Másnap viszont így már nem kellett felmennünk a hegyekbe, hanem eleve ott kezdhettünk. Andritseina, a falu, ahol éjszakáztunk és amúgy is benne volt a programban, tipikus és kellemes kis görög falu, kicsit turistás, de ez reggel egyáltalán nem látszott rajta és nekünk amúgy is mázli volt, mert emiatt van három hotelje is, ami előző nap jól jött. Gondolom, az ünnepre való tekintettel egy-egy tavernában hatalmas nyársakon forogtak a kecskék és egyéb jószágok, amikből később lehetett majd lakmározni. Mi azt már nem vártuk meg, mert egy kis séta után felkerekedtünk és elmentünk megnézni a közeli Apollon Epicuros templomot (Bassai, Vasses meg ki tudja, hogy hogy írják még). Ez nagyon szép volt, még úgy is, hogy egy sokak által kritizált sátor van az egész épületrom felé építve, így igazából nem nagyon lehet megnézni szegényt, még csak körbejárni sem igen... Útközben a hegyes-szerpentines táj is gyönyörű volt, most már legalább láttuk is, nem csak a kanyarokat éreztük.
Utána némi kitérővel lementünk újra a tengerpartra, és ezúttal Kalo Neróban (ez kb. húsz perc autózásra van Kakovatostól délre a nyugati parton, Kyparissiától kicsit északra) asszem elsőre sikerült helyet találnunk egy tengerparti szállodában 65-ért. Örültünk neki, és húztunk fürdeni Kakovatosra, mert annak a puha homokos partja sokkal jobban tetszett, mint Kalo Nero kavicsos-köves-valamilyenvörösföldes strandja, meg ott nem tűnt olyan végtelennek, hosszúnak a part. Kakovatosban viszont tényleg az volt, és Lefkada után a víz annyira melegnek tűnt, ahogy belementünk, hogy szinte nem is hűsített igazán. Na meg nem is mélyült annyira gyorsan. De nagyon jó volt tényleg, tetszett a hely, és az, hogy nem volt még most sem tömegnyomor, itt tényleg annyira széles és hosszú a part, hogy még ilyen teltházas hétvégéken sem lóg bele a szomszéd talpa a szádba a parton, hanem egymástól tisztes távolságra lehet letelepedni, így mindenkinek van privát szférája. Egyetlen hátrány volt, amire emlékszem, hogy Andi is írta: szemetes volt a part. Ahogy ott heverésztünk, és a vizet bámultuk meg fürödtünk, nem volt zavaró, mert a part hátsó részén, a homokdűnék előtt voltak eldobálva leginkább, de azért az összeképet rontotta...
Következő nap Gialova felé menet útbaejtettük a Nestor-palotát. Ez nekem borzasztóan tetszett és az jutott róla eszembe, hogy ha egy kisgyerekkel vagy valakivel, akit annyira nem érdekelnek a romok, meg akarnám ismertetni a régészetet vagy a történelmet, a mitológiát, akkor biztos, hogy idehoznám. Ennek van egy rakás teljesen pórias és praktikus oka, mint pl. az, hogy a palota nagyon kicsi, össze sem lehet hasonlítani bármelyik másik mükénéi palotával, szóval gyorsan be lehet járni, pár lépés jobbra, pár lépés balra és már kész is (még mi is csak kb. háromnegyed órát voltunk ott, szóval el lehet képzelni, hogy milyen kicsi! ) a palota felett tető van, szóval árnyékos is , nem kell szenvedni a negyven fokban a napon , és legfőképpen azért, mert elég jól megmaradt, sok leletet találtak itt és nagyon sokat tudnak róla. A könyvvel a kezünkben teremről teremre végig lehetett menni, hogy hol mit találtak és mi volt az, és a trónterem meg a fürdőszoba tényleg látványos, ahogy megmaradt benne eredeti helyén a kád, meg a trón helye, meg a tűzhely stb. stb. Szóval ez szuper volt, és egy igazán könnyen emészthető és látványos helyszín, ajánlom mindenkinek!
Délután Gialovában szállást kerestünk, végül 60-ért találtunk egy szép apartmant, igazán semmi baj nem volt vele, csak az nem tetszett benne, hogy a főút mellett volt, amit én nem szeretek, mert hangos az elhúzó autók zajától. De ez volt az, ami még elfogadható volt árban és a tulajdonosok nagyon kedvesek voltak, egy idős házaspár. Szegények nagyon szerették volna, ha legalább két éjszakára vesszük ki, és annyira rendesek voltak, hogy fel is merült bennünk, hogy ne maradjunk-e csak emiatt, de szerencsére nem tettük...
Mikor meglett a szállás, húztunk a Voidokiliára strandolni. Még szerencse, hogy láttam előtte a képeket, amik fentről készültek, mert ha csak a strand "bejáratánál" lévő látvány alapján kellett volna dönteni, ami ott fogadott minket, akkor nyomban visszafordultunk volna... Egy rakás ember, és onnét nem is igen látszott, hogy milyen jó a strand. De azért nem fordultunk vissza, és ez igen jó döntés volt, mert a másik felén a partnak már kevesebben voltak, és a víz tényleg gyönyörű volt lent és fentről is, naná. Először felmentem (egyedül) a barlanghoz, majd onnét már amikor megláttam az ösvényt tovább fel, akkor a várhoz is, nem bírtam ellenállni a csábításnak.
Ja igen, előtte a másik oldalról próbáltuk megközelíteni a várat, de a lagúna felőli oldalon az volt kiírva, hogy le van zárva a vár, mert életveszélyes, úgyhogy autóval nem mentünk tovább, hanem onnét visszafordultunk.
Szóval fentről a kilátás valami észbontó, a legjobban azért éri meg felmenni. Látni nem csak Voidokiliát, hanem a lagúnát, Pylost, ill. a másik irányba is eszméletlen a látvány. Szegény várból nem maradt valami sok, bár azért életveszélyesnek nem nevezném, csak gazosnak és romosnak.
Drága Verka!
Isten hozott itthon Titeket. Nagy örömmel olvasom soraidat és bár nagyon szurkoltam, hogy jól érezzétek Magatokat örülök, hogy éppségben jó emlékekkel megérkeztetek. Még nagyobb öröm, hogy, mint olvasom, tudtad hasznosítani amiket írtunk.
Olympia nekem is nagy élmény volt, mert én is , hozzád hasonlóan nagyon szeretem a régmúlt emlékeit azaz a sokak által unott és megvetett romokat, ásatásokat. Olympiáról én is sok megtévesztőt olvastam, köztük olyat is, hogy nem nagyon érdemes odamenni, mert nincs ott annyi érdekesség, hogy megérje. Nekem fantasztikusan tetszett és életem egyik legérdekfeszítőbb, legkellemesebb uticélja volt.
Örülök neked! Sok : Josza
Pylos még az előző napra volt betervezve, de a Voidokiliánál strandoltunk inkább, este meg már nem volt kedvünk bemenni a városba, így másnapra maradt. Előtte még beugrottunk Chorába a Nestor-palota leleteit megnézni a múzeumba.
Szóval Pylos. Pylos a fekvése miatt csinos kis város, de belülről valahogy nem igazán fogott meg. Nem volt kedvünk feljebb csatangolni a városba, valahogy nem találtuk vonzónak. A főtér körül sok ember volt, nyüzsi, mászkáltunk egy kicsit (meg kerestünk ugye internetezős helyet ), de aztán inkább csak beültünk enni. Annyira nem volt jó hely, de találkoztunk egy erdélyi pincérlánnyal, aki nagyon megörült nekünk. Mondta, hogy ritkán találkozik magyarokkal ott Pylosban, idén mi voltunk a harmadikak. Utána elbattyogtunk még a Neokastróhoz, de már éppen befelé zárták, úgyhogy ez kimaradt az életünkből. Nem szakadt meg a szívünk érte, bár kicsit mérges voltam magamra, hogyha mondjuk megnéztem volna, hogy meddig van nyitva, akkor nem kajálgattunk volna, hanem várazunk, de mivel ez nem volt annyira kiemelt napirendi pont, nem is törődtem a nyitvatartásával. (Andi, eszembe is jutott, hogy ez a vár Nektek is nehezen jött össze. )
Ekkor felkerekedtünk és elmentünk Koroniba. Ez a hely viszont kárpótolt mindenért, és örültem, hogy a pylosi vár bezárt! Koronit egyből megszerettük! Később olvastam valami könyvben, hogy ezt is szigethez szokták hasonlítani. Tényleg egy kis gyöngyszem! Ráadásul pont sziesztaidőben érhettünk oda, vagy nem tudom, hogy mi volt (valszeg tényleg az, délután), de olyan kihalt volt az egész, mintha csak mi lettünk volna az egész városban. Na jó, egy-két lézengő emberrel találkoztunk, de a tavernák, boltok stb. mind zárva voltak. Szóval Pylossal ellentétben itt szó sem volt tömegiszonyról, viszont minden sokkal szebb volt és olyan sétálnivaló. Ja és mérgesek voltunk, hogy nem itt ettünk, mert minden sokkal olcsóbbnak is tűnt, ahogy nézegettük a tavernák árait. Még szállást is rekordáron találtunk: 45-ért reggelivel egy egyszerű hotelben a strandnál. Nem is akartam elhinni! Ha enni már nem is tudtunk, de inni még igen, úgyhogy beültünk frappézni, sörözni, kólázni egy bárba a parti sétányon, és itt újra meggyőződhettünk arról, hogy a többi helyhez képest ez olcsó (vagy csak mázlink volt), mert arra számítottunk, hogy egy ilyen helyen majd méregdrága lesz minden, de nem, sőt, még ajándék vaníliafagyit is kaptunk, meg chipset, ami azért az egész út alatt nagyjából sehol nem volt jellemző... (leszámítva az első pisztrángos helyet). Szóval le voltunk nyűgözve, és elkönyveltük Koronit egy szenzációs helynek! Pedig még a várról nem is beszéltem, meg benne a kolostorról, az is szuper hely volt, nagyon kedves apácákkal, jó élmény volt ott sétálni, minden olyan szép, barátságos és nyugodt volt, a kilátás fantasztikus... szóval tökéletes!
Köszi szépen az üdvözlést, bár a legszívesebben ottmaradtunk volna, de azért jó mesélni is! Tele vagyok élménnyel, de most csak gyorsan a lényeget igyekszem leírni.
Olympiában a múzeummal kezdtük (általában mindenhol azzal szoktuk kezdeni, ahol lehet, mert ott mindig van térkép a romterületről, magyarázat, infók stb., amiből sokkal könnyebb utána kint a helyszínen összerakni a dolgokat). Már ott elég sok időt töltöttünk el, utólag csodálkoztam is, hogy annyira azért nem tűnt nagynak (talán 9 terem volt, ha jól emlékszem), de mégis úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettem. De fantasztikus gyűjtemény volt, minden perc megérte!
Kint nagy hőség volt, már csak ezért sem loholtunk, kicsit nálunk is bejátszott az, hogy árnyéktól árnyékig szaladtunk, ahol csak lehetett , de azért megnéztünk mindent, mégha kicsit pihegve is.
Verka | #149782 | 2010-08-21 22:15:11 | Ancient Messini
WhiteFrost írta:
Nagyon jó olvasni amiket írsz
Köszi , akkor folytatom!
Koroni után másnap Ancient Messini felé vettük az irányt. Hű... Erről nem is tudom, hogy mit írjak, mert egyrészt nagyon jó, másrészt viszont talán "nehéz terep", szóval csak igazi érdeklődőknek ajánlott. Ahhoz, hogy a környéken lévő összes romot megnézze az ember, ahhoz szerintem egy nap kellene, na nekünk annyi nem volt, úgyhogy mindent nem is néztünk meg. A falu közepén (Mavromati) szembesültünk azzal, hogy kint van 5-6 különböző irányba mutató tábla, amin ilyen feliratok szerepelnek, mint pl. "Acropolis", "Arcadian gate" stb. stb... Na ezeket mind nem láttuk, mert pár km-re ide-oda voltak elhelyezve. T. meg akarta nézni az Acropolist mindenáron, így arrafelé indultunk tovább délután, de nem találtuk ám meg a jelzett irányban. Szóval nem volt egyszerű.
Megnéztük viszont a kis múzeumot és a közelében lévő legfőbb régészeti helyszínt, ami önmagában is jó nagy. Gyk. minden szempontból a Nestor-palota ellentéte: kiterjedt, egymástól távol elszórt romok, a tűző napon sokat kell kutyagolni. Ami miatt viszont mégis megéri: fantasztikus környezetben van, úgy kell elképzelni, hogy a falu a hegyoldalban van és onnét lelátni az egész ásatásra, ami a völgyben terül el... Ha lent van az ember, akkor a közel s távol hegyed-dombok veszik körbe, fent a falu, szóval nagyon szép. Csak meleg. Na és maga az ásatás tkp. egy egész város, ez az, ami szuper benne még! És szépen restaurálgatják, meg rendbentartják a helyet, pl. ami megdöbbentő volt, és még sosem láttam ilyen helyen, hogy itt egy-egy résznél locsolják a füvet! Nem egy nagy eset, oké, de az összes romterületet augusztusban kisárgult gaz veszi körül, pedig mindegyikért belépőt is szednek, itt meg (ami egyébként ingyen van) még a füvet is locsolják, sőt, a stadionban éppen a gyomokat húzkodta kifelé valaki... alig hittem a szememnek!
Ja, és a stadion nagyon látványos, nemcsak a locsolt zöld fű miatt , hanem nagyobb és jobban meg is maradt, mint pl. az olympiai! (Ha pl. ilyen lenne az olympiai is, akkor biztos az is jobban tetszene sok embernek. )
A Mani, a nagyon várt és ígéretes, amiről mindenki ódákat zengett... Amikor átküzdöttük magunkat a hegyeken és Kardamylibe értünk, akkor megértettem mindent. Nem tudom, hogy milyen érzés lett volna erre a különös földrészre érkezni, ha előtte nem olvasok róla össze mindenfélét, de így tudva mindazt, amit leírtak róla, nagyon hatásos volt.
Kardamyliben könnyű elképzelni a múltat, ebbe a kis faluba egy pillanat alatt tényleg bele lehet szeretni, úgyhogy megértem Kokszit. Az ő rajongásától nem tudtam elvonatkoztatni egy pillanatra sem. Varázslatos és eredeti hely, ahol a helyiek tényleg zavartalanul élik az életüket függetlenül attól, hogy mi történik körülöttük.
Viszont nekünk valahogy nem akaródzott itt lakni. Nem is értettem, hogy miért, ezért egy darabig szerencsétlenkedtünk is, T.-t faggattam, hogy maradjunk-e vagy sem, de még ahhoz sem volt kedvem, hogy bemenjünk valahová érdeklődni. Egy helyre mentünk be, ez már nem a központban volt, hanem távolabb, szép szállás volt, de 100 eurót kértek volna egy szobáért, aminek még kilátása sem volt, úgyhogy ezt hagytuk inkább... Kicsit talán ez a dolog zavart a faluban, hogy sok luxusszállást építettek ide... később olvastam is, hogy itt "minőségi turizmus" van. Hát végül is így is lehet nevezni, hogy van egy rakás méregdrága szálláshely, amelyet állítólag egy csomó híres ember is meglátogat(ott). Na szóval, ez a kissé "elit" vonása nem tetszett csak a helynek.
A Maniról árulnak helyi kiadványt (magazin, könyv), amiből vettem is párat, aztán vágyakozva lapozgattam őket, hogy mennyi mindent lehetne még megnézni a helyszínen. Szép és érdekes helyek vannak, és simán heteket (hónapokat) el lehetne ott tölteni, sőt egy egész életet... (Amire van is példa, az egyik kiadványban olyanokról írtak, akik a környéken telepedtek le. Na és sehol sem felejtik el megemlíteni Patrick Leigh Fermort, aki - többek között - a Maniról írt könyvet (lehetett is kapni angolul és görögül is több helyen is - én már megvettem idén nyáron máshol, de sajnos nem volt időm kiolvasni még indulás előtt, majd később fogom csak), és még ma is (kilencvenvalahány éves már) Kardamyliben él. A turizmus fellendülésében neki és az ő könyvének is része van.
De én úgy vettem észre, többek között ezekből a magazinokból, hogy ezt a turizmus-dolgot még jobban ki szeretnék aknázni. Nagyon nyomják a földeladást, a lakótorony-eladást, az újság tele van ilyen hirdetésekkel, meg pl. hogy görög építész hirdeti, hogy megtervezi-felépíti stb. stb. angolul beszélő csapatával a romantikára vágyó (és nyilvánvalóan gazdag ) külföldi házát... Egyébként magával P. L. F.-el is volt interjú, és hát ő is mondta, hogy ma már ez a Kardamyli nem az, mint ahol ő annak idején letelepedett. De neki azért legalább nincs lelkiismeretfurdalása, mint pl. állítólag Durrellnek volt Korfu miatt. A helyiek hálásak neki a turizmus fellendítéséért. (Gondolom, talán azért is, mert az még nem ölt olyan méreteket, mint Korfun... )
Kicsit elkanyarodtam... remélem, nem baj. Szóval, a helyszínen örültem, hogy hallgattam rátok, és több napot szántam a Manira. Még így is simán fért volna... útközben volt olyan falu, ahol jó lett volna megállni, mert hát akkor már láttam, hogy nem csak Vathiáról és Areopoliról szól ez a történet, hanem pl. Lagkadáról vagy a keleti oldalon más falvakról, amiknek most így nem is emlékszem a nevére, majd meg kell még néznem...
Főleg a Belső-Manin éreztem azt, hogy olyan a táj, mintha az Alpokat és valamelyik sivatagot összeházasították volna. Monumentális, hatalmas, zord, mint a magas hegyek, de nem hófödte, hanem embert próbálóan forró, száraz... Ámulatba ejtő, különös érzéseket keltő, gondolkodásra késztető. Nem is illik más hozzá, mint a zordságot árasztó, elszigetelt toronyházak.
Ez most így kicsit kusza, csak írtam, ami jött. Majd a beszámolóban megpróbálom összeszedni és képekkel azoknak is érthetőbb lesz talán, akik még nem látták.
Kardamyliből továbbmentünk Stoupába. Itt kb. 10 percet töltöttünk, aztán menekülőre fogtuk. Egy gombostűt nem lehetett leejteni, a kocsival csak lépésben lehetett araszolni, folyton félre kellett állni a szembejövők/gyalogosok/motorosok miatt, a strandon tömegnyomor, szállások egymáshoz túl közel... brrr... azt hiszem, augusztusban ez nem embernek való hely.
Az előbb említett újságban volt interjú olyannal, aki Stoupában vett házat a hetvenes években. Akkor még kb. 10 falusinak volt autója, a kutya sem ismerte Stoupa nevét, alig volt ház, elhagyatott és idilli volt az egész, és valami egzotikus szigetre emlékeztette őt a strand (Kalogria), ezért is vett itt házat.
A következő falu Agios Nicholaos volt. Isteni nyugalom, béke, csend, és 50 eurórért olyan csodaszép apartman nagy erkéllyel, előtte narancs- és mandarin(?)fával, szép kerttel, hogy teljesen le voltunk nyűgözve... Egyszerű hely, este elsétáltunk a mellettünk lévő utcában lévő tavernához, ahol az utcára volt kitéve pár egyszerű kockásterítős asztal, ahol borzasztó finomat ettünk. Nagyon tetszett az egésznek a hangulata, a hely, a taverna, minden... Pedig csak másnap reggel láttuk a kikötőt, ami szintén nagyon bájos. A halászok kiborították a pultra a friss fogást, a vásárlók válogattak közte, a kibicek meg a reggeli kávéjuk mellől bámulták az előadást, miközben az öregek a szokásos módon ücsörögtek az árnyékos asztalok mellett. Nagyon hangulatos volt!
Hát igen Mani! Hogy is lehetne néhány szóban összefoglalni, hogy milyen.
Nekem az általad leírtak mellé odakívánkozik a fennséges szó. Mindenesetre semilyen általam bejárt vidékre sem hasonlít. Mintha nem is Európában lenne, inkább a közelkeleten. Olyan a táj, mintha legalább 100 évet visszaléptünk volna az időben, valamiféle félelmetes mesebeli helyre az 1001 éjszaka meséibe. Várjuk a komor tájból hirtelen előbukkanó Ali Babát és a negyven rablót. Félelmetes és egyben gyönyörű. Igazából aki volt már ott, az tudja, miről beszélek.
Az biztos, hogy a Mani különleges, és nehéz elmondani, hogy miért is.
A következő napon tovább ismerkedtünk vele. Elmentünk a Diros-barlanghoz, ami fantasztikus élmény volt! Nem értünk oda nyitásra, mert Agios Nicholaosban töltöttük a reggelt, de szerencsére nem kellett sokat várni, hanem egyből be tudtunk menni, pedig sokan voltak. Aki arra jár, semmiképpen ne hagyja ki! Nekünk nagyon-nagyon tetszett, szép és látványos, gyönyörű képződmények vannak bent, és attól, hogy végigcsónakázik az ember rajta, még különlegesebb az egész. Itt is szerencsénk volt, mert olyan kormányost fogtunk ki, aki lassabb volt a többinél, két másik csónakot is előreengedtünk, így nekünk több időnk volt nézelődni. (Most már lehetett fényképezni akár vakuval is.)
Barlangozás után visszamentünk Limenibe. Jó lett volna strandolni abban a gyönyörűséges színű, kristálytiszta vízben, de olyan sokan voltak, hogy erről hamar lemondtunk, és csak a másik programpontot valósítottuk meg, beültünk halat enni a vízparti tavernába. Közben megint Kokszi jutott eszembe, akinek van egy olyan című képe Limeniről, hogy "Limeniben jók az éttermek". Hát most már tanúsíthatom, hogy ez tényleg így van! Igazi halétterem (mást itt nem is lehet enni), ahol egész jó áron lehet a friss halat kapni. (Kb. 55 €/kg.)
(A kaják úgy általában nem voltak a Peloponnészoszon túl drágák, igaz, nekem a tavalyi kikládi árak éltek még a fejemben - ahhoz képest mindenképpen sokkal jobban jöttünk ki akár itt, akár Lefkadán.)
Utána jött Areopoli. Ez is nagyon tetszett. A "belvárosa" fantasztikusan eredeti és hangulatos, jót kóboroltunk ott. Este továbbmentünk Gerolimenasba. Erről már írtam, hogy szintén nagyon bejött, pedig nem is gondoltam volna. Főleg, hogy a hotelben egyből találtuk azt a jó kis szobát.
Aztán csak eljött az utolsó nap is, amikor mászkáltunk egy kicsit Vathiában a romos toronyházak között. Fura volt, hogy egy-két házat felújítottak és beköltöztek az emberek. Persze a hangulatot és a kilátást látva megértem, de különös érzés lehet a leomlott kőfalak között élni. (Vagy csak nyaralók lettek volna, nem tudom.)
Onnét még lementünk a Cape Tainaróhoz, illetve nem sétáltunk ki a világítótoronyig, mert az sok idő lett volna, egy világítótorony meg (nekünk legalábbis) nem annyira érdekes, csak ott sétálgattunk egy kicsit, ameddig autóval el lehetett menni, mert ott vannak a nyomai egy ókori településnek. Mondjuk ebből nem sok látszik, csak egy kis templomocska romja az, ami mindenkinek szembeötlik, meg a könyvünk alapján megkerestük az alvilág bejáratát is , ami egyébként valami barlangnyílás, és sajnos elég kiábrándító, mert Hádészt egyáltalán nem tisztelve a szagból ítélve leginkább wc-nek használják az arrajárók...
Porto Kagio volt a következő állomás. Ez nagyon helyes kis falu, tetszett, jó lehet pár napig itt csak úgy lenni, sziesztázni és nem csinálni semmi különöset. Ehhez tökéletes hely.
Végül felmentünk a keleti oldalon Mavrovouniig. A keleti oldal is jó volt, volt néhány hangulatos település itt is, amin keresztülhajtottunk, csak ezekről nem írnak sehol. Skoutariban megtaláltuk azokat a házakat, amiket Szirom említett a strandon, és borzasztóan tetszettek, nagyon jó lett volna ott lakni, csak hát persze mind a két darab foglalt volt, úgyhogy ott mégsem maradtunk. Mavrovouniban végigkérdeztük gyk. az egész partot, de mindenhol tele volt az összes szoba. Persze először a tavalyi szállásunkkal kezdtünk, de oda be sem mentünk, mert láttuk, hogy a tengerparti részen minden tele van. Utána felmentünk a faluba és a Gythio felőli részen kérdezősködtünk ugyanilyen eredménnyel. Végül az egyik helyről visszairányítottak minket a part felé, ahol volt egy szabad bungalló. Hát nem a legtakarékosabb megoldás volt (80 €-ért kaptuk meg 95-ről lealkudva), de nagyon szép, nyugodt és kényelmes szállás, meg kell hagyni. Egyébként meg pont a tavalyi szállásunk felett volt párszáz méterrel, úgyhogy nem voltunk messze azért tőle... (Most láttuk Miáék és Andiék szállását is, a miénk ettől még arrébb volt, a part kihaltabb végefelé.) Lementünk fürdeni a partra egy utolsót, este pedig nosztalgiáztunk még egy polipvacsival Gythióban ugyanott, ahol tavaly...
Hát nagy vonalakban ennyi volt... tavaly első nap Mavrovouniban aludtunk, idén utolsó nap, ezzel a Peloponnészosz-kört most befejeztük... A tavalyival együtt 14 nap (+ oda- és visszaút) volt, szerintem ennyi minimum kell rá, de persze tudjuk, hogy ebben klasszikus tengerparti pihenés nincs. És igazából hosszú heteket, szóval végtelen időt is el lehetne ott tölteni, mert rengeteg a felfedeznivaló. Megértem azt is, akit annyira rabul ejt ezt a föld, hogy folyton vissza- és visszatérne, mi is gyakran mondogattuk, hogy jó lenne még ezt is, meg azt is... Dehát valahol meg kell húzni a határt, ha nem akarunk egész életünkben csak oda visszajárni...
De jó ezt olvasni Verka Isten hozott benneteket itthon, bár úgy tűnik, még maradtatok volna
Köszi! Hát igen, simán maradtunk volna. Mondjuk pár napot Koroni környékén, pár napot a Manin, pár napot pedig a hegyekben a Neda folyó körül, ahol megnéztük volna többek között Ancient Figaliát (erre tettünk egy bátortalan kísérletet így is, amit aztán feladtunk). (Meg még egy hetet Lefkadán. )
Azzal, hogy bevásároltunk helyi könyvekből (Lefkadán is), egy csomó vonzó új úticél került képbe. Nem szabad helyben venni ilyesmiket, csak akkor, ha az embernek nincs ötlete, hogy hová menjen. Nekünk ugye mindig van kész programunk, csak hát ugye ott jön rá az ember, hogy mennyi minden van, ami a beszámolókban nincs benne, és erre meg arra még lehetett volna egy-két-három napot hagyni.
A Neda folyót vagyis a vízesést annak idején kérdeztem itt a topikban, mert rátaláltam a Goggle Earthön, de mély csönd volt, úgy értelmeztem, hogy senki se járt még ott nem tudom, gyerekekkel mennyire járható.
Könyv: én bele-bele szoktam nézni a kinti kiadványokba, de mondjuk venni nemigen szoktunk. Magyar kiadású útikönyvek terén viszont rémes a helyzet szerintem. Még mindig a Panoráma a legjobb, pedig hát ezer éves. Jó, az emlékek, romok helyben maradnak, minden stimmel, de az aktuális infomációk nagyjából nullával érnek fel. Andi mondta annak idején, hogy speckó Peloponnészosz is van neki stb. Nekünk meg sajnos nem adtak ki ilyen klassz dolgokat. Bele-belenézzegettem a kínálatba, ilyenkor általában megkeresek valami olyan helyet, amit megcélzunk, és annyira általános és rövid dolgokat találok, hogy úgy érzem, hogy ezzel egy tapodtat se jutunk előrébb. A történelni, régészeti dolgokról írott részek pedig kivétel nélkül gyengébbek a Panorámánál.
Gondolom, az ünnepre való tekintettel egy-egy tavernában hatalmas nyársakon forogtak a kecskék és egyéb jószágok, amikből később lehetett majd lakmározni. 
Mi azt már nem vártuk meg, mert egy kis séta után felkerekedtünk és elmentünk megnézni a közeli Apollon Epicuros templomot (Bassai, Vasses meg ki tudja, hogy hogy írják még). Ez nagyon szép volt, még úgy is, hogy egy sokak által kritizált sátor van az egész épületrom felé építve, így igazából nem nagyon lehet megnézni szegényt, még csak körbejárni sem igen... Útközben a hegyes-szerpentines táj is gyönyörű volt, most már legalább láttuk is, nem csak a kanyarokat éreztük. 
Na meg nem is mélyült annyira gyorsan. De nagyon jó volt tényleg, tetszett a hely, és az, hogy nem volt még most sem tömegnyomor, itt tényleg annyira széles és hosszú a part, hogy még ilyen teltházas hétvégéken sem lóg bele a szomszéd talpa a szádba a parton, hanem egymástól tisztes távolságra lehet letelepedni, így mindenkinek van privát szférája. Egyetlen hátrány volt, amire emlékszem, hogy Andi is írta: szemetes volt a part. Ahogy ott heverésztünk, és a vizet bámultuk meg fürödtünk, nem volt zavaró, mert a part hátsó részén, a homokdűnék előtt voltak eldobálva leginkább, de azért az összeképet rontotta... 
, nem kell szenvedni a negyven fokban a napon 
: Josza
