Naív kérdés .Sorry !Az hogy csoport kísérõ az pontosan mit is takar? Mi a feladata?
Nem naiv kérdés Christee!
Igazából a legtöbben az "idegenvezetõ" megnevezést használják az emberek. Lényegében a különbség annyiban van, hogy adott országban - ez esetben Görögország – csak engedéllyel rendelkezõ helyi lakos láthat el „klasszikus” idegenvezetõi feladatot. Ezt nemzetközi egyezmények szabályozzák. Az idegenforgalmi rendészet – már ahol van ilyen, pl. Olaszország – de éppen rendõr is „elkaphat”, leültethet, eljárást indíthat ellened, ha csoportot külföldön közterületen, múzeumban, bármilyen nyilvános helyen információkkal látsz el.
Azt hiszen, tavaly volt Szlovákiában az a tanárnõs, osztálykirándulásos eset, ami viszont szerintem és más szakemberek szerint is túlzás volt.
Tehát a csoportvezetõ egyfajta „kvázi” idegenvezetõ, aki korlátolt id.vez. jogokkal rendelkezik külföldön. Ez, a gyakorlatban annyit jelent, hogy a szálláshelyeken, eligazításokon, fakultatív progik elõtt elmondhat infókat, tudnivalókat, érdekességeket, szokásokat és bármi hasznosat illetve a buszon is megteheti ugyan ezeket. Ezen kívûl megveheti a csoportos belépõket, útba irányathat... és kb ennyi! Amint a csoport leszáll a buszról, semmit tovább!
Ezen kívül rengeteg "technikai" feladata van. Szoba kiosztás-átadás, fakultatív progik szervezése, lebonyolítása, díjak begyûjtése, renszeres kapcsolattatartás az utasokkal, közvetítés az iroda, a vezetõség, az apartman tulajdonoss, a kinti partnerirosa és az utasok között, tolmácsolás és minden féle segítségnyújtás (betegség, sérülés esetén, biztosítással kapcsolatos intézkedések, helyismeret, el- és kiigazítás, bármi...) Én még ezen kívül szívesen segítettem bevásárolni, ajándékok vásárlásánál tanácsot, ötletet adni, étteremben kaját választani, ha valaki valamit nem ehetett (betegség, allergia...) akkor ha kérte a segítségem, megbeszéltem a tavernással... tehát elég sokrétû, összetett és felelõsségteljes meló! Na és persze mindenkinek az ügyes bajos dolgait úgy intézni, kezelni, hogy közben más utasnak ne legyen ellenére, hátrányára, meg hasonlók Talán ez a legszûkebb keresztmetszet ebben a dologban!
Mikor én kint voltam, a Meteoráknál hozzánk is mindig csatlakozott egy meteorás görög idegenvezetõ, õ darálta az infót, én meg fordítottam, stb…
Ami érdekes, mutatta az igazolványát és csak a Meteorákhoz szól az engedélye még neki is! Mondta, hogy elõtte jó pár évig Athénban dolgozott, akkor meg csak odaszóló engedélye volt…
Amúgy itthon is ez a helyzet, itt sem tarthat a külföldi csoportnak elõadást az õket kísérõ honfitársuk!
Ez most biztos kétes érzéseket vált ki sokakból, de ha belegondolunk – és többek között ez is benne van a hivatalos „magyarázatokban” – a leghitelesebben csak egy olyan ember tud információkat adni egy országról, aki ott él, oda született, átélt, tanult dolgokat és õ tudja úgy átadni hitelesen az infókat, hogy az egy idegen számára is megérthetõ legyen. Én egy itt élõ német jó barátomnál tapasztaltam, hogy egy olyan embernek, aki nem magyar ésszel gondolkodik, milyen gondokat jelenthet például a Himnuszunk megértése. Egyszer együtt néztünk meg Cseszneken egy István, a király elõadást augusztus 19-én… haza fele azokról a történelmi idõkrõl kellett neki elõadást tartanom. Mivel õ passaui, így bajor valahol közünk volt egymáshoz, lévén, hogy Gizellánk onnan származik és ott is van eltemetve – volt szerencsém meg is nézni a kápolnát Passauban. Hát nem volt könnyû dolgom és szerintem igazából mai napig nem érti, mi miért történt István idejében, és hogy ez miért és milyen hatással volt/van ránk, magyarokra. Aztán az tette be a kaput, amikor azt kérte, hogy fordítsam le, illetve magyarázzam el, mirõl szól a mi Himnuszunk – mivel ezzel zárták az elõadást, így ez is felkeltette az érdeklõdését…
Hááááát… Most hogy magyarázod el például, hogy „balsors, akit régen tép…” hát körül kellett írnom vagy negyed órán keresztül, mire valamit „felfogott” belõle!
Szóval sok esetben tényleg nem mindegy, hogy egy turistának ki adja át az infót!
Emellett meg gazdasági okai is vannak ezeknek az idegevezetõi tiltásoknak. A helyi idegenvezetõt meg kell fizetni, így õk, mint a turizmus „szereplõi” is több lehetõséghez jutnak és keresnek is vele. Illetve, azon kívül ott a kontrol szerep: odafigyel, ki hova „lép”, hova nyúl, elvesz, nem vesz el (állag és értékmegõrzés, stb).
Petros !Nagyon köszönöm a részletes tájékoztatást!Mostmár értem.Teljesen jogos ez a dolog,mert egy adott országról tényleg az ott élõ,és oda született emberek tudnak többet mondani,és ha már a Himnuszunk is szóba került.Bizony nehéz ügy,ebben talán a magyar tanárok tudnának a legjobban teljesíteni,mert õk aztán részletesen kielemezték már jó sokszor a mi gyönyörû Himnuszunkat!
Szóval Köszönöm!
Nagyon szívesen lányok!
Amúgy szerintem ez a dolog az egyik legfantasztikusabb "hivatás"! De sajnos az élet írja a forgatókönyvet és a mostani jelenetben nekem nem ez a szerep jutott
De azért van még jó sok fejezet - legalábbis bízom benne - és ki tudja...
Sziasztok!
Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy bár többször jártam Paralian és Olympic Beachen is, most a két település között található apartmanról szeretnék többet megtudni. Nem emlékszem a nevére, csak arra, hogy medence volt a bejáratánál és a tengerparti sétányán napágyakon lehetett fogyasztás ellenében pihenni.
Akinek mondott valamit ez a kurta beszámoló, kérem segítsen!köszi:dia
Diszi! Melyik irodával mész? vagy melyik partnerirodához?
Hát Petrosz, ez tényleg egy hivatás, erre születni kell. Igaz én is idegenforgalmi végzettségem lesz, meg vendéglátóztam is, szóval azért megy az emberekkel való munka, de az hogy csoport kisérõ legyek, annyira távol áll tõlem. Tavaly láttam Paralian, h a mi csoport kisérõinknek mit kell végig csinálni. Már elnézést a kifejezésért, de annyi hülye és értetlen ember van! nem tudom h lehet ezt egy szezonon keresztül csinálni! minden elismerésem.
Diszi! Melyik irodával mész? vagy melyik partnerirodához?
Hát Petrosz, ez tényleg egy hivatás, erre születni kell. Igaz én is idegenforgalmi végzettségem lesz, meg vendéglátóztam is, szóval azért megy az emberekkel való munka, de az hogy csoport kisérõ legyek, annyira távol áll tõlem. Tavaly láttam Paralian, h a mi csoport kisérõinknek mit kell végig csinálni. Már elnézést a kifejezésért, de annyi hülye és értetlen ember van! nem tudom h lehet ezt egy szezonon keresztül csinálni! minden elismerésem.
Nagyon érdekes ez a dolog! Én azon kaptam magam, hogy ott kint senki, semmivel nem tudott úgy felhúzni! Magam is rácsodálkoztam, hogy egy csomó dolgon alap esetben már felrobbantam volna az idegtõl, de ott semmi! Sõt!!!!
Annyira magabiztosnak, vagy nem is tudom minek éreztem magam! Valahogy mindig tudtam, egy adott adott helyzetben mit tegyek, hogy tompítsam, orvosoljam a különbözõ konfliktusokat, panaszokat, vélt vagy valós sérelmeket... Aztán lehet, hogy 5, 6, 10 év után már nem így lennék. Bár nem valószínû, mert akkor meg már akkora rutinom lenne, hogy az segítene