Õrségváltás minden nap van többször is. Azaz minden órában. Legalábbis, amikor mi voltunk, így volt.
Szerintem azért egy nap alatt is sok mindent meg lehet nézni, attól függõen, mi érdekel leginkább.
Értem, olvastam, hogy Athénba az Akropoliszra vasárnaponként ingyenes a belépés -nemzetközi diákkal. Nem tusjátok, hogy mennyire lehet kihasználni ezt a diákot még máshol?
Arra gondoltam, hogy szombat reggel vonattal (ha jól olvastam Nei Pori-ból megy) lemennénk Athénba, s vasárnap jönnénk vissza Platamonasba, egy kis Dalphoi kitérõvel.
Már nagyjából megvan, hogy mit szeretnénk megnézni (belváros, kikötõ, ilyenek)
Kérdés:
Athénban lehet rollerrel közlekedni? (a járdán, mint gyalogos)
Köszönöm, amit írtál, igen, Delfire gondoltam (csak elõtte csupa görög lapokon jártam, s így maradt meg bennem).
Láttam, hogy nincs közel, a 'kitérõt' csak abban az esetben gondoltam, ha visz oda vonat (arra még nem jutott idõm, hogy ennek utánanézzek), most már tudom, hogy túl messze van. Köszönöm!
Ami szerettem volna kérdezni:
- Athénban lehet rolerrel közlekedni? Mindenképpen azzal szeretnénk - metrozni csak a kíváncsiság miatt.
- Van valakinek arról tapasztalata, hogy mennyire lehet kihasználni a nemzetközi diákigazolványt?
Nyilván tudod, hogy Athén egy 3,5 milliós hatalmas város óriási forgalommal, a fontosabb látnivalóknál rengeteg turistával. Csak ha itt visszalapozol végig, sok információt és képet találsz! Gondolom, nem tiltják a „kerekezést”, amíg ezzel másokat nem zavartok (de ez nehezen elképzelhetõ). Ha ez ennyire fontos, udvariasan érdeklõdj a nagykövetségen. A diákigazolványról már valahol itt a fórumon is szó volt. Úgy emlékszem sok helyre ingyenes, vagy nagyon kedvezményes a belépés vele.
Ha ilyen jól eligazodsz a weblapokon, akkor itt a görög vasúté. Ezen megtalálod a menetrendet Nei Poriból Athénba és vissza, s az árat is: http://www.ose.gr/echome.asp?lang=2
Nagyon szépen köszönöm! Meglesem azt a lapot.
A 'kerekezés' meg azért annyira nem fotos, hogy a nagykövetséget zargassam vele - azért is inkább a rollert választottok, mert ha nem lehet, akkor csak összecsukjuk és a vállunkra kapjuk (ellenben a bringával).
A rollerrel szerintem nem lehet semmi gond, max. annyi, hogy a járdákon annyi ember mászkál, hogy nem tudsz köztük áttörni. Szerintem sok örömötöket nem lelitek majd benne.
A többihez nem tudok hozzászólni, diákigazolvány terén nincs tapasztalatom, de valóban másik topikokban (azt hiszem, az általános tapasztalatokban is) beszéltek már errõl.
Delfi bazi messze van, abban az értelemben, hogy maga Delfi is megérdemel fél napot minimum. A két "várost" nem lehet sem egy-sem két napba beletömöríteni.
Sziasztok !
Ez a diákigazolvány téma érdekelne, 12 éves lánykámnak hol tudom
kiváltani a diákigazolványt ?
Átböngésztem a fórumot de nem találtam(vagy csak vak vagyok)....
Segítsetek már ha tudtok !
bocsi de vhogy kimaradt a fele hozzászólásom. tehát mégegyszer. nálunk a kutyát sem érdekelte a diákigazolvány, mindenhol bemondásra müködött, legtöbb helyen a jegyeladó hivta fel a figyelmünket hogy a gyerekeknek nem kell jegy vagy kedvezményes. ugy gondolom 18 év lehet a határ mert a mieink 13 és 16 évesek és mindenhol, még a kompon is kedvezményt kaptak. néhol még a kollegám felesége is aki 154cm
A nemzetközi diákigazolványt én speciel az Andrássy u. sarkán lévõ VISTA utazási irodában váltom ki.
Kell hozzá:
- 1800.-
- érvényed diákigazolvány
- és egy fénykép.
Pár perc alatt készen van.
Szeptembertõl köv év dec 31-ig érvényes!
Romindaa:
A nemzetközi diákot buszon biztosan tudod használni,mert anno én is így utaztam Athénból Szalonikibe....2005-ben a diákjegy ezen a távon 20 euro körül volt,az út hossza pedig 6 óra körül.Ehhez viszonyítsd a tieteket:)
A nemzetközi diákkal tényleg sok helyre olcsóbban lehet eljutni.
Delphi 3-ig volt nyitva,bár mi október végén jártunk arra...Sajnos anno,mi csak a mindenki számára ingyenesen,és állandóan nyitva álló részéket látogathattuk meg.Hogy miért?az egy külön kisregény