Sziasztok!
Péntek hajnalban mi is megérkeztünk, de nem voltam eddig gépközelben hosszabb ideig. Kifelé, kedd hajnal 1 órai röszkei átlépéssel eseménytelen volt az út, pár perces határátlépésekkel és várakozási idő nélküli fizetőkapukkal. Belgrádon is simán átmentünk. Visszafelé is így volt magyar idő szerint csütörtök délben indultunk Vourvourouból, a határokon és a kapuknál minimális várakozási időkkel simán jöttünk. Egy kevés török/macedón autóval találkoztunk, annyira gyér volt a forgalom Belgrád előtt is, hogy simán, a városon keresztül jöttünk gond nélkül. A határ előtt érdeklődtünk a neten és telefonon is, azt mondták, hogy pár perc a várakozás befelé, az utolsó kapuknál sem volt várakozás, ezért Röszkének jöttünk életemben utoljára, legalábbis augusztusban. A szerb részen kb. 1 km-es sor, rengeteg koldussal fűszerezve. 10 perc várakozás után haladtunk vagy 2-300 métert, ez becsapott és nem fordultam vissza, pedig ott pont lehetett volna. Utána három óra araszolás, majd a magyar oldalon még egy. Az út során először ki kellett nyitni a csomagtartót, majd megkérdezte a vámos, hogy sokat kellett-e várnom..... Ha már ők sem tudják, akkor hogy informál(ná)nak?
Tavaly feleennyit sem vártam, pedig akkor sorok álltak a macedón-szerb határon, és a szerb fizetőkapuknál is.
Megfogadtam, hogy legközelebb gondolkodás nélkül Horvátország felé fogok hazajönni. Az bosszant igazán, hogy teljesen fel voltam készülve itinerrel Tompa és Horvátország felé is, csak becsapott az út során látott kevés vendégmunkás. Gondolom már nap közben bedugult a határ, és ejjelig sem fogyott el a nép.
A macedón-szerb határon rengeteg koldus volt, elég megrázó volt látni a sok gyereket, terhes nőt és főképp a 8-10 éves kisfiút karján egy max. pár hetes újszülöttel, majd a "főnököt", aki járkált közöttük kopaszon, kigyúrva, izompólóba és napszemcsibe.
Tankolás, pihenők: Szerbiában kifelé Leskovacnál, visszafelé Lapovónál álltunk meg az OMV kútnál, az illendőség kedvéért tankoltam is pár litert (kártyával). Szerbiában eddig minden OMV kút jelesre vizsgázott nálam, évek óta ott állunk meg. Tiszta, normál WC, shop, játszótér. (Csak megjegyezném, hogy a röszkei és szegedi OMV kutakról ezt nem mondhatom el, kosz és bűz WC-ben, szégyen, tiszta balkán...)
Macedóniában kifelé a Casinónál tankoltam €-val, visszafelé Velesnél a Makoil kútnál kártyával. Ezt a kutat ajánlom oda-vissza tankolni és pihenni is, de ne a kútnál levő WC-t használjátok, mert az pottyantós, hanem az épület bal oldalánál le kell menni egy lépcsőn és egy nagyobb placc tulsó oldalán van egy nagy épület, ahol normál, tiszta WC van, még zuhanyozni is lehetne. Mi már tavaly is ott álltunk meg. Ha visszafelé jövet mentek be, akkor ne a jobb oldali Makpetrol kúthoz menjetek be, mert ott nincs WC, hanem át kell menni az út alatt a bal oldalra, és ott van a Makoil kút shoppal stb.
A határtól Belgrádig már szinte kész a pálya, ha jól számoltam, akkor 4-5 helyen van szembejövő forgalom, összesen kb. 25 km hosszban. Ami rosszabb az a Vranjétől a szerb-macedón határig levő szakasz útépítése, kb. 30 km hosszan egy-egy keskeny sáv, 60-as tábla, és van aki be is tartja, több km-es sort húzva maga után.
Szerintem a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent a rendőri jelenlét, nem ácsorogtak a felüljárók alatt és a kapuk környékén sem Szerbiában, sem Macedóniában. Tempósan lehetett haladni, és a szokásos megengedett felett 10-20 km/h-val mentem most is, mint mindíg.
Ha valakit érdekel van egy komplett itinerem Excelben Debrecentől a Görög határig Röszkei, Tompai átlépési verzióban, vagy Horvátországon keresztül, a belgrádi elkerülési lehetőséggel, a határok, fizető kapuk és kipróbált pihenőhelyek koordinátáival, idő és távolságadatokkal oda-vissza.
Összességében elmondható, hogy a visszaúton levő szerb-magyar határátlépést leszámítva problémamentes utunk volt, GÖRÖGORSZÁG még mindíg gyönyörű, és már csak 50 hetet kell várni a következő indulásig!
|