Nem túl egyoldalú így a személyeskedés? Neki ez a neve - és a Tiéd?
Ja, már értem
És lerágott csont - van más hír is Lefkadáról (mármint érdemi)?
Már én is értem, mert visszakerestem. Te is a fantáborba tartozol, szóval mielőtt belemennénk, talán zárjuk is le a kérdést.
(Ha Pajaként említettem volna Pált, és szeretettel csüngtem volna minden szaván - még akkor is, amikor köszönni elfelejtett, de előadta a fontos embert, vagy éppen saját magát sztárolta ahelyett, hogy mi végre útnak indulhattunk volna, akkor neked is a spanod lennék. Így ez kimarad, de sebaj. Véleményszabadság, mi???? És itt a pont az egész móka végén, mert nem akarok melót adni a moderátoroknak, ráadásul erre sok időm sincs.)
Mit értesz érdemi info alatt???? Sokat jártam, sokat láttam, keveset költöttem, és jól éreztem magam. Aki kíváncsi valamire, úgyis kérdez.(Ahogy láttam, Pontikosnak is rögvest neki ugrottál, pedig ő írt friss tapasztalatokról - vagy az a baj, hogy ő sem élt Pál "csaknekedcsakmost" hajókirándulásával????)
Ezek szerint az Apollon nemcsak Toloban nem talált megfelelő idegenvezetőt, két éve Nei Poriban is megjártuk velük. Még jó hogy egyénileg utazunk mindig így nem vagyunk kiszolgáltatva az idegenvezető hangulatváltozásainak.
Igazad van, inkább Lefkada szépségeiről írjatok és ne menjen át a fórum személyeskedésbe.
Szerintem nincs olyan utazási iroda akinek tökéletes lenne a kinti idegenvezetője.
Mondjuk én egy normális embert sem ismerek
Örülök Csavargó, hogy ennyire tetszett kint minden, és ilyen jól sikerült a nyaralásotok.
Nekem nem volt ekkora szerencsém, én bizonyos dolgokon fennakadtam, ezért nem volt 100%-os a nyaralás, vagyis olyan mint Zakynthoson volt.
Én még mindig azt mondom, az ember messziről kerülje el az utazási irodákat, az a biztos.
És Csavargó, ne engedd, hogy felidegesítsenek itt, az értelmes ember látja az első pillanattól fogva mi a helyzet, a többieknek meg nagy fityisz! (ahogy nagymamám mondaná)
Ki kell, hogy javítsalak igenis van olyan iroda, akinek jó a kinti idegenvezetője. Méghozzá Toloban: Ági és Kriszta (Grand Tours-Ibusz)
De ez itt már lassan off.
Ezt azért nem merném így kijelenteni, hogy nem talált megfelelő idegenvezetőt, mert borzalmasan sokan nagyon boldogok voltak vele. Én csak annyit írtam, hogy alapvető hiányosságai voltak (ami engem érintett) - az elszállásolás és hazaindulás megszervezésénél (valamint pár modorbéli "baki"). Vigyázz, hogy fogalmazol, mert leharapják a fejed!
(Hozzáteszem, más irodákkal, máshol szintén nem feltétlenül álltak a helyzet magaslatán az idegenvezetők, de az érkezés/indulás csak most volt borzalmas - és ez egyébként kis odafigyeléssel javítható lenne. Nem bírom, ha birkának néznek, és itt keményen erről volt szó. Az Apollonról majd az utazási irodáknál írok.)
Nekem nem volt ekkora szerencsém, én bizonyos dolgokon fennakadtam, ezért nem volt 100%-os a nyaralás, vagyis olyan mint Zakynthoson volt.
Mi volt a gond? (Hátha más okulhat belőle?) Azért érdekel, mert én is jártam Zantén, és nekem (nekünk) Lefkada abszolút überelte.
firkamano írta:
Én még mindig azt mondom, az ember messziről kerülje el az utazási irodákat, az a biztos.
Egyetértek!
firkamano írta:
És Csavargó, ne engedd, hogy felidegesítsenek itt, az értelmes ember látja az első pillanattól fogva mi a helyzet, a többieknek meg nagy fityisz! (ahogy nagymamám mondaná)
Köszi. Most már én is látom. Hülye voltam, hogy leálltam (csak az a fránya önérzet...)
Ha bvisszanézed a hozzászólásokat, július 12 után írtam, akkor értünk haza.
Nyugi, én elfogadom és nem kötöszködöm, hogy Lefkada nektek jobb volt mint Zakynthos, nekünk épp fordítva. Zakynthos az álom nekünk, és jövőre éppen ezért vissza is megyünk.
Majd ha lesz időd, olvasd el mi miatt nem zártam annyira szívembe Lefkadát. De Lefkada védelmében (hogy jót is írjak): a strandjai jobban tetszettek mint a Milosi strandok. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ilyen ember
Zuhanyt megmondom őszintén, nem kerestünk. Vagyis csak Kathismán és Dessimin (mert ezekről olvastam itt), de mivel elsőre nem láttuk meg, nem is foglalkoztunk vele.
Egyedül Perigalinál tusoltunk. A lombok között van a csap, sasszemmel ki lehet szúrni.
köszi az infót.
A Keleti parton csak egy helyen mentem be a vízbe, nem szeretem az egyszerű vizeket, illetve a szállásunk is ott volt, így a parti zuhanyzás nem volt létszükség.
A nyugati parton lett volna jó, mert olyankor egész nap úton voltunk, jó lemosni magunkat mielőtt felvesszük a ruhát.
De mindig volt nálunk 1,5 literes csapvíz, így ezt is megoldottuk.
No, visszakerestem, és láttam, hogy valóban mindenkit darabokra szednek, ha rosszat ír.
Nekünk most szerencsénk volt az idővel (eltekintve az első nap egy órán keresztül ömlő esőtől). Anno mi pont Zantén "jártunk pórul", egy napig bitang rossz idő volt (ugyanebben az időszakban), és a tenger is sok helyen cidris volt (itt klassz meleg mindenhol). Úgy tűnik, lassan már a statisztikákra is fittyet hányhatunk.
Az emberek néhol valóban érdekesek voltak, és nem feltétlenül viszonozták a köszönést - mi ez Nidriben tapasztaltuk, amit betudtam a tömegturizmus hatásának. Amikor képeslapokat nézegettünk, őrült módra kirohant a bácsika (és bár még egyhez sem értünk hozzá), elkezdte rendezgetni az egészet... hát otthagytuk. Viszont hál' istennek sok pozitív tapasztalatunk is volt ezen a téren (is).
Szemét valóban sok volt (jártunk olyan hegyi ösvényen is, ami egy szemétteleppel vetekedhetett). Nekem ez már sajnos "hozzátartozik" Görögországhoz. Egyszerűbb eldobni, úgy tűnik (és ez nem feltétlenül és csak a turisták sara).
A vízeséshez nem jutottunk el. Utolsó délutánra hagytuk, és mivel rugalmasan kezeltük a programunkat, teljesen máshová bóklásztunk el. Sajnos az egy hét nem elég mindenre. Nem bánom, hogy kimaradt, mert sok szépet láttunk, és nagyon jókat fürödtünk.
Akkora pókok lógtak mindenfelől, hogy megálltam, és nem mentem tovább (már az elején).
Mondtam páromnak, menjen, fényképezzen, majd megnézem képekről.
Na de nem hagyta magát, vagyis nem engedett a hisztimnek, és "felcipelt". A törölközőbe bugyoláltam magam, összegörnyedve a legkisebb méretre úgy mentem a vízesés felé.
Hát mit ne mondjak sokan hülyének néztek, de egyszerűen remegtem a félelemtől, hogy mikor ugrik rám egy pók.
De végül ott is voltunk, csak sajnálom hogy sok turista volt éppen akkor, és nem tudtam olyan képet csinálni mint amilyet terveztem.
És melyik volt a kedvenc strandotok? Nekünk Ag.Nikitas méghozzá a legbaloldalibb fele (ha a vízzel szemben állsz). És persze porto katsiki, csak sokat kellett utazni érte.
Kónyu!
Bocsika, de indulás előtt végigolvastam a fórumot, kérdeztem, meg minden. Arról valóban volt szó, hogy bizonyos helyek elérhetők gyalog, de azt senki nem írta, hogy járgány nélkül mennyi helyre lehet eljutni! És, mivel jómagam tömegközlekedő, bóklászó nyaraló vagyok, fontosnak érzem, hogy ha esetleg egy hozzám hasonló kósza szellem idetalál, egyértelműen lássa, mi a pálya (mert pl. lásd Skopelos topic, ahol következetesen kijelentik, hogy Ag. Ioannis csak kocsival - én meg nem győzöm írni, hogy két lábbal jártam ott...). Hát ennyi.
A legszebb részek gyalog és busszal nem elérhetők? Mire gondolsz?
A hajóutakról nem árt személyesen érdeklődni, mert szezontól és időjárástól függően kisebb változtatások lehetnek - mindhárom nagy hajón.
Ezt mondjuk talán fölösleges volt hozzá tenned, mert épeszű ember magától is rájön, meg ennyi erővel mindenhez hozzátehetnénk. (Mert a motor most x, holnap x-2, de tegnapelőtt x+1). Amikor meg befizeted a kirándulást, még úgysem tudod, milyen időben hajózol ki másnap (sokadik nap) reggel... és azt sem hiszem, hogy az Apollonosok majd több napon kínálnák a hajókázást (logikus okokból kifolyóan). Napestig folytathatnám a példákat, de minek? Nem vagyunk hü***gyerekek.
De azért köszi, hogy minden szavamba belekötöttél (nekem is).
---------------------------------------------------------------------------------
Verka!
Ahol mi jártunk busszal:
1. Nidri - Lefkas (kb. 30 perc)
- és onnan gyalog szélmalmok, Fleva Bay, Gira, és a hídon vissza. Baromi hosszú, fárasztó, árnyékmentes, sokat fürdős, szép volt.
2. Nidri - Kathisma (közel másfél óra)
Kathismáról gyalog vissza Ag. Nikitas és Milos, majd Ag. Nikitasból busszal haza. (Ha több napod van, és sok erőd, akkor Kathismáról a Kalamitsi öböl 4,5 km a másik irányban. Nekünk sajnos már nem fért bele az időbe.)
Ez közvetlen járat, tehát egyben veszed meg a jegyet, de előfordulhat, hogy Lefkasban az össze utasnak át kell szállnia egy másik buszra. A jegyet mindig őrizzétek meg, mert Lefkas után újra ellenőrzik!
3. Nidri - Vassiliki (kb. 1 óra).
És onnan gyalog Aghiofili.
4. Nidri - Vlicho (5-10 perc).
Onnan gyalog Dessimi, majd a félsziget végén álló templom.
Paja tájékotatása alapján a jegyek ára egységesen 1.70 - mi egyszer sem fizettünk annyit... Lefkasba és Vlichoba 1.40 volt, Kathismára 3.10, Ag. Nikitasról hazafelé 30 centtel olcsóbb, Vassilikibe 1.80.
A menetrend most szept. elején változott, szóval arról már nincs infom (de az apartmanban kifüggesztett már nálunk is elég elavult volt). Gondolom, az utazási irodákban lesz friss (vagy akár a neten is), mi Lefkasban, a buszállomáson kaptunk egyet. Arra figyeljetek, hogy akár egyik napról a másikra is kihúzhatnak járatokat...
A fentiek egyébként fedik is a sziget három vonalát:
Lefkas - Vlicho/Kathisma/Vassiliki.
Természetesen az útba eső településeken megállnak (integetni nem árt), csak arra figyeljetek, hogy némelyik rövidebb útvonalon jár (de ezt érthetően jelzik).