| Görögország természetes növénytakarója az emberi beavatkozás következtében alaposan megritkult. Az ókorban mindenfelé hatalmas erdoségek voltak, ezeket azonban hajók építésére kivágták. Csak a nehezen megközelítheto magasabb helyeken maradtak meg, viszonylag kiterjedt erdoségek borítják Peloponniszoszt. A fenyofélék kozül legértékesebb az aleppo fenyo. Gyantáját ma is rendszeresen gyüjtik. 800-1000 méter körüli magasság felett a nálunk is ismert lombos fák déli fenyofélékkel keverednek, míg az ennél alacsonyabb térségekre az örökzöld mediterrán fák és cserjék a jellemzoek. A kelet felé csökkeno csapadék következtében a Balkán-félsziget keleti fele igen kopár. Az Égei-tenger partvidékén és a szigeteken foleg a macchiabozót uralkodik. Különösen kopár Attika, ahol szinte nyoma is alig maradt a növényzetnek. A félsziget kopárságát már Platón is felpanaszolta, azóta azonban a görög föld háromnegyed része vált kopárrá. A görög tájat a sziklák fehér és sárgásfehér színe mellett a vörös szín jellemzi. Ez a vörös földtol az ún. terra rossától származik, amely a mészko mállási terméke. A meszes kozetek felett ez az uralkodó talajfajta. Meglehetosen silány termotalaj, csak eros trágyázással terem jól. A magasabb hegységek lombos erdoiben az ún. barna erdei talaj az uralkodó. A síkságokon és a folyóvölgyekben öntéstalajokat találunk. Mindebbol következik, hogy a földmúvelés elsosorban a keleti országrészek síkságain és medencéiben terjedt el. Az ország területének alig több mint egynegyede áll muvelés alatt. Igen sok a kisbirtok, a parasztgazdaságok többsége kisebb 5 hektárnál. A gabonafélék közül legfontosabb a búza, amelyet foleg a Thesszáliai-medencében termelnek. Aratás után a tarlót felégetik. Érdekes látvány ilyenkor, amint a gólyák tízesével hátrálnak a lángok elott. A tuz elol menekülo rovarok és egyéb állatok felkapkodásával ugyanis szinte fáradtság nélkül jutnak élelemhez. A búzetermelés nem fedezi az ország ellátását, gabonából jelentos behozatalra szorul. Rozst, árpát az északi, csapadékosabb, huvösebb hegyvidéken, kukoricát pedig Ipirosz (Épeirosz, Epimsz) és Thrákia esoben gazdagabb nyarú síkságain termesztenek. Thrákia és Közép-Görögország, foleg Attika és Boiótia fontos terménye a gyapot. A legjellegzetesebb görög termények a dohány, a szolo, a narancs és az olajbogyó. Jelentos részüket külföldre szállítják. A dohánytermesztés központjai Makedónia és Thrákia, valamint a szigetek egy része, míg a szolotermesztés a Peloponniszosz-félsziget nyugati és északi partvidékén és a szigeteken honos. A szolotermésnek mintegy egynegyedébol nem bort készítenek, hanem mazsolát. Az országútról gyakran láthatjuk, amint hatalmas nejlon lepedokre terítve szárítják. Görögország a világ legnagyobb mazsolatermesztoi közé tartozik. Hasonlóan élen jár az olivaolajtermelésben is. Az olajfaligetekben sokszor évszázados, gyönyöru fákat találunk, és az olajbogyószedés hasonló népi megmozdulással jár, mint a szo1o szüretelése. A citrom, a narancs és a füge termokörzetei az olajbogyó-területekkel esnek egybe. Az eperfát a selyemhernyó-tenyésztés szempontjából tartják fontosnak, de terem itt ritka nagyságú dinnye, birsalma, gránátalma, szentjánoskenyér, barack, szelídgesztenye, mandula, dió s foleg régebben fontos kereskedelmi cikk volt az édesgyökér is. Festoiek a görög kertek, amelyekben rozmaring és zsálya mellett ánizst, köménymagot, fekete retket, tököt, szezámot, cikóriát, lent és kendert nemegyszer festoi összevisszaságban termesztenek. Persze a leggyakrabban eloforduló gyümölcs a cseresznye, az alma és a körte. Az állattenyésztés gazdasági jelentosége nem nagy. A gyér hegyi legelokön ma mintegy 10 milli&o meglehetosen harapós kutyákat. Ilyenekkel különben a hegyi legelokön is surun összeakadhatunk. Görögországban az ókor óta híres volt a méhészet. A különlegességek közül meg kell említetti, hogy a tengeri szivacsokat a szigetek partjain még ma is halásszák, és az Akropolisz tövében mindennap láthatunk szivacsárusokat. A tenger egyébként kituno halakat, csigákat és osztrigákat kínál. Szinte minden kikötoben ott találjuk a halpiacot vagy a halárusokat. A halászat ma is sok ezer embernek ad kenyeret. A nyugati partok mentén a tonhal a legértékesebb zsákmány.Görögország természetes növénytakarója az emberi beavatkozás következtében alaposan megritkult. Az ókorban mindenfelé hatalmas erdoségek voltak, ezeket azonban hajók építésére kivágták. Csak a nehezen megközelítheto magasabb helyeken maradtak meg, viszonylag kiterjedt erdoségek borítják Peloponniszoszt. A fenyofélék kozül legértékesebb az aleppo fenyo. Gyantáját ma is rendszeresen gyüjtik. 800-1000 méter körüli magasság felett a nálunk is ismert lombos fák déli fenyofélékkel keverednek, míg az ennél alacsonyabb térségekre az örökzöld mediterrán fák és cserjék a jellemzoek. A kelet felé csökkeno csapadék következtében a Balkán-félsziget keleti fele igen kopár. Az Égei-tenger partvidékén és a szigeteken foleg a macchiabozót uralkodik. Különösen kopár Attika, ahol szinte nyoma is alig maradt a növényzetnek. A félsziget kopárságát már Platón is felpanaszolta, azóta azonban a görög föld háromnegyed része vált kopárrá. A görög tájat a sziklák fehér és sárgásfehér színe mellett a vörös szín jellemzi. Ez a vörös földtol az ún. terra rossától származik, amely a mészko mállási terméke. A meszes kozetek felett ez az uralkodó talajfajta. Meglehetosen silány termotalaj, csak eros trágyázással terem jól. A magasabb hegységek lombos erdoiben az ún. barna erdei talaj az uralkodó. A síkságokon és a folyóvölgyekben öntéstalajokat találunk. Mindebbol következik, hogy a földmúvelés elsosorban a keleti országrészek síkságain és medencéiben terjedt el. Az ország területének alig több mint egynegyede áll muvelés alatt. Igen sok a kisbirtok, a parasztgazdaságok többsége kisebb 5 hektárnál. A gabonafélék közül legfontosabb a búza, amelyet foleg a Thesszáliai-medencében termelnek. Aratás után a tarlót felégetik. Érdekes látvány ilyenkor, amint a gólyák tízesével hátrálnak a lángok elott. A tuz elol menekülo rovarok és egyéb állatok felkapkodásával ugyanis szinte fáradtság nélkül jutnak élelemhez. A búzetermelés nem fedezi az ország ellátását, gabonából jelentos behozatalra szorul. Rozst, árpát az északi, csapadékosabb, huvösebb hegyvidéken, kukoricát pedig Ipirosz (Épeirosz, Epimsz) és Thrákia esoben gazdagabb nyarú síkságain termesztenek. Thrákia és Közép-Görögország, foleg Attika és Boiótia fontos terménye a gyapot. A legjellegzetesebb görög termények a dohány, a szolo, a narancs és az olajbogyó. Jelentos részüket külföldre szállítják. A dohánytermesztés központjai Makedónia és Thrákia, valamint a szigetek egy része, míg a szolotermesztés a Peloponniszosz-félsziget nyugati és északi partvidékén és a szigeteken honos. A szolotermésnek mintegy egynegyedébol nem bort készítenek, hanem mazsolát. Az országútról gyakran láthatjuk, amint hatalmas nejlon lepedokre terítve szárítják. Görögország a világ legnagyobb mazsolatermesztoi közé tartozik. Hasonlóan élen jár az olivaolajtermelésben is. Az olajfaligetekben sokszor évszázados, gyönyöru fákat találunk, és az olajbogyószedés hasonló népi megmozdulással jár, mint a szo1o szüretelése. A citrom, a narancs és a füge termokörzetei az olajbogyó-területekkel esnek egybe. Az eperfát a selyemhernyó-tenyésztés szempontjából tartják fontosnak, de terem itt ritka nagyságú dinnye, birsalma, gránátalma, szentjánoskenyér, barack, szelídgesztenye, mandula, dió s foleg régebben fontos kereskedelmi cikk volt az édesgyökér is. Festoiek a görög kertek, amelyekben rozmaring és zsálya mellett ánizst, köménymagot, fekete retket, tököt, szezámot, cikóriát, lent és kendert nemegyszer festoi összevisszaságban termesztenek. Persze a leggyakrabban eloforduló gyümölcs a cseresznye, az alma és a körte. Az állattenyésztés gazdasági jelentosége nem nagy. A gyér hegyi legelokön ma mintegy 10 milli&o meglehetosen harapós kutyákat. Ilyenekkel különben a hegyi legelokön is surun összeakadhatunk. Görögországban az ókor óta híres volt a méhészet. A különlegességek közül meg kell említetti, hogy a tengeri szivacsokat a szigetek partjain még ma is halásszák, és az Akropolisz tövében mindennap láthatunk szivacsárusokat. A tenger egyébként kituno halakat, csigákat és osztrigákat kínál. Szinte minden kikötoben ott találjuk a halpiacot vagy a halárusokat. A halászat ma is sok ezer embernek ad kenyeret. A nyugati partok mentén a tonhal a legértékesebb zsákmány. |
