Miért is...? Engedtessék meg egy kis nosztalgiázás...! Talán mert első csoportos külföldi utam gimnazista koromban (szüleim jóvoltából) ide vezetett; barátokra tettem szert, így hamarabb és könnyebben megtanultam a nyelvet, egyetemistaként pedig egy évfolyamtársammal 2.000 km-t vonatoztunk az akkori NDK területén egy hónap alatt, persze diákigazolvánnyal, fillérekért (igaz, sok konzervvel). Később ide szerveztem a nászutunkat, majd rokoni kapcsolatoknak köszönhetően az első nyugati utamat is 1969-ben. Túl sok a kötődésem...
Nászutunkon az előre kinézett szállodában csak nagy nehézségek árán, s csak a tetőtérben kaptunk szobát (a képen a nyíllal jelölt helyen), ahol hideg folyóvíz is csak a lépcsőházi előtérben volt, viszont a kis tetőablakon csodálatos kilátásunk volt a várra. Egy nagy előnye volt, mégpedig az ára. A tervezett összeg több mint fele megmarad, így minden este étteremben tudtunk vacsorázni. Nem volt igazán jó az NDK konyha, de a kis étterem tulajdonosa a kedvünkért megtette, hogy alapanyagaiból megbeszélés alapján készített mindig valami egyedit, valami kedvünkre valót, s baráti áron. Nagyon összebarátkoztunk, s ennek megerősítésére búcsúzóul bontott egy üveg konyakot...
Ma is működik ez az étterem, persze más a tulaj, de meglátogatjuk... ...holnap indulunk.
A képek ősrégi szkennelt felvételek; elnézést kérek a minőségért!
...ismét kacérkodom egy németországi kiruccanással, ezúttal a Harz-hegység és környékére. Mostanában gyakran fordult elő, hogy nagyon régen nem látott helyeket is felkerestünk, s jó érzés ezeket megújulva, újjászületve viszontlátni..
A kacérkodásból terv lett, mára meg már majdnem elfogyott a centi, addig vagdostuk. Wernigerode lesz a bázis, ahol egy műemlék favázas ház földszintjén sikerült egy lakást bérelni a belvárosban. Kíváncsi vagyok erre a megszépült, megújult mesevároskára. Szeretünk Németországba járni; nem tudom, ki hogy van ezzel. Éppen belecsöppenünk a Sachsen-Anhalt-Tag háromnapos rendezvénysorozatába...
Véletlenül tévedtem most éppen ide, na meg, mert ismét kacérkodom egy németországi kiruccanással, ezúttal a Harz-hegység és környékére. Mostanában gyakran fordult elő, hogy nagyon régen nem látott helyeket is felkerestünk, s jó érzés ezeket megújulva, újjászületve viszontlátni; ez Drezdáról jutott eszembe.
Még 1965-ben jártam először Drezdában, s a látvány lehangoló volt. A pályaudvartól a Frauenkirche mementónak meghagyott romhalmazáig füves mező húzódott a háborús pusztítás után. Később itt egy modern komplexum épült. Az újraegyesítést követően született meg a döntés, hogy a teljes városközpontot az eredeti úthálózatnak és karakterének megfelelően újjáépítik. Amikor legutóbb 2008-ban ott jártunk, már nem sok hiányzott; újjáépítették a híres Frauenkirche-t is.
Ulmban először 1969-ben jártam, s bár a „nyugat” látványa felülmúlta előzetes elképzeléseimet, de sok volt ott is a pénzhiányra visszavezethető lemaradás. Itt is nagy volt a háborús pusztítás, de néhány kisebb rész megmaradt a régi óvárosból, így az un. Fischerviertel is, ha nem is teljes egészében. Annak idején döbbenten néztem egy megsüllyedt, ódon kis favázas házat (nem tudva, hogy innen a neve is: Schiefes Haus), hogy miért is nem dől össze. Az idén jártunk ismét ott, s azonnal ráismertem; megtartva jellegét gyönyörűen felújították, s szálloda működik benne. Érdekes olvasmány a szálloda weblapján a ház történetének leírása.
#1736802011-08-21 00:28:27 Válasz a #173674. hsz-ra
Ok. Túlságosan elővezetted, így rögvest arra gondoltam, hogy micsoda történetet köríthettek a kisnyúl köré, amelyet bizonyára valami rejtélyes okból meg kell fogdosni, hogy szerencsét hozzon.
Ha nem is világot rengető, de mégis csak sztori, ami velünk esett meg az úton. Ilyenkor esténként sörözgetek, s viszek is magammal valamennyi dobozos sört, hogy ne kelljen mindig utána mászkálni. Németországban már nincs dobozos sör, mert környezetvédelmi okokból olyan adóval (díjjal) terhelték meg, amit először betétdíjként próbáltak kompenzálni, de végül áttértek a PET palackra a hagyományos mellett. Ma már ezt is megadóztatják, de ez betétdíj formáját ölti, s a palackokat automata visszaváltókba lehet helyezni, s nem csak a sörös PET palackokat.
Nos, pár nap után vittük vissza mi is a sörös palackokat; 25 cent darabja a 0,5 literesnek; nem lehet csak úgy eldobálni tízesével, amikor egy olcsóbb sör van már 35-40 centért is… Előttünk egy fiatalasszony állt az automatánál és egy hatalmas utazótáskányi különböző PET palackot dobált bele gyors egymásutánban, az automata meg csak nyelte, mint kacsa a nokedlit. Éppen azon meditáltam magamban, hogy miről ismeri fel a különféle palackokat ilyen gyorsan, amikor ránk került a sor. Nekünk egyféle palackunk volt, ment is villámgyorsan, de egyszer csak undorral kiköpte a gép az egyiket. Na, még egyszer… Megint kiköpte. Szépen óvatosan újra… Hiába minden, akkor ez marad, jó lesz kimosva úti-folyadéknak; a többi rendben volt.
Otthon (mármint a szállásunkon) próbáltam rájönni, mi nem tetszett a gépnek. Ugyanaz a sörmárka volt, de akkor vettem észre, hogy ezt még Bulgáriában vettük a Pennyben (ott nincs betétdíj és visszaváltás), s valamit hoztunk benne, így került ide. Ettől még visszavehetné, gondoltam. A felirat néhány apró különbségén kívül a vonalkódban volt alapvető megkülönböztetés; a németen két vonalkód volt, s az egyik a betétdíj megfizetését és összegét rejtette. Hát itt volt a Bodri eltemetve…
#1736742011-08-20 22:32:48 Válasz a #173667. hsz-ra
Kerestem neked egy idézetet:
"Dürer Mezei nyúl című grafikája több mint 500 éves, ma már állítólag 200 millió eurót ér; műalkotásnak briliáns, húsvéti ajándéknak egy kicsit húzós." (Másutt tollrajzként említik.)
Hát ezért van ott, ahol, a Dürer-ház előtt; sztori nincs... Magánvélemény: Szellemes "felkiáltójel" az épület előtt, s az alkotó - ismerve a látogatók szokásait - szerintem a kicsit azért csinálta, hogy ne a nagyot babrálják; bevált...
Az igazi valami olyan lenne, mint a weblapod (gratulálok hozzá!), de ahhoz nekem már nincs elég energiám. Kismillió mesélni és mutatnivaló lenne egy ilyen út kapcsán, mint pl. Nürnbergben a Dürer-ház előtti nyúl (és a fényesre simogatott kisnyúl) és ottlétének oka – hogy csak találomra említsek egyet, de hát ezek a dolgok nagyon szűk kört érdekelnek.
Soha nem kedveltem igazán a történelmet, mint iskolai tantárgyat, valószínűleg azért, mert nem voltak igazán jó tanáraim, s hát akkortájt az újabb kori történelem nem is volt minden tekintetben teljes (hogy finoman fogalmazzak). Nem vagyok egy „hasra esős” típus, de igencsak meglepődtem, amikor először olvastam róla, s Nürnberg felé járva nem állhattam meg, hogy legalább egy pillantást vessek egy magyar vonatkozású emlékhelyre, a kicsiny Kastl nevű településen a korában magyar gimnáziumnak is helyet adó épületegyüttesre.
Nincs beírva úticél.
Idézet innen: #220564
Éppen belecsöppenünk a Sachsen-Anhalt-Tag háromnapos rendezvénysorozatába...
Na, még egyszer… Megint kiköpte. Szépen óvatosan újra… Hiába minden, akkor ez marad, jó lesz kimosva úti-folyadéknak; a többi rendben volt.
Kerestem neked egy idézetet:
