"Hát ezzel nem értek százszázalékosan egyet. Õk piszok büszkék a múltjukra, meg amit létrejoztak õseik, de arra nem veszik a fáradtséágot, hogy meg is tanulják a történelmet. "
ez szerintem még mindig jobb annál, mint ami Magyarországon folyik. azt, hogy éppen milyen múltra kell büszkének lennünk, mindig az ország éppen aktuális rendszere/kormányzása dönti el. ez az, ami undoríto. és ez a magyar mentalitás lényege. sunnyogni, felfelé nyalni, lefelé ugatni. és azonosulni azzal, ami éppen van. ha ma piros van, akkor azzal, ha holnap kék lesz, akkor azzal. nincs egy egységes, mai napig tartó és hagyományokat õrzõ kultúránk. sajnos. függetlenül attól, hogy milyen a magyar oktatási rendszer.
egyébként pontosan a görög oktatás miatt mondom azt, hogy akkor mennék ki lakni, ha a gyerekeink már a saját lábukon állnak itthon. aztán õk is eldönthetik már felnõtt korukban, hogy hol szeretnék leélni az életüket.
"Hát ezzel nem értek százszázalékosan egyet. Õk piszok büszkék a múltjukra, meg amit létrejoztak õseik, de arra nem veszik a fáradtséágot, hogy meg is tanulják a történelmet. "
ez szerintem még mindig jobb annál, mint ami Magyarországon folyik. azt, hogy éppen milyen múltra kell büszkének lennünk, mindig az ország éppen aktuális rendszere/kormányzása dönti el. ez az, ami undoríto. és ez a magyar mentalitás lényege. sunnyogni, felfelé nyalni, lefelé ugatni. és azonosulni azzal, ami éppen van. ha ma piros van, akkor azzal, ha holnap kék lesz, akkor azzal. nincs egy egységes, mai napig tartó és hagyományokat õrzõ kultúránk. sajnos. függetlenül attól, hogy milyen a magyar oktatási rendszer.
egyébként pontosan a görög oktatás miatt mondom azt, hogy akkor mennék ki lakni, ha a gyerekeink már a saját lábukon állnak itthon. aztán õk is eldönthetik már felnõtt korukban, hogy hol szeretnék leélni az életüket.
Szerintem nincs olyan ország ezen a planétán, ahol ne várnák el tõled, hogy többet tudj a történelmükrõl, kultúrájukról, mint a helyiek
Nem tudom milyen a görög oktatási rendszer, de a mienket nem tartom túl sokra. Olyan nagy mennyiségü információt adnak le a gyerekeknek, hogy nem jut idõ arra, hogy az elvetett magvak kikeljenek. Csodálkozunk rajta, hogy pl. nem tudnak rendesen olvasni a gyerekek.
A lányom osztályából a gyerekek 80%-a jár magán tanárhoz, hogy tartani tudja a megkövetelt szintet. Ez rossz a gyereknek, mert nincs ideje gyereknek lenni, és rossz a szülõnek, mert nagyon sokba kerül.
Én nem tudom mivel teszek jobbat a lányomnak, azzal ha megvárom míg felnõ, vagy ha más országban nõhet fel
Jaszasz Lányok! Nagyon érdekes, amit írtok, jó, hogy ilyen komoly dolgokról is lehet itt beszélgetni. Miával teljesen egyetértek, miért van az, hogy nem akarunk büszkék lenni a múltunkra, mindig azt nézzük, hová is kellene igazodnunk? Nekem az sem tetszett, hogy a "rendszerváltás" idején az összes köztéri szobrot lebontották és eldugták egy helyre. Nem mintha némelyik nem lett volna különösen randa..... Viszont a hivatkozás, hogy önkényuralmi rendszer termékei voltak, az már egy kicsit fals. Úgy gondolom, Párizsban a diadalív sem lenne már a helyén ezen az alapon, az sem egy fejlett demokrácia mûve....
Csutek, a soraidból sok szomorúság érzõdik, remélem, azért sikerül majd megbírkóznod a problémákkal, vagy legalábbis javítani a "közérzeteden".
A Te írásodból is látszik, mennyire nem egyszerû beleszokni egy idegen környezetbe, még akkor is, ha ugyanabban az országban van, ahol felnõttünk. Nagyon meghatározó, hogy milyen kultúrában nevelkedtünk, milyen értékrendet kaptunk a szüleinktõl. Ezt mind össze kell egyeztetni azzal, ami az új életünkben körülvesz. Legyen az akár egy új párkapcsolat, vagy egy lakóhelyváltás, nagyon nehéz és sok-sok kompromisszummal jár.
Kedves Andi!
Te - ahogy írod is - rengeteget tudnál errõl is mesélni. Soha nem értettem azokat a kortársaimat, akik ezelõtt 15-20 évvel állandóan azt mondogatták, mennyivel jobb Nyugaton, ott bezzeg milyen jól élnek az emberek, ki kellene menni, ebben az országban nem lehet egyrõl a kettõre jutni...... Akkor sem hittem, hogy ez ilyen egyszerû és ott tényleg "kolbászból van a kerítés is".... Idegenben, támasz nélkül, bármilyen kedvesek is az ott élõ népek, mindig csak "messzirõl jött" marad az ember, idegennek számít. Még akkor is, ha befogadják és megszeretik. A kommunikáció pedig annyira nehéz - hogy a másik azt hallja, azt értse a mondanivalómból, amire én gondolok - néha még a saját anyanyelvünkön is, nemhogy egy második nyelven.
Nagyobbik lányom most 15 éves múlt, imád nyelveket tanulni, spanyol kéttannyelvû gimnáziumba jár. Két-három hónapja megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha majd - esetleg - egy külföldi fiú lenne az élete párja. Eléggé nyitottnak tartom magam, biztosan elfogadnám, persze hozzátette, hogy azért itt, Magyarországon szeretne maradni.
Nekem nem probléma, ha "idegen" emberrel köti össze az életét, de mondtam Neki, hogy mindenképp készüljön fel arra egy ilyen kapacsolatnál, hogy sokkal-sokkal több empátia, elfogadás és kompromisszumkészség kell ahhoz, hogy boldog legyen. Egyszerûen azért, mert más környezetben, más normák, szokások között nõnek fel, ami nekünk természetes és nem is jutna eszünkbe, hogy másképp is lehet, az a másiknak idegen és vica versa. Andi, biztosan egyet értesz velem. Aztán persze, szülõként arra is készülni kell, hogy egyszer majd el fognak szakadni tõlünk a gyerekeink, új életet kezdenek - esetleg több száz vagy ezer kilóméterre innen.....
Kicsit sajnálom, hogy itt a beszélgetés már iránt váltott, mint ami a legelején volt. Én élveztem az országok összehasonlítását Görögországgal.
Amit a Judit írt, a Párizs és a dialdalív, annak semmi köze ahhoz a gondolathoz amibe beleszõdte. Irom ezt úgy, hogy idén júniusban volt szerencsém rajta lenni, és alatta állni. Lenyügözõ!
A diadalívet azt Napoleon állítatta a Nagy Seregének, miután 1805 ben gyõztek, és így akart tisztelegni elõttük. Csak egy érdekesség 1806-ban kezdték építeni Calgrin tevei alapján, és csak 1836 lett kész.
A franciák tudják, hogy Napoleonnak nagyon sokat köszönhetnek, és Párizs arca nem olyan lenne, nem beszélve a Louvreban található kincsekrõl. Szóval ott az Invalidest neki emelték, és gyönyörû koporsót csináltak neki.
Kriszta, én csak arra céloztam, hogy a diadalív egy olyan korban épült - illetve annak állít emléket - amiben igen szigorú katonai diktatúra irányított. Ezt ugye, nem vitatod. Tehát, amit írni akartam, csak lehet, hogy nem volt így világos, az az, hogy más városok arculatát is meghatározzák olyan építmények, amik a mai politikai rendszerektõl teljesen különbözõ érában születtek. Mégsem estek neki és bontották le a következõ korok polgárai, hanem megõrizték, mert valóban annak a kornak - is - sokat köszönhettek. Pont ez az, amit hangsúlyozni akartam. Hogy mindenben meg kell látni a jót, hasznosat, nem pedig szélkakas módjára változtatni az értékrenden úgy, hogy amiért mostanáig rajongtunk, az holnaptól már elítélendõ. Hát valami ilyesmit akartam. De egy kicsit visszakanyarodtunk a topik témájához, Párizst és Franciaországot említve. Kíváncsian várom majd, hogy írj a párizsi útról! Tényleg kicsit offos a beírásom, de kapcsolódni szerettem volna Csutek, Mia és Vojandi eszmecseréjéhez.
Már rég nem vagyok szomorú. Csak a tapasztalataimat írtam le. Azok pedig nem túl jók. Ilyen világban élünk. Talán a gyerekeink változtatnak rajta.
Hogy visszatérjünk az eredeti témához: egyéb utazásaink
Hogy visszatérjek az eredeti témához, amely onnan indult, hogy Görögország kontra Horvátország. Mi többszöri görög út után jutottunk Horvátországba, annak okán, hogy akkor még nem mertünk egyedül nekiindulni az útnak és senki nem vállalta be a hosszúnak tünõ utat, de Horvátországot igen. Jó, ma már mosolygok ezen, de akkor ez volt. Jelzem a következõ évben egyedül mentünk Görögországba.
Visszatérve horvátországi tapasztalataimra: szigetet választottunk, Pag szigetét. Na a kompon néma csendben voltunk a döbbenettõl. Kopár sziklák vártak a túloldalon, mindenki Zorán fehér szikláira asszociált. Aztán átérve a túloldalra már zöldellõ növényzet fogadott és életem egyik legjobb szállása. Mind két családnak komplett kétszobás, tágas lakása volt, külön terasszal, az udvarban grillsütõ, szökõkút. Csak mi voltunk itt, ill. a tulaj az emeleten lakott. Na vele nem volt igazán kapcsolatunk, ami a görög házigazdákhoz képest meglepõ volt. Igazán nem sikerült kapcsolatokat kiépíteni a helyiekkel, sokkal inkább távolságtartók voltak mint a görögök. Szinte mindenhol kiépített strandok voltak, ezek nekem nem tetszettek. Az állandó tengeri sün veszély is zavaró volt két gyerekkel. Találtunk ugyan homokos partot, de ott olyan hideg volt a víz, hogy nem mentünk oda többet.
Viszont csodás tengeri élõvilágot sikerült ott látni, amit azóta már Görögországban is láttam késõbbi utazásaink során, elõtte viszont nem.
De a sok sziget látványa miatt hiányzott az igazi "tenger élmény", a végtelen víztükör.
A tapasztalt árak okán óvatosan merészkedtünk be egy étterembe, ami szimpatikusnak tünt. Na itt azért volt kicsi "görögös" vendéglátás. A sok vendég miatt az elsõ alkalommal hosszúra nyúlt a várakozás. A görögök ezen nem problémáznak, itt folyamatosan kértek elnézést és ingyen sörökkel kedveskedtek. A végén talán még a fogyasztásból is elengedtek valamennyit. A további alkalmakkor már törzsvendégnek számítván ingyen itallal és kisebb ajándékokkal kedveskedtek. Na ez a hely volt a legkedvesebb emlékem innen, a leginkább "görög hangulat". Szép helyeket láttunk itt is, nem volt ellenséges senki, de kedves, közvetlen is csak kevesen. Zadar óvárosában megint kicsit visszaköszönt Stavros, de nem fogott meg az ország igazán. Hazatérve nagyon sok mesélni valóm volt, de nem érzem azt, hogy ide mindenképpen vissza kellene mennem. Persze gondolom megyünk még talán ide nyaralni, de ha nem Görögország akkor inkább egy új uticél. Most Spanyolország áll legközelebb ehez, kérdés mikor tud gyõzni Görögország felett. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez pénztárca függõ is, egy spanyol útra nyílván többet kell áldozni, vagy ott kevesebb idõt lehet eltölteni.
Sok igazság van abban, amit írtál. Most nem kezdek bele megválaszoolni mindent, mert megint eltérnék a témától, másrészt meg (sajnos) 15 perc múlva indulnom kell a munkába.
Amit Rebeka írt a horvát nyaralásról, ahhoz csak nagyon hasonlókat tudnék írni. Nekem abban az évben nem volt kivel nyaralni menni, és ismerõsök mentek Horvátba, így jobb híjján hozzájuk csapódtam. Mi Trogirral szemben a Ciovo szigeten voltunk, ami tulajdonképpen Trogirhoz tartozik. Horvátország szerintem mind természetileg, mind építészetileg nagyon szép. A tenger gyönyörû tiszta, de utálom, hogy köves, és amit mégjobban utálok, hogy ilyen lépcsõkön mész be a betonról, mintha az uszodában lennél. Elveszti ezáltal a természetes jellegét.
Mi negyed panzión voltunk, hogy valahogy ezt nevezzem, azaz csak vacsora volt befizetve. Elég érdekes helyi kaják voltak, de magyaros jellegûek inkább, mint töltött paprika, fasírt, kétszer hal. Nem minden ízlett. Az emberek abszolút távolságtartóak voltak, de kedvesek. A szállásunk csodás volt. Hatalmas családi házban voltak a kiadó apartmanok. Alul laktak a tulajék, mi 7-en voltunk egy 6 személyes lakásban. Úgy vettem észre (igaz én csak egyszer voltam, e ismerõsök már nagyon sokszor), hogy sokkal nagyobb választék van ott jó apartmanokban, nagyok, jól felszereltek...
Én nem hiszem, hogy megyek vissza, csak talán le egészen Dubrovnik környékére vágyom, ahol most Mia járt. Nem fogott meg ott semmi sem, nincs hangulat, vlahogy üres az egész.
Mi rögtön Görögország után mentünk Slano-ba,Dubrovniktõl 70km-re felfelé.Még a friss görög élményekkel tele voltunk,ezért még jobban éreztük a külömbséget:nem hullámzott a tenger,nem fujt a szél,a levegõ sem mozdult.A partja köves,kavicsos,keskeny.Hirtelen mélyülõ víz,gyerekemnek nem tetszett.Szerintem a szállások minõsségével próbálják kompenzálni a rossz dolgokat.De én inkább alszok sátorba 1 hétig G.be mint 1 napot H.országba.Biztosan van ott is szép hely,de én már nem vagyok rá kiváncsi.
na igen, pontosan úgy fogalmaztad meg, ahogy gondolom. a körítéssel minden rendben van... gyönyörû szép. csak hát az íze. olyan sótlan-semmilyen. én két helyen jártam már Horvátországban, Sibenik környékén, és most Dubrovnik környékén, de m indenhol ezt tapasztaltam. hozzáteszem, mindenhol körbekirándultuk a helyeket kb 100 km-es körzetben, szóval úgy érzem, hogy eleget láttunk belõle.
Mi tavaly egy hirtelen ötlettõl vezérelve döntöttük el, hogy Horvátországban töltünk egy hetet. Mivel este döntöttünk, reggel pedig indultunk, sátrat vittünk, biztos ami biztos alapon.
Elõször Ísztriára mentünk egy Pula melletti kempingbe. Gyönyörû, modern, csak éppen olyan sziklás a partja, hogy képtelenség strandolni. Akkor még a lényon nem tudott úszni, így egy 1x5 m-es területen tudott lubickolni. Ráadásul mindig lábalatt volt a közlekedõknek.
Innen tovább mentünk néhány nap után Krk szigetre. Stara Baska környékén találtunk egy kempinget, amire nem mondhatnám, hogy igényes lett volna. Nagyon zsúfoltnak és lepusztultnak tünt. Viszont olyan helyen tudtunk tábort verni, ahol küzvetlenül alattunk volt a tenger. Itt inkább kavicsos volt a part.
A lényeg az, hogy mi is rengeteget kirándultunk. Szép hely, de a part már-már egészségtelenül be van építve. Nem szeretem, ha a tengerpart le van betonozva. Ha nyaralni megyek szeretek közel lenni a természethez, ebben pedig semmi természetes nincs.
Az embereket nem találom túl kedvesnek. Látszik rajtuk, milyen viharos volt a közelmúlt. Pár évnek még el kell telnie ahhoz, hogy nyitottabbá váljanak a külvilággal szemben.
Talán akkor megpróbálom újra felfedezni.
Nincs beírva úticél.
Csak magammal nem vagyok kibékülve. Mivel nem ismersz, nem tudhatod az okát.
