Szia Relax,
Köszi az infókat!Akkor megnyugodtam, hogy jól választottunk:)Mi valamelyik 1.emeleti stúdióban leszünk.
A konyhában ilyesmi, hogy kávéfőző,mikro van? Ahol eddig voltunk, nem sok felszerelés volt.
És az Ephira travelről mi a véleményed?
Relax írta:
Szia Mona1!
Mi autóval voltunk Pargán, de hogy ne kelljen egyhuzamban Pargáig annyit vezetni (csak a férjem vezet), Thessalonikiben szálltunk meg két éjszakára + egy kis városnézésre.
Az Ilios apartman nekünk nagyon tetszett, szerintem baromi jó helyen van, nem zsúfolt, csöndes részen, de mégis mindentől elérhető távolságban. A földszinten volt a szállásunk (3 fős), jó nagy erkélyünk volt, várra néző kilátással. Külön volt egy hálószoba, egy kis konyharész és egy "nappali" asztallal, fotellal és egy plusz ággyal. A fürdőszoba igen kicsi volt, de azt Görögországban már megszoktuk. Jó nagy gardróbszekrény is volt, elfért benne fektetve a bőrönd is. Meglepődtünk, mert a konyha olyan dolgokkal is fel volt szerelve, amikkel nem szoktunk Görögországban találkozni (konyharuha, szivacs, mosogatószer).
Parkolni tudtunk az udvarban, bár hozzá kell tenni, hogy június 20-tól voltunk egy hétig és rajtunk kívül egy holland pár volt az egész házban.
Maria, a "gondnok" nagyon kedves, segítőkész és barátságos, csak jókat tudok írni róla. Vicces is egyben, mert mondott valamit, majd azon kb. fél percig nevetett . Mi már azon nevettünk, hogy milyen jóízűeket tudott nevetni.
Szóval szerintem jól választottatok és nagyon jó áron is van ez a szállás.
Remélem tudtam segíteni, bármi kérdésed merül fel, írj!
#1796432012-02-18 18:58:37 Válasz a #179572. hsz-ra
Szia Mona1!
Azért annyira nem felszerelt a konyha, hogy mikró és kávéfőző is legyen. Én még nem jártam Görögországban olyan apartmanban, ahol ezek lettek volna, pedig egy pár helyen megfordultunk már.
A konyhafelszerelések között is lehet hiányosság, a mi apartmanunkban pl. merőkanál nem volt. De Maria megoldotta a kérdést.
Az Ephira Travelről nincs személyes élményünk, ugyanis mikor Christos, a kontakt az utolsó e-mailjét elküldte, amiben azt írta, hogy az irodában kell fizetnünk a fennmaradó összeget, mi már úton voltunk, így nem olvastuk. Azt hittük, hogy majd Marianak kell fizetni, ő meg azt hitte, hogy már az irodában lerendeztük. Utolsó nap, mikor búcsúztunk Mariatól, kérdeztük tőle, hogy nem neki kell fizetnünk, mert mi még nem fizettünk senkinek, akkor hívta fel az irodát, ahol mondták, hogy odaadhatjuk neki is a pénzt. Vicces volt, hogy egy hétig nem hiányolták a pénzüket.
Köszi Relax az infókat
Nagyon lazán vették a dolgokat, olyan igazi görögösen:)
Nos, legalább akkor mi tudni fogjuk, mi a teendő.
Relax írta:
Szia Mona1!
Azért annyira nem felszerelt a konyha, hogy mikró és kávéfőző is legyen. Én még nem jártam Görögországban olyan apartmanban, ahol ezek lettek volna, pedig egy pár helyen megfordultunk már.
A konyhafelszerelések között is lehet hiányosság, a mi apartmanunkban pl. merőkanál nem volt. De Maria megoldotta a kérdést.
Az Ephira Travelről nincs személyes élményünk, ugyanis mikor Christos, a kontakt az utolsó e-mailjét elküldte, amiben azt írta, hogy az irodában kell fizetnünk a fennmaradó összeget, mi már úton voltunk, így nem olvastuk. Azt hittük, hogy majd Marianak kell fizetni, ő meg azt hitte, hogy már az irodában lerendeztük. Utolsó nap, mikor búcsúztunk Mariatól, kérdeztük tőle, hogy nem neki kell fizetnünk, mert mi még nem fizettünk senkinek, akkor hívta fel az irodát, ahol mondták, hogy odaadhatjuk neki is a pénzt. Vicces volt, hogy egy hétig nem hiányolták a pénzüket.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a busszal Pargára utazóknak már nem kell útlevelet csináltatni hanem elég a személyi igazolvány is?
Szia! Én úgy tudom, hogy nem elég, mi már harmadszor megyünk és eddig mindenkinek útlevele volt. Azért várd meg hátha más is mond valami okosat, de tavaly beszélgettünk a buszon is , és többen is mondták, hogy nem elég.
#1797842012-02-21 17:42:25 Válasz a #179781. hsz-ra
Azért kérdeztem tőletek mert én most írtam az Apollonos csajnak és azt mondta h hivatalosan 3 éve már a buszos utakon is lehet menni személyivel Meg megnéztem a külügyminisztérium honlapját és ott is írták h 2008 okt. 2. óta be lehet lépni új típusú személyivel az országba. Csak gondoltam megkérdezem már tőletek, hogy esetleg volt e már valaki így kint azóta!
Szilvus21
Elég a személyi igazolvány. Tavaly augusztusban buszos úttal voltunk Pargán. Volt nálunk az útlevél mellett személyi igazolvány is. A sofőrök külön kérték, hogy akinél van személyi, inkább azt adja oda a határon, mert sokkal egyszerűbb és gyorsabb az ellenőrzés. De már előző évben is nagyon sokan utaztak személyivel.
Ez megnyugtató Nekem most ápr. fog lejárni, úgyhogy ezek után elgondolkodok majd kicsit, hogy csináltassak e!
Hát akkor biztosan így van!!!!Az én gyermekemnek is/16/ most jár le az útlevél, de én megcsináltatom /2500ft/ én nem szeretek idegeskedni, bár már neki is van személyi igazolványa.
#1798012012-02-21 19:52:01 Válasz a #179787. hsz-ra
Sziasztok!
Mi tavaly aug. végén voltunk busszal. Mi az útlevelünkkel mentünk, de a buszon többeknek is személyi igazolványuk volt, és nem volt semmi probléma.
Sziasztok!
Idén nyáron Pargát választottuk úti célul a párommal.Szeretném,megtudni,hogy szeptember elején alkalmas-e még az időjárás nyaralásra Pargán?Nyitva vannak-e a Tavernák és az üzletek,fürdésre alkalmas-e még a tenger?Kérem aki tud segítsen egy kis infóval
Köszönjük
...Szeretném,megtudni,hogy szeptember elején alkalmas-e még az időjárás nyaralásra Pargán? Nyitva vannak-e a Tavernák és az üzletek,fürdésre alkalmas-e még a tenger?...
2008. szeptember eleje; mondhatni tömeg volt, s teljes nagyüzem.