Annak aki még nem volt gö-oban navigációs rendszerrel!!!
Becsülettel mindent végigolvastam és bevallom nem igazán fogott meg a koordináta pontok, amiket írtatok hiszen mi csak Paraliára megyünk (HOLNAP!!! ).
DE!!! Pénteken a ráérős időmben gonoltam beütöm az uticélt a navi-ba erre mi történik , NEM ISMERI FEL GÖRÖGORSZÁGOT!!! A gép csodája!!! Irány a számtech bolt ahol vettük mondom álítsák be én nem vagyok egy műszaki zseni . Nem tudják még most is töltenek vmi progit hozzá..... . Tehát csak annyit aki így akar indulni ne csak a sok minden mással hanem ezzel is foglalkozzon. .
Én véleményem is az, hogy pusztán a navira hagyatkozni nem igazi. Jó ha az ember nagyvonalakban látja magaelőtt az utat. Pl papírtérképen átnézi merre kell mennie.
Háááát, nem tudom, hogy ezek után mit mondjak: OFF
Jox, bocsi, de még reagálok (van egy másik topic erre)!
Ilyeneket csak az mond (ír), aki nem használ rendszeresen navit, mert amit leírtatok, azt mind tudja a navi. Ja nem nyomtatja ki
De mitől más az, hogy a navin látod, hogy az út nem is arra van, van ugyanezt látod kinyomtatva?
Tavaly ez volt a helyzet Kateriniben, mert teljesen új utak tereltek minket Paralia felé. A naviból egyből kiderült, hogy hol vagyunk (bár út nem volt ott, csak a mozgó nyíl), míg a papíron kereshettétek volna, hogy hol is vagytok!
És a klasszikus történetem, amikor Kateriniben az origi görög (athéni gyártású) térképpel nem sokra mentem, mert nem voltak a házakon utcanevek
Navi párti vagyok, használom, hibáit elfogadom (de az ember okozta hibákat kiküszöbölöm), sok olyan helyre jutottam el, ahova más térképpel nem lett volna lehetőségem. És időben is tudom, hogy mennyi van hátra
#1088612009-07-10 20:46:16 Válasz a #108859. hsz-ra
Hát én arra az esetre gondoltam kinyomtatni ha bekrepál a cucc
Mert hát akkor nem tudod kiolvasni.
Én még csak most fogom használni a navit, de én is pártolom. Csupán a fent emlitett ok miatt nyomtatom ki a főbb manővereket.
Magyarországról a görög határig tulajdonképpen nem is kellene navi, hiszen csak rá kell menni a szerb autópályára (van ahol nem egészen autópálya, csak autó út), és irány GREECE.
Mi már akkor jártunk görögbe, amikor még hírből sem volt navigációs eszköz. Még a magyar honvédségnek sem!
Egy egyszerű több országot felölelő (Balkán) térképpel vágtunk neki, és mindent megtaláltunk amit akartunk. Athénban navigáció nélkül is megtaláltuk az Akropoliszt!
Egyébként nekem van navigációm, és tulajdonképpen az idő sporolásra használom. Nem kell kérdezősködni, de ha nem működik jól akkor sem esünk kétségbe. Sajnos mostanra eljutott a többség oda, hogyha valamiért nem működik a navi, akkor kezét összerakja és az istenhez fohászkodik, hogy induljon el újra a navigációja.
Én most júniusban háztól-házig 4240 km-es utat tettem meg a görögországi út során. 30 év alatt kb. 18-szor voltam autóval görögországban. Idén januárban vettem meg életem első navigációját, egy munkám miatt, tehát kezdőnek számítok. Ezek ellenére végig be volt kapcsolva, hiába csukott szemmel is odataláltam volna.
A táblák alapján el lehetett volna szinte mindenhová jutni, de főleg érdekességként, és a plusz szolgáltatásai miatt használtam. Például a gyerekek jó szokása, hogy az indulás után két órával elkezdik, majd 15 percenként megkérdezik, hogy "Hány kilométer még? Mikor leszünk ott? Erre minden pillanatban tudtam válaszolni. Az érkezési időt is elég pontosan jelezte.
Plusz szolgáltatásaiból használtam pl. a benzinkutak listáját, amikor elkezdett fogyni az üa. pl. Belgrád után, bejelöltem köztes pontként egy OMV kutat, nem volt bizonytalan, hogy hol lesz legközelebb kút.
A Meteorák felé kicseszett velem, mert Larisszában terelés volt, és ő szépen újratervezett, majdnem Trikaláig alsó úton falukon vezetett keresztül, már röhögtünk azon, hogy a falusiak hogyan néznek ránk, mint a földönkívüliekre. Innentől kezdve nem hittem teljesen neki (még a hangot is átállítottam a hazudós csajsziról), és ellenőriztem a táblákon, hogy jót mond-e?
Tehát én biztos, hogy a térképet is mindig beteszem mellé, de váratlan szituációban, pl. baleset miatti terelésnél nagyon jól jöhet. Mondjuk én azt is szerettem, hogy hegyi, szerpentines úton mindig előre látom a következő kanyarokat, és érdekességként néztük a magassági értékeket is.
Jelen pillanatban Makryialoson ülök a szállás teraszán, és élvezem a jól megérdemelt pihenést. Idefele működött azIGO8, csak azt nem tudtam miért akar Szófián keresztül küldeni?! Mint kiderült nincs raja Makedónia térképe. Ha valaki tudna küldeni a studis@citromail.hu-ra hálás lennék érte. Nem mintha eltévedtem volna Makedóniában, de jó lenne ha lenne!
Keresem még a Thesszalonikiben található Magic Park gps koordinátáit! Ez fontos lenne!
Előre is köszi ha valaki tud segíteni!
Studis
Jelen pillanatban Makryialoson ülök a szállás teraszán, és élvezem a jól megérdemelt pihenést. Idefele működött azIGO8, csak azt nem tudtam miért akar Szófián keresztül küldeni?! Mint kiderült nincs raja Makedónia térképe. Ha valaki tudna küldeni a studis@citromail.hu-ra hálás lennék érte. Nem mintha eltévedtem volna Makedóniában, de jó lenne ha lenne!
Keresem még a Thesszalonikiben található Magic Park gps koordinátáit! Ez fontos lenne!
Előre is köszi ha valaki tud segíteni!
Studis
Szia!
Beütöd a keresőbe :Google térkép- majd bemásolod a koordinátákat.
40.556714,22.994717 és kész.
#1094892009-07-15 18:23:22 Válasz a #109486. hsz-ra
Szia!
Azt nemtudom én kézzel szoktam pötyögni ha fogalmam sincs merre keressem a célpontot. Mio P550 Valószinű félreértettük egymást,nem az igo-ba másolom hanem a netes google térkép keresőjébe. Többnyire ha keresek valamit ott nézem meg a koordinátákat majd azt ütöm be a gps-be.
É 40.556714
K 22.994717
#1095362009-07-16 07:54:50 Válasz a #109486. hsz-ra
Háát, én csak azt ismerem, hogy egy helyen a térképen pöttyintesz és a helyi menüben új poi.
Ezen kívül létezik még a poi importálás is, de nekem a poi szerkesztő nem futott a PC-n, miután feltettem a PDA emulátort. Így 1-2 imprtálást követően nem használtam. (de ez is működött)