókori nevén: Nauplia), azaz a "vörhenyes", a gümnaszion mögötti pedig a Flembukosz (ókori nevén: Hüampeia), azaz a "lángoló" nevet viseli. A két szikla közötti szurdokban fakad a Kasztalfa-forrás.
A Parnasszosz tömbje északkeleten jelentõsen felmagasodik (itt fekszik Arachova), dél felé pedig meredeken szakad a Pleisztosz-patak mélyen bevágott, olajfás völgyébe, amely az Amphisszai-síkságnál terül szét, hogy az Itcai-öbölbe torkolljon. A Pleisztosz vízmosásának túlsó oldalán a Kirfisz gerince zárja le a látóhatárt. Ahogy a Thriai-síkság termékeny földje szinte szuggerálja az eleusziszi misztériumokban megfogalmazott "gabonatermelõ mítoszt", ahogy a helikóni Múzsák völgyének költõi ihletet adó szépségé a mázsák jelenlétét sugallja, úgy Delphoiban a hely mítoszát akkor értjuk meg, ha itt véletlenül egy vihart élünk át.
A hegyeket elsöpörni látszó, gomolygó felhõk, a vakító villámok, a már-már elviselhetetlenné erósödõ és a hegyek között megsokszorozódó mennydörgés, az özönvízszerú zápor és a váratlanul diadalmasan felragyogó nap káprázatos színjátéka azonnal világossá teszi számunkra, hogy miért éppen ide kapcsolódott az a mítosz, amely a föld sötét hatalmairól, a földszülte sárkánykígyó, Püthón és az azt legyõzõ fényisten, Apollón küzdelmérõl beszél. (Apollón Püthiosz mellékneve utal a szörnyeteg megölésére.) |