#1118232009-07-30 19:58:18 Válasz a #111807. hsz-ra
Szia igen a Grand toursról van szó de ez van akkor füt fát hordtam rájuk de már nem érdekel sőt nagyon szivessen utaznék velük mert eddig nekik volt a legkényelmesebb búszuk annó a jorgoséknak volt még ilyen kényelmes és még a Forgó travelnak a többit inkább hagyjuk,idén 13-ik alkalommal megyek busszal szóval igen edzett vagyok ez ügybe
M8i 2007-ben az Aeolussal utaztunk Paraliára.Reggel 8-ra értünk az apartman elé, de csak 12-kor tudtuk elfoglalni, mert 10-kor költöztek ki a szobákból.A bőröndök egy előtérben voltak addig, s mi azokoön üldögéltünk, vagy felváltva sétáltunk.Valahogy nem idegesítetteük magunkat ezen..a lényeg, hogy Göröghonban voltunk:-))Hazafelé csak délután 6-kor indultunk és természetesen már reggel ki kellett költöznünk.
Ezen eszembe sem jutott zúgolódni...ez bele van kalkulálva a buszos útba.
Mindenki közlekedik, s nyilván tisztában van vele mindenki, hogy mennyi minden jöhet közbe az utakon..
Sziasztok!
Most én is csupa-csupa negatívumot fogok leírni, csak hogy jobb kedvetek legyen Annó mi a Bitour utazási irodával mentünk Sartira. Életem első utazása volt külföldre, így természetesen nagyon vártuk. Semmit sem tudtunk az utazási irodáról. Reggel 6-kor volt a találkozó egy téren. Mi jó korán, már 5-re ott is voltunk, mindig időben, le ne késsük. Fél 6-kor bejött a busz, jött a sofőr, hogy lehet bepakolni. Mivel még nem voltak sokan, a busz legbelső zugába kerültek a táskáink, majd fel a buszra, hogy a legjobb helyeket válasszuk:) Egy fél óra elteltével megtelt a busz, jött az idegenvezető, első kérdése: Na, mindenki itt van, aki Rómába megy? Ekkor a fél busz nevetni kezdett, és egyszerre kezdtünk el pakolni és felállni. És akkor gördült be mellénk a görög busz. Még jó hogy nem Rómában derült ki, hogy nem is oda készültünk:) Jó buli volt, főleg, hogy ki kellett pakolni a buszt, mert nekünk voltak legbelül a csomagjaink. De csak nevetni tudtunk, hogy majdnem rossz helyre mentünk. Na, bepakolás a buszba, ami persze késett, aztán irány Hellász!!! Még egy óra sem telt el, de már is érezni lehetett a koviubi kellemes illatát. De gondoltuk belefér, legközelebb hozunk mi is egy kis Pálpusztait:) A tesóm egy óra múlva már mozdulni sem tudott, mert az a busz nem éppen egy két méteres emberre lett tervezve. Persze akkoriban volt valami járvány, úgyhogy Szerbiában jó pár órát kellett várnunk, de addig bratyiztunk a többiekkel. Aztán átvezettek minket, mint egy csordát valami büdös fertőtlenítős lötyin, hogy biztosak lehessünk benne, nem lesz száj-és körömfájásunk. A következő határnál ismét jó sok várakozás, mert az egyik utasról kiderült, hogy kevesebb, mint 3 hónap múlva lejár az útlevele, és ez kizáró ok az országba való belépésnél. De ezt is megoldották. Lassan megérkeztünk, és megláttuk a csodálatos tengert, és mindent elfelejtettük, még azt is, hogy nem álltunk meg szinte sehol sem pisilni, mert be kellett hozni a lemaradást. A látvány mindent pótolt. Csodálatos volt az a pár nap amit ott töltöttünk. Ennél már csak a hazafelé út volt kalandosabb. Arra már nem emlékszem, hogy melyik országban, Szerbiában vagy Macedóniában jártunk, csak arra emlékszem, hogy hajnali 6 körül egyszer csak mindenkit egy hatalmas durranás ébresztett. Megállt a busz, körülöttünk mindenhol csak susnyás, sehol egy emberi lény. Pedig már igencsak szólított a természet mindenkit...Az út mellett álló kukoricás mindenkit csábított, így kénytelenek voltunk beosztani: fiúk jobb kukoricás, lányok bal kukoricás. Persze, azt csak az esemény után láttuk, hogy egy sorral arrébb a gazdálkodók, akik éppen kapáltak, mindent láttak. De csak nevettünk egy jót. Kb. 11 felé vittek minket egy árnyékosnak nevezett helyre, ahol árnyékban 40 fok volt. És akkor ott kiderült, hogy kardántengelytörésünk van. Tehát nem egy egyszerű gumicsere. Persze az iroda biztosítása nem volt rendben, de ha rendben lett volna, ott azzal sem tudtak volna mit kezdeni. Se víz, se étel abban a szerelő műhelyben. Mivel megéheztünk, a szomszédból átnyúló fákról kezdük el lopkodni az almákat, bár folyton néztünk a vállunk fölött, hogy mikor lőnek, hiszen nem volt éppen a legbékésebb ott a politikai helyzet. Kb. egy kilométerre volt egy meki, de persze nem mehettünk, mert folyton azt mondták, már csak 10 perc. Csodák csodájára délután ötre megjavították a buszt, miután kifizették a sofőrök zsebből. Több órán át tartott az alkudozás, és ugyan a nálunk lévő italok (már akinél még volt) meghaladták a 40 fokot, de legalább elindultunk. Hazafelé egyszer csak azt vettük észre, hogy az előttem ülő lánynak szétesett az ülése. Újra összeraktuk, és mivel attól féltünk, hogy szétesik a busz, szinte meg sem mozdultunk. Unalmamban véletlenül nekitámasztkodtam az ablaknak, aminek az alján hirtelen 10 centis lyuk tátongott. Ezen már tényleg csak nevetni tudtunk, hogy Cabrió buszt csináltunk belőle. De pozitívan fogtuk fel, legalább jött egy kis levegő, mert azt elfelejtettem mondani, hogy nem volt légkondi....Szóval éjfélkor átléptük végre a magyar határt...mindenki éhesen, épen. Ott ettem életem legjobb gulyását (sosem szerettem), amire az utazási iroda vendégei voltunk. Szomorúan állapítottuk meg, hogy újra otthon vagyunk.
Pár hónappal később jött a hír: A Bitour csődbe ment!
De igazából mi már akkor is csak a jóra emlékeztünk, (de igazából az egész utat poénra vettük) vagy pedig arra, hogyan "éltük" túl a hazautat!
Kellemes utat mindenkinek, és elnézést a hosszú szószólásért, remélem ezért nem fogtok kidobni. Csak meg szerettem volna veletek osztani életem egyik legkedvesebb utazását!!!! És hogy minden csak hozzá állás kérdése.
#1118612009-07-30 21:51:27 Válasz a #111858. hsz-ra
Vaesz!
Ez fantasztikus! Csodálatos! Neked igazad van, minden hozzállás kérdése. Meg egyébként is megszépülnek az emlékek.
Fáj a hasam a röhögéstől! Köszönöm!
Üdv.: VargaZsófi
Érdekes,hogy mennyire nem egyformák az emberek!
Az egyetlen,amit nem szeretek a Grand Toursban az a HÜLYE,KÉNYELMETLEN SETRA BUSZUK!Amikor megláttam,hogy azzal kell menni Zantéra,sirni tudtam volna!!
Az idén rájöttem,hogy véglépp az emeltszintzes buszok pártján vagyok!!Sokkal kényelmesebb volt nekem,Szerintem a belmagasság is nagyobb,és valahogy kevésbé "nyom agyon" a belső tér...
#1119402009-07-31 09:21:10 Válasz a #111858. hsz-ra
Kedves Vaesz!
" És hogy minden csak hozzá állás kérdése."
Ez a lényeg! Ilyen utazás után Te és az utastársaid joggal panaszkodhattatok volna, mert a problémák közül sokat ki lehetett volna küszöbölni az utazási irodának. Mégsem panaszkodtál az út után, mert tudtad, hogy bizony benne van a pakliban egy buszos út során sok kellemetlenség.
#1119422009-07-31 09:23:30 Válasz a #111858. hsz-ra
Kedves Vaesz!
Ez tényleg egy igazi jó beszámoló volt, nagyon tetszett. Na meg persze a hozzáállás és a felfogás. Igen, én is úgy gondolom, hogy aki busszal vállalkozik egy hosszú utazásra, ott bizony mindenkinek mindenkihez alkalmazkodni kell annak érdekében, hogy ne legyenek kellemetlenségek. Éppen elég, ha rajtunk kívül álló okból történik valami...
Egyszóval köszönjük, hogy könnyesre nevethettük magunkat...
Valóban sokan választják a szervezett utat, pedig a saját érdekükben (és utastársaikéban ) sem kellene.
Nekünk is volt már defektünk; tettek ki minket kikötőbe szó nélkül; mentünk kerülőt másik nyaralóhelyre a sofőrök valamilyen kis biznisze miatt; fordultunk vissza a sorból kifelé menet a görög a határon (úgy, hogy senki nem állt előttünk) azért, hogy duty free-zzen, akinek már viszketett a pénztárcája majd álltunk sorba közel egy órát, mert addig beért egy csomó busz; tartottunk szüneteket három óránként az éjszaka közepén teljesen feleslegesen; ettek "illatos" kajákat; feküdtek éjjel a lábaimhoz (öröm volt leszállni így, amikor megálltunk); láttam sok szlovák filmet; landoltam busszal az éjszaka közepén Budapest szélén; ázott be apartmanunk; szórakoztatott akaratomon kívül idióta család; és még sorolhatnám.
Persze, emlékszem ezekre is, olykor morgok is, és megfogadom, hogy soha többet nem ülök buszra, de egy év alatt az ilyen dolgok elhalványulnak, és csak a szép marad meg. Na meg egyébként is, az út csak két nap, a nyaralás meg legalább hét.
A felkészületlenül, tájékozatlanul a vakvilágba beleindulókat viszont nagyon nem bírom. Halálosan élvezem pl., akik jó magasan, a hegyoldalban fekvő puccos szállást választanak, aztán megy a nyöszörgés helyszínen, hogy át akarnak költözni máshova... nem egy ilyen volt már.
De édes volt az a kompút is, ahol a fél társaság eggyel előbbi szigeten akart kiszállni (mert az eszükbe sem jutott, hogy útközben máshol is kiköthetünk ).
Vagy jópofák a hajós fakultatívon végig a bárnál fetrengő utazók csak nem értem, minek jönnek ilyen messzire, ezt egy mahartos sétaúton is csinálhatnák.
Kellemes volt az is, amikor néhány éve a magyarok által szervezett hajós kiránduláson visszafordultunk a hullámzás miatt, mert az utasok nagy része nem bírta helyette megálltunk olyan öblökben, ahová egyébként is el lehetett volna jutni pénzt nem adtak vissza, bár tök más kirándulást csináltak pár nap múlva echte görög szervezésben, ugyanolyan időjárásban simán megkerültük a szigetet.
Szóval sajnos vannak ilyenek. De ezért ne nyafogjanak, vagy legalábbis ne úgy, hogy nekem is "élveznem" kelljen, és más ne szenvedjen hátrányt az ő hülyeségük miatt.
A Solyci beírása körüli "forrongáshoz" ez a véleményem:
a buszos út maga a pokol és ehhez így kell előzőleg hozzáállni, a minimum 3-4 órás várakoztatások, bunkó sofőrök teljesen megszokott dolgok. A buszos út az odajutás kellemetlen része, amit jobb előre ekképp elkönyvelni és minden nyűgjével elfogadni. Ha mégis a "pokolnál" jobbra sikerül, akkor hálás lehet az ember. Volt már részem 40 órás, ennél sokkal durvább eseményekkel teli buszútban is. Sajnos ez normális. Aki ezt nem tudja elfogani lélelkben, az valóban kerülje inkább a buszos utat. Rossz, hogy így van, de így van, és az utazási irodás marad minidg is fent, aki besöpri a fiókba az utazó panaszlevelét....
Vaesz énis jót nevettem. Hasonlókban volt részünk 1994-ben útban Spanyolországban, ott helyben kínszenvedésnek éltük meg, de utólag nagyon jókat tudok röhögni rajta.
Ajvéééé.... Én amondó vagyok, hogy nyaralás nem nyaralás bakik nélkül Szerintem ez a természetes, tökéletes nyaralás úgy sincs:) és ha van is az tessék velem is megosztani Nem ám csak viccelek, nekünk is volt annó jó is és rossz a nyaralásban,de egy évben egyszer megyek kell egy kis torzsalkodás, bosszankodás és utána a JÓL megérdemelt pihi:) Szóval egy szó mint száz ki kell élvezni minden pillanatát és nem foglalkozni a bakikkal
Nincs beírva úticél.
.
Válasz a #111807. hsz-ra
de ez van akkor füt fát hordtam rájuk de már nem érdekel sőt nagyon szivessen utaznék velük mert eddig nekik volt a legkényelmesebb búszuk annó a jorgoséknak volt még ilyen kényelmes és még a Forgó travelnak a többit inkább hagyjuk,idén 13-ik alkalommal megyek busszal szóval igen edzett vagyok ez ügybe 
Annó mi a Bitour utazási irodával mentünk Sartira. Életem első utazása volt külföldre, így természetesen nagyon vártuk. Semmit sem tudtunk az utazási irodáról. Reggel 6-kor volt a találkozó egy téren. Mi jó korán, már 5-re ott is voltunk, mindig időben, le ne késsük. Fél 6-kor bejött a busz, jött a sofőr, hogy lehet bepakolni. Mivel még nem voltak sokan, a busz legbelső zugába kerültek a táskáink, majd fel a buszra, hogy a legjobb helyeket válasszuk:) Egy fél óra elteltével megtelt a busz, jött az idegenvezető, első kérdése: Na, mindenki itt van, aki Rómába megy? Ekkor a fél busz nevetni kezdett, és egyszerre kezdtünk el pakolni és felállni. És akkor gördült be mellénk a görög busz. Még jó hogy nem Rómában derült ki, hogy nem is oda készültünk:) Jó buli volt, főleg, hogy ki kellett pakolni a buszt, mert nekünk voltak legbelül a csomagjaink. De csak nevetni tudtunk, hogy majdnem rossz helyre mentünk. Na, bepakolás a buszba, ami persze késett, aztán irány Hellász!!! Még egy óra sem telt el, de már is érezni lehetett a koviubi kellemes illatát. De gondoltuk belefér, legközelebb hozunk mi is egy kis Pálpusztait:) A tesóm egy óra múlva már mozdulni sem tudott, mert az a busz nem éppen egy két méteres emberre lett tervezve. Persze akkoriban volt valami járvány, úgyhogy Szerbiában jó pár órát kellett várnunk, de addig bratyiztunk a többiekkel. Aztán átvezettek minket, mint egy csordát valami büdös fertőtlenítős lötyin, hogy biztosak lehessünk benne, nem lesz száj-és körömfájásunk. A következő határnál ismét jó sok várakozás, mert az egyik utasról kiderült, hogy kevesebb, mint 3 hónap múlva lejár az útlevele, és ez kizáró ok az országba való belépésnél. De ezt is megoldották. Lassan megérkeztünk, és megláttuk a csodálatos tengert, és mindent elfelejtettük, még azt is, hogy nem álltunk meg szinte sehol sem pisilni, mert be kellett hozni a lemaradást. A látvány mindent pótolt. Csodálatos volt az a pár nap amit ott töltöttünk. Ennél már csak a hazafelé út volt kalandosabb. Arra már nem emlékszem, hogy melyik országban, Szerbiában vagy Macedóniában jártunk, csak arra emlékszem, hogy hajnali 6 körül egyszer csak mindenkit egy hatalmas durranás ébresztett. Megállt a busz, körülöttünk mindenhol csak susnyás, sehol egy emberi lény. Pedig már igencsak szólított a természet mindenkit...Az út mellett álló kukoricás mindenkit csábított, így kénytelenek voltunk beosztani: fiúk jobb kukoricás, lányok bal kukoricás. Persze, azt csak az esemény után láttuk, hogy egy sorral arrébb a gazdálkodók, akik éppen kapáltak, mindent láttak. De csak nevettünk egy jót. Kb. 11 felé vittek minket egy árnyékosnak nevezett helyre, ahol árnyékban 40 fok volt. És akkor ott kiderült, hogy kardántengelytörésünk van. Tehát nem egy egyszerű gumicsere. Persze az iroda biztosítása nem volt rendben, de ha rendben lett volna, ott azzal sem tudtak volna mit kezdeni. Se víz, se étel abban a szerelő műhelyben. Mivel megéheztünk, a szomszédból átnyúló fákról kezdük el lopkodni az almákat, bár folyton néztünk a vállunk fölött, hogy mikor lőnek, hiszen nem volt éppen a legbékésebb ott a politikai helyzet. Kb. egy kilométerre volt egy meki, de persze nem mehettünk, mert folyton azt mondták, már csak 10 perc. Csodák csodájára délután ötre megjavították a buszt, miután kifizették a sofőrök zsebből. Több órán át tartott az alkudozás, és ugyan a nálunk lévő italok (már akinél még volt) meghaladták a 40 fokot, de legalább elindultunk. Hazafelé egyszer csak azt vettük észre, hogy az előttem ülő lánynak szétesett az ülése. Újra összeraktuk, és mivel attól féltünk, hogy szétesik a busz, szinte meg sem mozdultunk. Unalmamban véletlenül nekitámasztkodtam az ablaknak, aminek az alján hirtelen 10 centis lyuk tátongott. Ezen már tényleg csak nevetni tudtunk, hogy Cabrió buszt csináltunk belőle. De pozitívan fogtuk fel, legalább jött egy kis levegő, mert azt elfelejtettem mondani, hogy nem volt légkondi....Szóval éjfélkor átléptük végre a magyar határt...mindenki éhesen, épen. Ott ettem életem legjobb gulyását (sosem szerettem), amire az utazási iroda vendégei voltunk. Szomorúan állapítottuk meg, hogy újra otthon vagyunk.
majd álltunk sorba közel egy órát, mert addig beért egy csomó busz; tartottunk szüneteket három óránként az éjszaka közepén teljesen feleslegesen; ettek "illatos" kajákat; feküdtek éjjel a lábaimhoz (öröm volt leszállni így, amikor megálltunk); láttam sok szlovák filmet; landoltam busszal az éjszaka közepén Budapest szélén; ázott be apartmanunk; szórakoztatott akaratomon kívül idióta család; és még sorolhatnám.
).
Én amondó vagyok, hogy nyaralás nem nyaralás bakik nélkül 
remélem senk nem ment volna velük 
a Turizmus online oldalán ellehet olvasni 
