Magyarország 2005. Május 30- júnus 5.
Szilvásvárad – Balaton, 2. rész
A Hortobágyi kiruccanás után egyet megint Budapesten alszunk anyunál, és egy ki-és bepakolás után másnap reggel a Balatonhoz indulunk. A már elõzõekben emlegetett szocializmus-kori vállalati üdülõk egyike, ahol gyerekkori nyaraimat töltöttem, Balatonszárszón volt. A gyár (ahol anyu dolgozott) privatizálása után a nyaralókat eladta. A szárszói nyaralókat a gyár régi dolgozói közül vették meg és felújították. Anyu még jóban van az egyik ilyen volt kolléganõjével, aki minden további nélkül odaadta nekünk a nyaraló kulcsait. Délre érkezünk Szárszóra. A nyaralóra – így több, mit 20 év távlatából – nem ismerek rá. Csak a hosszú stégre, 100 mely a sûrû nádas közt vezet a tó vizéhez, annak képe még mindig erõsen él bennem. Nevezhetjük ezt az egész magyarországi körutazást részemrõl akár egy nosztalgiautazásnak is. (E beszámoló kedvéért elõkerestem egy 30évvel ezelõtti képet is innen.)
A szállásunk szuper, kicsi de otthonos és a nagy udvar a lényeg nekünk, ahol esténként kiülhetünk majd egy sör mellé beszélgetni. Egy órán belül megérkeznek barátaink is, akiket két éve ismertünk meg a korzikai nyaraláson. Lejöttek hozzánk a mai napra. Kimegyünk együtt a hosszú stég végére. Itt nincs igazi vízpart, mert mindenhol széles sávban, sûrû nádas van. A stég kiszélesített végén lehet napozni. Fürdünk, napozunk, élvezzük rég nem látott barátaink társaságát. Majd egy-két óra elteltével elmegyünk a közeli büfék egyikéhez ebédelni. A réges-régen áhított hekk mennyei élvezetet nyújt, majd palacsinta és még fagyi is. Utána alig bírunk mozdulni. Visszamegyünk a nyaralónkhoz és hosszan beszélgetünk, majd õk este visszamennek Budapestre, mi pedig az erõsen szeles idõben elmegyünk Siófokra egy kellemes esti sétára. Az idõ lehûlt, de reméljük, holnap ismét szép lesz.
Másnap rossz idõre ébredünk. Így elindulunk kirándulni. Szárszóról nyugat felé indulunk. A közelben van Szántódpuszta. Ha nem jártunk volna a Hortobágyon, akkor a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ (nyaralóházak, kiállítások, akvárium, Ménes-csárda és Öreg-csárda, lovasbemutatók, kocsikázás, kutyavásár, Jakab-napi vásár...) megtekintését is programba vettük volna, de így most inkább valami mást szeretnénk látni. Elsõként Balatonbogláron állunk meg. A jelentõs bortermelõ város egy bazalttufa vulkán oldalába épült, ahol egy vaskori település maradványait lehet megtekinteni. Ezt meg is találjuk, miközben sétálunk, már csepereg az esõ. A közelben vannak az ún. „kék és vörös színû” kápolnák is. Boglár után Fonyódon állunk meg, ahol állítólag a Balaton legszebb mólóját építették. Erre ki is sétálunk és pontosan a badacsonyi tanúhegyekre látunk rá. Ezek láttán abszolút hihetõvé és elképzelhetõvé válik az itteni egykori vulkanikus mûködés.
Balatonszentgyörgynél megkeressük a Csillagvárat. Remekül ki van táblázva az odavezetõ kanyargós út. A Csillagvárat Festetics László építtette és csodálatosan fel van újítva és minden helyiségében a hajdani végvári vitézek hétköznapjait bemutató panoptikum látható. Nagyon élethû és nagyon tetszik minden. Az idõ közben egyre rosszabb, mi pedig Hévízen kötünk ki, ahol a tavat még sosem láttam. Úgy döntünk, hogy ebben az idõben nyugodtan fürdõzhetünk, így megvesszük a 3 órára szóló jegyet és bemegyünk a záptojás szagú fürdõbe. Itt egy kissé kiakadok az öltözõkön. Egy ilyen ismert hely, ahova rengeteg külföldi turista is látogat, ahova ilyen magas a belépõ, ennyire lepukkadt állapotban… Minden õsrégi, valószínûleg az építéssel egy idõs, lerobbant, koszos és undorító. Még öltözõkabinok sincsenek, csak közös öltözõ, olyan nyirkos, nedves fapaddal, amin már szinte mikroszkóp nélkül látni vélem az ott ugráló különbözõ candida-gombákat. Brrrr. Gyors öltözködés után irány a záptojáslé, azaz a tó vize. Kb. egy óra hosszát vesz igénybe, hogy teljes egészében körbeússzuk a tavat. A meleg vízben való úszás nagyon megerõltetetõ, sokszor erõs szívdobogást idéz elõ. Ami érdekes, hogy a testünk apró szõrszálain mindig apró buborékok tapadnak meg és ha végigsimítok a combomon, fehér ködfelhõként szállnak fel a buborékok a bõrömrõl, majd egy selymes érzés marad utánuk hátra. Kifejezetten hideg van, ezért a 3 óra alatt ki sem jövünk a vízbõl. Azután lassan kisüt a nap, és mi elmegyünk még Keszthelyre, megmutatom M-nek a kastélyt, és sokáig sétálunk a kertjében. Hazafelé megállunk Balatonmáriafürdõn és kisétálunk a hosszú móló végéig, ismét a vulkáni hegyeket bámulom. A naplementét a szárszói mólónkról nézzük végig, de majdnem belerepít a szél minket a vízbe. Hideg este van, csak rövid ideig tudunk kint ücsörögni a kertben. A hatalmas keresztes pókok még mindig ugyanúgy szövik hálójukat és üldögélnek bennük a fejünk felett a lámpa fényében, mint ahogy arra gyermekkoromból emlékszem.
Másnap szép idõre ébredünk, így strandolás mellett döntünk, de mire összeszedjük magunkat és kivonulunk a stégre, már be is borul az ég, tehát strandolás kilõve, újabb kirándulásra indulunk. Elsõ célpont Sümeg. Itt középiskolai osztálykiránduláson jártam már anno. Igazi mesefilm-vár-feelingje van a kis hegyen trónoló erõdítménynek. M-nek is nagyon tetszik, meg a kilátás is szép. Innen a Badacsony irányába autózunk tovább. A vulkáni tanúhegyek környéke tájvédelmi körzet és ismert bortermelõ vidék. Szeretnénk megtalálni a hírhedt bazaltorgonákat és a Rózsakõnek nevezett bazaltképzõdményt, ezért a Szent György-hegyhez megyünk elsõként. Meg is találjuk a parkolót, ahonnan egy séta során körbe lehetne járni az egész hegyet és így ezáltal megtekinteni annak bazaltképzõdményeit, de nem ehhez vagyunk felöltözve és õszintén, ennél egy kicsit egyszerûbbnek képzeltem el a bazaltorgonák lefotózását. A hegyen lévõ telkek rengetege között kacskaringózó földúton tévelygünk sokáig, míg végre lejutunk onnan. Magán Badacsony városán csak átautózunk, pedig itt akadna több látnivaló is, de az idõjárás kedvünket szegi mindentõl. Már délután 3 felé jár az idõ és megéheztünk. Egy vízparti hekkárúsról álmodozunk, de valahogy Badacsony után egy ilyennel sem találkozunk. Majd valahol megállunk egy útszéli csárdánál és igazi magyaros ételt rendelünk - a német nyelvû étlapból. Mire fizetünk, megint eltelik egy csomó idõ és mikor a nagyvázsonyi Kinizsi várhoz érkezünk, azt már sajnos zárva találjuk. Külsõ falára felmászva, onnan bámészkodunk befelé. Én már jártam itt gyerekként, de M-nek szívesen megmutattam volna. Ezután céltalanul autózunk tovább a Balatonfelvidék falvai között. Megkeressük Dörgicsét, ahonnan az egyik budapesti barátnõm származik. Hû, itt aztán vannak olyan villák, amilyeneket még Magyarországon tán nem is láttam! Mind Alsó- és Felsõ Dörgicsén is egy-egy 13. századi templomromot lehet megtekinteni. A kettõ között pedig tanösvény van. A nagyobbik templomrom körül szalonnasütõ helyek vannak kialakítva. Itt ücsörgünk és nézzük az alattunk elterülõ Balatont. A pillanatnak van valami romantikája, és ezért nincs is kedvünk innen továbbindulni. Kis üldögélés után azonban muszáj elindulnunk. Rátalálunk az örvényesi vízimalomra és annak múzeumára, de mivel már hat óra is régen elmúlt, ennek megtekintésérõl is le kell mondanunk sajnos. Pár fotót azért sikerült készítenem a kerítésen át.
Megnézzük a tihanyi apátág környékét még, majd elindulunk haza, tovább az északi parton. Már sötétedik, mire az egész Balatont megkerülve újra Szárszóra érünk.
Másnap hideg, esõs idõre ébredünk. Még ma és holnap lennénk itt, de az idõjárás elveszi kedvünket mindentõl. Ilyenkor talán várost nézni a legalkalmasabb, ezért elmegyünk Veszprémbe. Nem hoztunk magunkkal dzsekit, nem hogy a balatoni nyaralásra, de eleve Magyarországra sem, kötött kardigánban fagyoskodok a 15 fokos idõben. Mindezt június 7-én! Városnézésünket a várnegyed sziklatömbjén kezdjük (majd ott is fejezzük be). Itt látható a Tûztorony, a Fecskendõház, mely egykor tûzoltószertár volt, ma ipartestületi székház (falfülkéjében Szent Flórián, a tûzoltók védõszentjének szobra). Falán Veszprém címere és különbözõ iparágakat jelképezõ szerszámok láthatók; a Várkapu, a piarista templom és a copf stílusú püspöki palota. Amúgy meg a várnegyed majdnem minden épülete mûemlékvédelem alatt áll. Itt van még a Gizella kápolna, a várkút, a ferences templom és kolostora, egy barokk szentháromság szobor, a Szent Mihály székesegyház…és még sorolhatnám. Rettenetes szél tombol és néha az esõ is csepereg. Azt hiszem, nem kell magyarázkodnom, hogy a város összes szépsége sem tud minket most boldoggá tenni. Keresünk egy plázát, ahol megebédelünk és orrunkat lógatva megyünk vissza Szárszóra, hogy összepakoljunk és egy nappal hamarabb visszatérjünk Budapestre.
Ennyi volt a magyarországi nyaralásunk, melyre valószínûleg hosszabb ideig nem kerül ismét sor. Kár, hogy az idõ elrontotta és megrövidítette.
Legutóbb vojandi szerkesztette (2007-11-06 22:28:13), összesen 1 alkalommal |
Nincs beírva úticél.
Én Anikóét mát régebben olvastam, mert elküldte nekem mailben.
Ha másnem már ezért is megérte elolvasni.
Válasz a #48245. hsz-ra
Nincs beírva úticél.
