Szia Edina!
Van 2 tekercs wc-papír.
Ahány fő annyi pohár, csésze és evőeszköz.
Egy lábas,egy serpenyő és egy fedő.
Rezsó,hűtő,páraelszívó és hajszárító.
Én vittem nagykést. Légkondi 30€/hét. Napi nincs.
Igaz én még hajnalban fáztam is,úgyhogy nem
kellett.Te már biztos nem fogsz.
Ha úgy alakul a hazautad, még a szoba elhagyása után is tudsz délután zuhanyozni a földszinten,tusfürdő is van.
Ez volt a 4. görög utam -3 Paralia, 1 Sarti-,de messze a legigényesebb.
Tuti jófejek a tulajok?/gondnokok?.
Ja,és van tv is.
Duna tv és szabadon fogható csatornák.
Tavaly mi is így jöttünk haza.. pedig évekkel ezelőtt mindig csokibarnán érkeztem haza.. Félek is, h. idén korai lesz a július közepe.. de nem hagyom, h. eltérítsen!!
Szia Tom!
Én a Cocus beachnél laktam,ott lehet bőséggel szabad helyet találni,de a hullámtörők között nemigen. Persze nem néztem végig,de a kedvenc helyeimet végig berakodták. És hát jó nagy területet be is láttam.
Nagyon kevesen vannak a túristák még most is.
Emica, az utolsó két mondatot ki tudnád bővebben fejteni kicsit? Sejtem hogy van ez, de jobb lenne ha olyan valaki elmondaná, aki frissen volt ott. Én legutóbb 2 éve voltam Paralián, majd idén megyünk barátnőmmel, és jó lenne tudni hogy van ez pontosan. Múltkor még ugye nem volt így, nem tudom mennyire változott a part, meg ez a napernyős dolog. Mi úgyis sajátot viszünk, csak hogy el lehet-e férni úgy, vagy annyira telerakták napernyőkkel, hogy csak nehezen?
Köszi előre is a választ!
Most jöttem meg Paraliaról. Szegeden vagyok a virágpiacon.
Hát,nem lettem csokibarna...
Az Ino apartman fantasztikus. Medúzák vannak bőséggel. 2 nap húzódtak csak be a mélyvízbe.
A Cocus beach kristálytiszta.
Az öreg fradistás gyrosos eltünt.
A kalózhajó kirándulásunk elmaradt,mert kevés volt a jelentkező.
A nagy viharok elkerültek a héten,szerdán esett félórát,azaz inkább szemerkélt.
Szegény Nei porisok viszont egész héten áztak.
Ja,és már alig van ingyenes strandszakasz. A hullámtörős részt már teljesen beépítették napernyőkkel.
Helló-Pöpi,mondtam,hogy jelentkezem szuper jó volt a kalózkodás, ötvenesek voltunk.görögmintás nyaklánc,kopasz ...biztos emlékszel a "drakulagrof" névre...azt szeretném kérdezni tőled mint szakértőtöl van e olyan,hogy két hét buszos mert nem nagyon találok,mi kocsival nem megyünk mert nincs vele gond,megköszönném a segítségedet! Köszi --csáó
Wifi az Armenistis kavezoban is van, szoktak is sokan laptoppal ott egesz nap uldogelni, es a tengerparton van, igy napozo agyak is vannak, a laptopod pedig bennt hagyhatod a kavezo reszben,figyelnek ra es az sem mellekes,hogy egy magyar lany a felszolgalo
Megtalaljatok a templom es az Omilos disco kozotti reszen a foutcan a tengerpart feloli reszen, ha valaki ismeros erre, akkor majdnem az iskolaval (napkozi) szembe.
A medúzákkal kapcsolatban: biztosak lehettek benne, hogy akkor lesz tele medúzával a tenger amikor én két hét múlva elutazok eddig minden paraliai nyaralásnál úgy volt, hogy se előtte, se utána nem volt medúzás a tenger, de amikor én voltam mindig ott keringtek körülöttem amúgy nem veszélyesek, azt a nagy buborék dolgot a fejük helyén meg is lehet ám simogatni
más kérdés: említette itt valaki nemrég hol lehet wifit találni... én még azt is hallottam hogy az orvos előtt is lehet találni..mennyi igaz ebből?
Igen, van hajszárító is az apartmanban.
Negatívumot nem tudok mondani, talán annyi, hogy a közelben van a Cocus Disco és nekünk egyik éjjel kijutott a hangos zenéből, de egyáltalán nem volt vészes.
Hullámtörők vannak a hozzá legközelebb eső partrészen.
A legjobb rész szerintem Parália és Olympic Beach között van. Ott inkább helyiek vannak és nincs az a nagy tumultus.
Egy utcával feljebb a sarkon találtok egy kis szupermarketet és az viszonylag olcsó volt.
Végre valaki... Elég sok kérdésem van... Valahol olvastam, hogy van hajszárító is... Igaz ez? Van valami negatívuma az apartmannak? A közelben melyik boltot ajánlod, melyik a legolcsóbb? Láttam, hogy nem a központban van...erre felé már összefüggő a tengerpart vagy még itt is hullámtörők vannak? Melyik partszakasz a legszebb? A telefonfülkék csak kártyával működnek, vagy van ami euróval is?
Válaszodat előre is köszönöm!
Márti