#2102592013-09-20 09:43:37 Válasz a #210195. hsz-ra
Szia Adera!
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, és Nektek is bejött Vourvourou!
Szerencsétek volt az idővel is, úgy látom. Sajnos a főút melletti kilátó eléggé "nemzetközi" hely, sok és sokféle nép megáll ott, nem csoda, hogy hamar lába kél az ott felejtett táskának. Nekünk a faluban sosem volt gondunk, semmi nem tűnt el a teraszról, vagy a partról, volt, hogy a kocsi is nyitva maradt éjszakára, de nem lett gond ebből sem.
Egy baj van a faluval: fertőzést terjeszt! Aki arra jár megfertőződik valamivel és visszavágyik. Én jövőre hetedjére megyek reményeim szerint, és valószínűleg még egy pár évig, míg a gyerekek ki nem növik a pancsolást marad ez az uticél.
#2124352014-01-20 09:21:28 Válasz a #212347. hsz-ra
Azért a Karidi környéke lakókocsival meglehetősen necces! Az utolsó szakasz tiszta süppedős homok, pár éve alig bírtuk kiásni a Transportert.
Személykocsival, odafigyelve a megállásra bevállalható.
Ahol viszont rendszeresen vannak lakókocsik és napokra letáboroznak az a falu előtti szakasz. A falu első lejárójánál van egy supermarket(ecske). Ettől balra van egy keményre taposott út, ami a partra vezet, ki is van táblázva a motorcsónak kölcsönző miatt. Ott le lehet menni lakókocsival is!
Van még egy pár lejáró a faluban is, ahol autóval gond nélkül lel lehet menni, és jó a part. Pld. az Anna apartman közelében, a Stamos mellett, a Fani apartmannal szemben, a Christaras mellett. Ezeket érdemes lakókocsi nélkül felderíteni, és ennek alapján dönteni, mert nem mindíg van hely megfordulni! Ezeken a helyeken nem hiszem, hogy szívesen vennék, ha esetleg napokig maradnátok!
Szia Titi
Olvastam hogy többször jártál Vourban
Tetszettek a hozzászólások és hasznosak, csak egy valami nem jött le illetve nem tudom hogy most akkro hogy is van ez
két lánnyal mennénk 4 és 5 évesek , fontos lenne a jó part
Melyik oldal az ami inkább tényleg jó, mert a végére odaq jutottma hogy nem is kell bemenni teljesen a "faluba" Több szállást is néztünk, de nem tudom hogy melyik iányba integrálódjak
A Karidi part miatt az Elenától jobbra illetve Café Paris környékét nézegettem az Alexandrosig, mert onnan lehet jobbra balra menni, de arra azt írtad,. hogy nem jó gyerekeknek
Esetleg a Lazaros , Philippos közötti szakasz inkább?
#2143812014-03-21 18:04:23 Válasz a #214374. hsz-ra
Szia Karirobi!
Inkább itt válaszolok, hátha érdekes másnak is!
A kiindulási alap Vourvourou térképe. Ha itt bejelölöd a studios kockát, akkor előjönnek a szálláshelyek, de ezen Te már valószínűleg túl vagy.
Magát a falut szerintem kettéosztja - az én osztályozásom szerint - az falu közepén levő köves-sünös szakasz. Ez kb a Kokinos Ioannistól jobbra kezdődik, és kb. az Elena környékéig tart.
A falu elején levő szerintem szebb, jobb, szélesebb a homokos rész, nekünk ez tetszik jobban. Szerintem annak jobb ezt a szakaszt választani, aki a legközelebbi strandról nem akar kimozdulni, és nem nagy gond, ha autóval kell menni étterembe, vagy bevásárolni. A tengerparti apartmanok strandjánál jobb nem is nagyon kell. Innen messze van a Karidi, az éttermek és boltok nagy része, viszont közel a főút, ha csavarogni akarsz.
A másik szakasz annyiból jobb, hogy gyalogos távolságra vannak az éttermek és boltok, de több helyen keskeny a part. Egyébként itt is homokos a víz a sekély részen is. A Karidi még innen sincs túl közel, szerintem kisgyerekkel gyalog nem jó ötlet addig elmenni.
A Karidi Beachtől egyébként én nem vagyok elájulva, akik a csendet, és a kevés embert kedvelik (és szerintem, akik Vourvourouba mennek nyaralni ezért mennek), azoknak nem nagyon fog bejönni a Karidi környékén levő tömeg és a zavarosabb, napolajfoltos víz, bár tény, hogy szép. Mi általában elmegyünk 1*, de azért kár a közelében foglalni.
A másik dolog, ami kettéosztja a falut, az az út. A tengerparti rész nyilván drágább, de ezt ellentételezi, hogy nem kell cuccolni naponta többször a part és a szállás között, a gyerekek tudnak szabadon ingázni a ház és a part között.
A kérdéseidre rátérve: valamit félreérthettél: az Elenától jobbra kezdődő szakasz kifejezetten jó gyerekekkel, csak van ahol keskeny a partszakasz, viszonylag közel van a vízhez az apartmanok kerítése, de ezt meg tudod nézni a térképen. Az Alexandrosról többen is írtak jókat, a kevés medencés egyike. Ha nem tengerpartit akarsz, és árban belefér, akkor jó választás lehet! A Lazaros a jó szakaszon van, ott a part sem keskeny, a Filippos pedig a rosszon!
Amiket ismerek (egy részében voltam) és szerintem jók minden téren:
a közvetlen tengerpartiak közül:
a falu elején a House Platanos, Stamos, Ioanna Studios, Kokinos Ioanna
középen (de már a jó részen) Villa Ioannis, Lazaros, Psarogiannis Asterios, Akti Psarogiannis
A vége felé: Christaras (itt keskeny a part), Edra
Part közeli:
a falu elején: Lampos House, House Dimitros, Annas's Studios, Servetasés a három mellette levő
középen: House Maria Manolaki, Fani,
a túlsó végén: jó helyen vannak a Dionyssos környékiek és az Alexandros ( de ez az én ízlésemnek messze van a tengertől)
Mi tavaly voltunk Vourvourou-ban, a Kariditől Titi68 szavaival én viszont el voltam ájulva, és a saját tapasztalatom az hogy ez az a hely ahol vannak távolságok, de megéri. Mi nagyon messze voltunk a partnak attól a részétől amit gyerkőcös strandolásra alkalmasnak találnék, de ha tudsz szerintem a Karidihez közel válassz helyet, énn nem tapasztaltam tömegeket, igaz július elején voltunk. Minden nap kocsikáztunk, de ha jól emlékszem a Top stúdiók nagyon közel vannak ahhoz a részhez és szerintem szép is volt. Ha érdekel egy két képet megnézhetsz, a víz pedig kristálytiszta.
https://plus.google.com/photos/100438701754874709141/albums/5901237629683801745
Köszi az infókat , mostmár sokkal jobban és könnybeben tudok dönteni
Maradaok a Dionysos környékén, találtam egy egész kellemes kinézetú apartmant, remélem jó választás is lesz
közel a part, Karidi beach meg a bolt is meg a központ Igaz autót majd bérlek, de azért ha nem muszáj akkor gyalogolok egy sörrel a kezemben Hú de várom már, most hogy szervezkedek teljesen beleéltük magunkat
Titi tényleg szakértő vagy, 7szer voltál eddig igaz ? Hihetetlen, én is sokszor eltervezem hogy visszamegyek egyes helyekre, de valahogy mindig más településre megyek
Sartin voltam 2 szer
De a Halkidiki az felejthetetlen, szóval voltma már Kallithean, Polichronoban,Neos Marmarason,Pefkochorin
és most jön Vourvorou és egy gyöngyszemet találtam még, remélem megjön az infó hogy van hely ott is
Bofefe nagyon jók a képeid
Amúgy júniusban milyen meleg a víz?Eső mennyire jellemző vorovoroura?Mert a képeken láttam ám felhőket
Ha eléri a 23-24 fokot, mint tavaly Kallithean akkor az már tuti lesz
#2144902014-03-24 17:35:07 Válasz a #214489. hsz-ra
Ha jól számolom még csak 6* voltam! Régebben mi is össze-vissza mentünk (amíg csak ketten voltunk). Az első autós családi útnál Vourvouroura esett a választás, és annyira bejött minden, hogy itt ragadtunk. Sosem szerettem a tömeget, nem a bulizás miatt megyünk nyaralni, annyira a romok sem érdekelnek, itt megvan minden, ami nekünk kell. Lehet kirándulni, millió szép partszakasz van,a környéken.
A Dionyssostól elég messze esik a Karidi, szerintem kb. 15-20 perc gyalog. Oda még csak-csak, de vissza fáradt gyerekekkel...
Mivel mentek, hogy kocsit akarsz bérelni?
Maria Village: 4 éve a környékén voltunk a Christarasban. Azon a részen kissé keskeny a part, de homokos, nem köves. Központi hely, közel vannak a boltok, éttermek, stb. A képek alapján jó helynek tűnik, de nem ismerem.
A juniusi vízhőfokra nem tudok mit mondani, mi julius vége felé, vagy augusztusban szoktunk menni, akkor jó meleg. Eléggé védett az egész öböl, (az a rész pedig, amit kinéztél főleg) és a víz is sekély, nem láttam nagy hullámokat sosem. Valószínűleg jó lehet a hőmérséklet már juniusban is, szerintem jócskán melegebb lehet, mint pld. Sartin, vagy szeles időben a Karidi felőli oldal, amit jobban ér a szél, és jobban is hullámzik a víz.
#2144962014-03-24 20:12:28 Válasz a #214459. hsz-ra
Mi tavaly július második hetében voltunk a kokkinosban. A szállás az olyan épp elviselhető volt, viszont a part az csúcsszuper. Egy nagy árnyékotadó fenyőfa volt a kert végében, ott ahol a tenger kezdődött. A part homokos, lassan mélyülő volt. A víz saját mérésem alapján 29°C , a Karidin pedig 3 fokkal kevesebb volt. Itt nézegetheted: https://www.hnms.gr/hnms/english/index_html?
A Karidihoz hasonlító tengerparti részt, de hasonlóan meleg tengervizet a Lagonisi részen találsz. JÓ UTAT !
#2145292014-03-25 19:51:20 Válasz a #214459. hsz-ra
Szia!
Mi tavaly 06.23-30 között voltunk Vourban, írtam is ide a fórumba. Egy nap volt délelőtt vihar, jött ment, utolsó este meg nagyobb vihar reggelre picit hűvösebb lett. A víz hibátlan volt, nem szeretjük a túl meleg vizet, kb 25 fok körül, a levegő 29-32 fok közt változott, a nap meg sütött ahogy kell. Mikor jött a borulás megkérdeztük a háziakat merre induljunk, mindig bevált a tippjük. Bejártuk a félszigetet körbe. Jó hely, s kocsival nagyon jó partok vannak. Ami nekünk bejött:
Ethnik Beach Bar
nagyon eldugott helyen van, a part kavicsos, gyorsan mélyül, de alig voltak, a hangulat meg király! Nyílt tenger fele van, de nem éreztük hidegebbnek a vizet, mint máshol
Úgy tünik július végén mi is erre a szép helyre megyünk egy kissebb (3,5) lánnyal és egy nagyobb (12 ) fiúval, és persze kocsival.
Lenne több eldöntendő kérdés, segítsetek!
3 szállás között gondolkozunk: Lampos, Anna és a Servetas.
Volt-e már bárki ezekben, illetve itt a part homokos, nem köves és tényleg lassan mélyül?
Bérelhető itt napágy és ernyő (Annát kivéve)?
Milyen messze vannak kb. az éttermek, és mekkora a kocsiforgalom?
#2155122014-04-26 23:00:55 Válasz a #215510. hsz-ra
Szia !
Mi még nem voltunk egyikben sem, és emlékeim szerint egyikről sem írt itt senki. Kívülről ismerem és jónak tűnik a Servetas és az Anna is.
A Lampossal már többször is leveleztünk, de végül nem oda mentünk, ezt még kivülről sem láttam.
A Servetasból és az Annából gyakorlatilag ugyanarra a partra, kb. 200 méterre egymástól lehet lemenni. A Lampos ezektől kb. 1 km-re van. A víztől való távolságban is minimális a különbség, mindháromtól kb. 200 m a tengerpart.
A part tényleg homokos, lassan mélyülő, alig hullámzó, nem köves, nem sünös. A Lamposnál kissé gyorsabban mélyül, de jócskán be tud menni a kicsi is. A legtöbb kagylót azon a környéken találtuk.
Vourvourouban alig van bérelhető napágy, inkább csak a parti apartmanok tesznek ki a saját vendégeiknek. Az Annának is van ilyen, bár nem közvetlenül a parton van, de van saját partszakaszuk.
Van egy kis bolt a főút mellett a falu leágazásánál, ez az Annához van közel (200 m), a másik kettőtől kb. 500 m lehet. Mintha a Lampos környékén lenne étterem is, de nem vagyok benne biztos. A nagyobb boltok, éttermek elég messze vannak ezektől, nekem ehhez már autó kell.
A kocsiforgalomnak csak a Servetas esetében van jelentősége, lévén ez közvetlenül a falu főutcája mellett. Forgalom nem túl nagy, de percenként 1-2 autó elmegy.
A Lampos mellett még annyi szólhat, hogy nagyon közel van hozzá a Livari beach (kis zárt öbölféle) ami nagyon sekély, szerintem kb. térdig ér, és nyilván fürdőkád melegségű a víz benne. A kicsi biztos nagyon élvezné.
Te tudod melyik dolog mennyire fontos nektek ezek közül. Én a három közül biztosan nem a Servetasba mennék. A helyedben asszem az Annát választanám. Mindenesetre rosszul egyikkel sem jársz!
Ha minden igaz, akkor juli 30-tól mi is ott leszünk 4 lánnyal (9-13 évesek), csak a Platanosban, a Servetas és az Anna között, közvetlenül a parton.
#2155342014-04-27 15:02:09 Válasz a #215512. hsz-ra
Szia!
Köszi a gyors válasz, ha jól látom földiek vagyunk!
Anna ellen szól, hogy a szoba 1 légterű.
A Platanosból is kaptam ajánlatot, de csak földszinti, szimpla 1 légterűt, amit "2 felnőtt + 1 gyerek, meg egy kicsi gyerekkel bővíthető"-nek írtak, de a képeket nézve mi kicsinek tartjuk.
Szerintetek, -ha voltatok itt már- elegendő lenne, no meg mennyire poros, zajos? (csak földszint, nem?)
Köszi előre is, bocs, ha sokat kérdezünk, de az idő ellenünk dolgozik.