Én lehet, hogy különc vagyok, de én pl. jobban szeretem a viszonyélag turistamentes helyeket, sokkal több eredetiség van bennük. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fok ott tetszeni. Az jó, ha beszállsza lelkes beszámolóírók sorába, mert itt minden infóra szükség van.
Nem lenne gond, ha kevés lenne a turista. Az a bajom, hogy német, angol, lengyel és román turisták lesznek. Ezeket a nyelveket itthon is nagyon sokat hallom. Hajdúszoboszlón is csak német és legyel vendégekkel lehet találkozni ilyenkor. A fórumon olvastam, hogy az ilyen helyek drágábbak a többi helynél, mert a németek pénztárcájához szabják az árakat. Igaz viszünk magunkkal elég zsozsót, de ha kocsival megyünk, sokat kell tankolni, ha mindent látni szeretnénk, amit beterveztünk. A barátaink most elõször jönnek Görögországba. Két hét alatt nagyon sok helyre eljuthatunk, elvégre nem lehet 14 napig a napon lenni. Most még az a terv, hogy minden másnap kirándulunk.
Én már rengeteg helyen jártam Görögországban, és az idén harmadszor voltam "németként". Azaz én nem vagyok német (szerencsére), de a párom az, és így német utazási irodával is utazunk/tunk. Nem vettem észre semmiféle árbeli külénbséget az üdülõhelyek között, egyformán drága mind. De lehet, hogy van kivétel. Ezt csak megnyugtatásként írom.
Valahol olvastam, hogy ahol több a német és az angol vandég, ott magasabbak az árak. Sajnos nálunk így mûködik.
Pedig van egy régi mondás: "Jobb a sûrü fillér, mint a ritka forint".
A helyi árakat a külföldi vendég pénztárcájához szabják. Igaz, hogy azok a két P betüs marketben vásárolnak.
A lényeg, hogy 43 nap múlva kalandra fel
Állítólag ez a kép is Fourkán készült. Teljesen megnyugtat ez a látvány ha kicsit feszültebb vagyok. Háttérképnek is ezt tettem be.
Andi!
Nagyon tetszett a beszámolód Samos-ról. Szivesen elmennék én is ha nem félnék a repüléstõl. A képenek még csak a felét láttam. Az állatos "aszfalt rajzok" kivételével, nagyon tetszik.
Ezt már én is hallottam mástól, hogy ott, ahol angolok vannak és németek, ott minden drágább. Ilyen hely pl. Korfu is, vagy pl. Neos Marmaras is.
Egyik helyen se voltam még, de állítólag tele vannak angolokkal és emiatt drágább helyek is.
Nagyon szép helyre fogtok menni nyaralni.
Én már voltam Vrasnán. Igaz, hogy szeptember közepén, amikor már kevesebben vannak, de nekem tetszett. Van ott egy pékség (remélem még megvan), én ott vettem állandóan a baklavát . Közel van Stavros és szinte összenõtt Asprovaltával.
Ezt komolyan mondod,hogy Asprovalta már szinte összenõtt Stavrossal?
Én már nagyon régen jártam arra és most nagyon elcsodálkoztam.
Életem elsõ "görög" nyara Asprovaltán volt és talán a legszebb nyaralásaim egyike is.
Korfun valóban nagyon sok angol van.
De ha szeptemberben megy valaki-én eddig kétszer is-,akkor már
egyáltalán nincs drágaság.
Napról napra mennek le az árak.
És ez igaz az üzletekre is,meg a parton a kölcsönzésre is.
A tavernák sem drágák.
A németekkel nekem semmi bajom nem volt,de az angolok nagyon
alja módra tudnak viselkedni.
Otthon apuci teletömi a zsebüket lével,felrakják a repülõre,addig sincs otthon a gyerek.
A nyaralás egész idejét meg a kocsmákban töltik.
Mindig ezen szoktunk szörnyülködni.
Az angol elmegy külföldre nyaralni és mit csinál?
Az angol,vagy ír Pubban tölti az egész napját.
Mert ott más nemzetiségût nem látni.
Persze nem lehet általánosítani,mert biztos vannak "normális" nyaralók is köztük,lehet,hogy csak mi botlottunk mindig ilyenekbe.
De nekem a nyaralás egész másról szól,mint nekik.
Még jó,hogy nem vagyunk egyformák.
Milyen is lenne akkor a világ!!!