Sziasztok. Az idei Tolo és Sarti után Lefkadára megyünk augusztus 22-től 2 hétre, ide is az Apollonnal. A fakultatív helyekről és árakról tudna valaki információval szolgálni? Köszi.
Sziasztok! Üdv Lefkadáról! Már 2. hete vagyunk itt, bejártuk már a sziget jó részét, voltunk a Kastos-Kalamos hajókiránduláson, Kalamitsiben lakunk a Dili studióban. Hétfőn megyünk haza, addig még elmegyünk komppal Meganissire, nem voltunk még Porto Katsikin. Rengeteg képet készítettem, igazi kis eldugottabb strandokat is felfedeztünk. Pl. Laka beach, Kamari vagy Passa. A nyugati oldal gyönyörű, valahogy mégis jobb strandolni a keleti és délibb részeken. Első nap Kavalikeftán voltunk, akkora hullámok voltak délutánra, hogy számomra életveszély volt. A nyugodt strandolás eléggé ki volt itt zárva. Ma voltunk Aghiofilin, korán érkeztünk, még alig voltak, dde utána akkora lett a tömeg, hogy már törölközőnyi helyet i alig lehetett találni. Viszont a tenger nyugodt volt, jót fürödtünk és néztük a halak sokaságát a víz alatt No majd jövök még
Mi két hetet töltöttünk Lefkadán, nem rég értünk haza. Most voltunk először ott, és nagyon tetszett. Mielőtt elmentünk úgy terveztem, hogy szinte csak a nyugati felén fogunk strandolni, mert rengeteg szép strandot láttam az interneten. Sokkal szebbek voltak mint a keleti felén. Mégsem úgy történt. A nyugati fele valóban sokkal szebb a szemnek, de a keleti oldal viszont nyugodtabb, nincsenek méteres hullámok, és le lehet látni az aljára vagy 10 métert. Rengeteg hal van a keleti oldalon, ezért nagyon élvezetes a búvárkodás. A nyugati oldalon meg sem próbáltuk. Porto Katsikin is voltunk. Azt úgy jellemezném, hogy kétségtelenül a legszebb strandok között van, de nem a legjobb. Tehát röviden a nyugati oldal a szépség a keleti oldal pedig az igazi strandolás. Lefkada gyönyörű sziget, jövőre ismét oda megyünk.
#2415722016-08-11 13:18:11 Válasz a #241535. hozzászólásra
Én olyan Fakultatív programokkal nem igazán találkoztam mint pl. Olympic Beachen, hogy elvisznek a meteorákhoz, vagy ilyesmi. Hajókirándulásokra lehet befizetni, ahol elvisznek különböző partokra, szigetekre. Nidriben rengeteg hajó áll rendelkezésre ilyen célokra, és kedvező áron. Én javaslom a motor, vagy autóbérlést, mert csak így tudjátok rövidebb idő alatt felfedezni a szigetet. Rengeteg szép látnivaló van, amit kár lenne kihagyni. Javaslom nézd meg a ITT a lefkada.hu oldalt. Rengeteg látnivaló, és strand össze van gyűjtve, GPS kordinátával!
Nikiana, Dessimi, Lakka, Passa Beach, Vassiliki. Dessimi-ben láttam polipot a kampingel szemben a parttól kb 15 méterre. Egy üreges téglába volt benne, de nem mertem megfogni, ezért meghagytam neked jövőre. Az élővilág mindenhol jelen volt, és nagyon tetszett. Köszönöm szépen a tőled kapott tippeket. Kagylót, csigaházat nem sikerült találni, mert főszezonban rengetegen sznoriznak, és kipucolják a tenger alját, de nem probléma. A látvány kárpótolt! Jövőre majd megpróbálok eljutni kevésbé látogatott helyekre. Az idén már nem volt idő Kastos, Kalamos szigetek körül sem szétnézni. Nem baj jövőre így lesznek olyan helyek ahol még nem jártam. Lefkada és a környező szigetek elég nagy terület. Kár lenne kihagyni bármely részét, de Te Kedves Kónyu szerintem ezeket pontosan tudod, mint rutinos Lefkadába utazó. Üdv.
#2415872016-08-12 19:18:07 Válasz a #241580. hozzászólásra
Szia Tibi!
Ha gondolod, megírhatod röviden (vagy hosszabban) az élményeidet, tapasztalataidat, merre jártál, miket néztél meg, hol kajáltatok, mit és hogy ízlett?
Szia, rendben a jövő hét folyamán lesz egy picit több időm, akkor hosszabban kifejtem a Lefkadán töltött két hetünket. Előre szólok, hogy neked nem lesz nagy újdonság benne, mert többnyire a Te általad leírt helyeken jártunk. Gyakorlatilag az egész fórumot átolvastam a nyaralás előtt. Szerettem volna tudni, hogy mit érdemes megnézni, és biztos voltam benne, hogy a legjobb dolgokat itt megemlítették már, ugyanis több mint 500 oldal van topicban, ami úgy durván 7500 hozzászólás . Mindenkinek javaslom aki Lefkadára megy nyaralni, ne legyen lusta átolvasni a topicot, mert annyi hasznos dolgot leírtak már ide, hogy két hét alatt sem fogja tudni mind-mind megnézni. Elsősorban köszönet érte Kónyunak, mert kétségtelen, hogy Ő segített itt a legtöbbet, és Ő írta meg a legtöbb lehetőséget. Lefkadára vétek nem felkészülten elindulni!