Szia!Ezek szerint Ti is Szantorinire jöttök? Amikor ezt foglaltam, akkor még lett volna Rodosz, de ezek szerint törölték. Eredetileg Mykonost szerettük volna, de az sem indult már.
Nem tudom hol lesz a szállásunk, majd csak kint fog eldõlni, hogy Kamari vagy Perissza. Jobb szeretném Kamarit. Hétfõn megyek a részvételi jegyért.
A barátnõm ma éjjel jön haza Kamariból, tõle sok infót meg fogok tudni.
Köszi Valcsi!
Bízunk benne, hogy jó idõnk lesz. Lényeg az, hogy ne essen az esõ. Sokat szeretnénk kirándulni, jó lenne mindenhol körülnézni. Imádunk hajózni, így tervbe van véve még Ios szigete is.
Santorini nekem is úgy van tervben, hogy majd Iossal kombinálom. Készíts sok szép képet és érdeklõdve várom majd a beszámolód is, fõleg Iosról, mert arról keveset tudunk.
Szia Valcsi! Nagyon remélem sikerül eljutni Iosra, mivel a bnõm most jött meg Szantorinirõl és mondta, hogy az erõs hullámzás miatt már nem mindig indítanak hajót. Mindenesetre már a nyaralás kezdetén próbálkozunk vele. Tavaly Sartin is lemondták a hajókirándulást a hullámzás miatt. Nagyon sajnálnám, mivel imádunk hajózni.
Ma voltam az Apollónnál, odaadták a részvételi jegyet. Szombaton 18,10-kor indul a repülõ.
Sziasztok! Az éjjel jöttünk meg Szantorinirõl. Csodás idõnk volt -igaz, néha erõsen fújt a szél- és amit csak lehetett megnéztünk, filmeztünk és rengeteg fotót csináltam. Sajnos Ios már nem fért bele a programba, így is folyton mentünk mindenfelé. Perissaban volt az apartmanunk, ami osztályon felüli volt. Ez a 8. görög utunk volt, de ilyen szép, tiszta szállásunk még nem volt eddig sose. Minden nap takarítottak, egyszer pedig ágynemü és törölközõ csere is volt.
Írok majd beszámolót is, meg a képeket is felteszem, de kedd hajnalban ujra elutazom pár napra Németo-ba, így majd csak miután hazajöttem.
Szia! Igen, nagyon rossz volt a napsütéses melegbõl hazajönni.
Két nap semmire nem elég, mi bementünk a kis hegyi falvakba is barangolni. Red Beach és a meleg vizü források is feledhetetlen élmény.
Hát azért sok mindenre elég, körbejártuk a szigetet, persze nem voltunk mindenhol, pyrgost, akrotirit, kamarit, red beachet,firat és oiat láttuk:)
És persze még hosszabb idõre majd még visszamegyünk:)
Késõbb láttam a fotóidat, tényleg sokfelé jártatok. Én csak abból indultam ki, hogy nekünk az egy hét is elég feszített tempóban volt, lejártuk a lábunkat, annyit caplattunk, de a kíváncsiság hajtott. A legjobban az üresjáratokat sajnáltam, amikor többször is egy-másfél órákat vártunk a "menetrend" szerinti buszra, vagy kishajóra. A menetrend naponta változott, de pl. a 10,30-as busz is együtt jött a 11 órással. Egy napra épp ezért béreltünk egy kis autót, így jutottunk el a hegyi falvakba és Red Beachre.
Szia ! Tetszett a sziget? Minden részét láttátok? Mi rendszeresen - harmadik éve-visszajárunk a szigetre de még van mit felfedezni!!!!!!!!! Rendes volt az idegenvezetõ? Hol volt a szállásotok?
Nagyon tetszett a sziget, el voltunk ájulva rendesen
Nyilyván nem láttunk mindent, még bõven van mit felfedezni, de legalább él a vágy bennünk a visszatérésre.
A fontosabb dolgokat láttuk.
Firában volt a szállásunk, a kikötõ fölött,gyönyörû volt
Nem volt idegenvezetõnk.
Azt mondják, hogy aki már egyszer volt Santorinin, azt csak egy vágy hajtja, hogy újra eljuthasson oda. Aki újra elment a szigetre csak azért él, hogy még egyszer elmehessen. És aki már kétszer is meglátogatta a szigetet, mindent megtesz azért, hogy egyszer kiköltözhessen. Jól érzem Rozinante, hogy a legjobb úton haladsz efelé?