H.apci! Nagyon jó a beszámolód, és gyönyörűek a fotóid! Örülök, hogy Pargában Te sem csalódtál. Sőt! Sok mindenben én is hasonlóan érzek, mint Te, pl. Lefkadát és Thassost illetően.
Lefkadára én is kíváncsi voltam, nem akartam elhinni, hogy léteznek azok a "kékek", meg kellett győződnöm róla személyesen is, viszont ott nyaralni nem vágyok százszázalékosan, bár ki tudja még?!
Thassossal is úgy érzek, hogy kíváncsi vagyok nagyon, de nem érzem azt a nagy vonzó erőt, mint más helyekre, így mindig csak halogatom. Lehet, hogy ha odamennék akkor oda is visszavágynék majd, de egyenlőre még nem.
Lényeg, hogy nagyon köszönöm a beszámolódat, irigyellek, hogy ennyi csodás helyet láttál, de örülök, hogy megosztottad velünk.
Te jártál Kefalónián? Mi nem szövegelünk sokat egymással,de ezt mán megkérdezem ha a kékről és zőldről és a szépségről írogatunk.Csak úgy spontán mondom, ha nem veszed zokon...
Szia atosz! Már miért venném zokon?
Sajnos még nem jártam Kefalónián, még csak filmeken láttam azt a szigetet, de kíváncsi vagyok arra is, mint ahogy rengeteg sok másra még Görögországból.
Biztos, hogy gyönyörűszép, legalábbis a filmeken, de eddig még Lefkada viszi a prímet nálam a szineket illetően.
Szépségben pedig a tavaly látott öblök, partszakaszok Parga környékén.
Örülök, ha tetszett az összefoglaló. Éppen azt próbáltam érzékeltetni több esetben, hogy mennyire nem egyformán hatnak ránk ugyanazok a helyek, dolgok, látványok, s ez természetes. Értelmetlen dolognak tartok bármi vitát arról, hogy melyik hely szebb vagy jobb. Persze sok olyan hely van, amit a döntő többség szépnek, jónak értékel, de pl. Pargáról is olvastam már, hogy szép, szép, de semmi pézért sem nyaralna ott valaki. Én mindíg örülök, ha egy helyről többféle véleményt - akár szélsőségeset is - olvasok, sőt, akkor leszek csak igazán kíváncsi rá, s aztán majd eldöntöm, hogy hogyan viszonyuljak hozzá. Erre (is) jó pl.ez a fórum.
Ez igaz H.apci. Én is szivesen olvasok sok véleményt egy adott helyről, aztán az a biztos, amit én látok. Legalábbis én abban hiszek, hiszen nem vagyunk egyformák, és ez benne a jó.
Kedves H.apci!
Nagyszerű beszámolót alkottál és fantasztikusak a képed is. Én is elolvastam a szanaszét lévő , különböző topikokba szétszórt leírásaidat is és végre megszületett az összefoglalás, illetve keret.
Csodálatos út lehetett. Egyszer, ha a sors kegyes lesz hozzám mi is elmegyünk, valami hasonlóra.
Mégegyszer gratulálok és köszönöm.
Üdv: Josza
Igen, valóban szép út volt; elégedettek is vagyunk vele, annak pedig külön örülök, hogy talán sikerült elfogadható képet adnom az egészről, de az igazsághoz tartozik az is, hogy előtte voltak komoly aggályaink. Bonyolult dolog egy ilyen körutazás, ezért nem is bíztatok rá senkit, mert van rizikója. Hozzánk kegyes volt az időjárás, az autóm is jó partner volt végig, s elkerültek a komolyabb egyéb problémák is, de másképp is történhetett volna.
Nem volt még szó róla, de pl. én külön élvezem egy ilyen út során, hogy olyan helyekre is eljutok (kényszerűségből, mert a kijelölt helyeket össze kell kötni, s útba esik ami…), amiről addig nem is halottam szinte semmit, így nem is várok tőle semmit, aztán meg nem győzök megállni és bámészkodni.
Kedves H.apci!!!Egyszer már dicsértelek téged a képeid miatt,most had tegyem ezt újra a beszámolódért is!Emelem kalapom az olyan emberek előtt,mint amilyen te is vagy.Kitűzöl egy célt,beleveted magad,kilómétereket vezetsz,élményeid izesen irod le,s nem utolsósorban nagyon is bölcsen teszed mindezt,sok tapasztalattal a hátad mögött.Bár nincs szülinapod,de kivánok neked még nagyon hosszú életet,sok görög utazást és gyönyörű élményeket!!!
Ismét „bekukkantok” (Bulgáriából) szeptember elején Görögországba, s csak annyiban lesz körutazás, hogy jól körbejárom a kiszemelt környéket, ezért megfelelő topic híján, kínomban - írom ide a kérésem.
Nea Peramos a cél. Amit lehetett, minden szükséges információt összeszedtem már, az útiterv is kész, de ha esetleg üdült már ott valaki, örülnék egy kis személyes tapasztalatnak is. Láttam már képeket zsúfolt és kihalt tengerparttal is, olvastam remek halvendéglőkről, stb. Bázisnak szánom a helyet a környék alaposabb megismeréséhez Ouranopolis-tól Xanthi-ig.
Örülnék, ha valaki írna valamit a hely hangulatáról.