Sziasztok!
Tegnap érkeztünk haza Paraliáról.
Megérkezésünkkor még elég hűvös volt esténként, az apartmanban is, és a víz is igen hideg volt. Aztán múlt hét keddtől kezdett egyre jobb idő lenni, néha délutánra befelhősödött, de csak egyszer volt egy kis eső, az is pillanatok alatt felszáradt. Szombaton az apartman előtti hőmérő árnyékban 27 fokot mutatott, nagyon meleg volt.
D.
Amit a legtöbben kérdeztek tőlünk, mióta megérkeztünk: látszik-e a görög embereken, hogy válság van.
Nos, mi nem vettünk észre semmi különös változást rajtuk, ugyanúgy élnek, dolgoznak,készülődnek a szezonra, teszik a dolgukat.
A Pieria Travel (kinti utazási iroda) nem indított fakultatív kirándulást Athénba és Thesszalonikibe, de a létszámhiányra hivatkoztak. Aki egyénileg érdeklődött, annak segítettek menetrendet keresni, hogy mehessen Szalonikibe, nem riogattak senkit azzal, hogy gond lenne.
D.
Finom gyrost sajnos nem találtunk Paralián (lehet, hogy a mi igényeink magasak, vagy csak pechünk volt), fagyit igen. Búcsúzásul pedig minden elvet félretéve beültünk Józsi éttermébe és nem csalódtunk, ettünk egy finom hazait.
Árak: a bolti árakon nem vettem észre jelentős változást a tavalyihoz képest. A benzin emelkedett, a 95-öst mi 1.4 €-ért tankoltunk, illetve e körül mozgott mindenhol, ahol láttuk.
Autóbérlés: egy Hyundai Getz-et béreltünk egy napra, 50 €-ért, plusz tankoltunk bele 15-ért, de így kicsit több lett benne, lehet, hogy 10-ért is elég lett volna tankolni. Mentünk vele 120 km-t és full cascot is kértünk (300 €-s önrész lett volna, ha gond van).
A kocsit az irodán keresztül béreltük. Ami nekünk érdekes volt, hogy ők döntik el, hogy milyen autót hoznak, nem mi választhattuk - ilyennel máshol nem találkoztunk. De semmi gond nem volt a kocsival, néhol apró sérülések voltak, azt megmutatták átvételkor (mi azért le is fényképeztük még este), de amikor visszavittük, csak a kulcsot kérték, visszaadták az útlevelet (az ott marad a bérlés idejére az utazási irodában kaucióként) és már mehettünk is.
D.
Az iroda által szervezett fakultatív programokon nem voltunk, így arról nem tudok nyilatkozni, bár a lakótársaink szerint jók voltak. Mi nem szeretjük, ha időre kell mindent megnézni, meg buszoztunk eleget kifelé, így inkább magunknak szerveztünk némi programot. Most egyébként is pihenni mentünk. (Az elmúlt években néha fáradtabban jöttünk haza nyaralásból, mint ahogy mentünk, mivel állandóan mentünk -igaz, rengeteg szép helyet láttunk, de most megfogadtuk, hogy ez a nyaralás a pihenésről szól.)
D.
#1363972010-05-31 12:42:56 Válasz a #136395. hsz-ra
Szia! Írj bármit Paráliáról, ami eszedbe jut. Mi 2 hét múlva megyünk, és már nagyon várom. Ma esik az eső, így van időm olvasni is. Hajrá!
Ja, és azt hogy értetted, hogy nincs jó gyros?
Egyébként a Pieria Travel munkatársai kedvesek és teszik a dolgukat, érkezés után tartanak egy eligazítást, ott ismertetik a legfőbb tudnivalókat. Nálunk jól jött ki ez az egész, mert ottani idő szerint 11.30-ra értünk a szálláshoz (majdnem 24 órás utunk volt - egyrészt szervezési hiányosságok, másrészt a határokon történő várakozás miatt). Mire elfoglalhattuk az apartmant és lecuccoltunk, elment az áram, aztán ugye ezután a víz is, mivel a házak tetejére úgy szivattyúzzák fel a vizet a napelemekhez. Így ültünk a teraszon, hogy most akkor mit tegyünk, 14 órakor volt az eligazítás. Aztán úgy egy óra elteltével visszajött az áram, így végre le tudtunk zuhanyozni és még odaértünk az eligazításra is.
D.
#1364012010-05-31 12:50:18 Válasz a #136397. hsz-ra
Sziasztok!
Ahogy írtam, lehet, hogy csak nekünk volt pechünk a gyrosszal, de ahol ettük ott kicsi is volt, és ez a mustár-ketchup nálam nem az igazi gyros. Pedig körbenéztünk, mindig a húsokat nézzük, illetve hogy helyiek is ülnek-e az adott helyen. Hát itt ezek megvoltak, a gyros mégsem volt finom.
Lehet, hogy ti találtok jót vagy az is lehet, hogy mi szoktunk meg jobbat, nem tudom. Azért ne adjátok fel. A gyros egyébként 2-2.20 € között van.
D.
Mi is imádjuk a gyrost, de más húsos ételt is görögben. Thesszalonikiben indítunk gyrossal az Arisztotelész téren utána egy hét Parália, Ó bárcsak már ott lennénk. Illetve még melegedjen az idő, és a tenger...
Ma olyan bágyadt az idő, és én is ti? Csak az álmodozás marad.